Chris Howard: Gyökértelen

Mostanában valahogy teljesen véletlenül belecsöppentem a disztópiás és hasonló hangulatú könyvek világába. Tudom, a fél világ már ilyen könyveket olvas, olvasott, de hozzám mindig csak utólag érnek el az ilyen dolgok. Nem volt szándékos most sem, egyszerűen elkezdtem olvasni könyveket, amiről aztán kiderült, hogy disztópia, vagy valami arra nagyon hajazó műfaj. A könyv fülszövege keltette fel az érdeklődésem, kíváncsi lettem, hogy mit lehet kihozni ebből a témából.

A fülszöveg:

"A 17 éves Banyan fákat épít: elszórt fémhulladékokból erdőket kreál a gazdag ügyfeleknek, akik a pusztulás látható nyomai elől szeretnének menekülni. Bár maga Banyan még sosem látott igazi fát – hisz azok már egy évszázada kihaltak −, apjától még az eltűnése előtt sokat hallott a Régi Világról. Minden megváltozik, amikor Banyan megismerkedik egy rejtélyes nővel, aki különös tetoválást visel a testén – egy térképet, ami az utolsó élő fákhoz vezet. A fiú elindul a pusztuláson keresztül, ahonnan nem sokan térnek vissza. Akik megmenekülnek a kalózoktól és fosztogatóktól, azokra ott várnak a sáskák… akik most már emberhúson élnek. De nem Banyan az egyedüli, aki a fákat keresi, az idő pedig egyre fogy. A bizonytalanságok közepette a fiú kénytelen szövetségre lépni Alphával, a vonzó, de veszélyes kalózzal, akinek szintén megvannak a saját tervei. Miközben pedig a talán csupán a legendákban létező ígéret földje felé tartanak, Banyan megdöbbentő dolgokat tud meg a családjáról, a múltjáról és arról, mire képesek az emberek, hogy visszahozzák a fákat."

Véleményem:

Nem erre számítottam első beleolvasás után. Attól sokkal többet kaptam, mint amire vártam. Nem számítottam rá, hogy ennyire kidolgozott könyv lesz, tele váratlan eseményekkel és hihetetlen jellemfejlődésekkel. Már maga az alaptörténet is nagyon érdekes, nem találkoztam még hasonlóval sem eddigi olvasmányaim során. Egyébként ha belegondolunk nagyon is valós problémát feszeget az író, a világunkban semmi nem állandó, és nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő, mit veszítünk el abból amit a sajátunknak hiszünk, amiről azt hisszük, hogy mindig a Földünk természetes része lesz. Ilyenek pl. a fák. Ki gondol arra, hogy mekkora káosz lesz, ha valami folytán eltűnnének végleg?

Úgyhogy nagyon eredeti a témaválasztás, az már biztos.

Amire még külön felfigyeltem az a szereplők jellemváltozása. Banyan pl. eleinte egy bátortalan, elveszett fiú. Egyedül maradt a világban, csak magára számíthat és emiatt nagyon bizonytalan. Ki van téve a többi embernek, a gazdagok zsarnokoskodásának azért, hogy fenn tudja tartani magát. Ehhez képest a könyv végére egy erős, öntudatos, merész, bátor férfivá válik, aki túllép önmagán, túlszárnyalva mindent, amit az ő maximumának hittem.

Zee szintén. Habár néha nem tudtam eldönteni, hogy most akkor kinek is a pártján áll, de a végén bebizonyítja. Sokat fejlődött ő is előnyére.

Akit aztán tényleg nem tudtam hova tenni az Crow. Nem volt szimpatikus az elején és a végére se lett az. Hol segítette, hol gátolta Banyant, ettől függetlenül persze ő egy nagyon érdekes szereplő pont a kettőssége miatt.

Alfa az én és Banyan nagy kedvence:) Szerintem minden csaj titkon szeretne ilyen belevaló és nagyszájú lenni:)

Úgy látom minden szereplő jelleme nagyon részletesen ki lett dolgozva, ez is oka annak, hogy nagyot nőtt a szememben a regény. Első könyves írótól nagyon jó.

A történet izgalmas, változatos, mindig van miért izgulni. Volt, hogy már fáradt voltam és letettem volna a könyvet, de nem tudtam, mert mindig akkor jött valami izgi rész és muszáj volt tovább olvasnom. Azért az emberevő sáskák ötlete elég bizarr, nem?:)

Az alaptörténet egy abszolút valós problémát vet fel, ehhez jönnek még az izgalmas jelenetek, egy kis szerelem, egy kis árulás, barátság, ellenségeskedés, mindez pedig nagyon igényesen kivitelezve. Abszolút elégedett vagyok a könyvvel, várom a folytatását.

Értékelésem: 5*