Michael Molloy: A Jégpor nyomában avagy a fénytündérek legendája

Mindig jó egy kicsit gyerekkönyveket olvasni és nosztalgiázni. Egy könnyű kis könyvet a kezembe venni, nem gondolkozni, csak úgy olvasni és sodródni az árral. Nem kell minden könyvnek komolynak lennie és valami elgondolkoztató tartalmat feszegetnie. Jó egy kicsit kikapcsolódni és élvezni azt, hogy úgy sodródik, bontakozik ki a történet előttem, hogy nem kell elgondolkodni rajta. Egy kis kikapcsolódás - na ezt nyújtotta számomra ez az aranyos mese.

A történet:

"Egy különleges, távoli világban a fénytündérek hatalmát a sötét erők fenyegetik. Ki tudja megakadályozni, hogy a gonoszság uralma megjelenjen a Földön?

Két kíváncsi gyerek, Tüske és Abby és néhány jószándékú felnőtt - például Csillagfény kapitány, akiről kiderül, hogy nem más, mint a legendák világából ismert Ősidők Hajósa és Sir Chadwick Street, a fénytündérek színpadra termett mestere - útnak indulnak az ezernyi kalandot rejtő tengereken át, hogy elébe menjenek a veszélynek.

De vajon sikerül-e legyőzniük a kegyetlen Farkasfű vezette éjszakai boszorkányokat?"

Véleményem:

A történet érthető, szórakoztató, nincs túlbonyolítva, nincsenek felesleges szálak, mellébeszélés.

A szereplők aranyosak, szerethetőek, egy kicsit minden gyerek tud és akar is azonosulni velük.

A jók jók, a rosszak rosszak. Ennyi:) Nincs átmenet, egyszerű és kézzelfogható. Aki jó az jó, a szíve mélyén, a lelkében, a tetteiben, a gondolataiban, a szavaiban, mindenhogyan jó. Aki rossz, az akármit is tesz mindent gonoszságból, rosszaságból teszi azért, hogy másoknak fájdalmat és szomorúságot okozzon. 

Ennyire egyszerű a recept: Vedd e két oldal szereplőit, adj hozzá egy jó kis társaságot (szigorúan vidám felnőttekkel és bátor, nagyszerű gyerekekkel), egy csipetnyi izgalom se árt, és már kész is a tökéletes mese.

A történet egyszerű és még is izgalmas. Vannak benne hagyományos mese elemek (boszorkányok, vízi szörnyek, titokzatos és rejtelmes helyszínek), aztán ezen elemek átvariálása (ami nem baj, sőt egy kicsit érdekesebbé, egyedibbé teszi az egész könyvet). 

Néhol túlságosan is leegyszerűsített a dolog: nevek, mondatok, amik nem illenek az összképbe. (Pl. Farkasfű neve is, meg Csillagfény kapitány neve és némely mondata - hiába hogy gyerekeknek szóló meséről van szó, néhol úgy érzem hogy még kisebbeknek szóló elemekkel keverik az amúgy jó és nagyobb képzelőerőt igénylő történetet)

Az éjboszorkányok viccesek. Vicces ahogy annyi rossz dolgot összeszedett róluk az író. Ahogy a szereplők megbotránkoznak rajtuk és elítélik őket.:)

Könnyen olvasható, kikapcsol, pihentet. Olyan gyerekeknek ajánlanám, akik most ismerkednek a fantasy világával. Jó bevezető és kezdő könyv ennek a fantasztikus és most már szerteágazó világnak a megismeréséhez. 

A fordítás igazán jó, a rajzok aranyosak, adnak egy pluszt az cselekményhez. A borító és a kiadás is igazán jól sikerült.

Értékelésem: 4/5

Oldalszám: 246

Kiadó: Főnix Könyvműhely

Kedvenc jelenet: Atlantiszi bárka és minden ami Atlantisz világához kapcsolódik

Kedvenc karakter: Abby

Legrosszabb jelenet: -

Nem szimpatikus karakter: -

Anna Dale: Boszorkányoknak suttogó

Volt egy időszakom, amikor szívesebben olvastam 11-13 éveseknek szóló könyvet (pedig már jócskán elmúltam akkor ennyi idős), mint a saját korosztályomnak valót. Akkor döntöttem el, hogy ezt a könyvet is elolvasom. Csak jóval később jutottam ténylegesen hozzá. Így ugyan utólag, de sikerült elolvasom ezt a könyvet.

A történet:

"Vajon mi lehet az oka, hogy olyan kevés boszorkány él manapság? Bizony, nagyon figyelmesnek kell lenni ahhoz, hogy észrevegyünk akár egyet is, amint a söprűjén utazik az éjszakában. Valahogy nagyon megfogyatkozott a számuk – és ezt maguk a boszorkányok sem értik… Joe például még egyetleneggyel sem találkozott élete során, és nem is gondolja, micsoda boszorkányos kalandok várnak rá, amikor morcosan utazik a vonaton Canterbury felé – ott kell ugyanis töltenie a karácsonyt az anyjánál és mostohaapjánál, amikor pedig ő sokkal jobban szeretett volna Londonban maradni. Ám a vonaton egyszer csak különös dolgok történnek – s aztán Joe Canterbury helyett egy fura városkában, egy gyanús társaság kellős közepén találja magát, s gyorsan barátságot köt egy helyes kislánnyal, Twiggyvel, aki a helyi Árvacsalán Boszorkány Szövetség tagja. S innen aztán egymást követik a váratlan fordulatok: Joe megtanul söprűn utazni, s ez a tudománya meg a kezdő, de tehetséges boszorkány, Twiggy varázsmondókái segítenek abban, hogy leleplezzenek egy összeesküvést, amelynek célja az ősi varázskönyv eltűnt lapjának megszerzése. Az egész világ veszélybe kerülhet, hogyha azt az oldalt gonosz boszorkányok kaparintják a kezükbe… Anna Dale regénye tele van izgalommal, szenvedéllyel és humorral – és mellesleg azt is megtudjuk belőle, kik azok a szélmanók, és miért van mostanában egyre kevesebb boszorkány a világon."

Véleményem:

Nem indul rosszul a történet. Joe vonatútja és kalandos útja az Árvacsalánokhoz igazán érdekes. Innentől aztán valahogy mégsem az igazi.

Twiggy aranyos kis kezdőboszorka, igazán vicces kalandokba keveredik mindig. A családja meg elég flúgos, de boszorkányéknál ez bizony nem meglepő.

A cselekmény aranyos, tipikus 11 éveseknek való, némi kis izgalommal, meghökkentő eseményekkel, egy kis rosszasággal. 

A történet érthető, könnyed, viszonylag sablonos és jól kezelhető szereplőkkel, de mégsem fogott meg.

Mivel rosszat nem tudok mondani a könyvről, ezért bennem van a hiba. Egyszerűen kinőttem én már az ilyen mesékből. 10 évvel ezelőtt biztos nagy kedvencem lett volna.

Egyszer elolvasni nosztalgiából nem volt rossz, de szerintem ennyi a mi közös pályafutásunk. 

Nem bánom, hogy így alakult hisz annyi új és ismeretlen könyv vár rám, nem ragadhatok le egynél pusztán nosztalgiából. 

Azért ha egyszer úgy hozza a sors, hogy a gyerekem a kezébe veszi, biztos belelapozok újra.

Értékelésem: 4/5

 

Julie Kagawa: The Iron King - Vaskirály

A könyv mindig is mozgatta a fantáziámat, így amikor lehetőségem nyílt elolvasni, megragadtam az alkalmat és belevetettem magamat. Kezdeti nehézségek ellenére olvastatja magát, és hamar (sőt túl hamar) vége lett. Érdekes, izgalmas, leleményes, titokzatos és még egy kis szerelem is belefér ebbe a könyvbe.

A történet:

"Valami furcsa mindig volt Meghan életében; már hat éves kora óta, amikor édesapja eltűnt a szeme elől. Az iskolában sem tudott teljesen beilleszkedni… sem otthon. 

Amikor egy gyanús idegen kezdi távolról figyelni, és tréfakedvelő legjobb barátja egyszeriben a védelmezőjévé válik, Meghan érzi, hogy minden meg fog változni, amit csak ismer. 

De a valóságot álmában sem tudta volna elképzelni – hogy ő egy mesebeli Tündérkirály lánya, és egyben tehetetlen báb egy öldöklő háborúban. De idővel kiderül, mire hajlandó azért, hogy megmentsen valakit, akit szeret, vagy hogy útját állja egy rejtelmes gonosznak, akivel egyetlen tündér sem mer szembenézni… és hogy megtalálja-e a szerelmet egy ifjú herceggel, aki szívesebben látná őt holtan, semhogy közel engedje jeges szívéhez."

Véleményem:

Egy kicsit unalmasan kezdődik. Meghan kezdeti viselkedése köszönő viszonyban sincs, a későbbi önmagával (szerencsére). Nagy örömömre, azonban csak a kezdet ilyen nehézkes, miután Meghan szemét felnyitják a valóságról (Puck eredetének kiderülése nem okozott túl sok örömet - sőőt... azt úgy kihagytam volna a történetből) hamar felpörögnek az események.

Sohasohaföld (ha már ennyire szörnyű neve van) igazán izgalmas. Erről jut eszembe, határozottan nem tetszenek a nevek. Itt elsősorban a magyar fordítással van gondom. Jótündér Udvar, Kacor (bár a Kaci igazán aranyos:)) és megannyi név, ami annyira zavart. Ezek egy gyerekkönyvbe való nevek, míg ez a könyv mese és az ifjúsági irodalom határán mozog. Mesének sok, ifjúsági irodalomnak kevés (legalábbis ezekkel a szörnyű név fordításokkal).

Ennyit a negatív dolgokról, meg egyébként se tudok másba belekötni.:) Szóval a rázós kezdet után végre elkezdődnek az izgalmak. Amúgy Kacor karakterét nagyon bírtam, szintúgy, mint Ash-t, aki a kedvenc szereplőm lett. 

Sohasohaföld mint írtam már, igazán izgalmas. Élménydús eseményekkel, érdekes lényekkel sikerült feltöltenie az írónőnek ezt a világot. Szívesen olvastam volna még többet a két udvarról és a körülöttük lévő környezetről.

Meghan eleinte nagyon gyerekes, ami szerencsére megváltozik a későbbiekben. Sőt, az nem kifejezés, hogy változik, túlontúl éles váltás, ami már egy kicsit zavaró.(Ettől függetlenül nagyon örültem a változásnak). Ez az éles váltás egyébként megfigyelhető több karakter, vagy akár jelenetek esetében is. Pl. Ash a végső jelenetekben már-már félholtan hever, de amikor Meg bajba kerül mégis feláll és harcol tovább. 

Ami igazán tetszett, az maga a történet. Ahogy fonódnak a szálak, ahogy kibontakoznak az események, ahogy sodródik az olvasó a történettel. Olvastatja magát, el lehet merülni benne. Kezdeti kétkedésem hamar elfelejtődött és igazán át tudtam élni Meg kalandjait. 

A szerelmi szál nagyon jó: Puck, Meghan és Ash csipkelődései, Ash közeledése majd távolodása, Meg hajthatatlansága nagyon el lett találva és egy magasabb szintre emeli a történetet. 

Ha most eltekintünk attól, hogy mégis csak egy kitalált történet azért sok igazság megbújik a történet mögött. Legfontosabb a rohamos technikai fejlődés, amely köré felépül a cselekmény. Megjelennek a technikai újdonságok és közben szép lassan elfelejtjük, hogy honnan jöttünk, hogy kik voltunk egyszer. Elfelejtődnek (vagy talán kevésbé lesznek fontosak) a csodák, hogy megleljük a saját csodáinkat.

Szerettem ezt az ifjúsági mesét, magával ragadott. Hibái ellenére nem tudom nem szeretni. 

(A borító eszméletlenül gyönyörű)

Értékelésem: 5/5

Lezsák Levente: Emerson & Tsa

A borító és a fülszöveg alapján egy nagyon jó kis könyvnek ígérkezett - pont azt kaptam tőle, amit vártam.

Nagyon aranyos, hihetetlenül humoros, igazi kikapcsolódást nyújtó meseregény.

A történet:

"Van egy ország, Mordia, ahol sohasem süt ki a nap, ahol mindig borongós az idő, és ahol az embereknek soha sincsen jókedvük. De még egy árva huncut pillanatra sem. És így megy ez már emberemlékezet óra. Egészen addig, amíg valami szörnyű dolog nem történik: IV. Burgum, Mordia királya egy reggel JOBB LÁBBAL kel fel!"

Eközben Vidóriában IV. Hugó, a király bal lábbal kel fel - ami majd ugyanolyan nagy csapás az ország számára, mint a Mordiában történtek.

Nincs mit tenni, magánnyomozót kell fogadni, nem mást, mint az utolérhetetlen és zseniális Emersont és segédjét Jonest. Az igazi problémák azonban csak ekkor kezdődnek...

A véleményem:

Azt kell mondjam, igazán levett a lábamról ez a kis történet. Pedig aki ismer tudja, hogy nagyon kevés könyvön tudok igazán, szívből nevetni és a poénokat értékelni. Ebben a könyvben nagyon sok kedvenc jelenetem volt, össze is gyűjtöttem néhány kedvenc idézetet:

"IV. Hugó, Vidória egyébként mindig vidám királya olyan kedvetlenül turkált az ételben, hogy Grillázs, a királyi főszakács már az öngyilkosság gondolatával kezdett foglalkozni, s csak többek erőszakos közbelépésének köszönhetően nem ette magát halálra."

"Minden tisztességes krimiben van egy úgynevezett Titokzatos Idegen, aki:
a.) titokzatos,
b.) idegen."

"Majd küld neki könyveket, hadd művelődjön csak, ráfér. Hiszen a múltkor is azt hitte Puskinról, hogy valami híres orosz teniszbajnok, az Anyeginről pedig, hogy egy teniszütőmárka."

"..Mert az tudvalévő, hogy a királyok megküzdenek a sárkányokkal, gonosz varázslókkal, elbánnak az országot fenyegető ellenséggel, de a feleségétől még a legvitézebb is úgy fél, mint a tűztől"

Maga a történet igazán egyszerű, de annál nagyszerűbb. Van egy alap cselekmény, amitől igazán mese egy mese (királyok, királylányok, udvarmesterek, királyi szakácsok) és ezt megfűszerezi az író egy adag krimivel és egy jó nagy adag humorral. Hát kell ennél több?

Én nagyon bírtam Emerson karakterét, hát komolyan rajta lehetett a legnagyobbakat nevetni. Ez a hihetetlen magabiztosság és fellépés...hát valami zseniális.

Különösen vicces volt a királyi udvar felbolydulása, miután olyan rejtélyes módon megváltozott a két király. Hirtelen minden a feje tetejére állt. 

Érdemes kicsit jobban megnézni a két udvart. Valójában mindkét oldalon ugyanaz zajlik le, és mégis teljesen máshogy. A bús, mogorva és sötét Mordiából szívárványszínben ragyogó ország válik hirtelen, a vidám Vidória egén pedig fekete fellegek gyülekeznek - hirtelen egyik udvar se tud mit tenni, nagyon humoros ez a fejetlenség. 

Aztán persze nem hiányozhat a királylány és a "szőke herceg" sem. Már csak egy sárkány kellene:)

Cillát, a királylányt bizton állíthatom hogy minden kislány irigyli ezután a kalandos történet után.

A rajzok nagyon tetszenek, érdemes megfigyelni őket jobban. Azok az arckifejezések?:) A szöveg nélkül is mennyit elárulnak a cselekményről. 

Bár a vége előre sejthető (mellesleg melyik mesének nem?), mégis kimondottan szórakoztató, pihentető, kellemes kikapcsolódást nyújtó, rettentően bájos és kedves kis könyv. A végén persze kiderül, hogy a gonosz mennyire gonosz, és hogy Emerson mennyire is rafinált, hogy sikerül kimásznia a kalamajkából.

Ezt a könyvet minden kisgyerek imádná:)

Értékelés: 5/5