Anna Dale: Boszorkányoknak suttogó

Volt egy időszakom, amikor szívesebben olvastam 11-13 éveseknek szóló könyvet (pedig már jócskán elmúltam akkor ennyi idős), mint a saját korosztályomnak valót. Akkor döntöttem el, hogy ezt a könyvet is elolvasom. Csak jóval később jutottam ténylegesen hozzá. Így ugyan utólag, de sikerült elolvasom ezt a könyvet.

A történet:

"Vajon mi lehet az oka, hogy olyan kevés boszorkány él manapság? Bizony, nagyon figyelmesnek kell lenni ahhoz, hogy észrevegyünk akár egyet is, amint a söprűjén utazik az éjszakában. Valahogy nagyon megfogyatkozott a számuk – és ezt maguk a boszorkányok sem értik… Joe például még egyetleneggyel sem találkozott élete során, és nem is gondolja, micsoda boszorkányos kalandok várnak rá, amikor morcosan utazik a vonaton Canterbury felé – ott kell ugyanis töltenie a karácsonyt az anyjánál és mostohaapjánál, amikor pedig ő sokkal jobban szeretett volna Londonban maradni. Ám a vonaton egyszer csak különös dolgok történnek – s aztán Joe Canterbury helyett egy fura városkában, egy gyanús társaság kellős közepén találja magát, s gyorsan barátságot köt egy helyes kislánnyal, Twiggyvel, aki a helyi Árvacsalán Boszorkány Szövetség tagja. S innen aztán egymást követik a váratlan fordulatok: Joe megtanul söprűn utazni, s ez a tudománya meg a kezdő, de tehetséges boszorkány, Twiggy varázsmondókái segítenek abban, hogy leleplezzenek egy összeesküvést, amelynek célja az ősi varázskönyv eltűnt lapjának megszerzése. Az egész világ veszélybe kerülhet, hogyha azt az oldalt gonosz boszorkányok kaparintják a kezükbe… Anna Dale regénye tele van izgalommal, szenvedéllyel és humorral – és mellesleg azt is megtudjuk belőle, kik azok a szélmanók, és miért van mostanában egyre kevesebb boszorkány a világon."

Véleményem:

Nem indul rosszul a történet. Joe vonatútja és kalandos útja az Árvacsalánokhoz igazán érdekes. Innentől aztán valahogy mégsem az igazi.
Twiggy aranyos kis kezdőboszorka, igazán vicces kalandokba keveredik mindig. A családja meg elég flúgos, de boszorkányéknál ez bizony nem meglepő.
A cselekmény aranyos, tipikus 11 éveseknek való, némi kis izgalommal, meghökkentő eseményekkel, egy kis rosszasággal. 
A történet érthető, könnyed, viszonylag sablonos és jól kezelhető szereplőkkel, de mégsem fogott meg.
Mivel rosszat nem tudok mondani a könyvről, ezért bennem van a hiba. Egyszerűen kinőttem én már az ilyen mesékből. 10 évvel ezelőtt biztos nagy kedvencem lett volna.
Egyszer elolvasni nosztalgiából nem volt rossz, de szerintem ennyi a mi közös pályafutásunk. 
Nem bánom, hogy így alakult hisz annyi új és ismeretlen könyv vár rám, nem ragadhatok le egynél pusztán nosztalgiából. 
Azért ha egyszer úgy hozza a sors, hogy a gyerekem a kezébe veszi, biztos belelapozok újra.

Értékelésem: 4/5
 

2 megjegyzés:

Éva írta...

Mikor a fülszöveget olvastam, biztos voltam benne, hogy ez egy Harry Potter koppintás. De ilyet itt nem olvastam, szóval tudhat valamit ez a történet. :)

lena91 írta...

Egyáltalán nem HP koppintás:) Alapjaiban más, még a varázslóvilág is teljesen más:)

Megjegyzés küldése

"Magical Template" designed by Blogger Buster