Laurell K. Hamilton: Ezüstgolyó

Vegyesek az érzelmeim Anita Blake-kel, meg úgy eleve Hamiltonnal kapcsolatban. Szeretni, imádni akarom, de nem mindig megy. Máskor, amikor már feladnám olyan élményt kapok tőle, hogy újra fellobban a rajongásom iránta. Kicsit olyan se veled, se nélküled kapcsolat. Ez így volt az Ezüstgolyóval is.

A fülszöveg:

"Anita Blake élete lecsendesedett, majdnem normális hétköznapjait éli St. Louis-ban – már amennyire normális hétköznapokat élhet egy hivatásos vámpírhóhér és szövetségi rendőrbíró – amikor egy vámpír a múltból bejelentkezik. Minden Sötétségek Anyját elméletileg elpusztította egy robbantásos merénylet. Ugyanakkor hogyan lehetséges elpusztítani egy vámpírt, aki megteremtette magukat a vámpírokat? Meg lehet ölni egy istent? Eddig nem sikerült, és most ez az isten, pontosabban istennő, úgy érzi, eljött a nap, hogy végre hatalmába kerítse Anitát és Amerika összes vámpírját.

Minden Sötétségek Anyjának tetteit az vezeti, hogy szentül hiszi: Jean-Claude, Anita és a vérfarkas Richard Zeeman triumvirátusa elegendő hatalmat ruházhatna rá, hogy ismét testet ölthessen, és megvethesse lábát az Új Világban. Csakhogy a test, amire a fogát feni, már foglalt."

Véleményem:

Dühös vagyok erre a könyvre, haragszom rá. Miért? Miért? Miért kell ezt tenned Kedves Hamilton? Fent és lent, mint ahogy szinte minden kötetednél. Az első 150 oldalt egy az egyben kitörölném, nem, nem, nem bírom felfogni, hogy miért kellett 5(!) fejezeten át tartó szexjelenetet írni. Miért? Felháborító a részletesség, közönséges, pedig nem vagyok prűd. Megmondom őszintén sokszor forgott a gyomrom és abba akartam hagyni. De nem tettem. Nem tettem, mert muszáj volt, hogy lássam, olvassam azt, ami miatt imádom ezeket a könyveket, ezt a stílust. 

A könyv közepe iszonyat jó volt, a legjobb, legpörgősebb, már-már elfeledtette velem az első fejezeteket. Miért kellett hát a könyv végét ismét egy hosszú szex jelenettel zárni? Ha le tudnám venni a keretet, azt mondanám, hogy a legjobb könyv, amit mostanában olvastam. De sajnos nem tudok eltekinteni ennyire az elejétől és a végétől.

Nehéz most pontoznom, mert ezt a könyvet imádom és utálom. Hogy mi lesz ezután? Természetesen kitartok Anita mellett, mint ahogy eddig is kitartottam. Bízom benne, hogy egyszer (amikor végre lecseng a pornó könyvek divatja) újra olvashatok arról az Anitáról, akit mindenki imád és nem csak  a pasijai.

Egy kicsit a szereplőkről:

Mondtam már, hogy nagyon gyűlölöm a nyafogós, picsogós férfikaraktereket? 

Asher minősíthetetlen viselkedése számomra örökre leírta őt...Ezt a hisztit, amit AZÉRT művelt (nem árulok el részleteket, olvassátok el) felháborító és gusztustalan.

Jean Claude örök kedvencem, Anita pasijai közül a favorit számomra. Őt most is imádtam, bár lehetne egy kicsit tökösebb - mint régebben. Ez egyébként igaz Anita többi pasijára is. Anitától függnek, az orruknál, fülüknél farkuknál fogva rángatja őket. Semmi önállóság, egy férfi igenis legyen férfi, ne pincsikutya, álljon már ki magáért.

De egyébként más gondom nem volt senkivel se. Nem rossz, nem rossz, de lehetne kicsit jobb is.

Anita nagyon megszokta, hogy mindenki őt imádja, ő parancsolgat, nem könnyű egy ilyen emberrel együtt élni:) De hát ő Anita, megteheti és kész:)

Hiányoltam a halottkeltést, azokat a részeket mindig nagyon szeretem a könyvekben. 

Bizonyos részektől eltekintve határozottan alakul a sorozat, így hát szeretettel várom vissza az igazi Anitát újra:)

A borító továbbra is gyönyörű, a könyvespolcom legszebb éke az Anita Blake sorozat.

Értékelésem: 3/5

Oldalszám: 496

Kiadó: Agave Kiadó

Kedvenc jelenet: A középső 200 oldal egy az egyben

Kedvenc karakter: Jean Claude

Legrosszabb jelenet: meleg szexjelenetek

Nem szimpatikus karakter: Asher, az én szememben ő örökre leírta magát

Lara Parker: Éjsötét árnyék - Angelique hagyatéka

A sok negatív kritika miatt kettős érzéssel kezdtem neki a könyvnek. Egyrészt volt bennem egy félsz, másrészt pedig kíváncsi voltam, hogy miért is kapott ilyen rossz kritikákat a könyv. A fülszöveg alapján jó könyvnek ígérkezik, mikor kiderült, hogy egy forgatókönyv alapján íródott csak még kíváncsibbá tett.

Nem egy egyszerű olvasmány, nem lehet könnyen és gyorsan haladni vele, de minden egyes mondatáért megéri a fáradtság.

A fülszöveg:

"Egy őrült szerelem, amit megrázó csalódás követ. Egy kapcsolat, ami egy életre szól, és még annál is tovább. Bosszú, aminek még a halál sem állhatja útját.

Barnabas Collinst, a New England-i hajómágnás család ifjú örökösét megbabonázza Angelique, a Martinique szigetéről érkező

szolgáló egzotikus szépsége. Arra azonban, hogy a lány milyen sötét hatalmak szövetségese, csak akkor jön rá, amikor már

késő: eljegyez valaki mást, Angelique pedig olyan bosszút esküszik ellene, ami a síron túl is üldözni fogja.

Lara Parker a hetvenes évek kultikus sorozatában, a "Dark Shadows"-ban maga játszotta Angelique szerepét. A színésznő a sorozat eredeti forgatókönyvét feldolgozva írta meg az "Éjsötét árnyék" trilógiát. A történet filmváltozata 2012 májusában kerül a

mozikba Tim Burton rendezésében, Johnny Depp, Michelle Pfeiffer és Helena Bonham Carter főszereplésével."

A szereplők:

Barnabasszal kezdeném: Én nem tudtam úgy tekinteni rá, mint a szerencsétlen áldozat, aki egy gonosz nő karjaiba került. Minden büntetést megérdemelt! Magának kereste a bajt. Sem a jelenbeli sem a múltbeli tetteivel nem értek egyet, minden fájdalmat megérdemelt, hiszen ő is csak fájdalmat okozott maga körül. Fájdalmat a szüleinek, fájdalmat a feleségének és legfőképp fájdalmat Angelique-nek, aki a világon a legjobban szerette őt. Túl későn jött rá, hogy elrontotta a dolgokat, onnan pedig már nem volt visszaút.

Josette volt az egész történetben az egyetlen ártatlan és tiszta lény és csapdába esett. Egyszerűen rossz helyen volt, rossz emberbe szeretett bele, rossz embernek adta oda a bizalmát. Csak úgy sodródott a történettel, nem voltak nagy tettei, ígéretei, szavai. Ő nem volt se rossz, se jó szereplő, csak egy szükséges mellékszereplő, aki túl tiszta és egyszerű lény egy ilyen világhoz.

Angelique volt a kedvencem. Lévén hogy az ő szemszögéből íródott a könyv ez nem is meglepő. Számomra azért különleges ez a könyv, mert itt a "gonosz" szemszögéből látjuk a történetet. Már az első fejezetekben kiderül, hogy Angelique a gonosz, Barnabas így állítja be. Ez rányom egy bélyeget az egész további történetre. Viszont az, hogy utána pedig Angelique gondolatait, tetteit, tetteinek miértjét látjuk nagyon jó és különösen tetszett. Ahogy kibontakozott a képessége, ahogy ő maga is felnőtt... sok mindent meg lehet érteni a könyv végére. Szinte oldalról oldalra alakul át a lelkében a szerelem féltékenységgé, gyűlöletté, ahogy egyre inkább mélyül el a mágiában, ahogy szippantja magába a gonosz - iszonyatosan jó ez a könyv. Az érzelmek és hatások terén maximálisat nyújt.

Angelique gyerekkoráról írt részek voltak a kedvenceim. Az ültetvényesek élete, az ottani mindennapjai, ahogy az apja bánik vele, ahogy megtanulja a vudu varázslatokat. Meg eleve a vudu és az istenek leírása is nagyon érdekes volt.

Véleményem:

Ez egy nagyon teljes és részletesen kifejtett könyv. Talán pont az az előnye, hogy forgatókönyvből íródott így egy kész képi világ lehetett az írónő szeme előtt. A leírások nagyon részletesek, szinte mindent leír és nagyon könnyű elképzelni. A hangulata bámulatos. A legjobban a könyv komor hangulata tetszett. Na meg az érzelmek leírása. Sok szereplőt megszerettem Angelique körül, sokan meg is haltak vagy csak úgy eltűntek a képből, őket sajnáltam is. Mint ahogy Angelique-t is sajnáltam. Ahogy hajszolta a szerelmet és annyira akarta, de minél jobban akarta, annál inkább távolodott tőle a szeretett férfi.

Egyébként a szerelmi háromszög igazán jól sikerült. Nem mondom, voltak benne klisék és "lehetetlen véletlenek", de ezek felett át tudtam siklani.

A társadalmi helyzettel kapcsolatos részek is tetszettek. A rabszolgák helyzete, a cselédek és egyszerű emberek élete szembe állítva a gazdagokéval. Angelique mindkét oldalt megtapasztalta, ha nem is saját maga által, de a körülötte élő emberek életén keresztül. Ez a kettősség nagyon tetszett.

A fantasy vonal ugyan nem volt olyan erős, de ez nem baj. A varázslatok is olyan természetesnek hatottak abban a környezetben, amiben ez a könyv íródott. A vámpírság és azzal kapcsolatos dolgok elenyésztek a mondandóhoz képest. Nem adtak hozzá de el se vettek semmit a történet értékéből.

Nagyon örülök, hogy ezt a könyvet elolvastam. Mindenképpen el fogom olvasni a további két kötetet is, remélem minél előbb megjelennek. Sőt a belőle készült filmet és ha tehetem még a könyv alapjául szolgált sorozatot is meg fogom nézni.

Nem tudok hibát találni a könyvben, nem is keresem. Nem tudom, hogy a többieknek miért nem tetszett, de mindenki aki nem olvasta a könyvet csak a kritikákat adjon egy esélyt neki, mert igazán lehengerlő könyv.

Na jó, egy hibát még is tudok: Hogy lehet ilyen ronda borítót adni egy ennyire jó könyvnek? A fordítás tetszett, normális kerek, értelmes mondatok voltak, nem volt elgépelés, szóval tényleg igényes munka. De ez a borító? Miért kék a lány? Semmi nincs a könyvben ami indokolná a kék színt.

Ez persze nem von le semmit a könyv értékéből, csak egy kicsit meglepő.

Értékelésem: 5*

Oldalszám: 547

Kiadó: Libri Könyvkiadó

Kedvenc jelenet: Angelique varázslatai és annak hatásai

Kedvenc karakter: Angelique

Legrosszabb jelenet: -

Nem szimpatikus karakter: Barnabas, Angelique apja

UPDATE: A sorozattal kapcsolatban semmi értelmeset nem találtunk. Ha valakinek mégis van valami használható információja róla akkor szívesen veszem.

Benedek Szabolcs: A vérgróf

Kezdeném azzal, hogy nagy-nagy meglepetés volt számomra ez a könyv. A fülszöveg alapján egyáltalán nem erre számítottam. A történet közben sokszor untam magam, viszont a vége akkorát ütött, hogy teljesen megsemmisülve néztem magam elé, miután végeztem. No de ne szaladjunk ennyire előre.

A fülszöveg:

""Mindig esténként tűntek elő, néha csapatosan, többnyire azonban egyedül. Hogy pontosan hogyan és mikor érkeztek, arról senki nem bírt megbízhatót mondani. Volt, aki azt állította, hogy ugyanott laknak, amerre dolgoznak is, napközben alszanak és megbújnak valamelyik bérkaszárnya zugában, s csupán napszálltakor merészkednek elő. Mások akár meg is esküdtek volna rá, hogy a város egy másik fertályából jönnek és szekéren hozzák őket...

Most is csak annyit lehetett tudni, hogy megint meghalt közülük az egyik."

A székesfőváros utcáin arat a halál: a rendőrség elképzelhetetlen brutalitással meggyilkolt prostituáltak holttesteire bukkan szerte a városban, a Városligettől kezdve az előkelő Ó utcai bordélyon át egész a ferencvárosi munkásnegyedekig. 1910-et írunk: az újabban már villanyfényben úszó Andrássy úton még egymást kerülgetik a konflisok és az automobilok, a legendás kávéházakban pedig Ady Endre és Molnár Ferenc társaságát keresik a szépreményű költők és hírlapírók. Ezzel egy időben pedig különös vendég érkezik Budapestre, hogy néhány hónapi rejtőzködés után egyszerre csak az előkelő szalonok és úri társaságok kedvencévé váljon: Saint-Germain grófja, aki egyenesen Rákóczi fejedelem leszármazottjának mondja magát, és a világtörténelem legkülönbözőbb korszakaiból származó történeteinél csak a szokásai különösebbek. Éjszaka él, akárcsak a város, és még soha, senki nem látta enni…"

A szereplők:

Kimondottan tetszett, hogy több szálon futott a történet, habár eleinte rendesen belekeveredtem, hogy akkor most ki kinek a kicsodája és akkor hogy is vannak a szálak? Aztán persze mindenki mindenkit megismert és szépen kialakult egy közös ismeretségi kör - ekkor már helyre került bennem is, hogy ki kicsoda.

Etelka volt a kedvenc, egyszerre elvont és talán egy kicsit tényleg "bolond", ahogy a többiek gondolják róla. Mégis az ő érzései tetszettek a legjobban. Egyébként is nagyon tetszik, ahogy a szereplők gondolatai megjelennek, nagyon aprólékos és teljes mértékben kidolgozott. Etelka volt a legjobb, ahogy játszott a férfiakkal és mégis mindent elért, amit kitűzött maga elé - még ha nem is olyan úton, ahogy azt egy úri hölgyhöz illik. 

Titusz volt számomra a másik különc. Bevenni azt a sok mesét, amit a gróf elmondott neki? Úgy, hogy közben egyszer sem kételkedik? Mindenesetre nagyon bátor és törekvő személyiség. Nem volt vele bajom, bár nem is lett kimondottan kedvenc. Etelkával való viszonyában viszont volt valami olyan, ami egyből megfogott - szívesen olvastam ezeket a részeket.

Ervin és Sára szálat is szerettem. Sára szegény egyszerűen csak szerencsétlen, rossz helyre született, és egyszerűen mindig rossz helyre került egész életében. Iránta inkább sajnálatot éreztem. Ervin kitartó, szintén bátor, végül is eléggé megkedveltem. Amit aztán az író vele csinált a könyv végén? Az valami b.romi jó:)) Én annyira, de annyira meglepődtem, hogy majdnem leestem az ágyról olvasás közben. 

Mindezek szereplők mellett természetesen a Gróf urat sem hagyhatom ki. Végig titokzatos és rejtélyes volt és szentül meg voltam győződve arról, hogy ez a szál (már mint maga a vámpír-sztori) már nem tartogathat számomra újat. Erre akkora csalódás (pozitív értelemben) ért, hogy még a szavam is elállt.

A gróf meséi viszont elég unalmasak voltak:)

Véleményem:

Nem tudom, hogy emiatt haragudjak-e Benedek Szabolcsra vagy épp imádjam:) Ki vagyok akadva, hogy ennyire meg tudott lepni, hogy ennyire titokban tartotta ezt a nagy csattanót.:)

Az tény, hogy ilyen hatalmasan jó befejezéssel nagyon ritkán találkoztam.

Ami viszont nem tetszett, az a túl sok leírás. Amíg a szereplők érzéseinek hosszú leírása jó volt, hiszen így jobban megismerhettem őket, az egyéb leírásokat eléggé untam. Néhol vontatott volt és nem tudtam mit kezdeni a szó szerint több oldalas leírásokkal. Jobban szeretem a párbeszédeket, kimondottan vártam is őket.

Mint már írtam, kimondottan tetszett, hogy több szálon futott a történet. Hihetetlen fejezet befejezések voltak, volt amikor muszáj volt előre lapoznom, hogy megtudjam, hogy mi lesz annak a történetszálnak a folytatása. A lehető legizgalmasabb részeknél váltott más szereplő szemszögébe:)

A fülszöveg és a témabesorolás (Thriller, horror) nem azt ígéri amit nyújt, de én ezt cseppet sem bánom.

A borító gyönyörű és maga a kivitelezés, a nyomtatás, az hogy nincs benne elgépelés vagy értelmetlen mondat is nagyon tetszett.

Összességében határozottan pozitív meglepetés volt a könyv. Még ha néhol vontatottnak is éreztem, összességében imádom és minden elismerésem, hogy ennyi elolvasott vámpíros könyv után (meg amúgy is olyan sok olvasott könyv után) még mindig meg tudott valaki lepni.

Értékelésem: 5/5

Oldalszám: 472

Kiadó: Libri Könyvkiadó

Kedvenc jelenet: a befejezés

Kedvenc karakter: Etelka

Legrosszabb jelenet: Gróf élménybeszámolói

Nem szimpatikus karakter: ilyen nem volt

Glen Duncan: Az utolsó vérfarkas

Mielőtt belekezdtem volna a könyvbe, megnéztem mások ajánlásait, kritikáit. Nem túl sok jó véleménnyel találkoztam, így akarva, akaratlanul is negatív szájízzel kezdtem bele a könyvbe. Először beigazolódni látszott, a másoknál olvasott negatív vélemény, de aztán valami megváltozott.

Most vagy bennem vagy másokban van a hiba, de nekem a könyv kifejezetten tetszett, sőőt... a maga nemében egy igazán különleges könyvet tarthattam a kezemben.

A történet:

"Jake Marlowe nem mondható fiatalnak. Márciusban lesz kétszázegy éves, de ebből százhetvenet simán letagadhatna. Jake ugyanis vérfarkas, méghozzá egyik fajtársa balszerencsés és erőszakos halálát követően a legutolsó példány. És bár ereje teljében van, lelkileg kikezdi a magány. Eluralkodik rajta a depresszió, s már azt fontolgatja, végez magával - még akkor is, ha ezzel egy több ezer éves legendát temet el örökre. Első látásra úgy tűnik, mi sem egyszerűbb, mint véget vetni mindennek. Csakhogy két kifejezetten veszélyes társaság is üldözőbe veszi, akik eltérő okokból ugyan, de semmitől sem riadnak vissza, hogy életben tartsák Jake-et. Legalábbis a következő holdtöltéig."

Véleményem:

Amikor beleolvastam az első pár oldalba, ami másról se szólt, csak egy férfi hisztijéről, akkor egy kicsit megijedtem, hogy lám beigazolódni látszanak a rossz kritikák. Még egy kicsit talán küzdöttem is ellene, hiszen fenn akartam tartani a negatív véleményt - de nem sikerült. Nem emlékszem pontosan, hol volt az a pont ahol úgy döntöttem, hogy én bizony szeretem és szeretni is fogom ezt a könyvet.

Aminek a legjobban örültem, az maga a nyers brutalitása. Végre egy igazi, tökös vérfarkas, aki nem hisztizik (első jelenetektől most tekintsünk el), nem rinyál, nincs világfájdalom, és nem küzd a sorsa ellen. Hanem gyilkol, embereket eszik, amit még élvez is. Jó némi bűntudat persze előfordul, de lévén majd 200 éves farkasról van szó, ezeken már túlesett. Én annyira boldog vagyok, hogy végre találtam egy olyan vérfarkasos könyvet, ahol igazán szörnyeteghez, gyilkoshoz méltóan viselkedik.

A stílus egyébként nem mindenhol tetszett, le se tudnám tagadni, hogy férfi írta a könyvet. Ami nem baj, mert  nem sok fantasy könyvet olvastam eddig férfi író tollából, és ez most kifejezetten jól esett. Nagy különbségek vannak a férfi és női írásmód között - és ez ebből a könyvből nagyon jól kiderül.

Kifejezetten tetszett az is, hogy a szerelmi szál is belekerült a történet közepétől kezdve. Innentől aztán már a  romantikus horror kategóriájába került a könyv. Aztán persze egyre több romantikus szál, egyre kevesebb horror, de valahogy ez is olyan természetesnek hatott.

Én nagyon jókat nevetgéltem egyes részeken. Nem vicces jelenetekre kell gondolni, hanem vicces szóösszetételekre, akár szóviccekre. Annyira feldobta a hangulatot. Váltakoztak bennem az érzések, egyszer féltem, néhol undorodtam, aztán nevettem. 

Teljesen mást adott, mint az eddig olvasott vérfarkasos könyvek. Végre nem a tipikus tinilányoknak szóló fantasy történetet olvashattam, hanem igazi pörgős, kemény, sokszor perverz könyvet.

Külön jó pont, hogy a vámpírok is kegyetlen lények, hjaj végre egy könyv, ahol nem csillognak, rinyálnak, hisztiznek..

Az is jó volt, hogy Jake szemszögéből, egy naplóból tudhattuk meg az eseményeket. Szeretem a napló-szerű könyveket. 

A végén viszont csalódtam, ajánlom Duncan-nek, hogy találjon ki valami ütős folytatást, mert nem ér megölni a kedvenc szereplőmet.

Aki egy kis változatosságra vágyik a vérfarkas-piacon mindenképp olvassa el, mert garantálom más élményt nyújt.

Értékelésem: 5/5

Richelle Mead: A szukkubusz dala

Richelle Mead neve nem ismeretlen, hiszen a Vámpírakadémia sorozata nagy sikert aratott - nálam is. 

Mivel szukkubuszokról még nem olvastam soha, így igazán nagy érdeklődéssel vetettem bele magam a könyvbe. Démonok, vámpírok, egyéb halhatatlanok megfűszerezve egy kis gyilkossággal vegyített szerelmi történettel - igazán jónak ígérkezett a könyv már a fülszöveg alapján is. Valójában azonban mást kaptam, mint amit vártam. Talán túl nagyok voltak az elvárásaim a Vámpírakadémia után, talán csak a témaválasztás nem volt számomra a legmegfelelőbb, mindenesetre kissé csalódnom kellett a történetben. Na de ne szaladjunk ennyire előre!

A történet:

"Georgina Kincaid, a gyönyörű könyvesbolti eladónő látszólag mindennapi életet él Seattle-ben. Reggelente a macskájával játszik, napközben elbűvölően csacsog a vásárlókkal, este pedig táncórákat ad barátainak, vagy éppen valamelyik környékbeli banda koncertjén lóg. Legjobb barátai két vámpír és egy kisördög. Ja, igen, ő maga pedig szukkubusz. Férfifaló, alakváltó démon, aki áldozatai gyönyöre közben elszívja életerejüket, s lelküket a kárhozat felé taszítja. Nem ma kezdte a pályát, mintegy 1600 éve, 16 évesen adta el a lelkét a halhatatlanságért, azóta csábítja a hímnemű halandókat, főnökei legnagyobb megelégedésére.

A hangulatos estéket azonban egy gyilkos zavarja meg, aki a halhatatlanokat vette célba, és aki ráadásul szerelmes vallomásnak szánt levelekkel bombázza Georginát. Angyalok, démonok, vámpírok és más különös lények bukkannak fel, és bár a pokol és a mennyek harca folyamatos, az örökkévalóknak ez meg sem kottyan..."

Véleményem:

Kezdjük a jóval, hiszen valójában nem rossz könyvvel volt dolgom. Georgina és a barátai roppantul szimpatikusak és szórakoztatóak. Ó a két vámpírt nagyon bírtam, nem beszélve Hugh-ról - a folytonos ugratásaik és beszólogatásaik meglehetősen humorosak voltak. Jerome és Carter fölényeskedése, valamint Carter nyers humora szintén betalált.

Alapvetően egy igazán gyors, pörgős, eseménydús könyvről beszélhetünk. De hát ezt el is várható egy Vámpírakadémia után:)

Kifejezetten tetszett, hogy 3 elkülöníthető szálon fut végig a történet. Egyrészt Georgina szukkubusz léte előtti halandó életéből való mozzanatok, másrészt a jelenlegi életének szintén halandók között töltött része (randik, munka), harmadrészt pedig a halhatatlan társadalomban betöltött szerepe határozza meg a könyv főbb vonulatait. Nagy kedvencem a múltban történt események, bízom benne, hogy a sorozat folytatásaiban még több fény derül ezekre a kis titkokra. 

Számomra a témaválasztás nem volt egészen megfelelő: eddig még nem találkoztam szukkubuszos, démonos könyvvel, de valahogy nem vett le a lábamról. Ámbár múltkor azon gondolkoztam, hogy szívesen olvasnék démonos könyvet a jó szemszögéből (egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ezen vágyam ilyen gyorsan valóvá válik), mégsem vagyok teljesen elégedett. Egy kicsit több gonoszságot vártam volna. Egy megjavulni vágyó szukkubusz? Ezzel most nem sikerült lenyűgözni.

Az angyalokkal szintén így voltam. Első angyalos könyvem és hát értük se voltam kimondottan oda. Persze Carter karakterét igazán bírtam, de inkább a személyiségét, mintsem az angyali mivoltát. 

Szintén sajnálom, hogy rögtön az első néhány fejezetben már egyértelműen megnevezhető a gyilkos, szinte előre látható a cselekmény további alakulása - már a krimi szempontjából. A végén aztán nem ért meglepetés DE!!

Mesterien alakítja Mead úgy a szálakat, hogy a könyv végén szinte reménykedtem, hogy Georgie "átálljon" a rossz oldalra:) Ez pedig igazán nagy meglepetés számomra, hiszen én akkor szeretek egy karaktert igazán, ha az megmarad a könyv elején beállított sémában, tehát ha rossz akkor rossz, ha jó akkor jó. Nem szeretem az átmenetet és az ide-oda ugrálást. Most azonban vártam, hogy Georgie beadja a derekát és hagyjon hátra csapot, papot:)

Összességében elmondható, hogy nem sikerült annyira lenyűgöznie, mint az eddigi magyarul megjelent Mead köteteknek. De gyorsan olvastam, kifejezetten élvezetes és szórakoztató volt olvasni. Remélem a következő részek még izgalmasabbak lesznek, és meg tud győzni Mead, hogy igenis érdemes démonokról, valamint szukkubuszokról olvasnom.

Értékelésem: 4/5

Patricia Briggs: A vér kötelez

A sorozatra igazán csak ez, tehát a második kötet megjelenése után figyeltem fel, bár az első könyv a megjelenéstől kezdve kívánságlistás volt számomra. Egyáltalán nem bántam meg, hogy jobban utánanéztem a könyveknek és el is olvastam őket. Úgy érzem egy következő kedvenc sorozattal gazdagodtam én, és a könyves gyűjteményem is.

A történet:

"Mercynek mindenfelé vannak barátai, még a legsötétebb helyeken is. És most az egyiküknek tartozik egy szívességgel. Beleegyezik, hogy testőrként a jóbarátjával, Stefannal tartson, amikor a vámpírnak egy üzenetet kell átadnia egy fajtatársának. De ez az új vérszívó távolról sem mindennapi, ahogy a benne élő démon sem az. A démonlovas vámpír olyan mészárlást rendez a városban, amilyet Tri-City települései még nem láttak, és ez a titkos vámpírközösséget is leleplezéssel fenyegeti, így a helyi vámpírkirálynő Mercyhez fordul segítségért. Egy prérifarkas nem lehet ellenfél egy démon számára, de Mercynek több titkos fegyver is lapul a tarsolyában."

Véleményem:

Ha az előző könyvre azt mondtam hogy izgalmas, akkor ez a rész többszörösen is izgalmas.

Kezdjük azzal, hogy ámulok-bámulok a démonlovas vámpír szerepe előtt. Nem gondoltam volna, hogy ennyi elolvasott fantasy könyv után (főleg úgy, hogy manapság virágzik ez a műfaj), nekem még bárki meglepetést tud okozni. És lám jött Briggs és a sorozata és leesett az állam...

Ez a karakter annyira tetszik, hogy őszintén remélem, hogy a későbbiekben olvashatok még démonlovas vámpírokról, de a másik oldalról, tehát a jók szerepében.

Mercy hozta a tőle elvárt és megszokott formát. Tökös, belevaló prérifarkas, akinek ismét bele kell ásnia magát a vérfarkasok életébe - természetesen ismét a saját biztonságuk miatt. Kellően humoros, hogy a nagy, rettenthetetlen vérfarkasokat (no meg vámpírokat) ismét egy piciny prérifarkas lány menti meg - no de emiatt olyan izgalmas ez a könyv.

Bár tetszett, hogy a vámpírok háttérben állnak ebben a sorozatban, most mégis jó volt egy kicsit jobban megismerni őket. 

Nekem kifejezetten tetszik a vámpírok és a vérfarkasok ebben a könyvben bemutatott hierarchiája és világa. Nagyon pontos, kifejezetten élvezhető és érdekes a bemutatás. Ez fontos, hiszen manapság egyre kevesebb az ehhez hasonló fantasy könyv, ami tud még valami újat, érdekesebbet nyújtani. 

A könyv olvastatja magát, bele tudja élni magát az ember, együtt lehet izgulni Mercy-vel a barátaiért és átélni  vele együtt a kalandokat.

Egyik kedvenc mellékszereplőm Mrs Hanna, az igazán aranyos, olyan kis kedvesen habókos öreglány.

Egy erős kezdő kötet után (Megszólít a hold), igazán színvonalas folytatást olvashattam. Bízom benne, hogy a folytatásokat is minél hamarabb a kezemben tarthatom.

Értékelés: 5/5

Patricia Briggs: Megszólít a hold

A könyvet már régóta nézegettem, de igazán csak akkor szántam rá magam, hogy beszerezzem, amikor megjelent a második kötete. 

Valahogy úgy állok/álltam eddig a vérfarkasos könyvekhez, hogy jó jó, de nem az igazi. Számomra mindig is eltörpültek a vérfarkasok a vámpírok mellett. Ha tapasztaltam, hogy egy vámpíros sorozat későbbi köteteiben vérfarkas is várható, valahogy elment a kedvem a folytatástól. Ezzel szemben, ha mégis belekezdtem az ilyen könyvekbe, hamar megtetszett és szívesen folytattam. De a következő ilyen esetben ugyanúgy egy kis viszolygással vágtam bele a könyvbe. 

Most egy kicsit máshogy alakult. Az első pillanattól kezdve nagyon tetszett a vérfarkasok élete, hierarchiája és a Mercy által betöltött szerep. 

A történet: 

„Mercedes Thompson autószerelő Tri-Citiesben, műhelyében lepukkant verdák helyrepofozásával keresi kenyerét, és kedvtelésből Volkswagen Bogarakat ment meg az enyészettől. Időnként kisétál a sivatagba, ruháit egy bokor alá rejti, és átváltozik prérifarkassá, hogy nyulakat meg pockokat kergessen. Mercy ugyanis „járó” – az Észak-Amerikai kontinens ősi természetfeletti népeinek leszármazottja, akit vérfarkasok neveltek fel. Amikor Mercy egy fiatal vérfarkas tetemébe botlik házának ajtaja előtt, valamint a szomszédjában lakó alfahímet is kis híján megölik, lányát pedig elrabolják, nevelőapjához, valamint fiatalkori szerelméhez fordul segítségért.

Vérfarkasok, vámpírok, boszorkányok és egyéb mágikus lények között vezet Mercy útja ebben a fantasztikus regényben, amely nem mentes sem haláltól, sem szerelemtől.”

Véleményem:

Nekem nagyon tetszett ez a könyv. Igazán érdekes és eseménydús. Mercy karaktere nagyon szimpatikus számomra. Már eleve nem mindennapi dolog, hogy egy autószerelő nő a főszereplő, az, hogy alakváltó (a True Blood óta bírom az alakváltókat) csak még érdekesebbé tette számomra. Az események könnyűek voltak, érthetőek, lehetett velük sodródni. A vérfarkasok hierarchiája tényleg érdekes, pedig azt gondoltam, hogy unni fogom, lévén hogy nagyon hosszan és részletesen ír róla a könyv során az írónő.  Jó volt, ilyen mélyrehatóan megismerni a vérfarkasok természetét, társadalmát.

Egy kicsit más, kevésbé megszokott a vámpírokat a háttérből figyelni. Megszoktam már, hogy az általam olvasott könyvek nagy százalékában ők játsszák a főszerepet. Itt azonban más a helyzet, ami egyáltalán nem baj.

Mercy igazán bátor és belevaló csaj, két kedvenc női főszereplőtípusom egyikének megtestesítője az ilyen karakter, tehát minden tekintetben kedvencemmé vált. Jókat mosolyogtam azokon a jeleneteken, amikor Adamot idegesíti (vagy inkább Adam őt?:)).

Viszonylag gyorsan lehet haladni a könyvvel, sok-sok érdekfeszítő és humoros jelenet található benne. A karakterek elég kidolgozottak, nem sablonosak. Nem fordulnak ki önmagukból (értem ez alatt azt, hogy aki "gonosznak" van beállítva, abból hirtelen nem lesz "jó"). Az ilyen fordulatokat nem díjazom. 

A könyv borítója igazán gyönyörű, de manapság már annyi igényes, szép borítóval lehet találkozni, hogy ez el is várható egy könyvtől.

Értékelésem: 5/5

Darren Shan: A Végzet fiai

Darren Shan Vámpír könyvek sorozatának 12. egyben befejező kötete.

A történet:

A helyszín továbbra is Darren szülővárosa. Darren miután megtudta Darius, Steve kisfiával kapcsolatos titkot, felkeresi a húgát Annie-t. A két testvérnek nagyon sok megbeszélnivalója van egymással. 

Darren barátai, a cirkusz lakói nagy bajba kerülnek: bekeríti őket a rendőrség, és egy csapat vérszipoly tör az életükre. Darren-nak nincs sok ideje, ha meg akarja menteni a bajba jutott barátait. Az összecsapás Steve-vel elkerülhetetlen, a levegő izzik körülöttük, itt és most kell eldőlnie a háborúnak.

A legfontosabb része a történetnek valójában a csata után kezdődik, egy furcsa síkon, ahol Darren már egyszer járt. Amiket itt megtud, azt felhasználhatja a vérszipolyok ellen. Csak egy lehetősége van.

A véleményem:

Azt nem mondhatnám, hogy ilyen befejezést vártam, azonban nem csalódtam. Nem kimondottan szeretem az olyan sorozatokat amik végén nem teljes a happy end. De az író annyira zseniálisan fejezte be a sorozatot, hogy az valami hihetetlen. Na ez az a lépés amire álmomba se gondoltam volna. Mondom én, hogy nagyon kreatív:)

Mindig sajnálom, ha befejeződik egy kedvenc sorozatom, most is így jártam. Olyan jó elmerülni egy másik világban és köteteken keresztül megismerkedni a szereplők sorsaival és újabb kalandjaival. 

Ez a befejező kötet is hozta a mindvégig magasra állított színvonalat, a feszültség már-már tapintható volt egyes részeknél. 

Többet megtudunk a titokzatos Mr Tiny-ról, valamint Lady Evannáról is. Őket soha nem tudtam igazán hova tenni a sorozatban és azt hiszem még a befejezés után is örök rejtély maradnak számomra. 

A legjobb, legteljesebb befejezés, amit csak ki lehetett hozni ebből a remek sorozatból.

Értékelés: 5/5

Darren Shan: Az Árnyak Ura

Darren Shan Vámpírkönyvek sorozatának 11. része.

A történet:

A helyszín újra Darren szülővárosa. Kínzó álmok gyötrik Darrent. Miután megtudta, hogy az Árnyak Ura mindenféleképpen eljön, azóta nem tud nyugton aludni. Bármi is történik, mindenképp bekövetkezik a világ pusztulása. Furcsa viszontlátnia a gyerekkori kedvenc helyszíneit, a házukat, Annie-t, aki azóta is otthon lakik. Megismerkedik egy furcsa kisfiúval, akiről sok érdekességet és titkot tud meg a későbbiekben. Újra találkozik Debbie-vel, aki egy vémber ellenes csoport vezetője lett. Azonban a sors úgy hozza, hogy ebben a csendes kisvárosban  kell újra találkoznia Steve-vel.

A véleményem:

Így a történet vége felé már várható volt, hogy a kör bezárul. Ahol elkezdődött, ott lesz a vége is. Mozgolódik mindkét oldal, most már lehetetlen megállítani a végső összecsapást. Vámpír a vérszipollyal, ember ember ellen küzd a világméretű háborúban. A fennmaradás a tét, itt már nem lehet hibázni. Hatalmas felelősség hárul Darrenre, hiszen ő tudja, hogy bármi történik is a világ sorsa megpecsételődött. Ekkora teherrel nehezen tud együtt élni. 

Mozgolódik a város, érezni a feszültséget mindenhol. Veszélyben van a cirkusz is, Darren összes barátja ki van szolgáltatva a vérszipolyok kénye, kedvének. Szinte fájó látni, hogy mennyire nem ők irányítják a sorsukat. Darrent a múltja is gyötri, egyrészt Steve, másrészt Annie miatt. 

Továbbra is lehengerlő, ahogy az érzelmekkel játszik az író. Nem csak Darren nőtt fel, hanem vele együtt a sorozat is egy magasabb szintre lépett.

Továbbra is hozza a színvonalat, nem csalódtam.

Értékelés: 5/5

Darren Shan: A Lelkek tava

Darren Shan Vámpír könyvek sorozatának 10. része.

A történet:

Darren gyászol, hiszen elvesztett egy számára nagyon fontos embert. Szinte mély depresszióba esik, amiből barátai csak nagyon nehezen tudják visszarángatni a valóságba. De nem érnek rá a múlton rágódni, hiszen Mr. Tiny újabb kalandra hívja őket. Egy titokzatos kapun át Darren és Harkat belépnek egy sivár, kietlen, de gonosz világba. Egyikük se tudja, hogy hol vannak, hogy merre induljanak, mindössze azt tudják, hogy útjuk végére megtudják Harkatról az igazságot. Izgalmas és olykor vérfagyasztó események elé néznek, ahol bátorságukat, elszántságukat és egymás iránti őszinte barátságukat is próbára teszik. Különös lényeg, gyilkos állatok, egy furcsa tengerész és egy még furcsább népcsoport felfedezése és megismerése vár rájuk, hogy a végén megtudják, ki is valójában Harkat Mulds.

A vélemény:

Talán mondhatom, hogy ez a legkedvencebb részem a sorozatból. Aki eddig kételkedett az író kreativitásába és leleményességébe, az mindenképp olvassa el ezt a részt. Néhol még én is meglepődtem, pedig már kezdem úgy érezni, hogy kiismerem magam Darren Shan világában. Súlyos titkokra derül fény útjuk során. Életre-halálra mennek a harcok, egy rossz lépés és mindkettejüknek vége. 

Na ez az a rész, ahol igazán nem lehet unatkozni. Újra felbukkannak rég nem látott szereplők, mint pl Darren szerelme Debbie és a titokzatos Lady Evanna. 

A kalóz az egyik legfurcsább szereplő, egyszerűen nem tudom hova tenni. Nem is értem, hogy Darrenék miért küzdenek végig vele, ahelyett, hogy ott hagynák. Azért ami kiderül róla se piskóta. 

Nem is tudom, hogy ennyi hihetetlen karakter és lény hogy jutott az író eszébe.

Értékelés: 5/5

Darren Shan: A hajnal gyilkosai

Darren Shan Vámpírkönyvek sorozatának 9. része.

A történet:

Darren, Mr. Crepsley, Harkat, Vancha és a társaik ugyan elmenekültek a vérszipolyok elől, de a menekülés folytatódik. Minden erejükkel azon vannak, hogy kijussanak a város alatti csatornarendszerből. Azonban azt még nem is tudják, hogy az igazi veszély csak a felszínre érve fenyegeti őket. A vérszipolyok mozgósították az embereket és a rendőrséget, így a kis csapatnak már nem csak a vérszipolyokkal, hanem a feldühödött városlakókkal is szembe kell néznie. Ha eddig nem voltak elég nagy bajban, hát most bele kerültek. 

A véleményem:

Pörögnek az események. Alig 1-2 napot foglal magába az egész könyv. Itt már annyira izgalmasak az események, hogy az már szinte fájdalmas. Pillanatok alatt végigolvastam a könyvet, mert ha valami letehetetlen, hát ez a könyv az. A menekülés, a városlakók felrázása, a bujkálás. Mintha egy filmet néztem volna.

Szinte fájdalmas látni, hogy mennyire a vérszipolyok irányítják Darrenék sorsát. Ahogy leleményesen felhasználják Debbie-t, Darren érzéseit, félelmeit. Az a magatehetetlenség, ahogy sodródik az árral, és már nem ura a saját sorsának. Egy jól megrendezett színjáték. 

A végére lelassulnak az események. Egy szépen felépített helyen, egy hatalmas szöges árok körül dől el főhöseink sorsa.

Ez a legszomorúbb, leglehangolóbb rész. A könyv az izgalom mindkét végletét súrolja: hol a végletekig feszült a hangulat, hol pedig eszméletlenül fájdalmas. A befejezés pedig: a legmerészebb álmaimban se gondoltam volna, hogy ilyen befejezést olvasok majd.

Mesterien játszik az író az olvasó gondolataival és érzéseivel. Itt már rég nem ifjúsági könyvről van szó. Zseniális, imádom.

Értékelés: 5/5

Darren Shan: Az éjszaka szövetségesei

Darren Shan Vámpírkönyvek sorozatának 8. kötete.

A történet:

Mr. Crepsley, Darren és Harkat a Vérszipolyok Urát üldözve visszatérnek Mr. Crepsley szülővárosába. Rejtélyes halálesetek, a köztereken hagyott vértelen hullák, gyilkosságok rázzák meg a kisváros lakóit. Minden jel szerint vérszipolyok csapata tanyázik a városban. Darren-ék minden éjjel őrjáratot szerveznek, figyelnek és készülnek egy esetleges támadásra. De Darren-nek nem ez a legnagyobb problémája: "Kiskora" miatt egy titokzatos idegen beíratja a helyi középiskolába, és újra tanulnia kell. Be kell illeszkednie a diákok közé. Ez pedig koránt sem egyszerű a Vámpír Hercegnek. Újból találkozik egykori szerelmével, Debbie-vel, majd titokzatos módon felbukkan Steve, a gyerekkori barátja is.

A véleményem:

Ez az egyik legkedvesebb rész számomra a sorozatból. Egyik kedvenc helyszínem Mr. Crepsley szülővárosa. Nagyon élveztem, ahogy a mindennapos éjszakai hadjáratokról olvashattam. Az iskolában történt részek meg kifejezetten viccesek voltak. Debbie-nek először nem örültem, nem volt túl szimpatikus kislányként, de szerencsére megváltozott, és az idegesítő szokásait elhagyta. Steve visszatértének nem örülök, ha ő benne van valamiben abból semmi jó nem sülhet ki. Kétkedve figyeltem a történéseket, de azért arra nem számítottam ami végül bekövetkezett. Időközben Vancha is befutott, a szereplőink nagy meglepetésére. Bírom a figurát, kár lenne érte, ha nem szerepelne a sorozatban. Valójában igen idegesítő és okoskodó, de talán pont ezt szeretem benne:) Ezek után csak még kíváncsibb lettem a folytatásra.

Értékelésem: 5/5

Darren Shan: A sötétség vadászai

Darren Shan Vámpír könyvek sorozatának 7. kötete.

A történet:

Darren, Mr Crepsley és Vancha elhagyják a hegyet, hogy megkeressék a Vérszipolyok Urát. Útjuk először Lady Evannához vezet, a furcsa boszorkányhoz. Értékes információkkal gazdagodva indulnak tovább, immár Evannával együtt a Rémségek cirkuszába. Újra belekóstolhat Darren a cirkuszi életbe, és láthatja rég nem látott barátait. Azonban egy percre se feledhetik el, hogy a küldetésük a legfontosabb, hiszen ezen áll vagy bukik az egész vámpírvilág sorsa.

A véleményem:

Nem csak Darren-nek volt felüdülés, hogy kijuthat végre a hegyből, hanem nekem is. Szinte én is éreztem a friss levegőt, és a szabadság érzését.

A Lady Evannához tartó út ugyan nem volt különösen izgalmakkal teli, mégis nagy örömmel olvastam azt a részt. Jó volt újra civilizált világban látni Darren-éket. Vancha is kedvenc szereplőm lett (ebben a sorozatban nagyon sok kedvencem lett). Vicces a különcködése és az életvitele:)

Lady Evanna furcsa, nem sikerült megkedvelnem. Valamint az is furcsa, hogy egyszer félnek tőle Mr Crepsley-ék (sőt egyenesen rettegnek tőle), máskor pedig cukkolják és ugratják, miközben pontosan tudják, hogy mennyire hirtelen haragú és sértődékeny és, hogy olyankor mikre képes.

De a legjobban mégis az tetszett benne, hogy végre újra a Rémségek cirkusza a helyszín. Nagyon örültem, hogy újra olvashattam erről a különleges cirkuszról főleg Evráról. 

Mint ahogy megszokhattuk már, a történet vége itt is tartogat meglepetést. Szokás szerint meghökkentőre és élménydúsra sikeredett a befejezés.

Értékelés: 5/5

Darren Shan: A vámpír herceg

Darren Shan Vámpír könyvek sorozatának 6. kötete.

A történet:

Darren elszökött az Avatási Próbák után. A vámpírok nagy erőkkel keresik őt, miközben ő egy farkas falkával él. Ők védelmezik, ők segítik a gyógyulásban. De Darren súlyos titoknak lett szem- és fültanúja. Nem várhat a dolog. Vissza kell mennie a Vámpírok Hegyébe figyelmeztetni a többieket. Rajta múlhat a vámpírok jövője.

Darren hát összeszedi a bátorságát, és visszamegy a hegybe. Maga mellé kell állítani a hercegeket, mert ha nem hisznek neki, Darren-re vár a Halál Terme.

A véleményem:

Viszonylag hosszú az a rész, amit a farkasok társaságában tölt. Egy kicsit már unalmasnak is találtam. Hozzá vagyok már szokva a történet gyors folyására, pörgésére, ehhez képest itt mintha megállt volna az idő. 

A Vámpírok Hegyét, mint helyszínt is már untam, vágytam volna valami más helyszínre. 

Mikor végre odaért a hegyre, akkor kezdődtek az izgalmak. A bejutási terv nagyon jó volt, főleg a Hercegek Termében játszódó jelenetek. De a legjobban mégis az tetszett, amikor koppantak egy kicsit a vámpírok, miután kihallgatták azt a bizonyos Árulót. Egy kissé ironikus rész, de nagyon bele tudtam élni magam. Szinte én is koppantam egyet a vámpírokkal együtt.

A harc a vérszipolyokkal leginkább öldöklésből állt, de érdekes volt közben Darren gondolatait olvasni.

Itt is meghalt és megsebesült pár kedvenc szereplőm nagy bánatomra, de a történet folytatódik tovább nélkülük. Az izgalmas részek még csak most következnek, pedig eddig se volt hiány belőlük:)

Értékelés: 5/5

Darren Shan: A halál próbái

Darren Shan Vámpír könyvek sorozatának 5. kötete.

A történet:

Darren-nek azért, hogy a vámpírok elfogadják ki kell állnia az Avatási Próbákat. Ezek a próbák életre-halálra mennek: A vámpír vagy sikeresen teljesíti vagy pedig elbukik és meghal (ha nem a próba közben, akkor várják őt a Halál Termében felállított nyársak). Darren nyakába nagy teher szakad. Félvámpírként kell túlélnie a teljes vámpírnak is kihívást jelentő feladatokat. A próbák nehezek, embert próbálóak és rettenetesen veszélyesek. 

A véleményem:

Itt már végre Darren kezd felnőni. Eddig leginkább ostoba, de legtöbbször gyerekes fiú volt. Most végre felnőtt. Habár termete és magassága nem ezt mutatja a benne lévő vámpírvér miatt, de a lelke megedződött, végre férfivá érett. 

A próbák érdekesek voltak. Sokkal jobban tetszett most második olvasásra, mint először. Örültem, hogy jobban megismerhettem a Vámpírok Hegyét, rejtélyes kamráit.

Volt egy végkifejlet, amire végig vártam, aztán pedig koppantam egy hatalmasat. Hát nem úgy lett vége, ahogy "lennie kellett volna":)) De nincs ezzel a befejezéssel semmi gond, de azért boldogabb vége is lehetett volna. Több szempontból se ezt vártam, mindenesetre meglepődtem, ami nem baj. Egyik kedvenc szereplőm sajnos meghalt, de a történet nagyon izgalmasan zárult. Kíváncsian várom a folytatást.

Értékelés: 5/5

Darren Shan: A Vámpírok Hegye

Darren Shan Vámpír könyvek sorozatának 4. része.

A történet:

6 évet ugrunk a történetben. Darren 8 évet öregedett a félvámpírrá válása óta, azonban a teste valójában csak másfél évet. Nagyon bántja ez a helyzet, főleg azért mert legjobb barátja Evra mindeközben felnőtt férfivá cseperedett. De nem ér rá ezzel foglalkozni ugyanis indulnak Mr. Crepsely-vel a Vámpírok Hegyébe a Vámpírtanács elé.

Az út hosszú és viszontagságos. Gyalog, cipő és mindenféle felszerelés nélkül kell megtenni az utat. Útközben találkoznak egy barátságos farkas családdal és Gavner Purl vámpírtábornokkal, így együtt folytatják az utat. Titokzatos vámpírgyilkosság és egy halott vérszipoly nyomaival találkoznak az útjuk során. Azonban nem érnek rá velük foglalkozni, hiszen vár a Vámpírtanács.

Darren hamar megszokja a Vámpírok Hegyében a mindennapokat, megismerkedik sok vámpírral. Azonban azt senki se tudja hogy a Vámpírhercegek mit fognak ahhoz szólni, hogy Darren ilyen fiatalon lett vámpír, ugyanis a törvények ezt tiltják.

A véleményem:

Darren soha nem tanul a hibáiból. Erre jó példa az Arrával való találkozás és vakmerő viselkedése. 

De nem baj, így szeretjük. További kedvenc szereplőm Harkat a törpe népség egyik tagja akiről kiderül, hogy tud beszélni és súlyos üzenet átadója. 

Maga az út a Vámpírok Hegye felé nagyon izgalmas volt, sok-sok történéssel és váratlan fordulattal. Olvastatja magát, és  úgy fejeződik be, hogy az ember már alig várja, hogy a következő kötetet a kezébe vegye. Egyre többet tudunk meg a vámpírok és vérszipolyok világáról és képbe kerül egy titokzatos kő, a Vérkő is. Ennek még nagy jelentősége lesz a folytatás szempontjából.

Egyébként élveztem, kellemes kikapcsolódást nyújtott.

Értékelés: 5/5

Darren Shan: A vérszipoly

Darren Shan Vámpír könyvek sorozatának 3. része.

A történet:

Darren, Mr. Crepsley és Evra elhagyják a Rémségek cirkuszát és útnak indulnak egy város felé. Egyik fiú se tudja, hogy miért jöttek ide és hogy meddig maradnak. Mr. Crepsley nagyon keveset van velük, legtöbbször nem is találkoznak vele, se éjjel, se hajnalban. Így a két fiú együtt járja a várost, barátkoznak, vásárolnak, élményeket gyűjtenek. De Mr. Crepsley egyre furcsábban viselkedik. Amikor a híradóból értesülnek, hogy 6 holttestet találtak a városban és egyikben se volt egy csepp vér sem, gyanújuk rögtön rá vetődik. Vajon ez áll a rejtélyes kimaradások mögött? Innentől kezdve éjjeleken át követik, figyelik minden mozzanatát addig, amíg nem találkoznak az igazi veszéllyel, ami egy vérszipoly személyében tör rájuk.

A szereplők:

Annyira bírom Darren észjárását, annak ellenére, hogy egy csomó butaságot elhisz és hibás következtetésekre jut.:) Ketten Evrával nagyon jó csapatot alkotnak. Nem is bántam, hogy Mr. Crepsley-nek nem jutott túl sok szerep a történet elején. 

Darren szerelmes lesz, ami azért is vicces mert a csaj annyira idegesítő. De mint azt megszokhattuk hősiesen kiáll a barátaiért és megküzd a gonosszal, még akkor is ha az egy titokzatos, őrült vérszipolyt jelent. 

A vérszipoly, Murlough még Debbie-nél a barátnőnél is idegesítőbb. Jaj néha meg annyira gyerekes és hihetetlen, hogy beveszi mindazt, amit Darren mond neki. De hát ez a dolga egy őrültnek nem?

A véleményem:

Szokás szerint zseniális. A történet nagyon ötletes, izgalmas. Mr. Crepsley-nek megismerhetjük az érzelmesebb oldalát is. 

Amikor először olvastam határozottan félelmetesebbnek gondoltam, most nem tartottam annak. Inkább viccesnek és eseménydúsnak.

Az biztos, hogy hozza a színvonalat és továbbra is nagy kedvencem a sorozat.

Értékelés: 5/5

Darren Shan: A vámpír inasa

Nem csak, hogy hozta a Rémségek cirkusza színvonalát, de felül is múlta. 

Üdvözlök mindenkit újra Darren Shan világában!

A történet:

Darren és Mr. Crepsley csatlakoznak a Rémségek cirkuszához. Ezer teendő akad, így Darren sosem unatkozik. Nappal segít barátjának Evrának és minden egyéb, a cirkusz körüli teendőben részt vesz, éjjelente pedig Mr. Crepsley-től tanulja a vámpírság csínját-bínját. Idő közben megismerkednek egy helybeli fiúval Sam-mel is, akivel barátságot kötnek. Megjelenik Mr Tiny, a titokzatos férfi, akitől mindenki retteg, és hozza magával a kis csuklyás törpéit, akik személy szerint nagy kedvenceim (főleg a filmben).

Mr Tiny felbukkanása felkavarja a tábor életét, Darren életét pedig Sam, de leginkább R. V. teszi kockára.

A szereplők:

Darren továbbra is eléggé felelőtlen. Néha azért mérges vagyok rá, mert annyira nyilvánvaló, hogy hülyeséget csinál és következményei lesznek és mégis megteszi. De továbbra is hősies és kiáll a barátaiért. Küzd a vér iránti undorával, de ezzel a saját életét is kockára teszi.

Mr. Crepsley nem kap annyi szerepet, mint az előző kötetben. Persze ott van, meg egyengeti Darren útját, de leginkább teszi a saját dolgát. Azt viszont sajnálom, hogy Madame Octa nagyon kevés szerepet kapott.

Sam eleinte borzasztóan idegesített, később pedig már azért nem, mert kevés volt a szemtől-szembe párbeszéd:))) Ennek ellenére sajnáltam ami  történt vele.

R. V. az első pillanattól nem szimpatikus, úúúgy tudtam, hogy miatta lesznek balhék.

A véleményem:

Érdekes, izgalmas, letehetetlen, olvastatja magát. 

Egy szuszra ki tudnám olvasni, egy percet sem unatkoztam közben:)

Helyenként félelmetes, és váratlan fordulatokkal teli. 

Nagy örömömre a cselekmény a cirkuszban játszódik, ami az első rész óta nagy kedvencem. 

A vége kifejezetten izgalmas, volt olyan oldal, ahol csak minden második sort olvastam el, hogy minél előbb megtudjam, hogy mi lesz a befejezés:)

Várom a folytatást!

Értékelés: 5/5

Darren Shan: Rémségek cirkusza

Ha túl elfogult lennék Darren Shan iránt, akkor az azért van, mert nagyon imádom:)))

A történet:

Darren egy átlagos tizennégy éves fiú. Suliba jár, jól focizik, sok barátja van, szerető családja. Idilli élete egy szórólap felbukkanása után változik meg. Ugyanis a városba érkezik a Rémségek cirkusza. Mindenki nagyon kíváncsi lesz, azonban lévén, hogy illegális dologról van szó, csak szünetekben összebújva, suttogva tudja beszélgetni róla a barátaival. A cirkuszban mutáns emberek lépnek fel, mutogatják különleges képességeiket. Darren és barátja, Steve nem tud ellenállni a kísértésnek és titokban elmennek egy előadásra. A fellépők között van Mr. Crepsley a vámpír és a veszélyes pókja Madame Octa. Darren az előadás után ellopja a pókot. A bonyodalmak itt kezdődnek...

A szereplők:

Darren nagy kedvencem. Egy kis éretlen kisfiú aki nagynak akarja mutatni magát, ezért belemegy veszélyes dolgokba is. Nagy hülyeségeket tud csinálni, egyszerűen meggondolatlan. Azonban amikor igazán bajba van, helyén van az esze. Belátja, hogy hibázott és próbálja helyre tenni a dolgokat: akár úgy is, hogy ezzel magának okoz kellemetlenséget - de még milyent:)

Nagyon tetszik ahogy küzd saját maga, Mr. Crepsley és a vámpírság ellen. 

Mr Crepsley sokáig nem volt szimpatikus, de ahogy egyre tovább haladtam a történetben, egyre jobban megkedveltem. Valljuk be, elég sajátságos humora van:) Lát valamit Darrenben, ami miatt maga mellé fogadja (vagy kényszeríti). Mindenesetre kellemes csalódás a kezdeti szerepéhez képest.

Steve az első perctől nem szimpatikus, de az író így is akarja beállítani. Valahogy itt is Darren a kis vak, aki nem látja a figyelmeztető jeleket.

A véleményem:

Lévén, hogy kedvenc sorozatom, semmi rosszat nem tudok mondani róla.

Olvastatja magát, izgalmas, annyira gördülékeny, de közben meghökkentő. Mindig történik valami, ami miatt meg lehet lepődni:) 

A cirkusz ötlete zseniális, a kedvenc részeim közé tartozott az előadás maga, és a Madame Octás részek.

Megnéztem a filmet is, ami egy kicsit belezavart, mert eléggé eltér a könyvtől. Bár jó a film, a szereplőleosztással nem vagyok megelégedve. Mindenesetre egyszer mindenki nézze meg, mert egyébként izgalmas és sokkal viccesebb, mint a könyv:) Jó kis jelenetek vannak benne:)

Értékelés: 5/5

Richelle Mead: Vérvonalak

Én nem akartam, küzdöttem ellene, de elvéreztem. Akárhogyan tiltakoztam nem tudtam nem szeretni. Sőt, minél tovább jutottam a történetben annál jobban imádtam. És hogy miért? Hát Mead zseniális kreativitása, írásmódja és stílusa miatt.

A történet:

"A történet szerint Sydney, az Alkimista élete teljesen új fordulatot vesz, amikor kegyvesztett státuszából hirtelen a mora vámpírtársadalom egyik legrangosabb és legféltettebb tagja, Jill Mastrano személyes testőrévé nevezik ki. A vámpírok közelsége miatti viszolygása hirtelen eltörpül egy sokkal ijesztőbb probléma mellett: magántanulóként töltött gyermekkora után Sydney belecsöppen a gimnáziumi élet kellős közepébe. Miközben egy zaklatott lelkivilágú – mellékesen vámpír – kamaszról gondoskodik, és az iskolai klikkek között próbál eligazodni, az Alkimista berkeken belüli ármánykodással is meg kell küzdenie. Sydney hamarosan ijesztő események középpontjában találja magát. A diákok különleges képességeket biztosító tetoválásainak titkát, valamint a vámpírgyilkosságok rejtélyét is kénytelen lesz felderíteni. A tét a szeretett húga jövője, a saját karrierje és az akarata ellenére egyre jobban megkedvelt Jill élete."

A szereplők:

Akkor már itt elárulom, hogy miért is tiltakoztam a lelkem mélyén a könyv ellen. A Vérvonalak főszereplői, Sydney, Jill, Adrian nem tartoztak a kedvenc szereplőim közé a Vámpírakadémiában. Különösebb bajom egyikkel sem volt, csak egyszerűen nem éreztem úgy, hogy különösebben szívesen olvasnék csak az ő történetükről. Ehhez képest itt pedig főszerepet kaptak. Én annyira imádtam Rose és Dmitrijt, hogy nem akartam rajtuk kívül másról olvasni. És megbántam hogy elolvastam ezt a könyvet? A frászt, sőt a cselekmény mindenért kárpótolt.

Sydney kerül középpontba ebben a könyvben. A kétségei, az ötletei, de leginkább a harca a saját maga és az Alkimisták világa között. Két tűz közé került, mivel Rose-nak segített a szökésben. Átnevelőtábor vár rá, amennyiben nem teljesít  és bizonyít az Alkimisták számára. Új helyre kerül, a számára még mindig oly idegen vámpírok közé, ráadásul a cél az, hogy beilleszkedjenek egy átlagos emberekkel teli iskolába. A baj olyan itt se kerüli el őket, de Sydney nagyon leleményes és kreatív. Emellett roppantul bírom a nyers humorát, ahogy Adriannel cukkolják egymást. Olyan hétköznapi, szinte éreztem a gondolatait, és annyira tudtam magam hasonlítani vele. Ő volt számomra az egyik legnagyobb pozitív csalódás.

Adrian pedig a másik. Holott még mindig nem tartozik a kedvenceim közé, de sok mindent máshogy látok. Itt már egy kicsit másra is gondol, nem csak önmagára. Többé-kevésbé lehet rá számítani, de azért még vannak kétségek. Nem hinném, hogy valaha is ő lesz a kedvencem, túlságosan szeretem én Dmitrijt ahhoz, hogy Adrian mellé tudjak állni:)

Mindenesetre kellemes csalódást okozott, még mindig a humora a legjobb.

Jillt, szegényt inkább sajnáltam. Bedobták egy új világba, ahová nagyon nehezen tud beilleszkedni. Idegen környezet és egy anyáskodó "nővér" Sydney mellett az iskolával és Adriannel is meggyűlik a baja. Minden rajta csattan, de ő nagyon erős. Ő sem volt túl szimpatikus szereplő, ezen most változtatott ez a könyv.

A véleményem:

A cselekmény zseniális. Elmondhatatlanul zseniális. Egy másodpercet sem unatkoztam. Elalvás előtt az egyik legizgalmasabb résznél hagytam abba, és annyit agyaltam rajta, hogy a végén ezzel álmodtam:)

Az tetszik benne a legjobban, hogy annyira el tudja altatni az olvasó éberségét és nem is figyel, vagy gondol olyan apró részletekre amik árulkodnak a későbbi kimenetellel kapcsolatban. Aztán amikor meg hirtelen változik a cselekmény, akkor koppanunk egyet, hogy hopp itt meg mi történt. Végigvezet és közben épp csak annyit árul el, ami még nem feltűnő. 

Szeretem, ahogy a szereplők lelki világa megjelenik előttünk. Valahogy annyira egész és teljes így együtt minden. Lelki dolgok és fizikai valóság. Félelmek és bátorítások. Persze mindez megfűszerezve humorral, mégpedig nagyon jó humorral. 

A lehető legjobban tette az írónő, hogy folytatta a sorozatot. Habár teljesen kerek ahogy lezárta a Vámpírakadémiát, de olyan nehéz elfogadni egy ilyen jó sorozatnál azt, hogy vége. Egy kicsit visszacseppenhettünk a Vérvonalak által ebbe a világba. Nem akarom, hogy vége legyen, még akarok sok, sok részt.

A borítóval kapcsolatban van egy kis problémám: Nem értem, hogy miért kellett az amúgy gyönyörű borítót elrontani azzal, hogy piros a hátlap. Egy kicsit furcsa, de meg lehet végül is szokni.

Értékelés: 5/5