Először is kezdeném azzal, hogy csak a könyv végi kis szösszenetből jöttem rá, hogy magyar írónőről van szó. Szánom-bánom, hisz mindig csak átfutottam az írónő nevét, nem olvasva végig így aztán nem tűnt fel. No meg aztán nem is egy tipikus magyar névről van szó. Szóval ezt tisztázva még nagyobb érdeklődéssel vetettem bele magam a könyvbe, hiszen nem sok magyar írótól, írónőtől olvastam még könyveket. Újdonság volt még számomra emellett maga a műfaj is, tisztán romantikus könyvekkel sem gyakran hozott még össze a sors.
A történet:
"A gazdasági válság az Angliából hazatért Arlene Harris vállalkozását sem kíméli. A lány ezért kénytelen rég nem látott, dúsgazdag nevelőapjához fordulni, aki furcsa feltételeket szab ahhoz, hogy a lányok – Arlene és két féltestvére – hozzájussanak pénzéhez.
A feladat emberpróbáló, s valahányszor Arlene bajba kerül, gyermekkori szerelme, Leon mindig ott terem, hogy gúnyolódjék a „kis bajkeverőn”.
Milyen csodákat és titkokat rejt a Márai-kastély? Hogyan boldogulnak a korábban gyűlölködő mostohatestvérek a nehéz időkben? És mi történik Arlene-nel és Leonnal? Folytatható-e a gyermekkori szerelem?"
Véleményem:
Első pillantásra a borító fogott meg. Gyönyörű, a színe valami iszonyat jó. (Szavaztam ám én is a molyos borítószavazáson, természetesen erre a borítóra, és nagyon örültem, hogy végül ez lett a végleges)
Könnyen olvasható, kikapcsol. Az elejét ugyan egy kissé gyorsnak érzem. Arlene hazatér, aztán a börtön, a kibékülés, a végrendelet, az undok nővérek és a nagy barátság. Csak úgy kapkodtam a fejemet. Lehetett volna még ezt egy kicsit nyújtani.
Nem mondom, hogy nem tudtam, hogy mi lesz a vége, de olyan jól sikerült a szerelmi szál, és annyira jó volt a nyújtása, a húzása is. Ahogy kerülgették egymást, és hol ide hol oda.. Leon viselkedése egyszerre volt gyönyörű és nagyon undok. Ez a rész annyira tetszett, ez volt talán a legjobb, ezeket a részeket vártam a legjobban.
A szereplők egytől-egyig szimpatikusak voltak. Kevés olyan könyv van, ahol nincs olyan akit akár egy picit is de ne utálnék. Nem voltak szélsőségek, illetve ha némely viselkedésük szélsőséges is volt (olykor a Izi, Dália valamint Leon is tudott így viselkedni), összességében akkor is olyan szerethetőek és emberiek voltak, hogy nem lehetett őket nem megszeretni.
Leonban az a legjobb, hogy titokzatos és kiismerhetetlen. Arlene érzései annyira tiszták, és olyan élethű és teljes mértékben át tudtam élni a kétségeit, az érzéseit. Izi és Dália eleinte arrogánsak, viszont rajtuk sokat mosolyogtam. Betti is kedvenc, a virág- és kertimádata igazán vicces:)
Persze izgultam Arlene-ért és Leonért, szurkoltam nekik nagyon, hiszen egy igazi jó kis könyvnek muszáj, hogy happy end legyen a vége:)
A nevek egy kicsit furcsák voltak. Mármint az volt furcsa, hogy némely név igazán magyaros, mások meg nem. Nem azt mondom, hogy akkor most mindenkinek Bélának, Dezsőnek, Mariskának és Erzsinek kellett volna lenni, de pl Bella néni és Edvárd bácsi (kackac) igazán kaphatott volna valami hagyományos magyar nevet.
A könyvet kisebb nagyobb kihagyásokkal egy szuszra kiolvastam. Amikor letettem a gondolataim körülötte forogtak. Folyton Arlene jutott eszembe, így nem tudtam sok időre elszakadni tőle.
Valójában egyetlen gondom volt vele: túúl rövid.:)
Várom a folytatását!
Értékelésem: 5/5
Oldalszám: 150
Kiadó: Aba Könyvkiadó
Kedvenc jelenet: Leon és Arlene cívódása
Kedvenc karakter: Arlene, Betti
Legrosszabb jelenet: -
Nem szimpatikus karakter: -
2 megjegyzés:
Nagyon örülök neki, hogy tetszett neked. A bejegyzés is nagyon jó lett. Most már engem is igazán kíváncsivá tettél. Előrébb került a várólistámon akönyv. :)
Olvasd el minél hamarabb, hiszen tényleg egy nagyon jó könyvről van szó.
Örülök, hogy tetszett a bejegyzésem, igazán jól esik ha pozitív visszajelzéseket kapok:)
(Legalább tudom, hogy többé kevésbé jó úton járok, de még sok tanulni valóm van:))
Megjegyzés küldése