Laurell K. Hamilton: Isteni vétkek

Hosszú idő telt el az utolsó bejegyzésem óta, bőven lesz mit pótolnom az elkövetkezendő időszakban.

Kezdenék egy olyan könyvvel, ami nagyon vegyes érzelmeket keltett bennem.

Én mindig is úgy tekintettem Hamiltonra, mint aki megteremtette azt a világot, amiben egy kicsit én is élni szeretnék. Szerettem mint az Anitás, mind a Merrys világát. Ez azonban megváltozott, ahogy jöttek az újabb és újabb kötetek. Szép lassan, észrevétlenül vette át a szeretet helyét a közömbösség, majd még jó néhány kötet után a mondhatni utálat.

Én nagyon, nagyon, nagyon akartam szeretni Hamilton világát és elképesztően fáj, hogy ez nem sikerült.

Egy mindig pörgős, akciódús, fantasy lényekkel teli könyvet, ahol igazi tökös csaj a főszereplő imádtam olvasni. Merry (és Anita is) ilyen volt. Akkor én nagyon nagy rajongója voltam a könyveknek. De ami most van az nekem már bőven sok. 

Ez a könyv is ugyanúgy indult, mint ahogy a visszamenőleg kb 5-7 (ha nem több) Hamilton könyv, halálosan unalmasan. Semmitmondó párbeszédek oldalakon keresztül, majd pedig szexjelenet minimum 5 oldalon át. Peregnek a lapok és nem történik semmi. Ez az ami a legjobban bosszant. Nem csak a szexjelenetek, bár isten látja lelkemet már ezektől is teljesen kerülget a frász. Miért nem történik semmi? 

Annyira fájnak ezek a beszélgetések hogy elmondani nem tudom.Előveszem, hogy olvassam de nem megy, mert rosszul vagyok tőle. A semmitmondóságától.

Bevallom őszintén félbehagytam ezt a könyvet. Nagyon akartam olvasni és szeretni, de egyszerűen nem ment.

Ha elolvassátok a korábbi Hamilton kritikáimat is pont ugyanezt fedezhetitek fel bennük, én nagyon, nagyon akarom de egyszerűen Hamilton nem akarja hogy szeressék a könyveit. Azok legalábbis nem, akik még az első kötetekkel együtt ismerkedtek meg a vámpír-, és tündérvilággal.

Nem szeretem a szereplőket, mert Merry elpicsogósítja (ezt a szót most találtam ki:)) a férfiakat, Fagy és Doyle akik amúgy kedvenceim is lehettek volna, nyálcsorgatva teljesítik Merry minden kívánságát, már abszurd ez a kapcsolat. Egy férfi legyen tökös és ne nyivákolós.

Meghoztam egy nehéz döntést, én itt most befejezem Hamilton könyveit. Sok-sok jó percet okoztak (és sajnos pont ugyanannyi rosszat is) de ez sajnos kevés.

Na azért hogy valami jót is írjak: Mint ahogy eddig is, az Agave ismét kitett magáért és elképesztően gyönyörű lett a borító (ezt a szót már sokszor használtam a borítóikra:)) a könyvnek pedig nagyon finom illata van (mert ugye egy könyvmolynak ez is fontos). Bámulatosan jól néz ki az összes Hamilton könyv a polcomon (mert megvan ám mindegyik), már így magában dísze a szobámnak.

Egy szó mint száz, ami nem megy nem erőltetem, annyi, de annyi jó könyv van a világon, inkább azokat olvasom. Remélem azért senki kedvét nem vettem el ezektől a könyvektől, olvassátok el, tapasztaljátok meg Ti magatok, aztán még az is lehet, hogy szeretni fogjátok.

Értékelésem: 1/5

Oldalszám: 4326

Kiadó: Agave Kiadó

Kedvenc jelenet: -

Kedvenc karakter: -

Legrosszabb jelenet: túl sok ilyen volt

Nem szimpatikus karakter: szintén:(

Darin Bradley: Zaj

Nem is tudom mi keltette fel a figyelmemet a könyvben. Talán a borítója, ami cseppet sem szokványos. Mindenesetre azért kíváncsian vártam, hogy mit kapok ettől a könyvtől. Hááát... nem azt, amit vártam.. nagyon nem.

Fülszöveg:

"Az analógról digitálisra váltó televíziózás utóhatásaként felbukkanó, Sávhasználat néven ismert anarchikus mozgalom kisajátítja és önös céljaira fordítja a kihasználatlan rövidhullámú sávokat. A csatornák közötti statikus háttérzajba rövidesen baljós és ijesztő figyelmeztetések vegyülnek a civilizációnk küszöbön álló gazdasági, politikai és társadalmi összeomlásáról - és hidegvérű leckék arról, hogyan éljük túl a bukást, és hogyan boldoguljunk a kíméletlen új rendszerben, amely idővel elkerülhetetlenül feltámad a régi hamvaiból. Hiram és Levi fiatalemberek, egykori cserkészvezetők, és számtalan szerepjáték kampány veterán harcosai. Az egyetemi kampuszok, vásárlóközpontok és zárt közösségek véráztatta harcmezőit járva egyszeriben azon kapják magukat, hogy új személyiséget öltve, és új ideológiákkal felszerelkezve egykori diákok, hackerek, és a társadalomba nehezen beilleszkedő egyéb elemek szedett-vedett csapatát vezetik, hogy eljussanak egy Amaranth nevű, már-már mitikus helyre, az új Ígéret Földjére, ahol egy törékeny jövő várja, hogy megszülessen általuk."

Véleményem:

Ez a könyv... egyszerűen.... borzasztó. Sajnálom, de nem tetszett, egy icipicit sem. Nem az én világom, nagyon, nagyon melléfogtam vele.

Az alaptörténet nem lenne rossz, de tényleg, de már a kezdés is kiakasztott. Bele a közepébe, szegény olvasó meg azt se tudja, hogy akkor most mi van. Csak kapkodtam a fejem, hogy miii? mi ez? Az első pár oldalt többször el kellett olvasnom, de még így sem értettem belőle egy mukkot se. (Ilyen utoljára csak a Kőszívű ember fiaival fordult elő velem:). A dőlt betűs fejezetindító részek meg aztán mindennek a teteje. Na azt aztán tényleg nem tudom hova tenni.

Annyira kusza, annyira érthetetlen az egész könyv. Azt hittem később máshogy lesz, de ahogy haladtam a könyvvel (hozzátenném kínszenvedve) sem jutottam semmivel előbbre. 

Nem tudom hova tenni, de komolyan. Értetlenül állok a könyv előtt. Most velem van a probléma? 

Ez az egész egyáltalán nem jó:( Én úgy vagyok mindennel, hogy egy esélyt kapjon és ha tudom végigolvasom és utólag értelmezem, de ezt egyszerűen nem bírtam. A felénél fel kellett adnom.

Nem megy, nem tudok még írni se róla, annyira kiakasztott. Sajnálom hogy ezt kell írnom egy könyvről. Nem sok ilyen rossz könyvélményem volt. Bármi is volt az üzenete, a célja ennek a könyvnek, egyáltalán nem jött át..

Értékelésem 1/5