Stef Penney: Gyengéd, mint a farkasok

Az első arany pöttyös könyvem. Gyönyörű a borítója, amióta először megláttam, azóta tudom, hogy nekem ez a könyv kell. Amikor sikerült megszereznem még egy ideig a polcomról figyelt rám. Aztán a nagy téli hidegekben úgy érzeztem, hogy itt a megfelelő alkalom, hogy a meleg szobába egy igazán fagyos, téli könyvről olvassak.

A történet:

"Ahogy a tél egyre szorosabban markolta Dover River elszigetelt települését, egy asszony élete legveszélyesebb útjára indul. Egy férfit brutálisan meggyilkoltak, a nő tizenhét éves fia pedig eltűnt. Az erőszak régi sebeket tép fel, és lángra gyújtja a kisváros mélyen ülő feszültségeit. Vannak akik meg akarják oldani a bűntényt, mások csak ki akarják használni.
 Hogy fia nevét tisztára mossa, az asszonynak nincs más választása, mint, hogy kövesse a halott férfi kunyhójától induló nyomokat, és északnak induljon az erdőbe, és az azon túli kietlen tájra..."

Véleményem:

Az elején egy kicsit untam. Olvastam, olvastam és nem történt semmi érdekes. Amikor megismerkedtem Mrs Ross életével, és amikor képbe került Parker, na onnantól beindult a történet. Még így is úgy érzem, hogy nagyon sok felesleges részt tartalmaz. Ide utaznak, oda utaznak, ide mennek, oda mennek, miközben semmi más nem történik, mint az utazás részletes leírása, semmi párbeszéd, semmi érdekesség a szereplőkről. Túl sok felesleges karakter van benne, olyan mellékszereplők, akiknek nem kéne ekkora jelentőséget biztosítani. Ha meg is említeném őket, hát nem szentelnék rájuk külön fejezetet. Na igen, külön fejezetek. Az sem tetszett, hogy szinte minden fejezetben más szereplő életébe látunk bele. Borzasztóan zavart, hogy mindig a legizgalmasabb részeknél lett vége 1-1 fejezetnek és utána olvashattam egy a történet szempontjából teljesen lényegtelen személy érzéseit, cselekvéseit, és eltelt 3-4 fejezet, mire visszakaptam az "eredeti" emberemet, de addigra már elmúlt az izgalom, azt se tudtam, hogy hol jár a történet.
A főszereplők egyébként karakteres, érdekes személyek. Ha most nem nézem a mellékszereplőket, akkor igazi jó egyéniségeket kaptam a könyvben. Parkert és Mrs Ross-ot bírtam a legjobban, Mr. Moody elég ellenszenves volt, a többi szereplő pedig mondjuk úgy felejthető. Mrs Ross "előző életébe" betekinteni izgalmas volt, azok a részek nagyon tetszettek.
A "krimi" szál nem túl erős, amolyan lágyan fut végig a történeten, hiába is áll a középpontban a fiú utáni keresés. 
De hogy ne csak rosszat írjak: A tájleírás gyönyörű volt. Nem sokszor találkoztam még ennyire elképzelhető, élethű és bámulatos tájleírással. Annyira jó volt a puha, ropogós hóról olvasni, miközben ha kinéztem az ablakon én is a havat láttam. A szereplőket súlytó hideget is el tudtam képzelni, sokszor még a meleg szobában is átfutott rajtam a hideg, annyira jól fogalmazott az írónő. Szerintem egy ennyire tökéletes táj- és időjárás leírású könyvet bűn nem télen a hidegben olvasni:)
Összességében nem volt rossz, a főszereplők jók, érdekesek, az események befogadhatóak, kicsit olyan, mint amikor az ember félálomban néz egy filmet: sodródik vele és nem figyel az apróságokra, egyszerűen csak mennek a dolgok maguktól.

Értékelésem: 4/5

Sablon csere

A sablon kicserélésre került, egyrész mert már untam, másrészt pedig jön a tavasz, kell egy kis változtatás:)
Nálam a sabloncsere felér egy végigidegeskedett nappal, ez természetesen most se történt máshogy. Annyira még nem vagyok benn ezekben a dolgokban, így soha nem akarja azt csinálni amit én akarok.
Azért persze megoldottam, többékevésbé olyan, mint amilyennek elképzeltem. A molyos olvasások még nem tetszenek, de most nincs erőm foglalkozni vele. De ha valakinek van ötlete, hogy hogy tudnám megcsinálni, hogy ott is legyen szegély, az szóljon.
Egyébként remélem tetszik, nekem nagyon, valami miatt a Harry Potter jut róla eszembe.

Nevada Barr: 13 1/2

Olvasás után sokáig halogattam ezen bejegyzés megírását, de egyáltalán nem azért, mert nem tetszett, egyszerűen csak elakadt a szavam. Sokáig úgy éreztem, hogy nem tudok semmi összefüggőt írni. Igazából megrázott a könyv. Nem a történet, az írásmód, hanem ami mögötte van. Az a hihetetlen tehetetlenség, a szellemi gát, amit nem lehet áttörni...

A történet:

Dylan a 11 éves kisfiú megöli egy baltával a szüleit. Senki se tudja, hogy mi történt, Dylan pedig nem emlékszik semmire. Árván maradnak Rich-csel a bátyjával. Dylan bekerül egy kiskorúak számára fenntartott nevelőotthonba, amíg felnőttkorú nem lesz. Az ott átélt szenvedései, magánya, az orvosok kegyetlen intézkedései, hogy emlékezésre bírják, a hatalmas adag gyógyszerek és mindenféle kábítószerek rányomják a bélyegét az életére.
Miután kikerül, új életet kezd Rich segítségével, nevet változtatnak és egy vállalkozásba kezdenek. Néhány dolgot leszámítva normális ütemben történnek körülöttük az események, mígnem Dyl (aki ekkor már Marshall) össze nem találkozik a szintén hányatott sorsú Polly-val és 2 elbűvölő kislányával. A problémák, a tünetek ekkor rejtélyes módon újra elkezdődnek és ezzel veszélybe kerül mindannyiuk élete.

A véleményem:

Az egész könyvet beleng egy furcsa, baljós hangulat. Elég ijesztőek a nevelőotthonban történt események. Valahogy olyan valóságosak és az ember elhiszi, hogy ez mind megtörténhet bárkivel. A legérdekesebb azonban Dylan harca önmagával, látni a korlátokat, a saját korlátait, a szellemi korlátait. Olyan, mint egy burok amiből nem tud kilépni. Amikor győzködi magát, és akarja, de nem tudja és úgy érzi, hogy már nem ő irányítja az életét. Tényleg olyan, mint egy láthatatlan fal.
Ahogy a környezete, a felnőttek bánnak vele, azt azért nem tudom elítélni, mert egy pluszt ad a könyvhöz, a hangulatához, ehhez a borongós fekete felleghez, ami körül lengi a történetet. Egyébként nem is érzem fontosnak, hogy hogy nyilvánulnak meg a körülötte élő emberek, mert ez a könyv alapvetően az elme harcát mutatja.
A Polly-s részeknél egy kicsit feloldódik a hangulat. Azt hittem, hogy végig olyan szomorú és nyomorúságos lesz, mint az elején, de nem így történt. Jó egy kicsit vidámabb és másabb dolgokról olvasni egy ilyen kezdés után. Örültem, hogy Marsh boldog és Polly-ról is valami jót olvashattam. Habár a vége már egy kicsit átlátható volt, én bevallom őszintén mégis meglepődtem. Mert olyan érdekes, hogy az ember némely elrejtett vagy épp az orra elé tolt apró információkból már sejti a végkifejletet, de mégis valami olyan történik a végén, amin meg lehet igazán lepődni. Na most velem is ez történt. Elég korán kiderülnek dolgok, de a vége? Erre aztán nem számítottam.
Egyébként az egész könyv egy gyönyörűen felépített hazugság, mely körülöleli egy ember életét. Ez már annyira abszurd, hogy igazság is lehet(ne). 
Én olvasás előtt beleolvastam egy kicsit a spoileresebb értékelésekbe, ami nem vált hátrányomra. A nevekkel igazán bajba lettem volna, és nagyon sok mindent nem értettem volna meg. Mire meg kiderült volna, már vége lett volna a könyvnek, és ez rontotta volna a könyv hatását. Tehát akkor amit szerintem előre érdemes tudni, hogy Dylan és Marsh valamint Rich és Danny egy és ugyanaz a személy.
Ehhez a könyvhöz fel kell nőni. Habár látszatra egy ifjúsági regény, de nagyon sok mondanivaló hordoz, amit mindenkinek magának kell felfedeznie és értelmeznie. (családon belüli erőszak, gyerekek és felnőttek majdhogynem undorító és kihasználó, felhasználó viszonya, hogy mennyire tönkre lehet tenni egy gyereket, egy növekedő, fejlődő lelket). Annyi biztos, hogy ez a könyv rengeteg elgondolkodtató helyzetet tár fel. 
Igazán kíváncsi vagyok, hogy az írónő mire gondolt, miközben ezt a könyvet írta. 
A könyv magyar borítója egyébként lenyűgözően gyönyörű.

Értékelés: 4/5

Darren Shan: A Végzet fiai

Darren Shan Vámpír könyvek sorozatának 12. egyben befejező kötete.

A történet:

A helyszín továbbra is Darren szülővárosa. Darren miután megtudta Darius, Steve kisfiával kapcsolatos titkot, felkeresi a húgát Annie-t. A két testvérnek nagyon sok megbeszélnivalója van egymással. 
Darren barátai, a cirkusz lakói nagy bajba kerülnek: bekeríti őket a rendőrség, és egy csapat vérszipoly tör az életükre. Darren-nak nincs sok ideje, ha meg akarja menteni a bajba jutott barátait. Az összecsapás Steve-vel elkerülhetetlen, a levegő izzik körülöttük, itt és most kell eldőlnie a háborúnak.
A legfontosabb része a történetnek valójában a csata után kezdődik, egy furcsa síkon, ahol Darren már egyszer járt. Amiket itt megtud, azt felhasználhatja a vérszipolyok ellen. Csak egy lehetősége van.

A véleményem:

Azt nem mondhatnám, hogy ilyen befejezést vártam, azonban nem csalódtam. Nem kimondottan szeretem az olyan sorozatokat amik végén nem teljes a happy end. De az író annyira zseniálisan fejezte be a sorozatot, hogy az valami hihetetlen. Na ez az a lépés amire álmomba se gondoltam volna. Mondom én, hogy nagyon kreatív:)
Mindig sajnálom, ha befejeződik egy kedvenc sorozatom, most is így jártam. Olyan jó elmerülni egy másik világban és köteteken keresztül megismerkedni a szereplők sorsaival és újabb kalandjaival. 
Ez a befejező kötet is hozta a mindvégig magasra állított színvonalat, a feszültség már-már tapintható volt egyes részeknél. 
Többet megtudunk a titokzatos Mr Tiny-ról, valamint Lady Evannáról is. Őket soha nem tudtam igazán hova tenni a sorozatban és azt hiszem még a befejezés után is örök rejtély maradnak számomra. 
A legjobb, legteljesebb befejezés, amit csak ki lehetett hozni ebből a remek sorozatból.

Értékelés: 5/5

Darren Shan: Az Árnyak Ura

Darren Shan Vámpírkönyvek sorozatának 11. része.

A történet:

A helyszín újra Darren szülővárosa. Kínzó álmok gyötrik Darrent. Miután megtudta, hogy az Árnyak Ura mindenféleképpen eljön, azóta nem tud nyugton aludni. Bármi is történik, mindenképp bekövetkezik a világ pusztulása. Furcsa viszontlátnia a gyerekkori kedvenc helyszíneit, a házukat, Annie-t, aki azóta is otthon lakik. Megismerkedik egy furcsa kisfiúval, akiről sok érdekességet és titkot tud meg a későbbiekben. Újra találkozik Debbie-vel, aki egy vémber ellenes csoport vezetője lett. Azonban a sors úgy hozza, hogy ebben a csendes kisvárosban  kell újra találkoznia Steve-vel.

A véleményem:

Így a történet vége felé már várható volt, hogy a kör bezárul. Ahol elkezdődött, ott lesz a vége is. Mozgolódik mindkét oldal, most már lehetetlen megállítani a végső összecsapást. Vámpír a vérszipollyal, ember ember ellen küzd a világméretű háborúban. A fennmaradás a tét, itt már nem lehet hibázni. Hatalmas felelősség hárul Darrenre, hiszen ő tudja, hogy bármi történik is a világ sorsa megpecsételődött. Ekkora teherrel nehezen tud együtt élni. 
Mozgolódik a város, érezni a feszültséget mindenhol. Veszélyben van a cirkusz is, Darren összes barátja ki van szolgáltatva a vérszipolyok kénye, kedvének. Szinte fájó látni, hogy mennyire nem ők irányítják a sorsukat. Darrent a múltja is gyötri, egyrészt Steve, másrészt Annie miatt. 
Továbbra is lehengerlő, ahogy az érzelmekkel játszik az író. Nem csak Darren nőtt fel, hanem vele együtt a sorozat is egy magasabb szintre lépett.
Továbbra is hozza a színvonalat, nem csalódtam.

Értékelés: 5/5

Darren Shan: A Lelkek tava

Darren Shan Vámpír könyvek sorozatának 10. része.

A történet:

Darren gyászol, hiszen elvesztett egy számára nagyon fontos embert. Szinte mély depresszióba esik, amiből barátai csak nagyon nehezen tudják visszarángatni a valóságba. De nem érnek rá a múlton rágódni, hiszen Mr. Tiny újabb kalandra hívja őket. Egy titokzatos kapun át Darren és Harkat belépnek egy sivár, kietlen, de gonosz világba. Egyikük se tudja, hogy hol vannak, hogy merre induljanak, mindössze azt tudják, hogy útjuk végére megtudják Harkatról az igazságot. Izgalmas és olykor vérfagyasztó események elé néznek, ahol bátorságukat, elszántságukat és egymás iránti őszinte barátságukat is próbára teszik. Különös lényeg, gyilkos állatok, egy furcsa tengerész és egy még furcsább népcsoport felfedezése és megismerése vár rájuk, hogy a végén megtudják, ki is valójában Harkat Mulds.

A vélemény:

Talán mondhatom, hogy ez a legkedvencebb részem a sorozatból. Aki eddig kételkedett az író kreativitásába és leleményességébe, az mindenképp olvassa el ezt a részt. Néhol még én is meglepődtem, pedig már kezdem úgy érezni, hogy kiismerem magam Darren Shan világában. Súlyos titkokra derül fény útjuk során. Életre-halálra mennek a harcok, egy rossz lépés és mindkettejüknek vége. 
Na ez az a rész, ahol igazán nem lehet unatkozni. Újra felbukkannak rég nem látott szereplők, mint pl Darren szerelme Debbie és a titokzatos Lady Evanna. 
A kalóz az egyik legfurcsább szereplő, egyszerűen nem tudom hova tenni. Nem is értem, hogy Darrenék miért küzdenek végig vele, ahelyett, hogy ott hagynák. Azért ami kiderül róla se piskóta. 
Nem is tudom, hogy ennyi hihetetlen karakter és lény hogy jutott az író eszébe.

Értékelés: 5/5

Darren Shan: A hajnal gyilkosai

Darren Shan Vámpírkönyvek sorozatának 9. része.

A történet:

Darren, Mr. Crepsley, Harkat, Vancha és a társaik ugyan elmenekültek a vérszipolyok elől, de a menekülés folytatódik. Minden erejükkel azon vannak, hogy kijussanak a város alatti csatornarendszerből. Azonban azt még nem is tudják, hogy az igazi veszély csak a felszínre érve fenyegeti őket. A vérszipolyok mozgósították az embereket és a rendőrséget, így a kis csapatnak már nem csak a vérszipolyokkal, hanem a feldühödött városlakókkal is szembe kell néznie. Ha eddig nem voltak elég nagy bajban, hát most bele kerültek. 

A véleményem:

Pörögnek az események. Alig 1-2 napot foglal magába az egész könyv. Itt már annyira izgalmasak az események, hogy az már szinte fájdalmas. Pillanatok alatt végigolvastam a könyvet, mert ha valami letehetetlen, hát ez a könyv az. A menekülés, a városlakók felrázása, a bujkálás. Mintha egy filmet néztem volna.
Szinte fájdalmas látni, hogy mennyire a vérszipolyok irányítják Darrenék sorsát. Ahogy leleményesen felhasználják Debbie-t, Darren érzéseit, félelmeit. Az a magatehetetlenség, ahogy sodródik az árral, és már nem ura a saját sorsának. Egy jól megrendezett színjáték. 
A végére lelassulnak az események. Egy szépen felépített helyen, egy hatalmas szöges árok körül dől el főhöseink sorsa.
Ez a legszomorúbb, leglehangolóbb rész. A könyv az izgalom mindkét végletét súrolja: hol a végletekig feszült a hangulat, hol pedig eszméletlenül fájdalmas. A befejezés pedig: a legmerészebb álmaimban se gondoltam volna, hogy ilyen befejezést olvasok majd.
Mesterien játszik az író az olvasó gondolataival és érzéseivel. Itt már rég nem ifjúsági könyvről van szó. Zseniális, imádom.

Értékelés: 5/5

Darren Shan: Az éjszaka szövetségesei

Darren Shan Vámpírkönyvek sorozatának 8. kötete.

A történet:
Mr. Crepsley, Darren és Harkat a Vérszipolyok Urát üldözve visszatérnek Mr. Crepsley szülővárosába. Rejtélyes halálesetek, a köztereken hagyott vértelen hullák, gyilkosságok rázzák meg a kisváros lakóit. Minden jel szerint vérszipolyok csapata tanyázik a városban. Darren-ék minden éjjel őrjáratot szerveznek, figyelnek és készülnek egy esetleges támadásra. De Darren-nek nem ez a legnagyobb problémája: "Kiskora" miatt egy titokzatos idegen beíratja a helyi középiskolába, és újra tanulnia kell. Be kell illeszkednie a diákok közé. Ez pedig koránt sem egyszerű a Vámpír Hercegnek. Újból találkozik egykori szerelmével, Debbie-vel, majd titokzatos módon felbukkan Steve, a gyerekkori barátja is.

A véleményem:

Ez az egyik legkedvesebb rész számomra a sorozatból. Egyik kedvenc helyszínem Mr. Crepsley szülővárosa. Nagyon élveztem, ahogy a mindennapos éjszakai hadjáratokról olvashattam. Az iskolában történt részek meg kifejezetten viccesek voltak. Debbie-nek először nem örültem, nem volt túl szimpatikus kislányként, de szerencsére megváltozott, és az idegesítő szokásait elhagyta. Steve visszatértének nem örülök, ha ő benne van valamiben abból semmi jó nem sülhet ki. Kétkedve figyeltem a történéseket, de azért arra nem számítottam ami végül bekövetkezett. Időközben Vancha is befutott, a szereplőink nagy meglepetésére. Bírom a figurát, kár lenne érte, ha nem szerepelne a sorozatban. Valójában igen idegesítő és okoskodó, de talán pont ezt szeretem benne:) Ezek után csak még kíváncsibb lettem a folytatásra.

Értékelésem: 5/5

"Magical Template" designed by Blogger Buster