Sophie Kinsella neve nem volt újdonság számomra. A Boltkóros sorozatát nagyon szeretem, szóval igazán nagy elvárásaim volt ezzel a könyvvel kapcsolatban is.
Természetesen nem csalódtam, végül is nem hiába az egyik kedvenc romantikus írónőm Kinsella.
A könyvre a Boltkóros sorozat után figyeltem fel, és az egyik kedvenc helyi antikváriumomban sikerült hozzájutnom.
A történet:
"A főhős egy huszonnégy éves, lófogú, csúnyácska lány, aki egy kollégáival töltött görbe este után hiába várja, hogy barátja érte jöjjön a zuhogó esőben és hazavigye. Taxiért tülekedve megcsúszik a vizes lépcsőn és elesik. Lexi másnap kórházi ágyon ébred, és azonnal távozni akar, hisz csak a fejét verte be egy kicsit a lépcsőn. A körülötte foglalatoskodó nővér hívja a kezelőorvost, aki elmondja, hogy öt napja, egy autóbaleset után került a kórházba: sajnos alaposan átlépte a megengedett sebességet. Lexi egyik képtelen furcsaságot a másik után tapasztalja: anyját idősebbnek látja, a saját tükörképén is megütközik, olyan az egész, mint egy lidérces álom. Főleg, amikor bebizonyítják, hogy 2004 helyett már 2007-et írunk, ő pedig már nem a padlóosztályon dolgozó egyik lány, hanem huszonnyolc éves osztályvezető, gyöngyfogsorral, bombázó alakkal és oldalán egy szívdöglesztő kinézetű, dúsgazdag férjjel. Vajon hogyan került a majdnem szegénységből ilyen mesebeli körülmények közé?"
Véleményem:
Hozza az írónő a szokásos formáját: egyszerű lány belecsöppen egy teljesen más életbe, a gazdagok kiváltságok világába. Természetesen nehéz a megszokás, ami sok-sok vicces és kedves jelenettel jár.
Egy másik oldalról mutatja be a gazdagok világát: eddigi általam olvasott köteteiben kiváltság, most azonban az árnyoldal is megmutatkozik. Hiába a csillogás és a pénz, ha alapvető emberi dolgok hiányoznak mondjuk egy párkapcsolatban.
Lexi tipikus Kinsella hősnő:) Ezért (vagy pont emiatt) nagyon szeretem a karakterét. Képes belátni a hibáit és belátni a felszín alá. Rájön, hogy az élete nem az a habos-babos rózsaszín álom, amibe belecsöppent, hanem ennél sokkal összetettebb. Az igyekezete, hogy megszeressék a régi barátai nagyon sok vicces és humoros eseményhez vezet; igazán jókat lehet nevetni rajta.
Az édesanyja és húga viszont pont az ellenkezője. Nem egy tipikus mintacsalád. A végén persze kiderül, hogy igen is sok múlott a családon, a család befolyásán és hibáin, hogy Lexi így viselkedett.
Ericet sajnálom egy kicsit. Eleinte igazán kedves fickónak tűnt, már-már hajlok afelé, hogy szándékos "megutáltatás" történt az írónő által. Kicsit éles ez a váltás, de elfogadható. A végén úgy is mindig az történik, amire az olvasó vár, szóval mondjuk úgy egy kicsit manipulálva lettem:))
A könyv rendkívül szórakoztató, el lehet vonatkoztatni az olvasása közben a mindennapi gondoktól. Azért is szeretem Kinsella könyveit, mert nem kell rajtuk gondolkodni, egyszerűen csak sodródni kell az árral és eközben biztosított a szórakozás és a happy end. Egy strandon vagy utazás alatt tökéletes olvasmány.
A borító különösen gyönyörű, a fordítás elmegy: láttam én már rosszabbat is. A szereplők szerethetőek, tényleg mindenki bele tudja élni magát a cselekménybe. Abszolút életszerű helyzeteket ábrázol (most tekintsünk el a hirtelen belecsöppent gazdagság tényétől) pl arrogáns főnök és munkatársak, elkényeztetett lázadó tinihugica stbstb
Bele lehet látni egy kis tanítás jelleget is, hogy nem minden a pénz meg stbstb, de én inkább mint pihentető olvasmány tekintenék rá.
Értékelésem: 5/5
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése