Rupáner - Gallé Margó: Randevú a Nílus partján

A Szivárvány könyvek 6. kötete (ha feltűnt, hogy Betti kötetéhez az írtam hogy 4. ez pedig a 6., az azért van, mert közbeékelődött Gégény Gabriella: Ízek és más szenvedélyek c. könyve) Izadóra Dávid története tovább folytatódik. Az előzménykötet végén én nagyon, nagyon szurkoltam nekik, hogy egymásra találjanak, azonban az írónő tartogatott számukra még egy kötetet, íme hát:)

A fülszöveg:

"Betti és Iván esküvőjét a vőlegény új egyiptomi szállodájában tartják. A nap szenzációja mégis az, hogy a legidősebb Márai lány, a gyönyörű Izadóra, egy olasz macsóval tűnik fel az esküvőn, ahol - két év után először - belebotlik gyermekkori szerelmébe, Dávidba. Az olasz fiúnak emiatt rövid úton távoznia kell, bár Dávidot is Iza zárta ki az életéből, miután közös gyermekük halva született, s a lány képtelen volt feldolgozni a veszteséget. 

De ami összetartozik, az előbb-utóbb össze is nő. A szfinx mogorva tekintete alatt újra fellángol egy régi szerelem, és bár a feketehajú magyar szépség az arabokat királynőjükre, Nefertitire emlékezteti, s ebből bonyodalmak is keletkeznek, Márai Izadóra a Níluson végre révbe érni látszik. 

Vagy csak látszik? Mert ekkor megint történik valami, aminek semmiképpen sem szabadott volna megtörténnie... 

A Szivárvány könyvek hatodik kötetében RGM a legjobb formáját hozza, ami azt jelenti, hogy a könyv utolsó oldaláig lobogó szenvedélyek és meghökkentő fordulatok tartják izgalomban a romantikát és kalandot kedvelő olvasót."

Véleményem:

Nekem ez a kötet a legsúlyosabb, hogy úgy mondjam az összes többi közül. Itt van a legtöbb fájdalom és bánat, csalódottság és kihagyott lehetőségek. Dávid és Iza kerülgetik egymást, én szívem szerint belenyúltam volna a könyvbe és megráztam volna őket, hogy héé hát egymásnak vagytok teremtve mit szenvedtek már itt nekem:) (Jó, jó ha ez ilyen egyszerű lenne, hová is lenne ez a könyv a saját mondanivalójával).

Iza számomra valahogy végig semleges volt, mint ahogy Dávid is. Talán pont amiatt, hogy olyan kedvetlenek voltak mindenkivel. Önmaguknak se ismerték be, hogy szükségük van a másikra.

Ami viszont kimagaslóan tetszett az a környezet. azokat a részeket imádtam, ahol Izadóra a parton napozott vagy fürdött a vízben. Gyönyörűek voltak a tájleírások, fájt is a szívem, hogy nem lehettem én is ott:)

Habár ez a könyv Izadóra kötete, mégis furcsa volt, hogy Betti esküvőjéről olyan kevés jelenet született, szívesen olvastam volna róla többet.

Lehet, hogy alapvetően az a bajom ezzel a kötettel, hogy a Bettié után jött, ami meg kimagaslóan jól sikerült és vártam volna hogy tovább folytatódjon. Nem rossz, de azért nem sikerült ezt a szintet elérnie.

Megvolt a "kedvenc" utált karakter is Emília személyében. Eddig nem sikerült senkit utálnom, de őt megutáltatta velem Dália és Izadóra:)

A végén azért szerencsére minden a helyére került és végre Dávid és Iza nagy álma is valóra válhatott:)

Értékelésem: 4/5

Oldalszám: 140

Kiadó: Aba Könyvkiadó

Kedvenc jelenet: tájleírások

Kedvenc karakter: -

Legrosszabb jelenet: kicsit hosszúra sikeredett, ahogy Dávid és Iza kerülgették egymást

Nem szimpatikus karakter: Emília

Kendare Blake: A rémálmok lánya

A Vérbe öltözött Anna nagy kedvencem lett, leginkább a hangulata fogott meg. Így nagy várakozással álltam neki a folytatásának is, főleg olyan befejezés után, amit az első kötetben produkált az író:) Az elején az óriási lendület még fokozódni is tudott, de aztán valahogy hanyatlott... mígnem a végére már elértem oda, hogy az eredetileg 5 pontos zseniális könyvsorozat, már csak 4 pontos lett.. és ezt is csak az első rész tiszteletére kapta.

Fülszöveg:

"Hónapok teltek el, amióta a vérbe öltözött lány, Anna Korlova becsapta maga mögött a Pokol kapuját, de Cas Lowood, a híres kísértetvadász nem tudja kiheverni elvesztését. Hiába mondják a barátai, hogy Anna miatta szállt alá, ő csak élőhalottként tengődik. A fiú tudja, hogy sosem talál rá a szerelemre egy élő lány oldalán, senki sem hasonlítható az ő halott Annájához. És csak őt látja mindenütt, vele alszik el és vele riad fel rémálmaiból. De valami nagyon nincs rendjén... Ezek nem képzelgések. Valahányszor megjelenik, látszik Annán, hogy a legválogatottabb kínzásokat kell kiállnia. Persze meg kell bűnhődnie tetteiért, de Cas úgy érzi, most rajta a sor, hogy viszonozza a lánynak, amit érte tett..."

Véleményem:

No de kezdjük a jóval. A hangulat most is ott van, nem volt hiány se fagyos jelenetekből, se egy kis borzongásból, no meg undorítóbbnál undorítóbb szellemekből. Kedvenc félelmetes jeleneteim a Riika nagynénis, illetve az Öngyilkosok Erdeje, ezek a részek valami brutálisan jók voltak.

Cas barátait (Thomas és Carmel) nagyon bírtam. Ők mentették meg a szemembe az egész könyvet. No meg a történet, hiszen az továbbra is zseniális és nagyon, nagyon vártam, hogy mit fog kitalálni az író, mivel fokozza tovább a kedélyeket.

Az első részben még nem volt olyan szimpatikus Thomas, nem is tudom pontosan megmondani, hogy miért nem. Ennél a résznél pedig rögtön kedvenc lett és szerencsére több szerepet is kapott, mint az elsőben. Ehhez képest Carmelben meg kicsit csalódtam, de ez még semmi ahhoz képest amit Casről tapasztaltam.

Olyan különlegesnek éreztem már az első kötetben is ő és Anna kapcsolatát, miért kellett ezt elrontani ezzel a depresszióval és nyavalygással? Én nem utálok semmit se annál jobban, mint amikor a férfi főszereplő nyivákol. Nem kicsit, hanem az egész könyvben. Gondolatai éjjel-nappal Anna körül forognak, ami nem baj amúgy, de ugyan már annyi tartás lehetne benne, hogy Anna hiánya nem küldi depresszióba. Se a családja, se a barátai nem tudják kibillenteni ebből az állapotból, ami már a sokadik fejezet után eléggé lehangoló az olvasó számára is (de legalább is számomra mindenképp). Pedig Cast az első részben nagyon bírtam, pont azért mert erős és kitartó volt, de most egy olyan oldalát ismertem meg, amit nem szerettem volna. Nem éreztem indokoltnak ez a borús hangulatot, ami átlengte az egész könyvet. És nem a szellemek miatti borúra gondolok.

A történet azonban továbbra is zseniális, volt egy elképzelésem a befejezéssel kapcsolatban, ami aztán természetesen nem jött be:) Ezt egyébkén egyáltalán nem bánom, bár tény, hogy néztem egy nagyot, hogy most tényleg így kell vége lennie?

Aztán szintén nagyon, nagyon imádom a borítót, gyönyörű, egyszerűen imádom a pirosat, szürkét és a fehéret együtt. Igazán előrevetíti a könyv hangulatát (nem a nyavalygást, ettől most eltekintenék.)

Összességében azt mondanám, hogy az első könyv színvonalát nem sikerült tartani, de ettől összességében a sorozat nem veszített az értékéből, hiszen az első kötet zseniálisra sikerült.

Örülök, hogy olvashattam ezt a könyvet és biztos helye lesz a könyvespolcomon az egyszer tuti.

Értékelésem: 4/5

Oldalszám: 304

Kiadó: Geopen Kiadó

Kedvenc jelenet: Öngyilkosok Erdeje

Kedvenc karakter: Thomas

Legrosszabb jelenet: Cas siránkozásai

Nem szimpatikus karakter: -

Nevada Barr: Ördögkatlan

A könyvet a záróvizsgám előtt olvastam, és bizony sokszor kihúzott a sz.rból, hogy így fogalmazzak:)

Amikor már sírhatnékom támadt a tanulástól csak félredobtam a jegyzeteimet és engedélyeztem magamnak egy fejezet Ördögkatlant. (Amiből néha 2-3 lett, de ezt most hagyjuk:))

A könyvnél először a borítója fogott meg. Nagyon tetszik, de csak olvasás után érettem meg, hogy mit is akar ábrázolni. Nevada Barrtól már olvastam a szintén Cor Leonis gondozásában megjelent 13 1/2-t, így nem volt ismeretlen számomra. Ez a könyve azonban más, mint az 13 1/2.

Fülszöveg:

"Anna Pigeon meztelenül, betört fejjel, kificamodott vállal ébred egy víznyelő üreg mélyén a Glen Canyon sivatagos fennsíkján. Kiszáradt nyelve feldagadt a szomjúságtól. Fogalma sincs, hogyan került oda, nem emlékszik, mikor veszítette el a ruháját és az eszméletét. Kétségbeesetten próbálja felidézni, mi történhetett vele, és közben igyekszik felderíteni szűk börtönét…

Esetlenül feltápászkodott, és a nadragulya egyik oldalát jelölte ki árnyékszéknek. Régen a kínai parasztok a pöcegödör tartalmával trágyázták földjeiket. Ezek a csenevész növények nem sok tápanyagot nyerhetnek a homokból. Abban a reményben, hogy a nadragulya meghálálja adományát, ásott egy huszonöt-harminc centiméter mély gödröt.

Miután végzett, macskamódra nekiállt homokot kaparni a gödörbe. Ásás közben az ujjai beleakadtak valamibe. Azonnal feltámadt benne a remény: talán kender, amiből kötelet fonhat! Vagy régi halászháló, amit kötéllétraként használhat? Nem mintha ezek segíthetnének rajta, mivel semmilyen módon nem tudja rögzíteni az egyik végüket a kinti világban.

Esetleg egy kötéldarab, amivel megfojthatja a szörnyeteget?

A gondolat felvidította. Begörbítette ujjait, megmarkolta a hosszú szálakat, és kihúzta őket a homokból.

Barna és vékony. Mint az emberi haj. Anna rémülten lerázta a kezéről, pánikba esve hátraugrott, és a földre zuhant. Villámként cikázott keresztül a fájdalom a két karján és a fején. Szinte hálás volt érte, mert a fájdalom elhomályosította az agyát, és nem maradt ereje gondolkodni.

Amit megfogott, nem csak hasonlított az emberi hajra, hanem emberi haj volt.

- Segítség! - üvöltötte Anna. - Segítség!"

Értékelésem:

Szóval más, minta 13 1/2, hisz nem olyan borongós a hangulata. Bár vidám könyvnek nem mondanám, de nem olyan feszült, itt nem éreztem hogy szinte vágni lehet a feszültséget.

A helyszín nagyon passzolt az én olvasásomhoz, a legnagyobb téli hidegben olvasni a tikkasztó forró sivatagról... hát ez valami felemelő érzés volt:) Máris nem fáztam, elég volt csak belemerülni a könyvbe.

A történet nem volt rossz, habár már idejekorán kitaláltam, hogy ki a gonosz. Túl feltűnően próbálta rásózni a gyilkos szerepét az írónő valakire, ami gyanús lett, és olyan kézenfekvő lett ezek után, hogy ki is az valójában. De ez nem baj:)

Jennyt végig nagyon bírtam, bár talán ezt a leszbi vonalat ennyire nem kellett volna hangsúlyozni (nem volt ekkora jelentősége a történet szempontjából szerintem), de ez nem hibája. Ennek ellenére Anna viszont nem nyert meg magának 100%-ban. Nem tudtam vele azonosulni, nem értettem ezt a nagy elzárkózását, történt ami történt akkor se értettem vele egyet abban, hogy annyira összetörten, életuntan viselkedik. (Még a rablás előtti Annára gondolok.) A vele történt események után kellett volna összetörnie, ennek ellenére inkább akkor erősödött meg és tért vissza az "élők" közé. Valójában nem a változással volt bajom, egyszerűen nem éreztem magaménak az ő szerepét.

Ezeket leszámítva amúgy nem egyszerű a könyv. Van egy ilyen burkolt borongós hangulata, ami annyira nem is nyilvánvaló, csak érezni hogy hátul valami "szorít". Nem az a tipikus belevetem magam egy kis délutáni olvasgatásba könyv:)

Valami viszont megfogott benne, ami nem engedte, hogy ne folytassam. Nem vagyok túl nagy krimikedvelő de ez kimondottan tetszett.

Én kíváncsi leszek a sorozat további köteteire.

A könyvet és a türelmet köszönöm a Cor Leonis kiadónak!:)

Értékelésem: 4/5

Oldalszám: 477
Kiadó: Cor Leonis Kiadó
Kedvenc jelenet: a kicsi borz megérkezése Annához, valamint Anna és Jenny közös beszélgetései
Kedvenc karakter: Jenny
Legrosszabb jelenet: -
Nem szimpatikus karakter: szomszédok

Rachel Vincent: Lélektolvajok - Sikoltók

A könyvben először a borítója fogott meg. Annyira az olyan borítókat, amin a piros szín erősen kitűnik a világos háttérből. Így hát nagyon örültem neki, amikor sikerült megszereznem ezt a könyvet.

A fülszöveg:

"Valami nincs rendben Kaylee Cavanaugh-val; megérzi, ha valaki a közelében meg fog halni. És amikor ez bekövetkezik, egy ellenállhatatlan erő arra kényszeríti, hogy sikítson, mint egy lidérc. Szó szerint.

Kaylee szívesebben foglalkozna azzal, hogy végre sikerült felkeltenie az iskola legjobb pasijának a figyelmét. De nehéz végigcsinálni egy romantikus randevút olyasvalakivel, aki láthatóan többet tud az ember kényszeres sikítozásáról, mint ő maga.

Amikor pedig az iskolatársaik látszólag ok nélkül sorra holtan esnek össze, csak Kaylee tudja, ki lesz a következő...

„Az idegességtől verejtékes lett a tenyerem, és kivételesen örültem, hogy képtelen vagyok megszólalni. Hogy nem tudok válaszolni Emmának. Ehelyett nyeltem, és a torkom összeszorult, akadályt képezve az engem belülről perzselő sikoly előtt. A szürke köd sötétebbé vált, bár sűrűbbé nem igazán. Könnyedén keresztülláttam rajta, ugyanakkor megváltoztatott mindent, amin rémült tekintetem megpihent; mintha a tornatermet áttetsző szmogfelhő takarta volna. És a valamik továbbra is a látóhatárom peremén mozogtak, hol az egyik irányba rántva a tekintetemet, hol a másikba.

Abban a pillanatban bármit megadtam volna, hogy képes legyek megszólalni, nem csak azért, hogy figyelmeztethessem Emmát - mert ez természetesen vitatható tett lett volna -, hanem hogy megkérdezzem Nasht, mi a fene történik. Ő is látja, amit én? És ami még fontosabb, ők is látnak már minket?”

A szereplők:

Kaylee nem volt túl szimpatikus számomra eleinte. Nem értettem egyet a gondolataival, valahogy nem tudtam egyezni vele. Túlreagál dolgokat, amiken higgadtan kéne fogadnia, más fontosabb dolgokra meg érzéketlen. Nem bírtam azt se, hogy ami kipattant a fejéből rögtön rohant is megtenni, hiába figyelmeztették sokan, hogy talán nem kéne. Nem gondolja végig a dolgokat, mielőtt cselekszik. Emellett önbizalom hiányos is, és akkora ökörségek tudnak az eszébe jutni (pl hogy neki rákja van és meg fog halni)

Nash se volt favorit. Már eleve hogy a suli legjobb pasija (kackac) hirtelen észreveszi a "kis szürke egérlányt" és kiderül hogy hopp egészen véletlenül mindketten lúdvércek. (lúdvérc?? lúdvérc?? - amikor először olvastam ezt a szót azt hittem rosszul látok... mi az hogy lúdvérc?? ezt a szót nem bírom feldolgozni:))

Később aztán Nash egyre inkább szimpatikus lett, de akkor sem az igazi. Nem tudták megtestesíteni azt a hősnő-hős párost akiket én igazán szeretek. Nash is túl fiatal és éretlen még.

A mellékszereplőket sokkal jobban szerettem. Itt van pl Tod, komolyan őt bírtam a legjobban az egész könyvben.:)

Véleményem:

Tudom eddig csak rosszat írtam, de egyáltalán nem rossz ez a könyv. Számomra egy kicsit morbid volt, a halál témát nem szeretem feszegetni. Egy kicsit erős volt nekem, ahogy összefűzte az írónő ezt a könyvet: halál előrejelzése, sikoly, kaszás, lélek meg a lélek visszatartása, mozgatása mindezt egy tizenévesekkel teli iskolai környezetben. Csak én érzem ezt egy kicsit furának?

De aztán túltettem a témaválasztáson magam, mert amúgy pedig izgalmas a könyv. Az biztos, hogy nem lehet unatkozni olvasás közben. 

Eléggé bele lehet merülni és leköti az embert, csak úgy röpül az idő olvasása közben.

De a vége? Az kiakasztott. Ez a csavar annyira.. nem is tudom szörnyű volt. 

Egy kicsit csalódott vagyok. Olyan jól indult, még akkor is ha a szereplők alapból nem lopták magukat a szívembe. A cselekményt időközben olyan jól sikerült alakítani, de a vége? 

Egy valaminek viszont örülök: Mindettől függetlenül a szerelmi szál jó lett. Szépen felépített a kapcsolat az elejétől kezdve apránként történtek az események nem durr bele a közepébe. 

Érdemes elolvasni a könyvet, de nem hagyott bennem túlzott nyomot. Egy kicsit jobbra számítottam. Egy kicsit kavarognak bennem az érzelmek a könyv miatt.

Értékelésem: 4/5

Oldalszám: 299

Kiadó: Jaffa Kiadó

Kedvenc jelenet: ilyen most nem volt

Kedvenc karakter: talán Tod

Legrosszabb jelenet: ilyen sem volt

Nem szimpatikus karakter: talán ilyen se volt

Michael Molloy: A Jégpor nyomában avagy a fénytündérek legendája

Mindig jó egy kicsit gyerekkönyveket olvasni és nosztalgiázni. Egy könnyű kis könyvet a kezembe venni, nem gondolkozni, csak úgy olvasni és sodródni az árral. Nem kell minden könyvnek komolynak lennie és valami elgondolkoztató tartalmat feszegetnie. Jó egy kicsit kikapcsolódni és élvezni azt, hogy úgy sodródik, bontakozik ki a történet előttem, hogy nem kell elgondolkodni rajta. Egy kis kikapcsolódás - na ezt nyújtotta számomra ez az aranyos mese.

A történet:

"Egy különleges, távoli világban a fénytündérek hatalmát a sötét erők fenyegetik. Ki tudja megakadályozni, hogy a gonoszság uralma megjelenjen a Földön?

Két kíváncsi gyerek, Tüske és Abby és néhány jószándékú felnőtt - például Csillagfény kapitány, akiről kiderül, hogy nem más, mint a legendák világából ismert Ősidők Hajósa és Sir Chadwick Street, a fénytündérek színpadra termett mestere - útnak indulnak az ezernyi kalandot rejtő tengereken át, hogy elébe menjenek a veszélynek.

De vajon sikerül-e legyőzniük a kegyetlen Farkasfű vezette éjszakai boszorkányokat?"

Véleményem:

A történet érthető, szórakoztató, nincs túlbonyolítva, nincsenek felesleges szálak, mellébeszélés.

A szereplők aranyosak, szerethetőek, egy kicsit minden gyerek tud és akar is azonosulni velük.

A jók jók, a rosszak rosszak. Ennyi:) Nincs átmenet, egyszerű és kézzelfogható. Aki jó az jó, a szíve mélyén, a lelkében, a tetteiben, a gondolataiban, a szavaiban, mindenhogyan jó. Aki rossz, az akármit is tesz mindent gonoszságból, rosszaságból teszi azért, hogy másoknak fájdalmat és szomorúságot okozzon. 

Ennyire egyszerű a recept: Vedd e két oldal szereplőit, adj hozzá egy jó kis társaságot (szigorúan vidám felnőttekkel és bátor, nagyszerű gyerekekkel), egy csipetnyi izgalom se árt, és már kész is a tökéletes mese.

A történet egyszerű és még is izgalmas. Vannak benne hagyományos mese elemek (boszorkányok, vízi szörnyek, titokzatos és rejtelmes helyszínek), aztán ezen elemek átvariálása (ami nem baj, sőt egy kicsit érdekesebbé, egyedibbé teszi az egész könyvet). 

Néhol túlságosan is leegyszerűsített a dolog: nevek, mondatok, amik nem illenek az összképbe. (Pl. Farkasfű neve is, meg Csillagfény kapitány neve és némely mondata - hiába hogy gyerekeknek szóló meséről van szó, néhol úgy érzem hogy még kisebbeknek szóló elemekkel keverik az amúgy jó és nagyobb képzelőerőt igénylő történetet)

Az éjboszorkányok viccesek. Vicces ahogy annyi rossz dolgot összeszedett róluk az író. Ahogy a szereplők megbotránkoznak rajtuk és elítélik őket.:)

Könnyen olvasható, kikapcsol, pihentet. Olyan gyerekeknek ajánlanám, akik most ismerkednek a fantasy világával. Jó bevezető és kezdő könyv ennek a fantasztikus és most már szerteágazó világnak a megismeréséhez. 

A fordítás igazán jó, a rajzok aranyosak, adnak egy pluszt az cselekményhez. A borító és a kiadás is igazán jól sikerült.

Értékelésem: 4/5

Oldalszám: 246

Kiadó: Főnix Könyvműhely

Kedvenc jelenet: Atlantiszi bárka és minden ami Atlantisz világához kapcsolódik

Kedvenc karakter: Abby

Legrosszabb jelenet: -

Nem szimpatikus karakter: -

Anna Dale: Boszorkányoknak suttogó

Volt egy időszakom, amikor szívesebben olvastam 11-13 éveseknek szóló könyvet (pedig már jócskán elmúltam akkor ennyi idős), mint a saját korosztályomnak valót. Akkor döntöttem el, hogy ezt a könyvet is elolvasom. Csak jóval később jutottam ténylegesen hozzá. Így ugyan utólag, de sikerült elolvasom ezt a könyvet.

A történet:

"Vajon mi lehet az oka, hogy olyan kevés boszorkány él manapság? Bizony, nagyon figyelmesnek kell lenni ahhoz, hogy észrevegyünk akár egyet is, amint a söprűjén utazik az éjszakában. Valahogy nagyon megfogyatkozott a számuk – és ezt maguk a boszorkányok sem értik… Joe például még egyetleneggyel sem találkozott élete során, és nem is gondolja, micsoda boszorkányos kalandok várnak rá, amikor morcosan utazik a vonaton Canterbury felé – ott kell ugyanis töltenie a karácsonyt az anyjánál és mostohaapjánál, amikor pedig ő sokkal jobban szeretett volna Londonban maradni. Ám a vonaton egyszer csak különös dolgok történnek – s aztán Joe Canterbury helyett egy fura városkában, egy gyanús társaság kellős közepén találja magát, s gyorsan barátságot köt egy helyes kislánnyal, Twiggyvel, aki a helyi Árvacsalán Boszorkány Szövetség tagja. S innen aztán egymást követik a váratlan fordulatok: Joe megtanul söprűn utazni, s ez a tudománya meg a kezdő, de tehetséges boszorkány, Twiggy varázsmondókái segítenek abban, hogy leleplezzenek egy összeesküvést, amelynek célja az ősi varázskönyv eltűnt lapjának megszerzése. Az egész világ veszélybe kerülhet, hogyha azt az oldalt gonosz boszorkányok kaparintják a kezükbe… Anna Dale regénye tele van izgalommal, szenvedéllyel és humorral – és mellesleg azt is megtudjuk belőle, kik azok a szélmanók, és miért van mostanában egyre kevesebb boszorkány a világon."

Véleményem:

Nem indul rosszul a történet. Joe vonatútja és kalandos útja az Árvacsalánokhoz igazán érdekes. Innentől aztán valahogy mégsem az igazi.

Twiggy aranyos kis kezdőboszorka, igazán vicces kalandokba keveredik mindig. A családja meg elég flúgos, de boszorkányéknál ez bizony nem meglepő.

A cselekmény aranyos, tipikus 11 éveseknek való, némi kis izgalommal, meghökkentő eseményekkel, egy kis rosszasággal. 

A történet érthető, könnyed, viszonylag sablonos és jól kezelhető szereplőkkel, de mégsem fogott meg.

Mivel rosszat nem tudok mondani a könyvről, ezért bennem van a hiba. Egyszerűen kinőttem én már az ilyen mesékből. 10 évvel ezelőtt biztos nagy kedvencem lett volna.

Egyszer elolvasni nosztalgiából nem volt rossz, de szerintem ennyi a mi közös pályafutásunk. 

Nem bánom, hogy így alakult hisz annyi új és ismeretlen könyv vár rám, nem ragadhatok le egynél pusztán nosztalgiából. 

Azért ha egyszer úgy hozza a sors, hogy a gyerekem a kezébe veszi, biztos belelapozok újra.

Értékelésem: 4/5

 

Lissa Price: A testbérlők

Még csak most csöppentem bele a disztópiás regények világába, így nincs túl sok viszonyítási alapom. Így hát nagy érdeklődéssel vettem kezembe A testbérlőket. Nagyon finom illata van a lapoknak, a borító is szép, bár nekem hiányzik belőle egy kis szín, a könyvet pedig sikerült egy nap alatt elolvasnom, annyira belemerültem.

A történet:

"A Földet háború pusztította, emberek milliói haltak meg. S ebben a világban valóra válik az emberiség régi álma. Végre lehetséges egy másik személy testébe bújni. A 16 éves Callie rábukkan egy titokzatos helyre, ahol rászorult tinédzserek bérbe adhatják fiatal testüket a társadalom idős, de tehetős polgárainak. Amikor azonban a fejébe ültetett szerkezet meghibásodik, Callie öntudatára ébred, és dúsgazdag bérlőjének mesés életét kezdi élni.

Aztán a lány ráébred a halálos tervre, aminek ő is része. Az összeesküvés szálait befolyásos emberek mozgatják, és Callie kénytelen lesz végére járni a rejtélynek, ha életben akar maradni. Ez pedig nem lesz egyszerű, mert ebben a világban tényleg senki sem az, akinek látszik."

Véleményem:

Hiányoltam az előzményeket. Rögtön a történet közepébe vág az író, nem magyarázza el pontosan, hogy mi történt. Szívesen olvastam volna többet még a spóraháborúról, igaz menet közben ez-az kiderült róla, még sincs kerek egész képem, hogy akkor most valójában mi történt. Nem lett megmagyarázva, hogy kik azok a marsallok, a spóraháborúban kik harcoltak egymás ellen, miért csak a szépkorúak és a fiatalok kaptak ellenanyagot. Sok kérdés, amelyet jó lett volna egy kicsit jobban kifejteni bekezdésként.

A cselekmény egyedi, leleményes, tetszett a megvalósítás. Testbérléssel vagy valami ehhez hasonló dologgal még nem találkoztam az eddigi olvasmányaim során. Szóval az alapötlet igenis tetszett.

Igaz, amikor Callie rájön arra, hogy a bérlője tervez valamit és az ő testét használja arra, hogy tervét véghez vigye, hát egy kicsit elszomorodtam. Azt hittem innentől egy szokásos, átlátszó rejtélymegoldást kapok. És lám az írónő csavart egyet a történeten és kihozott valami teljesen meglepőt.

Callie egyébként szimpatikus főszereplő volt számomra. Szerencsére nem olyan hisztis, mint más könyvek tizenhat éves főszereplői közül jó néhány. Lehet, hogy ez azt akarja mutatni, hogy már fiatalon fel kellett nőnie a feladathoz, amely az öccse megmentése és az életben maradás. Lényeg az, hogy kellemes főszereplő, igazán lehet szeretni és átérezni a gondjait.

A könyv igazán leleményes, leköti a figyelmet, nehéz letenni olvasás közben. Tetszett a megteremtett világ, az az üresség, a nyomor, a kétségbeesés ami jellemzi. Ezzel szemben áll a gazdagok már-már pofátlan pénzköltése, amely még jobban kiemeli a szegény gyerekek és a gazdagok közötti ellentétet.

Biztos vagyok benne, hogy ha a valóságban is lehetőség nyílna a testbérlésre, pontosan ugyanígy kihasználná sok ember a másikat, mint ahogy itt a könyvben is kihasználják a szépkorúak ezeket a fiatalokat. 

A befejezés folytatásért kiált, bízom benne, hogy valóban lesz folytatás. Vannak elméleteim az Öreg személyével kapcsolatban, de ezeket nem szeretném elárulni. Ha lesz folytatás és beigazolódik a gyanúm (ha nem akkor is), elárulom, hogy mire gondoltam.

Jó könyv, jó történet, nekem hiányzik belőle valami plusz, amitől igazán kedvenc könyvemnek nevezhetném.

Emellett örülök, hogy olvashattam és biztos hogy a jövőben is még újra fogom olvasni.

Értékelés: 4/5


Oldalszám: 328
Kiadó: Agave Kiadó
Kedvenc jelenet: Callie és Helen beszélgetései
Kedvenc karakter: Callie, Helen, Lauren, Madison
Legrosszabb jelenet: 37-es intézetben történtek
Nem szimpatikus karakter: Elsőrendű Állomásnál mindenki

Bear Grylls: Istenek aranya

Nagyon megörültem a hírnek, amikor megtudtam, hogy magyarul is megjelenik Bear regénye. Az első magyarul megjelent könyve egyébként A vadon törvényei, amely inkább túlélési praktikákat és egyéb hasznos tanácsokat tartalmaz a természet kedvelőinek. Kíváncsian vettem kezembe tehát ezt a könyvét is, és izgalommal vártam, hogy mi újat tud nekem mondani azok után, hogy a műsorát is rendszeresen nézem, no meg milyen regényt tud írni ő, a túlélés szakértője.

A történet:

"Bear Grylls első kalandregényében is hozza lélegzetelállító formáját. Az istenek aranya is a természet erőivel és csodáival való szembenézésről szól, ezúttal is az életbenmaradáshoz szükséges találékonyságé és a túlélési technikáé a főszerep! Beck Granger nagybátyjával, a híres antropológussal Kolumbiába érkezik, hogy részt vegyen El Dorado, az elveszett város felkutatására induló expedíción. Ám mielőtt útnak indulnának, álarcos támadók rabolják el Beck bácsikáját. Beck hamarosan rábukkan egy régi térképre, amely elvezetheti őket úti céljukhoz, és a helyi rendőrfőnököt rászedve végül az éj leple alatt egy tengeri tutajon vágnak neki a nagy utazásnak… A fiataloknak kalandos útjuk során nem csupán a természettel, a vadállatokkal, a szomjúsággal és az éhséggel kell megküzdeniük, de az őserdő indiánjaival is találkoznak. Beckről azonban hamar kiderül, hogy a túlélőtechnikák avatott ismerője, és minden szorult helyzetből ki tudja rántani újdonsült barátait..."

Véleményem:

Gondolom nagy meglepetés senkit se ér, ha azt mondom, hogy a fő szerep itt is a túlélési technikáké. Persze körítve egy kis emberrablással, kutatással és titokzatos bennszülött néppel. 

Emlékeztet ez a könyv engem gyermekkorom kedvenc kalandfilmjeire, kalandmeséire. Jó volt egy kicsit nosztalgiázni ezáltal.

Melyik gyerek ne álmodna arról, hogy a bácsikája egy híres antropológus, akivel beutazhatja a világot, és mindenféle hellyel, emberekkel, kultúrával találkozhat? Beck is belecsöppen egy ilyen világba, és igen hamar kiderül, hogy ő bizony nagyon érti a természet törvényeit. Egy kis családi hagyomány, egy kis "kincsestérkép" és máris elő van készítve az út egy hihetetlen kaland felé.

Maga a könyv olvastatja magát, érdekes, izgalmas, úgy gondolom nagyon sokat lehet belőle tanulni, vagy egyszerűen csak elgondolkodni a különböző szituációkon. Megismerni a növényeket, az állatokat, megtanulni, hogy lehet búvóhelyet készíteni, tüzet gyújtani bizony nem olyan egyszerű a mai ember számára. 

Jó kikapcsolódást nyújt a könyv, egy nehezebb olvasmány után igazán el lehet az olvasása közben lazulni.

Amit sajnálok, hogy a vége olyan összecsapottra sikeredett. Miután a könyv kb 2/3-a a hajóútról szól, az 1/3-ra jutott a dzsungel és a befejezés. Lehetett volna még hosszabban a dzsungelútról írni, hiszen igazán érdekes és izgalmas volt ez a rész. A végső "harc" pedig végképp összecsapott, mintha már unta volna Bear a könyv írását, és szerette volna abbahagyni. 

Amolyan fiataloknak szóló izgalmas könyv, sok kalanddal és persze ijesztő történetrészekkel, megfűszerezve egy kis természetismerettel, természetszeretettel. 

Titokzatos őslakók, némi mágia... minden gyerek álma, hogy egyszer ekkora kalandban legyen része.

Hasznosnak tartom ezt a könyvet, főleg a praktikák és jó tanácsok miatt, no meg Bear iránti őszinte tiszteletem és talán mondhatni rajongásom miatt is. 

A borító gyönyörű, a fordítás jó, azt sajnálom hogy elég nagyok a betűk és magasak a sorközök, emiatt hosszabbnak tűnik, mint amekkora valójában. (Mondjuk ez akár jó reklámfogás is lehet:))

Értékelésem: 4/5

Ally Carter: Ha megtudnád hogy szeretlek, meg kellene öljelek

Ez a könyv az a megjelenésétől kezdve foglalkoztat. Felkeltette a kíváncsiságomat a fülszöveg és a szép borító, de közre játszott az is, hogy a bentlakásos történeteket nagyon szeretem. Így hát mit volt tenni, egy Kelly 2+2 akcióban valahogy a kismanók a kosaramba tették és megrendelték helyettem.

A történet:

"Cammie Morgan a Kivételes Ifjú Hölgyek Gallagher Akadémiájának diákja. Tipikus lányiskola ez, amennyiben szokványosnak tekinthető, hogy a tanulók harci művészeteket, valamint a kémiai hadviselés legújabb módjait sajátítják el, és CIA–kódok feltörésével szerezhetnek plusz krediteket. Cammie Morgan kémnek tanul. Tizennégy nyelven beszél folyékonyan, és hétféleképpen képes puszta kézzel megölni valakit, de minden tudománya csődöt mond, amikor találkozik egy hétköznapi fiúval, aki őt ugyanolyan hétköznapinak hiszi, mint bármelyik másik lányt..."

Véleményem:

Hát hol is kezdjem. 

Egy cseppet elvan szállva magától Cammie. Szóval hiába tanul már sok-sok éve kémnek és tud mindenféle harcművészettől kezdve nyelveken át egyetemi szintű kémiát, szegénykém elég buta és öntelt.

Nem sok szimpatikus jellem van benne. Egy kicsit túl van hangsúlyozva Cammie szerepe. Tehát mindentől függetlenül ő akkor is csak egy 15 éves lány, és nem ő váltja meg a világot. Nem szeretem az olyan karaktereket, akik túlságosan magabiztosak. Ráadásul még hisztis is. 

Buta, mert megszeg minden szabályt és nem képes a felelősséget vállalni a tetteiért. 

Számomra sokkal, de sokkal szimpatikusabb szereplők a barátnői Liz és Bex. Kár, hogy ők a mellékszereplők, sokkal szívesebben olvastam volna róluk. Ha ők nincsenek, Cammie sehol se tartana. 

Josh-tól se estem hasra, nem tartozik a kedvenc férfi karaktereim közé.

A cselekmény viszont egész jó. Iskola, barátok, szerelmek, éjszakai elszökések, randik, lebukás, kavarodás, életmentés és beteljesülés (vagy nem - ki tudja?:) Szóval tipikus tinisztori, ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy rossz. 

Mindamellett nem igazán olvastatta magát. Sokszor voltak nyögvenyelős részek, amikor belekezdtem csak pár oldalig jutottam és meguntam. A vége egy kicsit fellendült, az megmentette az egész történetet. 

Hogy ajánlom-e a könyvet? Hát rábeszélni senkit se fogok, de van olyan jó, mint bármelyik más ebben a kategóriában. Egy kicsit beleuntam már a hisztis főhősnőkbe, de ettől függetlenül egyszer elolvasható. Nem túl akciódús, és elfért még volna néhány sulis, tanórás rész, talán attól jobb lett volna.

Meg nem bántam, hogy elolvastam. Az biztat, hogy a folytatása sokkal jobban sikerült:)

Értékelésem: 4/5

Richelle Mead: A szukkubusz dala

Richelle Mead neve nem ismeretlen, hiszen a Vámpírakadémia sorozata nagy sikert aratott - nálam is. 

Mivel szukkubuszokról még nem olvastam soha, így igazán nagy érdeklődéssel vetettem bele magam a könyvbe. Démonok, vámpírok, egyéb halhatatlanok megfűszerezve egy kis gyilkossággal vegyített szerelmi történettel - igazán jónak ígérkezett a könyv már a fülszöveg alapján is. Valójában azonban mást kaptam, mint amit vártam. Talán túl nagyok voltak az elvárásaim a Vámpírakadémia után, talán csak a témaválasztás nem volt számomra a legmegfelelőbb, mindenesetre kissé csalódnom kellett a történetben. Na de ne szaladjunk ennyire előre!

A történet:

"Georgina Kincaid, a gyönyörű könyvesbolti eladónő látszólag mindennapi életet él Seattle-ben. Reggelente a macskájával játszik, napközben elbűvölően csacsog a vásárlókkal, este pedig táncórákat ad barátainak, vagy éppen valamelyik környékbeli banda koncertjén lóg. Legjobb barátai két vámpír és egy kisördög. Ja, igen, ő maga pedig szukkubusz. Férfifaló, alakváltó démon, aki áldozatai gyönyöre közben elszívja életerejüket, s lelküket a kárhozat felé taszítja. Nem ma kezdte a pályát, mintegy 1600 éve, 16 évesen adta el a lelkét a halhatatlanságért, azóta csábítja a hímnemű halandókat, főnökei legnagyobb megelégedésére.

A hangulatos estéket azonban egy gyilkos zavarja meg, aki a halhatatlanokat vette célba, és aki ráadásul szerelmes vallomásnak szánt levelekkel bombázza Georginát. Angyalok, démonok, vámpírok és más különös lények bukkannak fel, és bár a pokol és a mennyek harca folyamatos, az örökkévalóknak ez meg sem kottyan..."

Véleményem:

Kezdjük a jóval, hiszen valójában nem rossz könyvvel volt dolgom. Georgina és a barátai roppantul szimpatikusak és szórakoztatóak. Ó a két vámpírt nagyon bírtam, nem beszélve Hugh-ról - a folytonos ugratásaik és beszólogatásaik meglehetősen humorosak voltak. Jerome és Carter fölényeskedése, valamint Carter nyers humora szintén betalált.

Alapvetően egy igazán gyors, pörgős, eseménydús könyvről beszélhetünk. De hát ezt el is várható egy Vámpírakadémia után:)

Kifejezetten tetszett, hogy 3 elkülöníthető szálon fut végig a történet. Egyrészt Georgina szukkubusz léte előtti halandó életéből való mozzanatok, másrészt a jelenlegi életének szintén halandók között töltött része (randik, munka), harmadrészt pedig a halhatatlan társadalomban betöltött szerepe határozza meg a könyv főbb vonulatait. Nagy kedvencem a múltban történt események, bízom benne, hogy a sorozat folytatásaiban még több fény derül ezekre a kis titkokra. 

Számomra a témaválasztás nem volt egészen megfelelő: eddig még nem találkoztam szukkubuszos, démonos könyvvel, de valahogy nem vett le a lábamról. Ámbár múltkor azon gondolkoztam, hogy szívesen olvasnék démonos könyvet a jó szemszögéből (egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ezen vágyam ilyen gyorsan valóvá válik), mégsem vagyok teljesen elégedett. Egy kicsit több gonoszságot vártam volna. Egy megjavulni vágyó szukkubusz? Ezzel most nem sikerült lenyűgözni.

Az angyalokkal szintén így voltam. Első angyalos könyvem és hát értük se voltam kimondottan oda. Persze Carter karakterét igazán bírtam, de inkább a személyiségét, mintsem az angyali mivoltát. 

Szintén sajnálom, hogy rögtön az első néhány fejezetben már egyértelműen megnevezhető a gyilkos, szinte előre látható a cselekmény további alakulása - már a krimi szempontjából. A végén aztán nem ért meglepetés DE!!

Mesterien alakítja Mead úgy a szálakat, hogy a könyv végén szinte reménykedtem, hogy Georgie "átálljon" a rossz oldalra:) Ez pedig igazán nagy meglepetés számomra, hiszen én akkor szeretek egy karaktert igazán, ha az megmarad a könyv elején beállított sémában, tehát ha rossz akkor rossz, ha jó akkor jó. Nem szeretem az átmenetet és az ide-oda ugrálást. Most azonban vártam, hogy Georgie beadja a derekát és hagyjon hátra csapot, papot:)

Összességében elmondható, hogy nem sikerült annyira lenyűgöznie, mint az eddigi magyarul megjelent Mead köteteknek. De gyorsan olvastam, kifejezetten élvezetes és szórakoztató volt olvasni. Remélem a következő részek még izgalmasabbak lesznek, és meg tud győzni Mead, hogy igenis érdemes démonokról, valamint szukkubuszokról olvasnom.

Értékelésem: 4/5

Stef Penney: Gyengéd, mint a farkasok

Az első arany pöttyös könyvem. Gyönyörű a borítója, amióta először megláttam, azóta tudom, hogy nekem ez a könyv kell. Amikor sikerült megszereznem még egy ideig a polcomról figyelt rám. Aztán a nagy téli hidegekben úgy érzeztem, hogy itt a megfelelő alkalom, hogy a meleg szobába egy igazán fagyos, téli könyvről olvassak.

A történet:

"Ahogy a tél egyre szorosabban markolta Dover River elszigetelt települését, egy asszony élete legveszélyesebb útjára indul. Egy férfit brutálisan meggyilkoltak, a nő tizenhét éves fia pedig eltűnt. Az erőszak régi sebeket tép fel, és lángra gyújtja a kisváros mélyen ülő feszültségeit. Vannak akik meg akarják oldani a bűntényt, mások csak ki akarják használni.
 Hogy fia nevét tisztára mossa, az asszonynak nincs más választása, mint, hogy kövesse a halott férfi kunyhójától induló nyomokat, és északnak induljon az erdőbe, és az azon túli kietlen tájra..."

Véleményem:

Az elején egy kicsit untam. Olvastam, olvastam és nem történt semmi érdekes. Amikor megismerkedtem Mrs Ross életével, és amikor képbe került Parker, na onnantól beindult a történet. Még így is úgy érzem, hogy nagyon sok felesleges részt tartalmaz. Ide utaznak, oda utaznak, ide mennek, oda mennek, miközben semmi más nem történik, mint az utazás részletes leírása, semmi párbeszéd, semmi érdekesség a szereplőkről. Túl sok felesleges karakter van benne, olyan mellékszereplők, akiknek nem kéne ekkora jelentőséget biztosítani. Ha meg is említeném őket, hát nem szentelnék rájuk külön fejezetet. Na igen, külön fejezetek. Az sem tetszett, hogy szinte minden fejezetben más szereplő életébe látunk bele. Borzasztóan zavart, hogy mindig a legizgalmasabb részeknél lett vége 1-1 fejezetnek és utána olvashattam egy a történet szempontjából teljesen lényegtelen személy érzéseit, cselekvéseit, és eltelt 3-4 fejezet, mire visszakaptam az "eredeti" emberemet, de addigra már elmúlt az izgalom, azt se tudtam, hogy hol jár a történet.

A főszereplők egyébként karakteres, érdekes személyek. Ha most nem nézem a mellékszereplőket, akkor igazi jó egyéniségeket kaptam a könyvben. Parkert és Mrs Ross-ot bírtam a legjobban, Mr. Moody elég ellenszenves volt, a többi szereplő pedig mondjuk úgy felejthető. Mrs Ross "előző életébe" betekinteni izgalmas volt, azok a részek nagyon tetszettek.

A "krimi" szál nem túl erős, amolyan lágyan fut végig a történeten, hiába is áll a középpontban a fiú utáni keresés. 

De hogy ne csak rosszat írjak: A tájleírás gyönyörű volt. Nem sokszor találkoztam még ennyire elképzelhető, élethű és bámulatos tájleírással. Annyira jó volt a puha, ropogós hóról olvasni, miközben ha kinéztem az ablakon én is a havat láttam. A szereplőket súlytó hideget is el tudtam képzelni, sokszor még a meleg szobában is átfutott rajtam a hideg, annyira jól fogalmazott az írónő. Szerintem egy ennyire tökéletes táj- és időjárás leírású könyvet bűn nem télen a hidegben olvasni:)

Összességében nem volt rossz, a főszereplők jók, érdekesek, az események befogadhatóak, kicsit olyan, mint amikor az ember félálomban néz egy filmet: sodródik vele és nem figyel az apróságokra, egyszerűen csak mennek a dolgok maguktól.

Értékelésem: 4/5

Nevada Barr: 13 1/2

Olvasás után sokáig halogattam ezen bejegyzés megírását, de egyáltalán nem azért, mert nem tetszett, egyszerűen csak elakadt a szavam. Sokáig úgy éreztem, hogy nem tudok semmi összefüggőt írni. Igazából megrázott a könyv. Nem a történet, az írásmód, hanem ami mögötte van. Az a hihetetlen tehetetlenség, a szellemi gát, amit nem lehet áttörni...

A történet:

Dylan a 11 éves kisfiú megöli egy baltával a szüleit. Senki se tudja, hogy mi történt, Dylan pedig nem emlékszik semmire. Árván maradnak Rich-csel a bátyjával. Dylan bekerül egy kiskorúak számára fenntartott nevelőotthonba, amíg felnőttkorú nem lesz. Az ott átélt szenvedései, magánya, az orvosok kegyetlen intézkedései, hogy emlékezésre bírják, a hatalmas adag gyógyszerek és mindenféle kábítószerek rányomják a bélyegét az életére.

Miután kikerül, új életet kezd Rich segítségével, nevet változtatnak és egy vállalkozásba kezdenek. Néhány dolgot leszámítva normális ütemben történnek körülöttük az események, mígnem Dyl (aki ekkor már Marshall) össze nem találkozik a szintén hányatott sorsú Polly-val és 2 elbűvölő kislányával. A problémák, a tünetek ekkor rejtélyes módon újra elkezdődnek és ezzel veszélybe kerül mindannyiuk élete.

A véleményem:

Az egész könyvet beleng egy furcsa, baljós hangulat. Elég ijesztőek a nevelőotthonban történt események. Valahogy olyan valóságosak és az ember elhiszi, hogy ez mind megtörténhet bárkivel. A legérdekesebb azonban Dylan harca önmagával, látni a korlátokat, a saját korlátait, a szellemi korlátait. Olyan, mint egy burok amiből nem tud kilépni. Amikor győzködi magát, és akarja, de nem tudja és úgy érzi, hogy már nem ő irányítja az életét. Tényleg olyan, mint egy láthatatlan fal.

Ahogy a környezete, a felnőttek bánnak vele, azt azért nem tudom elítélni, mert egy pluszt ad a könyvhöz, a hangulatához, ehhez a borongós fekete felleghez, ami körül lengi a történetet. Egyébként nem is érzem fontosnak, hogy hogy nyilvánulnak meg a körülötte élő emberek, mert ez a könyv alapvetően az elme harcát mutatja.

A Polly-s részeknél egy kicsit feloldódik a hangulat. Azt hittem, hogy végig olyan szomorú és nyomorúságos lesz, mint az elején, de nem így történt. Jó egy kicsit vidámabb és másabb dolgokról olvasni egy ilyen kezdés után. Örültem, hogy Marsh boldog és Polly-ról is valami jót olvashattam. Habár a vége már egy kicsit átlátható volt, én bevallom őszintén mégis meglepődtem. Mert olyan érdekes, hogy az ember némely elrejtett vagy épp az orra elé tolt apró információkból már sejti a végkifejletet, de mégis valami olyan történik a végén, amin meg lehet igazán lepődni. Na most velem is ez történt. Elég korán kiderülnek dolgok, de a vége? Erre aztán nem számítottam.

Egyébként az egész könyv egy gyönyörűen felépített hazugság, mely körülöleli egy ember életét. Ez már annyira abszurd, hogy igazság is lehet(ne). 

Én olvasás előtt beleolvastam egy kicsit a spoileresebb értékelésekbe, ami nem vált hátrányomra. A nevekkel igazán bajba lettem volna, és nagyon sok mindent nem értettem volna meg. Mire meg kiderült volna, már vége lett volna a könyvnek, és ez rontotta volna a könyv hatását. Tehát akkor amit szerintem előre érdemes tudni, hogy Dylan és Marsh valamint Rich és Danny egy és ugyanaz a személy.

Ehhez a könyvhöz fel kell nőni. Habár látszatra egy ifjúsági regény, de nagyon sok mondanivaló hordoz, amit mindenkinek magának kell felfedeznie és értelmeznie. (családon belüli erőszak, gyerekek és felnőttek majdhogynem undorító és kihasználó, felhasználó viszonya, hogy mennyire tönkre lehet tenni egy gyereket, egy növekedő, fejlődő lelket). Annyi biztos, hogy ez a könyv rengeteg elgondolkodtató helyzetet tár fel. 

Igazán kíváncsi vagyok, hogy az írónő mire gondolt, miközben ezt a könyvet írta. 

A könyv magyar borítója egyébként lenyűgözően gyönyörű.

Értékelés: 4/5

Dr. Csermely Gyula: Ha 1 nő gyereket akar

Érdekes olvasmány volt számomra. Nem tervezek még mostanában gyereket, de persze azért foglalkoztat a téma. De kit nem? Hogy azt kaptam-e a könyvtől amit vártam? Részben! Hát azt tény, hogy nem egy kismamákat megnyugtató könyv. Sőt! Hajaj...Kezdve a magyar egészségügy siralmas helyzetétől egészen a magyar építőipar szintén siralmas helyzetéig. 

Ettől függetlenül nagyon sok hasznos és hasznosítható dolgokról szót ejtenek benne. Én bevallom őszintén nagy részét nem is értettem, ami nem a könyv hibája, hanem az enyém, hiszen nem mélyedtem bele ebbe a témába ez előtt a könyv előtt. Egy biztos, ha én valaha szülni fogok, akkor újra előveszem ezt a könyvet és alaposabban átolvasom.

Mivel az olyan információk számomra (egyenlőre) még nem voltak fontosak, hogy mikor milyen vizsgálatot kell elvégezni, ennek mi a menete, ezért leírom, hogy mit értettem meg a könyvből és mire gondoltam az olvasása közben.

Egyszerre ijesztett és nyugtatott meg. Amiktől így látatlanban nagyon félek, azokról nem kaptam megnyugvást.  De ezeken mindenki átesik. Minden nő fél a szüléstől, pláne egyes elemeitől. De ez így természetes, szóval nem vártam, hogy most akkor arról olvasok, hogy ez tényleg nem lesz kemény és nem fog fájni.

Más dolgokban viszont pozitívan csalódtam. Örülök, hogy már ilyen komoly műszerek és vizsgálatok vannak azért, hogy kiszűrjék a kisbabák esetleges születési rendellenességeit. Azért jó tudni, hogy mi mindent meg tesznek (vagy meg tudnak tenni) ezért. Minden vizsgálat le van írva részletesen, érthető módon, ez nagy segítséget jelenthet egy aggódó kismamának.

A magyar egészségügy és építőipar siralmas helyzetére való kitéréshez csak annyit fűznék hozzá, hogy ezt minden ember tapasztalja a saját bőrét, szóval túl sok újdonságot ez nem jelentett.

Azt pedig, ahogy apaként és nőgyógyászként váltakozva írja a dolgokat nagyon jónak találom. Néhol azért elkapják az érzelmek, és akkor egy apa érzéseit olvashatjuk, máskor pedig a szigorú nőgyógyászét. Az is érdekes, ahogy ő megéli a terhességet a másik oldalról, nem arról az oldalról, ahonnét egyébként a munkája miatt látja a dolgokat. Gondolom ez neki is jó tapasztalat volt:)

Alapos, pontos könyv (már amennyi nekem lejött belőle, így a téma kevés ismerete nélkül), aki kíváncsi a folyamatokra, vizsgálatokra, módszerekre vagy épp megnyugvást szeretne az mindenképp olvassa el, miközben várja a kisbabát:)

Az biztos, hogy alkalomadtán én elő fogom újra venni:)

Értékelés: 4/5

K. B. Rottring: Heri Kókler és a mormon kannája

Általános iskolás koromban hallottam először a Heri Kóklerről. A legtöbb ember bugyutának tartja, de szerintem olyan kis aranyosak:) Nem kell komolyan venni belőle semmit, egyszerűen el kell olvasni, néha nevetgélni rajta és félretenni a polcra. Könnyű olvasmánynak pont jó, nem kell rajta gondolkozni, nem kell beleképzelni magunkat a szereplők helyére, még csak sodródni se lehet a történettel. Itt inkább a mondatok kifordításán van a hangsúly:) Vicces összehasonlítgatni az eredeti Harry Potter könyvekkel. 

A történet: 

A Harry Potter és a Titkok Kamrája c könyv parodizálása. Egyszóval a történet adott. 

 A szereplők: 

A szereplők szintén a fent említett könyvből vannak, csak néhol a nevük meg lett változtatva. Személyes kedvencem ebben a könyvben a Boááá:) 

Vélemény: 

Tetszik , nem tetszik én szeretem:) Tényleg nem kell komolyan venni. Nem is a történetre kell figyelni, hiszen a Harry Potter könyvek eléggé ismertek, szóval felteszem mindenki tudja, hogy miről van szó. Szerintem nagyon vicces ahogy kifordítják az egész sztorit. Az eredeti árát azért nem éri meg a könyv, de ha antikváriumba szembejönne velem mindenképpen megvenném. Emellett jól mutat a Harry Potter sorozat mellett a Heri Kókler sorozat. 

Értékelés: 4/5

Laurell K. Hamilton: Árnyak csókja

A könyv Heleny_Crow által került hozzám. Utólag is köszönöm neki, természetesen a többi Hamilton kötettel együtt, amit sikerült elcserélnünk:) Nagyon boldog voltam, amikor sikerült megszereznem. Anita Blake-et nagyon szeretem, mindig szívesen olvasgatok a történeteiből, ideje volt, hogy Merry Gentry-t is megismerjem. 

A történet: 

" Meredith Gentry az Amerikai Tündér Hercegnő. Jelenleg azonban Los Angelesben dolgozik természetfeletti ügyekre specializálódott magándetektívként. Nagynénje, a Levegő és Sötétség Királynője egy napon érte küldet, és Merry akarata ellenére hirtelen ismét az események sűrűjében találja magát. A feladat egyszerű: élveznie kell a leggyönyörűbb, halhatatlan férfiak társaságát. Siker esetén jutalma a korona és az élete. Kudarc esetén a halál... " 

A szereplők: 

Merry től valami hasonlót vártam és kaptam, mint Anita. Nem tudom a két karaktert egymástól függetleníteni, bár ez nem biztos hogy jó. Érzelgős és kemény csaj is egyben. A hercegnői rangját jól viseli, valahogy én is így tudnék elképzelni hasonló esetet - média elől menekülés, valóság elrejtése, intrikák a család és a trón miatt. 

A Testőrök jelleme viszont érdekes kérdés. Nagyon nem szeretem amikor egy 1000+ éves "félisten"-ként jelenítenek meg karaktereket akik aztán egy halandó lány miatt érzelgős kisfiúvá válnak. Hát itt is ez történt. Annak viszont kimondottam örültem, hogy ez az átalakulás azért nem ennyire hirtelen történt. Szépen, folyamatosan, a történet sodrásával alakítja Merry a férfikaraktereket önmagáévá, ezzel pont az imént leírt hatást keltve. De miért kell egy karaktert ennyire megváltoztatni? (Pláne érzelgőssé tenni?) Ezt valahogy egyik könyv esetében sem tudom megérteni. 

A véleményem: 

Kezdjük az elejétől. Hát pont úgy indult, mint egy nyugdíjas menet. A könyv felét elolvastam és úgy éreztem hogy semmi nem történt. Jó persze azért kisebb harcok és hancúrok itt-ott megjelentek, de összességében olyan vontatott, erőltetett volt. Aztán miután Merry megérkezett az udvarba pillanatok alatt megváltozott minden. Hirtelen belecsöppentem a történet sűrűjébe. (Aminek mellesleg már ideje is volt). Itt aztán van minden és már-már fájt letenni a könyvet. Nem is értem, ha ilyen jóra sikeredett ez a rész, miért volt olyan unalmas az eleje. 

Hiányoltam még a világ bemutatását. Rögtön belevágva a közepébe már is feyek-ről , faeriek-ről és shidhe-kről meg isten tudja mikről olvastam, aztán azt se tudtam hogy mi van. Hiányzik az elejéről ezen dolgok részletes leírása. Sajnos a könyv végéig se tisztult ki minden ezekről a "lényekről" és a világukról. Olyan, mintha nem is a kezdőkötetet olvasnám, hanem már a 2. vagy 3. kötetet. Nem tudom hogy más is így volt-e vele, de én igen és nagyon zavart. 

A szexjelenetek enyhén szólva is érdekesek voltak. Néha már annyira brutálisra sikeredett a leírás, hogy az már-már gusztustalan. (pl Merry és Sholto afférja). Ezeket leszámítva semmi extra, csak a lassan már megszokott dolog, ami milyen hasonló könyvben is szerepel. 

Bár az eleje nehézkesen indult azért a vége kárpótolt. Kimondottan tetszettek az Andais Királynő-s jelenetek. Nem lehet egyszerűen eldönteni hogy ő most pozitív vagy negatív szereplő-e. Egyszer segít Merry-nek aztán pedig ellene dolgozik. Nagyon jók lettek ezek a jelenetek. Várom ezen szál további folytatását, biztos vagyok benne, hogy sok izgalmat ígér. 

Az értékelés: 4/5

Sophie Kinsella: A pöttöm boltkóros

A boltkóros sorozat legújabb része. Kíváncsian vettem a kezembe, hiszen az eddigi kötetek alapján nagyon vártam már a folytatást. 

A történet: 

 Minnie születése után ha lehet még jobban feje tetejére állt Beckyék körül minden. Az hagyján, hogy kísértetiesen hasonlít édesanyjára, a vásárlásmánia "tünetei" a kislánynál is tapasztalhatók, mindamellett hisztijei, ordítozásai miatt több boltból és játszóházból is kitiltották. Úgy tűnik, hogy rendesen el lett kényeztetve. Ám Becky ezt hallani se akarja, az ő gyönyörű kislánya aztán nincs elkényeztetve. Luke unszolására azonban nevelési tanácsadót hívnak, aki csak még jobban összekuszálja a család amúgy sem hétköznapi életét. Ám ha ez nem lenne elég Becky-nek, még a nyakába vesz egy szülinapi party szervezést, ami sehogy se akar az elképzelések szerint haladni. De Becky-t ismerve ezen még csodálkozik valaki?:) 

A szereplők: 

Minnie-t nagyon bírom. Bár még csak 3 éves, de már megmutatkozik, hogy mennyire hasonlít Becky-re. Egy kicsit azonban túlzásnak tartom a körülötte lévő zűrzavart. Egy kicsit túlzásba vitte az írónő a Minnie és az elkényeztetettség körüli eseményeket. 

Elinorról, Luke édesanyjáról is érdemes pár szót említeni. Eddig hidegnek és távolságtartónak tűnt, de most mintha feloldódott volna. Minnie határozottan jó hatással van rá, ami persze fordítva is igaz, Minnie mindig tudja, hogy nagyanyjánál viselkedni kell. Mondjuk a nagy titkolózás egy picit zavart. 

A vélemény: 

Hát nem kifejezetten tartozik ezen kötet a kedvenc Becky-s könyveim közé. Valahogy úgy vagyok vele, mint A boltkóros férjhez megy c könyvvel: sokszor túlzásba vitt események idegesítettek. Nem kell egy problémát felgörgetve még tízszer nagyobbat csinálni. Már-már súrolja a fejetlenség határát. A party szervezős részek viszont nagyon jók voltak, ismét betekinthetünk a Becky-féle probléma megoldásba.:) Garantáltan senki nem fog unatkozni, ha elolvassa ezt a kötetet is. 

 Értékelés: 4/5

Gayle Forman: Ha maradnék

Olyan sok minden kavarog bennem ezzel a könyvvel kapcsolatban. Egyes részeket imádtam, másokat untam, úgy nagy átlagban semlegesnek tartottam. Ha olvastam akkor nem untam, nem akartam letenni, viszont ha letettem valahogy nem akaródzott folytatnom. 

A történet: 

Főszereplő Mia, aki sikeres mind az iskolában, mind a hobbijában a zenélésben, mind pedig a magánéletében: szerető családja van, barátnője akire mindig számíthat és egy rockénekes pasija aki tiszta szívből szereti őt. Egy autóbaleset miatt azonban egy pillanat alatt elveszít mindent. Hirtelen egyedül találja magát, egyedül az életében, egyedül a kérdéseivel, a döntéseivel, amikben senki nem tud segíteni neki, magának kell kitalálnia és meghoznia őket. A könyvben lepereg előtte "élete filmje": a fontosabb események, amik meghatározták az ő életét és kapcsolatait. Az ő életébe kapunk betekintést az ő szemszögéből, ahogy ő látta a dolgokat. A legfontosabb kérdés azonban: Menjen vagy maradjon? 

A szereplők: 

Mia egy különc lány. Különc a családjában, az iskolában. Néha úgy érzi, hogy nincs is helyén az élete. Pedig annyi szépet és jót kap: szeretik, vigyáznak rá, kincsként tekintenek rá. Neki vannak a legjobb fej szülei a világon, egy imádni való kisöccse, barátai, és Adam a pasija, aki mindenkinél jobban szereti őt. De valamiért mégis magányos. Nem hisz önmagában, folyton azt az okot keresi, hogy miért épp ő, mit tett ő, hogy ezt a sok szeretetet megérdemli. Hiába sikeres a csellózásban és szinte élete minden területén valami még is hiányzik. Ahogy lepergeti a képeket az életéről, ahogy visszaemlékezik a fontosabb történésekre, eseményekre, egyre szomorúbb és lehangoltabb lesz. A döntés meghozatala pedig nem egyszerű. 

Adam és Kim a barátai mindig mellette állnak. Ha rosszat csinál vagy rossz napja van ugyanúgy, mint ahogy a legboldogabb pillanataiban is. Őt szeretik úgy ahogy van, minden hibájával együtt. 

A szülők igazi álomszülők. Nem idegesek, nem büntetnek ok nélkül. Mindenben lehet rájuk számítani, megértőek, segítőkészek. Talán egy kicsit irracionális is az alakjuk, hiszen nincs olyan ember aki el ne veszítené a türelmét némely helyzetben és aki mindig  jó döntést hozna. 

A vélemény: 

Mindezek ellenére valahogy üresnek érzem a történetet. Érzelmi síkon történnek az események, az érintett szemszögéből. Talán túl egyszerű és kiforratlan. A kétségbeesés, a bizonytalanság tükröződik végig. De lehet, hogy mindez azért van, mert hasonló helyzetben mindenki ezt élné át: végigpörgetve az életüket próbálnának döntést hozni, hogy maradjanak-e avagy sem. Ettől függetlenül én nem tudtam azonosulni Miával. 

Az viszont tetszik, hogy két idősíkban játszódik a történet. Egyszerre látjuk a jelent, a kórházi eseményeket, és a múltat, Mia életének mozzanatait. A váltás nagyon szépen lett megoldva, nem zavar az értelmezésben, sőt inkább a fontosabb részeket hangsúlyozza. 

Bár a döntés nehézségét és az önmaga keresését bemutató részek valahogy nem tudták a lelkemet megérinteni, viszont a befejezés annál inkább. Gyönyörű, érzelmes, igazi kiteljesedése a történetnek. 

A történet összességében elgondolkoztató és ha még nem is mindig találtam meg a közös hangot vele, de magával tudott ragadni. A befejezése nagyon szép, ettől lett teljes. 

Értékelés: 4/5

Cassandra Clare: Csontváros

Nagy reményeket fűztem ehhez a könyvhöz - és meg kell mondjam, hogy nem kaptam azt, amit vártam. Kétségtelenül jó könyv, nem mondanám rossznak, sőt - de valahogy nem úgy jött össze ahogy szerettem volna. 

A történet: 

" Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz - amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi - még egy vércsepp sem - bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán? Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék... Cassandra Clare lendületes, sziporkázó és végtelenül lebilincselő regénye szórakoztató, vad utazásra viszi az olvasókat, akik azt fogják kívánni, bárcsak sose érnének az út végére." 

A szereplők: 

Clary a könyv elején nagyon idegesítő. Azt hiszi, hogy körülötte forog a világ, mindenhol csak ő van, ő mindent tud. Már kezdek hozzászokni a hisztis tinilány főszereplőkhöz, úgyhogy annyira azért nem zavart. Szerencsére (mint ahogy a legtöbb hisztis tinilány főszereplős könyv esetében) ez elég hamar lemegy róla. A végére már egészen szimpatikus lett. Nem vagyok oda az olyan könyvekért, amikben tinilányok a főszereplők, pont ezen ok miatt. Ha a könyv végére igenis normális és végiggondolja mielőtt beszél és nem kap hisztirohamot, akkor a könyv elején miért kell pont az ellenkezőjének lennie? 

Luke a kedvenc karakterem. Akárhogy próbálták a történet során néhol bemártani, sehogy se sikerült ellenszenvet éreztetni vele kapcsolatban. Kimondottan jó karakter és a legjobb benne az, hogy nem változik a karaktere a történet során. 

Jace, Valentine és Hodge karaktere számomra a legnagyobb csalódás. Mire megfogalmazódik egy kép az emberben róluk, a következő fejezet szétrombolja és egy teljesen más képet állít be. Ezt nagyon nem szeretem. Értem én, hogy változnia kell egy embernek az események hatására, de ne már, hogy egyszer jó aztán rossz, aztán bocsi mégis jó és a végére akkor is rossz. Miért nem lehet egy komplett képet kialakítani egy szereplőről és azt végigvinni? 

Vélemény: 

Mindezek ellenére nem tudom azt mondani, hogy nem tetszik. Az alapsztori nagyon jó, egész szépen felépített, egységes egész. Nincsenek benne ide-oda ugrálások, vagy követhetetlen szálak. A könyv feléig ugyan egy kissé unalmasnak találtam, de a vámpíros résztől a végéig nagyon jó és izgalmas volt. Végre egy könyv ahol nem a vámpírok a főszereplők meg a velük harcoló vérfarkasok. Sőt kimondottan szimpatikussá váltak ezen könyvben számomra a vérfarkasok, pedig nem igazán vagyok oda értük egyik könyvben sem. Clary és Jace "sorsa" nagyon bosszant, az a másik amit nagyon nem kellett volna.... 

Összességében: A karaktereken van mit javítani, a történet bizonyos részein szintúgy. Ami kiemelkedő az a fantáziavilága, a lények, eszközök, és egyéb varázslatos dolgok valamint a megteremtett, megálmodott világ, amiben játszódik a történet. 

Értékelés: 4/5

Sophie Kinsella: A boltkóros és a tesója

A sorozatot imádom, annyira szellemes és üdítő Becky történeteit olvasni. Viszont kb minden páratlan kötete igazán tetszik, a párosak meg olyan kis laposak. Naplós jó, Plázás egy kicsit unalmas, esküvős jó (bár azért néha ott is kiakadtam), tesós ismét apró csalódás, babát várós a legeslegjobb az összes közül, A pöttöm boltkóros megint nem annyira...szóval hullámzik az egész. DE, ettől még a sorozatot egybe imádom, és mindig felvidulok, ha olvashatom.

A történet:

 " Becky Bloomwood - a boltkóros - újabb történetét tartja a kezében az olvasó. Ezúttal a házas élet, a mély barátságok és a rég elveszettnek hitt testvérek állnak a középpontban, no meg a vágyva vágyott Angel táska… Mit ér egy világkörüli nászút, ha nem vásárolgathatsz össze mindenféle ajándékot, amit később hazaszállíttatsz? Hogyan mehetne tovább az élet húsz, csodás, hongkongi selyem pongyola nélkül? Mi tévők lehetnénk a Srí Lanka-i kézzel faragott ebédlő asztal és a hozzá tartozó tíz szék nélkül? A hatalmas fa zsiráfok Malawiról szintén ilyen tételek, bár Luke, a mit sem sejtő újdonsült férj egyáltalán nem adta áldását ennyi mindenre… Luke és Becky épphogy hazaértek londoni otthonukba, ám Luke nászút alatt megtalált lelki békéje már rég odaveszett, amióta a két teherautónyi szuvenír tölti meg az egész nappalit. S persze az utánvéttel érkezett számla sem segít a rossz kedvén. Ezért Luke úgy határoz, hogy Beckynek takarékoskodnia kell. Becky tagadja a vádakat és kitartóan hiszi, hogy minden a legnagyobb rendben, azonban Luke érezhetően eltávolodik tőle és alighanem házas életük első válságával kell szembenézniük. Így teljesen letörve fogadja szülei híreit, miszerint a semmiből előkerült Becky nővére. Ez a hír végre teljesen felvillanyozza, és meggyőződése, hogy testvére, Jessica majd betölti lelkében a barátnője hiánya ejtette hatalmas lyukat. Elképzeli mennyi mindent csinálnak majd együtt, vásárolgatni járnak, manikűröztetnek, jókat nevetgélnek és megállás nélkül pletykálnak a divatról… Azonban Jessicát egészen más fából faragták. Bármilyen kitartóan is ostromolja Becky a nővérét, végül felmerül benne a kérdés, vajon tényleg testvérek? Luke-nak igaza lehetett, és Beckynek valóban mély önvizsgálatra van szüksége? Vajon képes a boltkóros megálljt parancsolni saját magának és tudatosabban élni? "

A szereplők:

Becky talán ebben a kötetben a legaranyosabb. Eddig szinte csak magára gondolt, most viszont látszik egy kis változás. Már nem csak a ruhák és a cipők a fontosak neki, hanem végre talált valami más elfoglaltságot: a testvérét. Na igen, de semmi nem úgy alakul, ahogy ő elképzeli. Ennek ellenére kitartó, és nem hagyja annyiban a dolgokat, noha néhol már túlzásnak érzem azt, hogy semmi nem jön össze, amit eltervez.

Jessica szerintem nagyon idegesítő. Végig ellenszenvet éreztem iránta. Értem én, hogy be akarja bizonyítani az írónő hogy igenis nagy ellentét van a két lány között, de azért ez egy kicsit sok. Szóval Jess folyton csak hibát talál Becky-ben, kritizálja holott neki ne felel meg semmi sem.

Vélemény:

Csalódtam, de csak picit és azt is Jess miatt. Egyébként hozza a szokásos formáját: humoros, vicces, aranyos, szerethető, felüdítő. Jó egy kicsit elszakadni a mindennapi problémáktól, hogy Becky lényegesen viccesebb problémáiba merüljünk bele:) Továbbra is szeretem Kinsellát, és alig várom a sorozat folytatásait.
Értékelés: 4/5

Delphine de Vigan: No és Én

Megrázó és szép! Először nem akartam elolvasni. A fülszöveg a felét se adja vissza annak, amilyen élményeket ad ez a könyv. Fülszöveg alapján nem olvastam volna el. A lelkem mélyéig meghatott ez a könyv, és nagyon örülök, hogy mégis az elolvasása mellett döntöttem, DE én nem vagyok képes egy ilyen drámai könyvet egynél többször elolvasni. Ez nem a könyv hibája, csak én védem a lelkemet ezzel. Egyszer azonban mindenkinek el kell olvasni egy ilyen könyvet. 

A történet: 

A főszereplő Lou egy tizenéves lány, aki a koránál sokkal érettebb. Nem érti meg őt a világ, és ő se érti a világot. Találkozik egy hajléktalan lánnyal No-val és szoros barátság alakul ki közöttük. Arra áldozza az idejét és életét, hogy No-n segítsen. Megtalálja a lelki társát benne, azt aki megérti, aki boldoggá teszi. Lucas-val (akibe titokban szerelmes) mindent megtesznek a lányért. Vajon sikerül kibillenteni őt az eddigi életéből? Meg lehet változtatni egy előre megírt sorsot pusztán jóindulatból? 

A szereplők: 

Én No -ra haragszom. Elkönyvelte, hogy az élete semmit se ér, ő egy senki és bármit csinál, minden csak kudarcba fullad. Amíg küzd magáért, a Lou-val való kapcsolatáért addig nagyon szerettem őt. Jó olvasni, ahogy el akar távolodni eddigi életétől és küzd a jobb létért. De amint újfajta kihívások elé állítja az élet (munka, szigorú főnök), megint kicsúszik a lába alól a talaj. Visszasüllyed ugyanabba a magányba és világba, ahonnan Lou megpróbálja kimenteni. Látszik, ahogy egyre süllyed és olvasás közben annyira szurkoltam hogy jaj csak el ne rontsa, hogy boldog vége legyen. Kapaszkodik Lou-ba, de ő semmit nem tesz azért, hogy megváltozzon az élete. 

Lou részben még naiv (amit ő nagyon jól tud), de másik része egy erős, akaratos, kitartó személy. Elhiszi, hogy jobbá tudja tenni mások életét. Nem törődik a szülői intelmekkel, az iskolatársak beszólásaival, mások nem tetszésével: szilárdan kitart a véleménye mellett. Akármit megtenne No-ért, az életét, az otthonát is feláldozná érte...csak kérdés, hogy vajon No is ugyanezt megtenné- e érte. A válasz egyszerű: nem. Lou elhitte, hogy a barátságuk megingathatatlan, mert végre megtalálta az egyetlen embert, aki mellett boldog és felhőtlen tud lenni. Nem csak No-nak volt szüksége rá, hanem pont ugyanannyira neki is szüksége volt No-ra. Mindkettőjük életéből hiányzott valami, ami a másiknak megvolt. Ezért is szerették ennyire egymást. 

Lucast nem tudom hová tenni. Egyik oldalról lázad és nem érdekli semmi sem, másik oldalról viszont odatette magát No megmentése érdekében. Talált valami, valami célt, amiért érdemes volt küzdenie. A végén azonban megmutatkozott, hogy amint terhessé vált neki No-t gondozni, máris felülkerekedett rajta lázadó énje, és ha cserben nem is hagyta, de már nem küzdött érte olyan odaadással, mint Lou. 

Vélemény: 

Ahogy olvastam a könyvet először nem tetszett. Az első pártíz oldal nagyon nehezen ment. De amint No beköltözött No-ékhoz szinte pillanatok alatt végeztem a könyvvel. Magával ragadott. Annyira nehéz beszélni az érzéseimről. Egy űr maradt bennem a könyv után. Egyrészről fáj az, hogy olyan mindennapos problémát vet fel, mint a hajléktalanok sorsa. Másrészt ott van Lou naivsága és No kitartásának hiánya. Végig szurkoltam nekik, szinte féltem továbbolvasni egy-egy fejezetet, hogy csak nehogy azt olvassam, hogy No elrontott valamit. Amikor bekövetkezett akkor pedig olyan szépen és fokozatosan lett vége. Hiányoltam No életének folytatásáról szóló részt, valamint azt, hogy Lou hogy élte meg No elvesztését. Jó volt látni a közöttük lévő barátság felemelkedését, csúcspontját és végül az elválást. Legjobban azonban Lou fájdalmának leírása tetszett. Annyira élethűen és szívbemarkolóan tudja leírni az írónő ezeket az érzéseket, hogy teljesen meghatja az ember szívét. Elhiszem neki, hogy jó vége lesz, együtt küzdök Lou-val No-ért, és együtt tesszük meg a mindennapi lépéseket...azért, hogy egyszer elfogyjon minden, és minden visszatérjen a régi kerékvágásba. De egy ilyen élmény után semmi sem lesz a régi. Lou felnőtt a könyv végére. Megtanult küzdeni magáért, és az álmaiért. 

Értékelés: 4/5