Laurell K. Hamilton: Micah

Nagyon megörültem amikor megtudtam, hogy az Agave kiadja Hamilton Micah könyvét. Amikor lehetőségem adódott az elolvasására, nagy örömmel vetettem bele magamat.

A fülszöveg:


"Anita Blake-et ezúttal Philadelphiába szólítja a kötelesség. Szövetségi rendőrbíró kollégája helyett ugrik be a közelmúltban elhalálozott fontos koronatanú halottkeltése ügyében. A váratlan kiruccanás azonban kihívások elé állítja a nekromantát: egyrészt az asszisztensként vele tartó Micah, a leopárdkirály tartogat számára meglepetéseket, másrészt az ősi sírkertben is elszabadulnak az indulatok… Úgy látszik, az élet még Anitának is tud újat mutatni!

A magyar rajongók által olyannyira várt Micah kisregény eredetileg az Anita Blake-sorozat 13. kötete, a Lidérces álmok és a Haláltánc között jelent meg."


Véleményem:

Eleinte nem tudtam a sorozat időrendjébe hova helyezni ezt a könyvet. Azt tudtam, hogy már korábban íródott és az utána következő részeket olvastam már, így eleinte nehezen szoktam meg, hogy bizonyos dolgok, amik későbbi kötetekben szerepelnek ebben a könyvben nem jelenik meg semmilyen formában. Értem ezalatt Anita kapcsolatait, a pasijait, szóval eleinte egy kicsit megkeveredtem, hogy most akkor hol is van ez a könyv a sorozatban.
Nagyon örültem, amikor kiderült, hogy ismét halottkeltésről fog szólni a könyv. Ezeket és a vámpíros jeleneteket szeretem a legjobban. Micah számomra ismeretlen volt, hiszen nem minden Hamilton könyvet olvastam eddig, így ő ha szerepelt is valamelyikben annak olvasására még nem tudtam sort keríteni. Viszont megkedveltem, bár nem túl sok szerep jutott neki annak ellenére, hogy a cím is az ő nevét rejti.
A könyv izgalmas, igazi hétvégi olvasmány, amin lehet izgulni és egy kicsit belepirulni. (Maradjunk annyiban, hogy meglehetősen érdekes volt a szexjelenet.)
A temetős, zombis rész volt a kedvencem, bár a túlságosan elnyújtott beszélgetés nem annyira illett egy pörgős könyvbe. Persze kiderül ennek is a miértje, de azért én már Anita helyében elvesztettem volna a türelmemet és odapirítottam volna a védőügyvédnek:)
Két bánatom van a könyvvel kapcsolatban: túl rövid és túl hamar vége van a temetős jelenetnek. Mintha elvágták volna a sztorit. Ugyan már, egy Anita Blake nem teheti meg hogy elájul és ezzel befejeződik a harc. 
Szerettem olvasni ezt a könyvet, jó a szállodás rész is, meg tudtunk egy kicsit többet Micah-ról és az ő titkairól, belső démonairól is. 
A rövidsége miatt inkább egy novellának nevezném, de mindenképp dicséretes, hogy kiadásra került magyarul is. Mint Hamilton rajongó kérdés se volt, hogy ennek a könyvnek is a gyűjteményem között kell szerepelnie. 
A borító gyönyörű, és ezt már szinte minden Agave könyvnél leírom, de egyszerűen bámulatos borítókkal adják ki a könyveiket.:)
A könyvet és a türelmet köszönöm az Agave kiadónak.

Értékelésem: 5/5

Oldalszám: 192
Kiadó: Agave Kiadó
Kedvenc jelenet: temetős rész
Kedvenc karakter: Anita
Legrosszabb jelenet: zombiidézés előtti időhúzás
Nem szimpatikus karakter: védőügyvéd

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

"Magical Template" designed by Blogger Buster