Ally Carter: Görbüljek meg, ha igazat mondok

Az első rész nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, de ettől még nem ment el a kedvem a sorozattól. Valójában örülök, hogy folytattam hiszen a két könyv ég és föld. Annyira más, annyival izgalmasabb, Cammie is egy kicsit érettebb. Végre több volt az iskolás rész, több izgalom és nem csak hiszti meg fiú ügyek.

A történet:

"Miután Cammie Morgan, a Kaméleon, kénytelen volt lemondani első barátjáról, Josh-ról, megfogadta, hogy soha többé nem sodorja veszélybe társait és az iskoláját; zavartalan félévre vágyik. De ezt könnyebb mondani, mint megtenni, ha az ember a CIA örököse és a Kivételes Ifjú Hölgyek Gallagher Akadémiájának diákja… A tanárok titkolóznak, az öreg kastélyba titokzatos vendégek érkeznek, és a Csipkebokor fedőnévről sem tudni, mit takarhat… Megtarthatja-e a lány fogadalmát? Cammie és a barátai falakon másznak át, kémkednek, hogy kiderítsék az igazságot. Bár bíznak képességeikben, ez alkalommal a Cammie szívéért és szeretett

iskolájáért folytatott harc keményebb, mint valaha…"

Véleményem:

Hát tényleg teljesen más a két könyv. Még a borítója is szebb, mint az elsőé:)

Kevesebb hiszti, több izgalom, és mégtöbb titokzatoskodás. 

Zach karaktere igazán elbűvölő. Pofátlanul pimasz, de nem lehet nem szeretni. Mindent tud és ugratja, tanítgatja Cammie-t... a kedvenc karakterem. Elképzelhető, hogy az ő jelenléte emelte magasabbra a könyv színvonalát. 

Végre igazán beindulnak az események. Titkolózás, titkos kihallgatások, elejtett félmondatok és a lányok máris akcióba lendülnek. Nem más a tét, mint az iskola megmentése. Gyűlnek a furcsa esetek, ráadásul a fiúk is egyre furcsábbak. No meg a lányok is, hiszen mégis csak egy csapat fiú költözött be a sulijukba:)

Csajos bolondságok ugyan még mindig vannak, de legalább Cammie-nak megjött egy kicsit az esze. Már nem az a hisztis liba és egy kicsit letörte az egóját Zach, ami őszintén rá is fért. 

Egy kicsit ugyan háttérbe szorultak a lányok, főleg Liz, amit sajnálok. Viszont kellően humoros és könnyen olvasható. Olvastatja magát, nem unalmas.

Szóval aki legyűrte az elsőt az semmiképp se hagyja abba, mert ebben a részben nem fog csalódni.

Értékelésem: 5/5

Ally Carter: Ha megtudnád hogy szeretlek, meg kellene öljelek

Ez a könyv az a megjelenésétől kezdve foglalkoztat. Felkeltette a kíváncsiságomat a fülszöveg és a szép borító, de közre játszott az is, hogy a bentlakásos történeteket nagyon szeretem. Így hát mit volt tenni, egy Kelly 2+2 akcióban valahogy a kismanók a kosaramba tették és megrendelték helyettem.

A történet:

"Cammie Morgan a Kivételes Ifjú Hölgyek Gallagher Akadémiájának diákja. Tipikus lányiskola ez, amennyiben szokványosnak tekinthető, hogy a tanulók harci művészeteket, valamint a kémiai hadviselés legújabb módjait sajátítják el, és CIA–kódok feltörésével szerezhetnek plusz krediteket. Cammie Morgan kémnek tanul. Tizennégy nyelven beszél folyékonyan, és hétféleképpen képes puszta kézzel megölni valakit, de minden tudománya csődöt mond, amikor találkozik egy hétköznapi fiúval, aki őt ugyanolyan hétköznapinak hiszi, mint bármelyik másik lányt..."

Véleményem:

Hát hol is kezdjem. 

Egy cseppet elvan szállva magától Cammie. Szóval hiába tanul már sok-sok éve kémnek és tud mindenféle harcművészettől kezdve nyelveken át egyetemi szintű kémiát, szegénykém elég buta és öntelt.

Nem sok szimpatikus jellem van benne. Egy kicsit túl van hangsúlyozva Cammie szerepe. Tehát mindentől függetlenül ő akkor is csak egy 15 éves lány, és nem ő váltja meg a világot. Nem szeretem az olyan karaktereket, akik túlságosan magabiztosak. Ráadásul még hisztis is. 

Buta, mert megszeg minden szabályt és nem képes a felelősséget vállalni a tetteiért. 

Számomra sokkal, de sokkal szimpatikusabb szereplők a barátnői Liz és Bex. Kár, hogy ők a mellékszereplők, sokkal szívesebben olvastam volna róluk. Ha ők nincsenek, Cammie sehol se tartana. 

Josh-tól se estem hasra, nem tartozik a kedvenc férfi karaktereim közé.

A cselekmény viszont egész jó. Iskola, barátok, szerelmek, éjszakai elszökések, randik, lebukás, kavarodás, életmentés és beteljesülés (vagy nem - ki tudja?:) Szóval tipikus tinisztori, ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy rossz. 

Mindamellett nem igazán olvastatta magát. Sokszor voltak nyögvenyelős részek, amikor belekezdtem csak pár oldalig jutottam és meguntam. A vége egy kicsit fellendült, az megmentette az egész történetet. 

Hogy ajánlom-e a könyvet? Hát rábeszélni senkit se fogok, de van olyan jó, mint bármelyik más ebben a kategóriában. Egy kicsit beleuntam már a hisztis főhősnőkbe, de ettől függetlenül egyszer elolvasható. Nem túl akciódús, és elfért még volna néhány sulis, tanórás rész, talán attól jobb lett volna.

Meg nem bántam, hogy elolvastam. Az biztat, hogy a folytatása sokkal jobban sikerült:)

Értékelésem: 4/5

Nevada Barr: 13 1/2

Olvasás után sokáig halogattam ezen bejegyzés megírását, de egyáltalán nem azért, mert nem tetszett, egyszerűen csak elakadt a szavam. Sokáig úgy éreztem, hogy nem tudok semmi összefüggőt írni. Igazából megrázott a könyv. Nem a történet, az írásmód, hanem ami mögötte van. Az a hihetetlen tehetetlenség, a szellemi gát, amit nem lehet áttörni...

A történet:

Dylan a 11 éves kisfiú megöli egy baltával a szüleit. Senki se tudja, hogy mi történt, Dylan pedig nem emlékszik semmire. Árván maradnak Rich-csel a bátyjával. Dylan bekerül egy kiskorúak számára fenntartott nevelőotthonba, amíg felnőttkorú nem lesz. Az ott átélt szenvedései, magánya, az orvosok kegyetlen intézkedései, hogy emlékezésre bírják, a hatalmas adag gyógyszerek és mindenféle kábítószerek rányomják a bélyegét az életére.

Miután kikerül, új életet kezd Rich segítségével, nevet változtatnak és egy vállalkozásba kezdenek. Néhány dolgot leszámítva normális ütemben történnek körülöttük az események, mígnem Dyl (aki ekkor már Marshall) össze nem találkozik a szintén hányatott sorsú Polly-val és 2 elbűvölő kislányával. A problémák, a tünetek ekkor rejtélyes módon újra elkezdődnek és ezzel veszélybe kerül mindannyiuk élete.

A véleményem:

Az egész könyvet beleng egy furcsa, baljós hangulat. Elég ijesztőek a nevelőotthonban történt események. Valahogy olyan valóságosak és az ember elhiszi, hogy ez mind megtörténhet bárkivel. A legérdekesebb azonban Dylan harca önmagával, látni a korlátokat, a saját korlátait, a szellemi korlátait. Olyan, mint egy burok amiből nem tud kilépni. Amikor győzködi magát, és akarja, de nem tudja és úgy érzi, hogy már nem ő irányítja az életét. Tényleg olyan, mint egy láthatatlan fal.

Ahogy a környezete, a felnőttek bánnak vele, azt azért nem tudom elítélni, mert egy pluszt ad a könyvhöz, a hangulatához, ehhez a borongós fekete felleghez, ami körül lengi a történetet. Egyébként nem is érzem fontosnak, hogy hogy nyilvánulnak meg a körülötte élő emberek, mert ez a könyv alapvetően az elme harcát mutatja.

A Polly-s részeknél egy kicsit feloldódik a hangulat. Azt hittem, hogy végig olyan szomorú és nyomorúságos lesz, mint az elején, de nem így történt. Jó egy kicsit vidámabb és másabb dolgokról olvasni egy ilyen kezdés után. Örültem, hogy Marsh boldog és Polly-ról is valami jót olvashattam. Habár a vége már egy kicsit átlátható volt, én bevallom őszintén mégis meglepődtem. Mert olyan érdekes, hogy az ember némely elrejtett vagy épp az orra elé tolt apró információkból már sejti a végkifejletet, de mégis valami olyan történik a végén, amin meg lehet igazán lepődni. Na most velem is ez történt. Elég korán kiderülnek dolgok, de a vége? Erre aztán nem számítottam.

Egyébként az egész könyv egy gyönyörűen felépített hazugság, mely körülöleli egy ember életét. Ez már annyira abszurd, hogy igazság is lehet(ne). 

Én olvasás előtt beleolvastam egy kicsit a spoileresebb értékelésekbe, ami nem vált hátrányomra. A nevekkel igazán bajba lettem volna, és nagyon sok mindent nem értettem volna meg. Mire meg kiderült volna, már vége lett volna a könyvnek, és ez rontotta volna a könyv hatását. Tehát akkor amit szerintem előre érdemes tudni, hogy Dylan és Marsh valamint Rich és Danny egy és ugyanaz a személy.

Ehhez a könyvhöz fel kell nőni. Habár látszatra egy ifjúsági regény, de nagyon sok mondanivaló hordoz, amit mindenkinek magának kell felfedeznie és értelmeznie. (családon belüli erőszak, gyerekek és felnőttek majdhogynem undorító és kihasználó, felhasználó viszonya, hogy mennyire tönkre lehet tenni egy gyereket, egy növekedő, fejlődő lelket). Annyi biztos, hogy ez a könyv rengeteg elgondolkodtató helyzetet tár fel. 

Igazán kíváncsi vagyok, hogy az írónő mire gondolt, miközben ezt a könyvet írta. 

A könyv magyar borítója egyébként lenyűgözően gyönyörű.

Értékelés: 4/5

Richelle Mead: Vámpírakadémia

Ez a remekmű egy könyvcsere által jutott hozzám. Nagyon belejöttem mostanában a cserélgetésbe, és meglehetősen élvezem is a helyzetet. Elolvasok egy könyvet és ha nem tetszik, hát tovább cserélem. Így jól járok én is, hiszen újabbat olvashatok és mások is, hiszen lehet hogy nekik meg az én könyvem az új. Szóval kölcsönösen jól jár mindenki:)Már régebben is hallottam e könyv felől, de valahogy nem fogott meg. Nem tudtam, hogy miről szól, nem volt rá indíttatásom se, hogy utána nézzek. A borítója nem különösebben tetszett, de aztán amikor cserekönyvnek kellett valamit választanom akkor úgy gondoltam, hogy egy próbát megér. Nagyon örülök, hogy végül is elolvastam. Amennyire ellenszenves volt, pont olyan kellemesen csalódtam. Harry Potter óta imádom a bentlakásos iskolákban játszódó történeteket. Annyira szeretnék én is egy ilyen iskolában tanulni. Ősrégi falak, hagyományok, elzártság, és persze a titokzatos erdő meg persze a tó se hiányozhat az összképből:) 

A történet: 

Adott két lány Lissa és Rose, akik egy bentlakásos iskolában laknak egész fiatal koruk óta. Valami ok miatt (ami eddig még nem derült ki) megszöktek, azonban elkapják őket és visszaviszik az iskolába. Lissa egy vámpírlány Rose pedig a dampyr-ja, vagyis védelmezője. Az iskolába először nehéz a beilleszkedés, de előbb utóbb minden visszakerül a régi kerékvágásba, úgy, ahogy szökésük előtt volt. Újra barátokra lelnek, megtalálják a megfelelő kapcsolatokat a továbblépéshez; a szerető rokonokat és a régóta nem látott kitartó barátokat. Persze az iskolától töltött idő megváltoztatja őket, és már más emberként térnek vissza régi életükbe. A történet a beilleszkedésről, a harcról, és persze a szerelemről szól. 

A szereplők: 

Lissa a trón várományosa, aki elvesztette a családját. Próbál bátyja helyébe lépni, de hamar rájön, hogy ez nem is olyan egyszerű. Félénk és nem szeret a középpontban lenni, de mindezt megteszi azért, hogy a családjának ne okozzon csalódást, és kiépítse a megfelelő kapcsolatokat. Azonban egy gyenge vámpírlány, ami nem megszokott a vámpírtörténetekben. A mostani vámpírok erősek, uralják az emberi fajt és félelmetesek. Az itteniek nem eszköznek használják az embereket, hanem próbálnak beilleszkedni a legkevesebb feltűnés nélkül. Lissa magányos és szomorú már-már depressziós. Ezt ismeri fel Rose aki képes megváltozni azért, hogy a barátnőjét biztonságba tudja. 

 Rose a lázadó, aki szereti megszegni a szabályokat. Hatalmas személyiségi átalakuláson megy keresztül Lissa miatt. Feladja egész eddigi életét, amit bár eddig is Lissa életének védelmezésére tett fel. Amikor rájön, hogy Lissa komoly lelki válságba kerül, feladja eddigi életét és csak a lányra figyel. A szerelem Dmitrij képében kísérti meg. Ő a tökéletes pasi, a vágyai tárgya, az, akire egész életében vágyott, a példakép, a nagy Ő. Persze szerelme viszonzásra talál, de bonyodalom nélkül unalmas lenne az élet; a pár nem találhat egymásra. Akadály a korkülönbség, de leginkább az eddig elért rang. 

 Dmitrij a tökéletes pasi, akiért minden lány odavan. Aki tekintélyt parancsol, akinek a nála a magasabb rendű emberek is szó nélkül elhisznek mindent, mindenki bízik benne, de titokban rettegnek is tőle. Ő aki kizár minden érzelmet az életéből és csak a munkájának szenteli magát. Akinek mindig igaza van, aki mindenről tud, és a harc minden elemét ismeri. Kissé abszurd a tökéletessége, de nem baj, mert én szeretem ha olyan ember segíti a főszereplőt akire fel lehet nézni, aki mindenben tud segíteni és persze mindig a hős rendelkezésére áll. Nekem minden történetben ezek a szereplők a kedvenceim. 

Vélemény: 

A bentlakásos iskolás rajongásom persze mit sem csökkent ettől a történettől. Ilyenkor én is egy picit ott lakónak érzem magam. Szeretem amikor a tanórákról, a közös ebédről meg persze a közösségi életről olvashatok. Semmi se hiányzott ebből a könyvből. Az, hogy vámpírok és egyéb mitikus lények állnak a középpontban, csak még jobbá tette az egészet. Felüdülés volt nem a megszokott vámpír-ember szerelemről olvasni és persze az ilyen könyvek miatt feledésbe merült régi kedvenceket is fel tudtam idézni e könyv által. Régen, amikor még nem voltak vámpíros könyvek a menekülős-üldözős, varázsolós-harcolós és persze a világtól elszigetelten élő bentlakásos iskolás könyveket szerettem. Na meg persze az ezek miatt kialakult világot, azt amit az ember nem tapasztal a saját életében. Jó volt kicsit visszatérni ehhez és észbe kapni, hogy még mindig ezek a történetek nyűgöznek le. Rájöttem hogy egyetlen vámpír-ember szerelmes könyv se ér feleennyit se. Ettől a könyvtől estem gondolkozóba és most már máshogy alakítom az olvasmányaimat. Nem akarok belefeledkezni ebbe az új hóbortba. 

Értékelés: 5/5 Leg-ek mellett a helye:)