Olvasás után sokáig halogattam ezen bejegyzés megírását, de egyáltalán nem azért, mert nem tetszett, egyszerűen csak elakadt a szavam. Sokáig úgy éreztem, hogy nem tudok semmi összefüggőt írni. Igazából megrázott a könyv. Nem a történet, az írásmód, hanem ami mögötte van. Az a hihetetlen tehetetlenség, a szellemi gát, amit nem lehet áttörni...
A történet:
Dylan a 11 éves kisfiú megöli egy baltával a szüleit. Senki se tudja, hogy mi történt, Dylan pedig nem emlékszik semmire. Árván maradnak Rich-csel a bátyjával. Dylan bekerül egy kiskorúak számára fenntartott nevelőotthonba, amíg felnőttkorú nem lesz. Az ott átélt szenvedései, magánya, az orvosok kegyetlen intézkedései, hogy emlékezésre bírják, a hatalmas adag gyógyszerek és mindenféle kábítószerek rányomják a bélyegét az életére.
Miután kikerül, új életet kezd Rich segítségével, nevet változtatnak és egy vállalkozásba kezdenek. Néhány dolgot leszámítva normális ütemben történnek körülöttük az események, mígnem Dyl (aki ekkor már Marshall) össze nem találkozik a szintén hányatott sorsú Polly-val és 2 elbűvölő kislányával. A problémák, a tünetek ekkor rejtélyes módon újra elkezdődnek és ezzel veszélybe kerül mindannyiuk élete.
A véleményem:
Az egész könyvet beleng egy furcsa, baljós hangulat. Elég ijesztőek a nevelőotthonban történt események. Valahogy olyan valóságosak és az ember elhiszi, hogy ez mind megtörténhet bárkivel. A legérdekesebb azonban Dylan harca önmagával, látni a korlátokat, a saját korlátait, a szellemi korlátait. Olyan, mint egy burok amiből nem tud kilépni. Amikor győzködi magát, és akarja, de nem tudja és úgy érzi, hogy már nem ő irányítja az életét. Tényleg olyan, mint egy láthatatlan fal.
Ahogy a környezete, a felnőttek bánnak vele, azt azért nem tudom elítélni, mert egy pluszt ad a könyvhöz, a hangulatához, ehhez a borongós fekete felleghez, ami körül lengi a történetet. Egyébként nem is érzem fontosnak, hogy hogy nyilvánulnak meg a körülötte élő emberek, mert ez a könyv alapvetően az elme harcát mutatja.
A Polly-s részeknél egy kicsit feloldódik a hangulat. Azt hittem, hogy végig olyan szomorú és nyomorúságos lesz, mint az elején, de nem így történt. Jó egy kicsit vidámabb és másabb dolgokról olvasni egy ilyen kezdés után. Örültem, hogy Marsh boldog és Polly-ról is valami jót olvashattam. Habár a vége már egy kicsit átlátható volt, én bevallom őszintén mégis meglepődtem. Mert olyan érdekes, hogy az ember némely elrejtett vagy épp az orra elé tolt apró információkból már sejti a végkifejletet, de mégis valami olyan történik a végén, amin meg lehet igazán lepődni. Na most velem is ez történt. Elég korán kiderülnek dolgok, de a vége? Erre aztán nem számítottam.
Egyébként az egész könyv egy gyönyörűen felépített hazugság, mely körülöleli egy ember életét. Ez már annyira abszurd, hogy igazság is lehet(ne).
Én olvasás előtt beleolvastam egy kicsit a spoileresebb értékelésekbe, ami nem vált hátrányomra. A nevekkel igazán bajba lettem volna, és nagyon sok mindent nem értettem volna meg. Mire meg kiderült volna, már vége lett volna a könyvnek, és ez rontotta volna a könyv hatását. Tehát akkor amit szerintem előre érdemes tudni, hogy Dylan és Marsh valamint Rich és Danny egy és ugyanaz a személy.
Ehhez a könyvhöz fel kell nőni. Habár látszatra egy ifjúsági regény, de nagyon sok mondanivaló hordoz, amit mindenkinek magának kell felfedeznie és értelmeznie. (családon belüli erőszak, gyerekek és felnőttek majdhogynem undorító és kihasználó, felhasználó viszonya, hogy mennyire tönkre lehet tenni egy gyereket, egy növekedő, fejlődő lelket). Annyi biztos, hogy ez a könyv rengeteg elgondolkodtató helyzetet tár fel.
Igazán kíváncsi vagyok, hogy az írónő mire gondolt, miközben ezt a könyvet írta.
A könyv magyar borítója egyébként lenyűgözően gyönyörű.
Értékelés: 4/5
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése