Laurell K. Hamilton: Elnyel a sötétség

Hamilton a szívem egyik csücske. Bár Anita Blake nálam a favorit, Merry történeteit is szívesen olvasom. Egy teljesen más megvilágításba helyezi a tündéres fantasy birodalmat. Az Elnyel a sötétség a Merry Gentry sorozat 7. része, amely folytatja Merry és a testőrei csatáját Seelie és Unseelie udvarral.

A fülszöveg:

"Meredith NicEssus hercegnőnek nincs sok ideje feldolgoznia nagybátyjától, a Fény és Illúzió Királyától elszenvedett erőszakot és kedvese, Gyilkos Fagy elvesztését. A vad falka élére áll, hogy megtorolja anyjaként szeretett és tisztelt nagyanyja halálát. A legfőbb célpontok azonban ő maga és méhében hordott ikergyermekei, valamint az utódok apjai, a testőrei. Andais, a Levegő és Sötétség Királynője Unseelie Udvartartásából a trón eddigi várományosa, Cel korábban sem fogta vissza gyilkos indulatait. Ezúttal is kíméletlenül a hercegnő és sarjai elpusztítására tör. Ugyanakkor nagybátyja, Taranis – feltételezett apai jogon – magának követeli Merry gyermekeit. Eközben a tündérdombok megvetett udvara, a sluagh virágba és mágiába borulva újfent megerősödik. Ám az éjfekete éjrepülők is kevesek megmenteni az önkéntes száműzetésbe kényszerülő újdonsült királynőt és kíséretét. Eljön a leszámolás, a mindent eldöntő csata ideje: Merry csak az Istennő, a Hitves segedelmében és oltalmában bízhat, hogy ő és gyermekei, szerettei túlélik az összecsapást. Vajon fény derül-e Meredith apja, Essus herceg halálának körülményeire? Lesújt-e újra a kegyetlen gyilkos? Mit kell feladnia a hús és vér kezének hatalmával bíró hercegnőnek azért, hogy elnyerje személyes boldogságát?"

Véleményem:

Megmondom őszintén kissé bajba vagyok az értékeléssel kapcsolatban. Ez most nekem valahogy nem tetszett. Vagyis tetszett, de korántsem úgy, ahogy vártam volna tőle. Vannak bizonyos dolgok amiket el kell fogadnom ha Hamiltonról van szó (pláne ha a Merry Gentry sorozatról): bizarr szex, kusza, néha átláthatatlan világ (itt értem a tündérek fajtáját és megnevezéseit, tulajdonságait amit követni bizony nem mindig egyszerű) és a fura udvari viszonyokat (hogy ki-kivel van, vagy ki az ellenség az nem teljesen egyértelmű). Ezeket elfogadtam, elraktároztam az agyam egy hátsó szegletébe és ha nem olyan fontos nem foglalkozom vele. Ha ezt nem nézem amúgy izgalmas és eléggé cselekménydús könyveket kapunk. Most viszont... ez valahogy nem volt az igazi.

A legnagyobb problémám, hogy már-már unalmassá váltak a történetrészek azáltal, hogy olyan mértékben nyújtva vannak, hogy hihetetlen. Mintha egy lassított felvételt néznék. Pl. Merry kórházi látogatása, egy kis akció a Nagyival, vadászat, Misztrál megmentése - és elment 140 oldal a 340-ből. Ez gyakorlatilag csak pár óra eseménye. Az a gáz, hogy túlontúl részletes, megállnak beszélgetni felesleges dolgokról, elmélkednek, gondolkoznak a múlton, felidézik a faerie történelmét, a férfiak egymással vitáznak, Merryn vagy Merry miatt. A legjobb amikor sietnek megmenteni Misztrált és közben állnak le beszélgetni. 

Oldalakat tudtam volna átforgatni úgy, hogy semmiről se maradok le.

A férfiak túl sebezhetőek ahhoz képest hogy ők testőrök. Merry, aki ikrekkel terhes vállal mindent magára, már-már háttérbe szorítva embereit. Kissé nevetségesen hat.

Nekem ez már túl lassú és túl részletes. Sok részlet elhagyható lenne, ezek nélkül sokkal élvezhetőbbé válna a könyv. Nehéz helyzetben vagyok mert szeretni akarom ezt a könyvet, de nem sikerült a szívembe zárnom.

Merry túl sokat aggódik, néha tényleg elviselhetetlen, ahogy elnyomja a testőreit, azok meg persze hagyják magukat. Mindent rá hagynak.

Mindettől függetlenül, amikor történt is valami, nem csak "állt a kép", akkor nem volt rossz, sőt még érdekesnek is mondhatnám. De nem olvastatta magát.

Azt kell eldönteni, hogy megér-e ennyi a sorozat, belefér-e egy nem jó rész a nagy összességbe? Számomra igen. Nem vette el a kedvemet se Merry Gentrytől, se Hamiltontól, de nem ezt vártam. Ennél többet vártam. Sajnálom, hogy ez most nem úgy sikerült.

A borító természetesen gyönyörű, imádom az ilyen szép kontúros borítókat. Nagyon jól fog mutatni a polcomon a többi Hamilton könyv mellett. Azt azonban nem ígérhetem meg, hogy mostanában újra elolvasom. Talán majd valamikor a sorozatot újra együtt, de nem hagyott bennem egy újraolvasáshoz elég nyomot.

Értékelésem: 3 pont

Oldalszám: 343
Kiadó: Agave Kiadó
Kedvenc jelenet: nem tudnék egyet kiemelni
Kedvenc karakter: Sholto
Legrosszabb jelenet: túltúltúl hosszú unalmas beszélgetések
Nem szimpatikus karakter: -

Karen Marie Moning: Új nap virrad

A Tündérkrónikák az egyik kedvenc sorozatom, szóval egyértelmű, hogy ennek a könyvnek is a polcomon kell lennie, a többi mellett:) Arról azonban álmodni se mertem, hogy ilyen gyönyörűséges és csodálatos borítóval lát napvilágot a könyv. Bátran állíthatom, hogy a legszebb nem csak a sorozat többi része közül, de a jelenleg kapható összes könyv esetében is a top 5 leggyönyörűbb borítójú könyvek között szerepel. Számomra legalábbis mindenképp!

A sorozat 4. része egy olyan résszel ért véget, hogy a hajamat téptem a folytatásért. Keservesen lassan teltek a hónapok és amikor végre a kezembe vehettem a könyvet, esélye se volt. Letepertem és én győztem. Vagy mégsem?

A fülszöveg:

"MacKayla Lane sokszor érezte már, hogy mindent elveszített, de ahogy ott áll a sziklaszirten, lábai előtt egy halott férfival, akit ő segített megölni, már tudja minden átélt borzalom csak rózsaszín közjáték volt addigi életében.

A nővére miatti bosszú már túl kevés, a szülei utáni aggódás eltörpül, a világ megmentése csupán másodlagos. A bűntudat, amit az emberélet kioltása okozott, és a remény, hogy van kiút az ismeretlen, tündérátokkal sújtott világból, szinte jelentéktelenné válik az egyre több kérdés, és a sürgető vágy mellett, hogy visszaszerezze azt, amit saját önön hibájából elvesztett.

Az Új nap virrad nem csak az alternatív tündérbirodalmakat, de Olvasók világát is kiforgatja a négy sarkából, mielőtt választ adna bármelyik kérdésre is!

Titkok és izgalmak rejtőznek minden oldalon, ahogy egyre inkább haladunk a történet vége felé. Az Új nap virrad is elemi erővel ejti rabul az embert a legelejétől, és nem is ereszti egészen a legvégéig, ahol a legnagyobb rejtély megoldása vár.

Mit akar a Sinsar Dubh? Igaz-e a prófécia, és Mac tényleg pusztulást hoz-e a világra? Még mindig az Alina halála miatti bosszú a legfontosabb? Mi történet valójában V’Lane-nel? Egyáltalán ki a halott férfi Mac lábainál? Na és kicsoda valójában Mac?

De ami a legfontosabb, maradt-e még annyi fény a világban, hogy minden jóra forduljon?"

Véleményem:

A könyvnek úgy álltam neki, hogy direkt lassan olvastam, hogy minél tovább tartson. Az elején nem is volt gond ezzel a taktikával, hiszen számomra talán egy kicsit unalmassá is sikeredett az első kb 100 oldal. Az járt a fejemben, hogy muszájmuszájmuszáj hogy valahogy megoldja az írónő azt a problémát, amibe Mac a 4. könyv végén került. Szinte fájt végigolvasni ezeket az oldalakat, annyira vágytam már arra, hogy minden visszakerüljön a régi kerékvágásba. Egy előnye azonban volt, kezdtem megkedvelni Darroc-öt. Sajnálom, hogy nem ismerhettem meg őt előbb:)

Aztán megtörtént a "csoda" és innentől aztán nem volt megállás. Nem tudtam letenni a könyvet, minden este ezzel feküdtem és reggel vele keltem. 

Mac nagyon sokat változott és mindenképp előnyére. Én szerettem a rózsaszín énjét is, ennek ellenére határozottan jót tett neki a változás. 

Barrons az Barrons. Hol utáltam, hol imádtam, de mindenképpen ő az aki nélkül ez a könyv nem ez a könyv lenne.

Dani továbbra sincs a szívem csücskébe, de próbálkoztam megszeretni, mert tudom hogy a folytatásokat már az ő szemszögéből olvashatjuk.

Ami a legeslegeslegeslegjobban tetszett az egész könyvben: a cselekmény. De komolyan, eddig is izgalmas volt, eddig is mindig fokozta az írónő a hangulatot, de hogy még mindig tud újat mondani?? Méghozzá milyen hihető dolgokat??

Ámulok és bámulok, b@romi jók azok a részek, ahol Mac a meglévő információk alapján összeállít magának egy képet a gyilkosságról meg mindenről, elhiszi ő is és elhiteti az olvasóval is, úgy hogy bizonyítékokat állít fel és amikor már teljesen biztos vagy benne, hogy ez az igazság, kiderül egy másik igazság és még egy másik és így tovább... Ez a könyv valami bámulatos. Minden egyes eseményt úgy el tud hitetni, hogy nem is kételkedünk benne, hogy ez a teljes igazság és amikor kiderül hogy mégse? Hát valami hihetetlen. Még mindig tudja csavarni a történetet olyan módon, amire garantáltan senki soha még csak egy pillanatig se gondol a könyv olvasása folyamán. 

Már vagy ezer féle véget elképzeltem a könyvnek, ki kaparintja meg a Sinsar Dubh-t, ki Alina gyilkosa, ki áll az események mögött? De ami végül történt? Erre aztán még véletlenül se tippeltem volna.

Én teljesen ledöbbentem... ezt a befejezést? Annyira féltem, hogy egy ennyire jó sorozatot nem fog tudni illően befejezni az írónő.. hát sikerült. De még mennyire!!

Az érzelmek egész skálája vonul fel a könyvben, a teljes elkeseredettségtől kezdve az euforikus örömig. Óriási hangulata van a könyvnek. Beszippantja az embert és az olvasó is Mac-kel együtt sír és nevet.

És 5 kötet végére végre beteljesült... úúúgy vártam már. Tudtam, tudtam, tudtam muszáj volt:))

Mindent lezár, mindent megmagyaráz, nincs kérdés és garantáltan mindenki örülni fog ha végigolvassa ezt a sorozatot. 

Egy kicsi szálka maradt csak bennem, mégpedig V'lane. Ami vele történt? Na az megint igazán hihetetlen. Ez a szál még nyitva maradt, nagyon kíváncsi leszek, hogy mit alakít belőle Moning. Vannak tippeim (most nem árulom még el), kíváncsi leszek, hogy mi lesz itt a folytatásban.

Egyik szemem sír, a másik meg nevet, hogy a következő rész Danié lesz. Meglátjuk, meglátjuk. Mindenesetre nagyon várom.

Amíg nincs meg a folytatás addig pedig újraolvasom a már meglévőket, hiszen csatlakoztam a Cor Leonis Kiadó által meghirdetett sorozat újraolvasáshoz. 

Értékelésem: 5*, mi más?:)

Oldalszám: 596
Kiadó: Cor Leonis Könyvkiadó
Kedvenc jelenet: ágyjelenetek:)
Kedvenc karakter: Mac
Legrosszabb jelenet: ilyen még véletlenül sincs
Nem szimpatikus karakter: -

Melissa Marr: Törékeny örökkévalóság

Az előző két kötet után én már semmi jót nem vártam ettől a könyvtől. Jobb nem lett, viszont sikerült elrontani az eddigi egyetlen normális szereplőt is (na jó igazából kettőt, de főleg az egyiket).

Ezek után mit mondjak?

A történet:

"A tündérek világában, akárcsak az emberi lények birodalmában, a szerelem és a hatalom körül forog minden. Amikor Aislinnból, a tündérlátó halandóból Nyárkirálynő lesz, nem mennek fényesen a dolgok a négy tündérudvar körül. Beteljesületlen szerelem, sértett büszkeség, bosszúvágy - meg egy igazi bajkeverő, Bananach, a hollólány ármánykodása egyre jobban veszélybe sodorja a tündérvilág törékeny békességét. Boldogság nélkül ugyanis az örökkévalóság fabatkát sem ér. Márpedig Aislinn boldogtalan, mert szerelme, Seth halandó, és így mindketten tudják, hogy előbb-utóbb el kell búcsúzniuk egymástól. Sorcha, a Magas Udvar és az egész tündérbirodalom királynője boldogtalan, mert magányos. Niall, a Sötét Király boldogtalan, mert a vele történt tragikus események ellenére képtelen ellenállni a kísértésnek, hogy ártson másoknak. Pedig ott él közöttük minden boldogság és békesség kulcsfigurája. Egy halandó, aki szabad bejárással bír mindegyik tündérudvarba. Élvezi bizalmukat, hallgatnak a szavára. Befolyásos… és a védelmük alatt áll. Sorcha, a tündérbirodalom királynője gyengéd érzelmeket táplál iránta... A halandót Seth Morgannek hívják, ő Aislinn szerelme. Seth rájön, hogy nincs más megoldás: neki kell tündérré válnia ahhoz, hogy szerelmével együtt élhessenek az örökkévalóságban. Azt is tudja, hogy ez egy csapásra helyrebillentené az egyensúlyt a többi szenvedő életében is, hiszen Keenan és Donia újra egymásra találhatna, Seth ott állna Niall mellett, hogy visszatartsa a gonosz kísértésektől, és Sorcha sem lenne többé magányos. Elindul a Magas Udvarba, hogy alkut kössön a Tündérkirálynővel, és bebocsátást nyerjen az örökkévalóságba. Csakhogy az egyezségnek ára van. Amikor tündérként visszatér a Nyár birodalmába, Aislinn éppen megragadta Keenan csuklóját, és megborzongott: nem a hidegtől, hanem örömében, ahogy az elektromosság átcikázott a bőrén és a csontjain. Tagadhatatlanul szexuális töltetű élmény volt. A fiú keze a csupasz hasán nyugodott, és ez majdnem olyan erotikus volt számára, mint Sethtel. Nem lökte el magától a fiú kezét, nem engedte el a csuklóját. A bőre életre kelt a napfénytől. Keenan napfényétől. Felsóhajtott, amikor egy erősebb napsugár a fiú tenyeréből kiindulva a bőrébe hatolt. A szeme rebegve lecsukódott, ahogy végighullámzott rajta a vágy. Seth ráébred, hogy Aislinn és Keenan időközben vészesen közel került egymáshoz. Nem adja fel, harcolni akar a lányért, vissza akarja szerezni Aislinn szerelmét."

Véleményem:

Nehéz bármit is írnom az előzmények után. Hát sikerült a két kedvenc szereplőmet is elrontani. Ezek után tényleg nem marad semmi, ami miatt érdemes lennem ezeket a könyveket megtartanom.:(

Ez a két szereplő nem más, mint Seht és Niall.

Pedig én örültem amikor kiderült, hogy Seth lesz a 3. részben a főszereplő. Azt hittem, hogy végre akkor most nem csak picsogás lesz az egész. Hát tévedtem!! Az egyetlen szereplő, aki eddig nem hisztizett az Seth volt. Na most ebből is kaptam jócskán.

Miért?Miért?Miért?

Aislinn egy idióta. Seth és Keenan között vergődik, miközben annyira egyértelmű hogy kit kéne választania.

Keenan egy seggfej. Emellett teszi a szépet Doniának is, csórikám folyton bedől neki.

Seth az egyetlen normális, de őt meg majd megeszi a féltékenység, emiatt ő is hisztiskirállyá változik. 

Én ezt nem értem esküszöm.

Niall meg aztán pláne. Igaz hogy ő nem hisztis (végre el se hiszem), de ő meg túl komolyan veszi a szerepét a sötét udvar élén, szóval ő is teljesen megváltozik.

Az egyetlen talán szimpatikus szereplő Sorcha, akit persze mindenki utál. De én már nem is merek semmit se mondani róla se, ki tudja mik lesznek még itt a folytatásokban.

3 könyvnyi hisztit végigolvasva úgy döntöttem befejeztem ezt a sorozatot. Én utálom a hisztis férfi karaktereket, itt meg aztán vannak dögivel.

Na meg aztán minden a feje tetejére áll: Aki elvileg gonosz az mégse gonosz, most akkor Keenan egyszer „jó” utána meg ő a szemét, hazudós meg blablabla
Egyszer elolvasni jó, meg szép a borítója, de kb ennyi. Én köszönöm de többet nem kérek a sorozatból.

A sorozatnak összességében azért adtam 3 pontot, mert ennél vannak rosszabb könyvek is. Az alapötlet nem rossz, a megvalósítás viszont igen. Na meg a szereplők de erről már eleget írtam. Egyszer el lehet olvasni, de többször már nem érdemes.

Értékelésem: 3/5

Oldalszám: 315
Kiadó: Kelly Kiadó
Kedvenc jelenet: Sorcha udvara
Kedvenc karakter: Sorcha
Legrosszabb jelenet: Aislinn-Keenan-Seth háromszög
Nem szimpatikus karakter: Keenan, Aislinn

Melissa Marr: Veszélyes álmok

Az első rész után igen csak kétkedve fogtam neki ennek a könyvnek. Azt kell mondjam, hogy jelentősen jobb mint az elődje, viszont a típushibák sajnos itt is megmaradtak. Pedig én igazán bíztam benne..

A történet:

"Századokon át tartó stabilitás és béke után felborul a tündérudvarok közötti egyensúly. Irialnek, a Sötét Királynak új kihívással kell szembenéznie. Ha kudarcot vall, vérontásra és brutális erőszakra kell számítani.

A 17 éves Leslie semmit sem tud a tündérekről és a viszályaikról. Egy nap megtetszik neki egy hátborzongatóan gyönyörű, szemeket és szárnyakat ábrázoló tetoválás. Meg van róla győződve, hogy ez a szimbólum hozza el számára a változást, amelyre kétségbeesetten vágyik.
A tetoválás valóban megváltoztatja, de nem úgy, ahogy remélte. Különös dolgokat és baljós változásokat tapasztal: Leslie és Irial sorsa összefonódik. A lány egyre mélyebbre merül a tündérek világába, képtelen ellenállni a csábításnak.

"A lány a korábbi életére gondolt: a drogosokra a házukban, a részeg vagy ki tudja éppen hol kódorgó apjára, a kifizetendő számlákra, az étteremben töltött hosszú órákra, a barátainak mondott hazugságokra. Ugyan mi hiányozna ezek közül? Nem akart visszatérni a fájdalommal, aggódással és félelemmel teli életéhez. Euforikus örömre vágyott. Érezni akarta, ahogy elolvad Irial karjában. Arra a hatalmas, vad örömre vágyott, amely olyan erővel hatott rá, hogy elvesztette tőle az eszméletét."

Leslie és az első kötetből megismert Niall már egy ideje vonzódik egymáshoz, de a Nyárkirálynő még azt sem engedi, hogy kettesben beszélgessenek. Nem elég, hogy a fiú tündér, még a múltja is sötét titkokat rejt. Vajon Niall szerelme elég erős ahhoz, hogy ez az árnyakkal teli veszélyes világ ne nyelje el örökre a lányt?"

Véleményem:

Leslie sokkal kellemesebb főszereplő, mint Ash. Szerencsére az Ash-Keenan szál hátrébb szorul ebben a könyvben, de még így is több van belőle, mint amit még szívesen elviselnék. 

Az új szereplők egy fokkal jobbak, Niall, Nyúl, Ani és a többiek végre nem csak a hisztire, hanem több érzelemre és megnyilvánulásra is képesek. 

A tetoválás körüli dolgok elég érdekesek, mondjuk talán egy kicsit többet foglalkozik vele Leslie, mint amennyit kéne, de ez jelképezheti azt, hogy érzi, hogy valami fontos fog történni vele. Végül is az élete teljesen feje tetejére áll a tetoválás elkészítése után. 

Irial eleinte igazán kellemes jellemvonásokkal bírt, de aztán sikerült őt is elcseszni. Talán még nagyobb hisztigép lett belőle, mint anno Keenan-ból, pedig aztán ő is rátesz még egypár lapáttal ebben a könyvben is.

Nem bírom elviselni a hisztis férfiakat, az életben sem, a könyvekben sem, itt meg aztán tucatszámmal fordulnak elő.

Niall-Leslie szálat túl gyorsan lezárta az írónő, nem így kellett volna történnie. Talán az ő történetük feldobta volna egy kicsit az egész könyvet, de így csak azt kell mondjam, hogy összességében nem sikerült felülmúlnia a sorozat kezdő kötetét. 

A kutyás dolgot nem igazán értettem, azt egy kicsit egyértelműbben is leírhatta volna az írónő. Most akkor egy vagy több kutya van? Gabriel is kutya vagy ő a kutyák vezére? Ezekre a kérdésekre nem sikerült választ kapnom a későbbiek során sem. 

Itt sem történik szinte a 300 oldalon semmi, azon kívül hogy Irial megőrül, Keenan továbbra is hisztizik, Aislinn "szenved", a tündérlányok táncolnak, Seth küzd Aislinnért, Niall küzd önmagával és Leslie iránti szerelmével, Leslie meg bizonytalankodik. 

Valahogy az egész egy összevissza kavarodás.

Jobbnak indult, mint a Veszélyes játék, de még mindig nem az igazi.

Értékelésem: 3/5

Oldalszám: 300
Kiadó: Kelly Kiadó
Kedvenc jelenet: Leslie és Niall közös jelenetei
Kedvenc karakter: talán Niall
Legrosszabb jelenet: Irial későbbi érzelmi ámokfutásai
Nem szimpatikus karakter: Keenan, Aislinn, Irial

Melissa Marr: Veszélyes játék

A sorozatot egy Kelly 2+2 akcióban szereztem be. A fülszöveg jót ígér, a borító gyönyörű, semmi nem gátolt hát meg abban, hogy minél hamarabb megszerezzem mind. A molyos értékelések ugyan elég színesek voltak, ígértek jót és rosszat is, de hát egy próbát mindenképp tenni akartam vele. 

Hogy mi az az egy szó, amivel összességében jellemezni tudnám ezen könyveket? Hát az, hogy IDEGESÍTŐ.

A történet:

"A tündérek kedvesek és bájosak?
Épp ellenkezőleg: erősek, veszélyesek, s az emberek világában élnek.

Hol láthatatlanok, hol pedig álcát öltenek, és nem sokan tudják, kik ők valójában. Ám a 17 éves Aislinn tudja: a tündérlátás képességével született, amely számára inkább teher, mint áldás. Mindig ott vannak körülötte, látja a kegyetlenségüket, de a nagyanyján kívül senkivel sem beszélhet róluk. A legjobb stratégia elkerülni őket…

Egyes számú szabály: Soha ne hívd fel magadra a figyelmüket!
Kettes számú szabály: Ne beszélj a láthatatlan tündérekkel!
Hármas számú szabály: Ne bámuld a láthatatlan tündéreket!

Már késő. A nyomába szegődtek. Egy halott lány és a farkasa, valamint egy félelmetes, ugyanakkor ellenállhatatlan vonzerőt sugárzó fiú, Keenan. Vajon mit akarnak tőle?
Az eddig biztonságot nyújtó szabályok már nem működnek, s minden veszélybe kerül: Aislinn szabadsága, halandó élete, és a legjobb barátja, Seth, aki talán már több mint barát. Fokozatosan kibontakozik egy évezredes történet átokról, beteljesületlen szerelemről, gonosz erőkről és kitartásról. Talán nem tökéletes minden, de az lehet.
Tündérintrika, halandó szerelem, egy ősi játék kegyetlen szabályai és a modern elvárások összecsapása - erről szól Melissa Marr 21. századi tündérmese-sorozatának első kötete."

Véleményem:

Hjaj, hát nem lesz egyszerű menet leírnom, hogy mit gondolok erről a könyvről. Több a rossz benyomásom, mint a jó.

Kezdeném a legrosszabbal: az idegesítő, hisztis, picsogós karakterekkel.

Miért, miért, miért kell férfi karaktereknek tinilányokat megszégyenítő hisztirohamokat kapniuk??

Annyira gagyi, semmitmondó problémácskáik vannak, amiknek seperc alatt lehetne megoldást találni, erre oldalakon, fejezeteken keresztül megy a huzavona és a hiszti, a nyafogás.

Keenan karaktere a legrosszabb. Az amennyit rinyál egy-egy dolgon az valami botrányos. 

Aislinn vagy Donia? Donia vagy Aislinn? De akkor most Aislinn nem áll velem szóba, Donia meg nem kell. Aislinn végre szóba áll velem Donia meg haragszik. Most Aislinn Seth-tel van, Donia hajlandó szóba állni velem. Aislinn foglalkozik velem, Donia megint haragszik. Most Aislinnt szeretem, most Aislinnt nem szeretem Donia kell. De mégis Aislinn kell, ja nem Donia....

NEMNEMNEMNEMNEM!!! Mi ez kérem????

Aislinn karaktere is szörnyű, kb ugyanez a téma csak Keenan és Seth között. Egyszerűen nem értem, hogy miért kell 17-18 éves emberekből ilyen hisztis gyerekeket csinálni.

Maga a történet eltörpül ezek mellett.

Egyáltalán nem rossz az alapötlet, viszont a kivitelezés borzasztó. A tündérek világából annyi mindent meg lehetett volna még mutatni. Egy kicsit jobban kifejteni a dolgokat, a karaktereknek egyéb jellemvonást is adni, nem csak a sértődöttséget, a hisztit és a duzzogást. Mert hjaj duzzogás is van ám ezerrel. Sértődés és most aztán nem állok veled szóba és örihari van. 

Keenan hülyének nézi Aislinnt és Doniát is. Erre ezek annál jobban mennek utána, pláne Donia. 

Seth az egyetlen értelmes ember az egész könyvben. 

Aislinn nem bír persze dönteni. Nem is értem, hogy mi a kérdés: Az idióta Keenant válassza, aki folyton vissza-visszamegy Doniához, vagy a normális és élettelteli Seth-et, aki viszont szereti? Neeem, neki 300 oldalon keresztül szenvednie kell hogy most akkor ide vagy oda, vagy oda vagy ide, vagy most akkor mi legyen. 

A befejezés? Persze annyira egyértelmű már az elején is, hogy mi lesz a vége, de azért a megvalósításon még gondolkoznia kéne Aislinnek. Ez már így előre elképzelve is hülyeség és megvalósíthatatlan.

Gyakorlatilag semmi sem történik a könyvben 300 oldalon keresztül a rinyáláson kívül. 

Némi tündértörténet itt ott befigyel, de annyira vajmi kevés, hogy nem segít. 

Tetszettek a fejezetek elején az idézetek, előrevetítették az adott fejezet eseményeit. Tényleg érdekes volt és az idézetek önmagukban is egy történetet alkottak.

Összességében nagy csalódás volt a könyv, valószínűnek tartom, hogy ha nem nyaralás alatt olvastam volna nem végeztem volna vele pár nap alatt. Annyira unalmas és agyoncsépelt gondolatmenetek vannak benne, hogy sokszor muszáj volt letennem mert teljesen lefárasztott.

Értékelésem: 3/5

Oldalszám: 302
Kiadó: Kelly Kiadó
Kedvenc jelenet: hát ilyen nem nagyon volt, talán a tündérek bemutatása
Kedvenc karakter: ilyen meg még kevésbé, ha muszáj választani akkor talán Donia
Legrosszabb jelenet: a fentebb említett összes dolog
Nem szimpatikus karakter: Keenan, Aislinn

Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel

Velem együtt sok olvasót és rajongót meglepett a hír, hogy a Kelly Kiadó nem folytatja tovább több sorozatát, köztük a Tündérkrónikákat sem. Ment a találgatás, hogy most akkor mi lesz, hiszen ezen sorozatok folytatását rajongók százai, ezrei várták.

Szerencsére hamar érkezett a megoldás a Cor Leonis Kiadó személyében, aki megvásárolta a Tündérkrónikák kiadásának jogát, ezzel örömet okozva sok-sok türelmetlen rajongónak.

A 3. kötet függő vége után, epekedve vártam már a folytatást. Bíztam benne, hogy sok titokra fény derül. Ehelyett azonban még több titokkal és még sokkal durvább függő véggel találtam szemben magam. Na de kérem, hogy lehet így kibírni a folytatásig? Moning nagyon érti a dolgát ha az olvasó felcsigázásáról van szó.

Van egy aranyos sztorim is: Strandoltunk a Kedvesemmel és épp napoztunk. Gondoltam előveszem a könyvet és olvasok egy kicsit belőle. Mikor meglátta a könyvet, megkérdezte hogy miről szól. Nagy vonalakban elmeséltem neki, és erre azt kérte, hogy olvassak neki hangosan a könyvből. Mindez azért volt igazán meglepő számomra, mert ő nem szeret olvasni, nem hogy könyvet, de még igazán újságot se vesz a kezébe. Még sosem kérte, hogy bármiből is olvassak neki:)

A történet:

"Amikor a világok közötti kapu kinyílt, a Dublinra szabaduló szörnyű hercegek Prí-yát csináltak Macből, aki így immár a szabad akaratától is megfosztatott.

Meztelenül fekszik egy templom kőpadlóján, kiszolgáltatva a lelket is porrá zúzó szexuális éhségtől, s immár nem az a kérdés, hogy a sidhe-látó véghez tudja-e vinni tervét – hogy megszerezi a Sinsar Dubh-t és megöli testvére gyilkosát –, hanem, hogy van-e még egyáltalán esély arra, hogy valaha újra önmaga legyen.

Van-e még remény ott, ahol minden elveszettnek látszik? Van-e kiút abból a borzalomból, amitől Mac egész végig tartott, s ami nővére életét is követelte? 

Vajon a titokzatos Barrons és a MacKeltarok, vagy V’lane, az érzéki Seelie herceg segíthet-e még ezek után, vagy ők is elbuktak azon az éjszakán, amikor az Árnyak elözönlötték a világunkat? 

Arra az éjszakára, melyre rossz hold kelt fel, virradhat-e még reményt és enyhülést hozó hajnal? 

Mindig maradj a fényben!"

Véleményem:

Mac Pri-ya létével kapcsolatban sok megoldás eszembe jutott, de arra egyáltalán nem gondoltam, ami aztán végül bekövetkezett:) Már az első könyvtől kezdve ez volt az egyik titkos vágyam a történettel kapcsolatban, de nem számítottam rá, hogy így és ilyen formában fog bekövetkezni.

Amúgy ez az új "fekete" Mac nem nagyon tetszik. Eléggé el van telve magától (na mondjuk erre az is közrejátszik, hogy mindenhol és mindenkitől azt hallja, hogy ő a kulcsszereplő a csatában), de ettől még nem lesz szimpatikusabb ez a vonása. Teljesen biztos magában és abba, hogy amit ő csinál az a jó.

Barrons pedig szerencsére újra a jobbik felét mutatja. A 3. részben kissé kiábrándultam belőle, de szerencsére az az állapota nem volt tartós. Ok, továbbra is beszólogatós és sokszor durva, de most legalább egy kellően egészséges mértékben teszi ezt. (Ez mondjuk Mac-re mostanság igencsak ráfér.)

Dani továbbra se lett kedvenc, bár most már egy kicsit közelebb került hozzám. Még mindig hisztis és ő is elég beképzelt, de Mac-kel együtt igazán jó párost alkotnak:)

A könyv egyébként hozza a sorozat színvonalát, izgalmas, érdekes, van egy csak a Tündérkrónikákra jellemző hangulata. 

A szereplők fejlődése egyébként úgy általánosságban is megfigyelhető, aminek én most igazából örülök. (Mondom úgy, hogy nem vagyok a jellemváltozásért oda)

A cselekmény ütősre sikeredett. A legeslegjobb részek a Minden Napok Terméhez kötődnek. Ami azután történt....imádom a világok közti utazgatást. Hihetetlen, hogy ebben a kedvenc sorozatomban nem csak a kedvenc jellemeim sorakoznak fel, de még ezt is kitalálta az írónő? (Nem jellemzőek a világok közötti utazásos könyvek - vagy csak én nem futok beléjük - és ezt most igen eltalálta Moning:))

Fény derült bármely kérdésre is, amely az előző 3 könyv elolvasása során keletkezett? Hát nem, de még mennyire nem. Nem hogy fény derült volna bármelyikre is, még inkább fokozódtak a kedélyek, még több kérdés, amelyre nincs válasz. Ámulok és bámulok, nem hittem volna, hogy tovább is lehet fokozni az izgalmakat.

Hogy ezek után várom-e a folytatást? Az nem kifejezés!! Epekedve várom, főleg ilyen függő vég után... Emberkínzás ilyen zárómondat után befejezni egy könyvet!!

A borító gyönyörű, a cím viszont nem tetszik. A sorozat előző kötetcímei persze megmagyarázzák ezt, ha úgy vesszük illik is azokhoz, de én jobban örültem volna, ha marad az eredeti cím lefordítva. (Persze akkor már az első kötettől kezdve így kellett volna)

Nem tudok mást mondani róla csak azt, amit eddig is oly sokszor oly sok helyen ismételgettem: IMÁDOM, tökéletes! 

Értékelésem: 5/5


Oldalszám: 371
Kiadó: Cor Leonis Kiadó
Kedvenc jelenet: Mac és Barrons közös jelenetei
Kedvenc karakter: Mac
Legrosszabb jelenet: nincs
Nem szimpatikus karakter: Rowena

Karen Marie Moning: A hajnalra várva

A Tündérkrónikák sorozat az első oldalaktól kezdve elvarázsolt, visszavonhatatlanul rajongó lettem. Hihetetlenül jó a történet, imádom a sötét, baljós hangulatát, és persze a szereplők sem tucatszereplők, mindegyikük egyéniség. Egyébként is sok jót hallottam felőle, így egy Kelly 2+2-es sorozatban gyorsan be is szereztem mindhárom részt. Egybe "ledaráltam" mind a három könyvet, sőt utána még napokig Mac kalandjaival és Dublinnal álmodtam. Ezek után gondolom senkinek se lesz meglepetés, ha erről a könyvről is csak csupa jókat tudok írni.

A történet:

"MacKayla Lane már nem az a naiv, idealista, divatbolond lány, aki Írország földjére tette gondosan pedikűrözött lábát. A Dublinban töltött néhány hónap megváltoztatta, de még mindig hajtja a bosszúvágy. Tudja, hogy a nővére gyilkosa közel van, de a gonosz még közelebb.

Macnek van egy nagy előnye. Tudja, hogyan találhatja meg a Sinsar Dubh-t, amelyért tündérek és emberek egyaránt készek gyilkolni, de ez az ősi, mágikus könyv annyira gonosz, hogy mindenkit megront, aki csak hozzáér.

Az árulás légkörében már nem tudni, ki az ellenség és ki a barát. Veszélyes háromszög alakul ki Mac, egy kielégíthetetlen étvágyú, halált hozó szextündér és a titokzatos Jericho Barrons között.

Barrons megtanítja használni újonnan felfedezett adottságát: látja a tündéreket, sőt akár megölni is képes a máskülönben halhatatlan lényeket, megérzi a varázserejű tündérrelikviák közelségét, köztük az egymillió éves Sötét Könyvét, a Sinsar Dubh-ét, amelynek tulajdonosa kezében tartja a világ sorsát. Dublinban eluralkodik a káosz , az idő egyre fogy. Közeledik az év világos és sötét felét elválasztó nap, amikor a legkönnyebben lehet közlekedni a világok között. Halloween őrületes éjszakáján Dublinban elszabadul a pokol, Mac pedig ezúttal teljesen magára marad a sötét erőkkel szemben..."

Véleményem:

Mac tényleg megváltozott. Nekem személy szerint nem volt gondom a kissé bohókás, rózsaszín, szivárványlánnyal, de kétségkívül most jóval tökösebb és belevalóbb a csaj.

Barrons ellenben kezd idegesíteni. Túl sok titkolózás, túl nagyképű, Mac-kel nagyon kemény és sokszor durva. Remélem ez csak ideiglenes állapot, nem szeretem megutálni az amúgy kedvenc szereplőimet.

V'lane lett az új kedvencem. Eddig is bírtam, de most sokkal jobban. Talán szándékos az a fordulat, hogy Barronst negatívabban, V'lane-t pedig pozitívabban láttatja az írónő. Így könnyebb megérteni Mac érzéseit is a két férfival szemben. Hiszen mindkettő segíti és épp annyira gátolja is őt. 

Igazából mindegy is, mert a két férfi közötti harc csak még izgalmasabbá teszi a történetet.

Daniről még nem beszéltem. Nekem mitugrásznak tűnik, kellően idegesítő. Azért örülök, hogy nem ő a főszereplő. Így mellékszereplőnek elmegy, ráadásul segíti Mac-ket, akkor is, amikor mások azt nem teszik, szóval végül is el lehet viselni, és talán a későbbiek során még komolyodik és változik.

Érezhetően sötétebb a hangulat. Dublin most tényleg veszélyben van. Sok új Unseelie-vel, vagyis sötét tündérrel ismerkedhetünk megy, ahogy Mac éjszakai túráit követjük nyomon. Igazán izgalmas és érdekes ez a világ. Külön tetszik, hogy mindent fokozatosan tudunk meg, szóval nem borul a nyakunkba hirtelen minden információ, hanem Mac-kel együtt jövünk rá mi is, hogy melyik tündér micsoda, hogy lehet velük elbánni, mi a gyengéjük, mi az erősségük.

Ezen folytonosság alól csak Barrons a kivétel, akiről idegesítően semmit se lehet tudni. Ez sokkal jobban zavar, mint amennyire felcsigáz. Persze kell valami, ami folyton izgalomban tartja az embert, várva a legújabb részeket, de ez már szinte kínzás.

A halloween-i éjszakán aztán felborul a világ, hirtelen Unseelie-k ezrei özönlik el a világot. Ebből aztán semmi jó sem származhat. A sötét hangulat tovább fokozódik, pánik és rettegés van a levegőben. Mac-nek szintén kijut a kalandokból és a rettegésből. Élethű és valóságos a pánik, nagyon ügyesen megírt jelenetekkel fűzve.

A borító gyönyörűen tükrözi a sötét, borongós hangulatot, azt viszont nem értem, hogy miért kellett az előző két kötettől ennyire eltérő borítót csinálni. A polcomon egymás mellett a 3 könyv nem mutat olyan szépen, mintha legalább a gerincét meghagyták volna. 

Értékelésem: 5/5

Karen Marie Moning: Álom és valóság

A könyv a Tündérkrónikák sorozat 2. kötete. Az első teljesen elvarázsolt, szóval alig vártam már a folytatást. Szerencsére az egyik Kelly-s 2+2-es akcióban megszereztem mind a három kötetet, tehát nem volt más dolgom, mint a kezembe kapni és belefeledkezni. Gondolom nem kell mondanom hogy ezt is imádtam, mint az elsőt, sőt azt hiszem még egy kicsit jobban is.

A történet:

"Még csak néhány hét telt el azóta, hogy a sorozatunk első kötetéből megismert MacKayla Lane repülőgépe földet ért Dublinban, és az ír fővárosban máris fenekestül felfordult a világ. Mac erre alighanem csak annyit mondana: na és, az övé is felfordult, abban a pillanatban, amikor értesítették róla, hogy Írországban tanuló nővérének brutálisan megcsonkított holttestét megtalálták egy szeméttel borított sikátorban, Dublin északi részén. 
Macet attól fogva a bosszú élteti. Pártfogója, a titokzatos Jericho Barrons segíti őt abban, hogy az ősi tündérvilágba vezető misztikus nyomokat követve, eljusson Alina gyilkosáig. A nyomozás során megismeri a város ódon falai között nyüzsgő ijesztő árnyfigurákat, szörnyeket, gengsztereket és gonosz tündéreket, megtanul káromkodni, lopni, hazudni és ölni. Egyetlen rövid hónap alatt sikerül a város minden mágikus erővel bíró lényének a tyúkszemére lépnie. Egyre több veszély leselkedik rá, de szerencséjére Barrons mindig kéznél van, hogy kimentse ellenségei karmaiból. "

Véleményem:

És hogy miért imádtam ennyire ezt a kötetet? Ez igazán összetett dolog. Kezdve az írásmóddal egészen a cselekményig. De talán ami (illetve aki) miatt a legjobban szerettem, az nem más, mint V'lane. Na igen, V'lane. Nálam abszolút kedvenc a férfi szereplők közül. Sokkal, sokkal jobban szeretem, mint Barronst. Aki nagyon szimpatikus volt eleinte a titkaival és a csípős beszólásaival, de mostanra már kezdem megunni. Az örökös titkolózások, az hogy gyakorlatilag ostobának nézi Mac-et, valamint a féltékenykedése kezd már unalmas lenni. De mivel eleve V'lane-nek szurkolok, ezért annyira nem zavar, a Barrons körüli herce-hurca. 

Egyre több minden derül ki az Alina-rejtélyből, aminek nagyon örülök. Szépen felépített a cselekmény, jól lehet haladni és sodródni vele. Rowena és csapata nem valami szimpatikus, sőt... De úgy látom ezt az írónő akarja így beállítani:) Ezzel szemben a McKeltar család nagyon is kellemes társaság. 

Ha már Barronsról volt szó: A barlangos jelenetnél azért nagyon szurkoltam nekik, V'lane ide vagy oda:) De hát az írónő úgy látom nagyon szereti fokozni a kedélyeket és bizonytalanságban tartani az olvasót. 

Mac nagyon sokat változott, méghozzá előnyére. A kis fruskából egy éretten gondolkozó, kitartó és bátor lány lett. Tény és való, hogy a változásának sok köze van Barrons tanításához, de a jellembeli változása, amit pedig saját magától illetve a tragédia miatt ért el számottevőbb. Szeretem Mac karakterét.

Az éjszakai kirándulásai és a kis kutatásai izgalmasak. Imádom ezt a világot, annyira jó elmerülni benne. Egy percet sem lehet unatkozni, hisz mindig történik valami meghökkentő.

Értékelésem: 5/5

Karen Marie Moning: Keserű ébredés

A tündérekkel még csak mostanában ismerkedek. Bár Hamilton Merry Gentry sorozatában egy kicsit bepillanthattam a tündérek világába, valahogy elég kuszának és összeszedetlennek tűnt (ami nem feltétlenül Hamilton hibája, sőt valószínűleg nem azzal a sorozattal kellett volna kezdenem a tündéres pályafutásomat - hanem mondjuk Moning sorozatával.)

Így viszont megvolt az az előnyöm, hogy legalább Moningnál rögtön leesett, hogy miről van szó, amikor Unseeliekről és Seeliekről olvastam. 

Amikor először hallottam a könyvről cseppet sem fogott meg. Se különösebben a fülszöveg, se a borító (bár kétség kívül gyönyörű a borító, de valahogy nem éreztem erős késztetést, hogy megkaparintsam a könyvet).

Egyre több helyen olvastam róla, egyre többen ajánlották, így alkalom adtán megvettem mind a három magyarul megjelent részt. Sokáig nézegetett rám a polcról, még így sem éreztem szükségét, hogy ezt olvassam. Aztán végzetes hibát követtem el: belekezdtem az első részbe.

Na innentől nem volt megállás, beszippantott, rövid idő alatt elolvastam mind a hármat, amikor nem tudtam olvasni folyton rá gondoltam, éjjel vele álmodtam. Hát mi ez, ha nem szerelem első látásra? (olvasásra)

A történet:

"MacKayla Lane Georgiában élő kisvárosi lány. A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alina gyilkosáig, és bosszút álljon rajta.
A válaszok keresése közben azonban nemcsak nővére titokzatos életének, szerelmének és halálának részletei tárulnak fel előtte lépésről lépésre, hanem az ír város ódon falak mögötti, láthatatlan árnyékvilága is. Az ijesztő események sodrában rá kell döbbennie, hogy a múlt egymással is könyörtelen harcban álló furcsa figuráinak mesterkedéseit csakis akkor képes túlélni, ha megtanulja használni újonnan felfedezett adottságát, amelynek révén betekintést nyerhet a tündérek veszedelmekkel teli világába. A veszélyek leküzdésében segítőtársa is akad a kiismerhetetlen könyvesbolt-tulajdonos, Jericho Barrons személyében. A nagy tudású férfi történetei révén érti meg, hogy ha nem sikerül megakadályozni a tündérek és az emberek világát elválasztó falak teljes leomlását, akkor az emberiség jövője reménytelen. Mac fokozatosan tudatára ébred, hogy miféle küldetésre figyelmeztette őt Alina abban a bizonyos utolsó üzenetben. Neki kell megtalálnia az ősi Sinsar Dubh-t, a Sötét Könyvet, mert aki először szerzi meg a Tuatha Dé Danaan félelmetes erejű relikviáját, az mindkét világ ura lehet.
 Mac úgy tervezi, hogy a nyomozás után nyomban visszatér az ő kellemesen provinciális, jelentéktelen kis szülővárosába, és igyekszik elfeledkezni mindenről, ami Dublinban történt vele. Hogy végül mégis a maradás és a további kutatás mellett dönt, abban Jericho Barronsé a főszerep. Kettejük közös próbálkozásának sikeréért azonban már a hamarosan megjelenő folytatás olvasása közben izgulhatunk."

A véleményem:

Szavakkal ki se tudom fejezni, hogy mennyire imádom ezt a könyvet. Minden sora, minden karaktere imádnivaló, megunhatatlan, letehetetlen. Meghökkentő, mindig nyújt valami újat, meglep és magával ragad.

Én nagyon bírtam Mac karakterét, tipikus főszereplő csaj: kis csitriként kezdi aztán a történtek hatására felnő, érett, felelős nő válik belőle. 

Barrons nagyon titokzatos és én ezt nagyon szeretem benne. Tipikusan ő a kedvenc férfi főszereplő típusom. Nagyon szeretem a tanár - tanítvány felállást a könyvekben. A tündéres részek sokkal kidolgozottabbak, mint az eddig általam olvasott könyvekben. Sok mindent megértettem, amit ezelőtt nem sikerült. 

Minden izgalmas és titokzatos és nagyon jó, hogy Mac-nek még annyi mindent kell megtanulnia és annyi mindent kell felfedeznie. Teljesen beleéltem magam, én voltam Mac és szinte fájt, amikor vége lett.

Nagyon jók a leírások, a jelenetek, minden annyira élethű. Szinte látja az ember maga előtt a helyszínt és a különböző lényeket. 

Mindenkinek ajánlom, aki egy igényes, érdekes, vicces és szórakoztató könyvre vágyik.

Egyszerűen imádom, a top 5 sorozatomban biztos helye van.

Értékelésem: 5/5

Laurell K. Hamilton: Fagyos érintés

Mindig izgalommal tölt el, ha Hamilton kötet kerül a kezembe. Bár a két sorozatom még mindig hiányos, de szép lassan azért gyűjtögetem a köteteket.

Amikor megláttam a borítót tudtam, hogy ez a könyv nekem kell. Annyira gyönyörűek a borítók, főleg a Merry Gentry sorozat esetében. A könyvben és Hamiltonban pedig ismét nem csalódtam.

A történet:

Merry-t közvetve éri támadás. Taranis, a Seelie királya megvádolja a testőreit egy nemi erőszakkal. A vád természetesen hamis, de a szándék nem világos. Mi haszna van abból Taranisnak, hogy egy esetleges háborút szítson ki a két udvar között? Vagy nem is a háború a célja?

Miközben Merry sodródik az eseményekkel, próbál hercegnőhöz és leendő királynőhöz méltóan viselkedni kalandos események közepében találja magát, ahol nem csak a testőrei, de a saját élete is veszélyben van. 

A szereplők:

Merry már nem csak az érzelmei irányítják. Egyre többször viselkedik királynőként. Tudja, hogy mikor mit vár el tőle a nép, az ellenfelek, mikor kell rangjához méltóan viselkednie. Tud uralkodni az érzelmein, pedig sokszor ezt nagyon nehéz megtenni. Ez azonban csak a látszat. Belülről ugyanolyan érzelmes és félti a testőreit, a szerelmeit, mint a korábbi kötetekben. De a fejlődése szembetűnő: csak akkor válik jó királynővé, ha az érzéseit el tudja rejteni mások elől.

A testőrök végre olyanok, mint amilyennek az első kötetben is elvártam volna. Nem az érzelmeik uralják őket, viszont azért van bennük egy kis vágy, szerelem, de csak az egészséges mértékben. Nagyon, nagyon tetszenek az ilyen karakterek. Erősek, megfelelő támaszt nyújtanak, de egy csepp kis romantika ott rejtőzik a szívük mélyén.

A vélemény:

Tipikus Hamilton kötet, letagadni se tudná:) Az elején csak sodródnak az események, olyan könnyed, persze vannak történések, de valahogy nem köt le annyira, csak olyan mintha egy mesét hallgatnék elalvás előtt. Aztán a közepétől beindul és megállíthatatlanul feltörnek az izgalmas részek. Ekkor mintha már egy filmet néznék. És lehet hogy az eleje néhol unalmas, de a vége mindig minden kötetben kárpótol. Nagyon szeretem ezt Hamilton köteteiben. 

Ez a könyv a kedvencem lett.Visszafogott szex jelenetek (pedig volt egy-két jelenet ahol féltem, hogy mi lesz a vége), váratlan fordulatok (nem számítottam arra, ami Taranis-sel történt) és Merry változékony karaktere.

Nincs elnyújtva a történet, és nem is befejezetlen. Pont jó minden szempontból. A szereplőket csak még jobban megszerettette velem. 

A végén történt események nagyon ledöbbentettek, vártam hogy "kijavítja" magát az írónő, de nem történt meg. De valahogy ezzel együtt egész a történet. Kapott Merry egy hatalmas "kincset", de ennek ára van. 

Ennek így kellett lennie.

Köszönöm az Agave Kiadónak, ezt a gyönyörű és izgalmas könyvet.

Értékelésem: 5/5

Laurell K. Hamilton: Árnyak csókja

A könyv Heleny_Crow által került hozzám. Utólag is köszönöm neki, természetesen a többi Hamilton kötettel együtt, amit sikerült elcserélnünk:) Nagyon boldog voltam, amikor sikerült megszereznem. Anita Blake-et nagyon szeretem, mindig szívesen olvasgatok a történeteiből, ideje volt, hogy Merry Gentry-t is megismerjem. 

A történet: 

" Meredith Gentry az Amerikai Tündér Hercegnő. Jelenleg azonban Los Angelesben dolgozik természetfeletti ügyekre specializálódott magándetektívként. Nagynénje, a Levegő és Sötétség Királynője egy napon érte küldet, és Merry akarata ellenére hirtelen ismét az események sűrűjében találja magát. A feladat egyszerű: élveznie kell a leggyönyörűbb, halhatatlan férfiak társaságát. Siker esetén jutalma a korona és az élete. Kudarc esetén a halál... " 

A szereplők: 

Merry től valami hasonlót vártam és kaptam, mint Anita. Nem tudom a két karaktert egymástól függetleníteni, bár ez nem biztos hogy jó. Érzelgős és kemény csaj is egyben. A hercegnői rangját jól viseli, valahogy én is így tudnék elképzelni hasonló esetet - média elől menekülés, valóság elrejtése, intrikák a család és a trón miatt. 

A Testőrök jelleme viszont érdekes kérdés. Nagyon nem szeretem amikor egy 1000+ éves "félisten"-ként jelenítenek meg karaktereket akik aztán egy halandó lány miatt érzelgős kisfiúvá válnak. Hát itt is ez történt. Annak viszont kimondottam örültem, hogy ez az átalakulás azért nem ennyire hirtelen történt. Szépen, folyamatosan, a történet sodrásával alakítja Merry a férfikaraktereket önmagáévá, ezzel pont az imént leírt hatást keltve. De miért kell egy karaktert ennyire megváltoztatni? (Pláne érzelgőssé tenni?) Ezt valahogy egyik könyv esetében sem tudom megérteni. 

A véleményem: 

Kezdjük az elejétől. Hát pont úgy indult, mint egy nyugdíjas menet. A könyv felét elolvastam és úgy éreztem hogy semmi nem történt. Jó persze azért kisebb harcok és hancúrok itt-ott megjelentek, de összességében olyan vontatott, erőltetett volt. Aztán miután Merry megérkezett az udvarba pillanatok alatt megváltozott minden. Hirtelen belecsöppentem a történet sűrűjébe. (Aminek mellesleg már ideje is volt). Itt aztán van minden és már-már fájt letenni a könyvet. Nem is értem, ha ilyen jóra sikeredett ez a rész, miért volt olyan unalmas az eleje. 

Hiányoltam még a világ bemutatását. Rögtön belevágva a közepébe már is feyek-ről , faeriek-ről és shidhe-kről meg isten tudja mikről olvastam, aztán azt se tudtam hogy mi van. Hiányzik az elejéről ezen dolgok részletes leírása. Sajnos a könyv végéig se tisztult ki minden ezekről a "lényekről" és a világukról. Olyan, mintha nem is a kezdőkötetet olvasnám, hanem már a 2. vagy 3. kötetet. Nem tudom hogy más is így volt-e vele, de én igen és nagyon zavart. 

A szexjelenetek enyhén szólva is érdekesek voltak. Néha már annyira brutálisra sikeredett a leírás, hogy az már-már gusztustalan. (pl Merry és Sholto afférja). Ezeket leszámítva semmi extra, csak a lassan már megszokott dolog, ami milyen hasonló könyvben is szerepel. 

Bár az eleje nehézkesen indult azért a vége kárpótolt. Kimondottan tetszettek az Andais Királynő-s jelenetek. Nem lehet egyszerűen eldönteni hogy ő most pozitív vagy negatív szereplő-e. Egyszer segít Merry-nek aztán pedig ellene dolgozik. Nagyon jók lettek ezek a jelenetek. Várom ezen szál további folytatását, biztos vagyok benne, hogy sok izgalmat ígér. 

Az értékelés: 4/5