Laurell K. Hamilton: Isteni vétkek

Hosszú idő telt el az utolsó bejegyzésem óta, bőven lesz mit pótolnom az elkövetkezendő időszakban.

Kezdenék egy olyan könyvvel, ami nagyon vegyes érzelmeket keltett bennem.

Én mindig is úgy tekintettem Hamiltonra, mint aki megteremtette azt a világot, amiben egy kicsit én is élni szeretnék. Szerettem mint az Anitás, mind a Merrys világát. Ez azonban megváltozott, ahogy jöttek az újabb és újabb kötetek. Szép lassan, észrevétlenül vette át a szeretet helyét a közömbösség, majd még jó néhány kötet után a mondhatni utálat.

Én nagyon, nagyon, nagyon akartam szeretni Hamilton világát és elképesztően fáj, hogy ez nem sikerült.

Egy mindig pörgős, akciódús, fantasy lényekkel teli könyvet, ahol igazi tökös csaj a főszereplő imádtam olvasni. Merry (és Anita is) ilyen volt. Akkor én nagyon nagy rajongója voltam a könyveknek. De ami most van az nekem már bőven sok. 

Ez a könyv is ugyanúgy indult, mint ahogy a visszamenőleg kb 5-7 (ha nem több) Hamilton könyv, halálosan unalmasan. Semmitmondó párbeszédek oldalakon keresztül, majd pedig szexjelenet minimum 5 oldalon át. Peregnek a lapok és nem történik semmi. Ez az ami a legjobban bosszant. Nem csak a szexjelenetek, bár isten látja lelkemet már ezektől is teljesen kerülget a frász. Miért nem történik semmi? 

Annyira fájnak ezek a beszélgetések hogy elmondani nem tudom.Előveszem, hogy olvassam de nem megy, mert rosszul vagyok tőle. A semmitmondóságától.

Bevallom őszintén félbehagytam ezt a könyvet. Nagyon akartam olvasni és szeretni, de egyszerűen nem ment.

Ha elolvassátok a korábbi Hamilton kritikáimat is pont ugyanezt fedezhetitek fel bennük, én nagyon, nagyon akarom de egyszerűen Hamilton nem akarja hogy szeressék a könyveit. Azok legalábbis nem, akik még az első kötetekkel együtt ismerkedtek meg a vámpír-, és tündérvilággal.

Nem szeretem a szereplőket, mert Merry elpicsogósítja (ezt a szót most találtam ki:)) a férfiakat, Fagy és Doyle akik amúgy kedvenceim is lehettek volna, nyálcsorgatva teljesítik Merry minden kívánságát, már abszurd ez a kapcsolat. Egy férfi legyen tökös és ne nyivákolós.

Meghoztam egy nehéz döntést, én itt most befejezem Hamilton könyveit. Sok-sok jó percet okoztak (és sajnos pont ugyanannyi rosszat is) de ez sajnos kevés.

Na azért hogy valami jót is írjak: Mint ahogy eddig is, az Agave ismét kitett magáért és elképesztően gyönyörű lett a borító (ezt a szót már sokszor használtam a borítóikra:)) a könyvnek pedig nagyon finom illata van (mert ugye egy könyvmolynak ez is fontos). Bámulatosan jól néz ki az összes Hamilton könyv a polcomon (mert megvan ám mindegyik), már így magában dísze a szobámnak.

Egy szó mint száz, ami nem megy nem erőltetem, annyi, de annyi jó könyv van a világon, inkább azokat olvasom. Remélem azért senki kedvét nem vettem el ezektől a könyvektől, olvassátok el, tapasztaljátok meg Ti magatok, aztán még az is lehet, hogy szeretni fogjátok.

Értékelésem: 1/5

Oldalszám: 4326

Kiadó: Agave Kiadó

Kedvenc jelenet: -

Kedvenc karakter: -

Legrosszabb jelenet: túl sok ilyen volt

Nem szimpatikus karakter: szintén:(

Laurell K. Hamilton: Ezüstgolyó

Vegyesek az érzelmeim Anita Blake-kel, meg úgy eleve Hamiltonnal kapcsolatban. Szeretni, imádni akarom, de nem mindig megy. Máskor, amikor már feladnám olyan élményt kapok tőle, hogy újra fellobban a rajongásom iránta. Kicsit olyan se veled, se nélküled kapcsolat. Ez így volt az Ezüstgolyóval is.

A fülszöveg:

"Anita Blake élete lecsendesedett, majdnem normális hétköznapjait éli St. Louis-ban – már amennyire normális hétköznapokat élhet egy hivatásos vámpírhóhér és szövetségi rendőrbíró – amikor egy vámpír a múltból bejelentkezik. Minden Sötétségek Anyját elméletileg elpusztította egy robbantásos merénylet. Ugyanakkor hogyan lehetséges elpusztítani egy vámpírt, aki megteremtette magukat a vámpírokat? Meg lehet ölni egy istent? Eddig nem sikerült, és most ez az isten, pontosabban istennő, úgy érzi, eljött a nap, hogy végre hatalmába kerítse Anitát és Amerika összes vámpírját.

Minden Sötétségek Anyjának tetteit az vezeti, hogy szentül hiszi: Jean-Claude, Anita és a vérfarkas Richard Zeeman triumvirátusa elegendő hatalmat ruházhatna rá, hogy ismét testet ölthessen, és megvethesse lábát az Új Világban. Csakhogy a test, amire a fogát feni, már foglalt."

Véleményem:

Dühös vagyok erre a könyvre, haragszom rá. Miért? Miért? Miért kell ezt tenned Kedves Hamilton? Fent és lent, mint ahogy szinte minden kötetednél. Az első 150 oldalt egy az egyben kitörölném, nem, nem, nem bírom felfogni, hogy miért kellett 5(!) fejezeten át tartó szexjelenetet írni. Miért? Felháborító a részletesség, közönséges, pedig nem vagyok prűd. Megmondom őszintén sokszor forgott a gyomrom és abba akartam hagyni. De nem tettem. Nem tettem, mert muszáj volt, hogy lássam, olvassam azt, ami miatt imádom ezeket a könyveket, ezt a stílust. 

A könyv közepe iszonyat jó volt, a legjobb, legpörgősebb, már-már elfeledtette velem az első fejezeteket. Miért kellett hát a könyv végét ismét egy hosszú szex jelenettel zárni? Ha le tudnám venni a keretet, azt mondanám, hogy a legjobb könyv, amit mostanában olvastam. De sajnos nem tudok eltekinteni ennyire az elejétől és a végétől.

Nehéz most pontoznom, mert ezt a könyvet imádom és utálom. Hogy mi lesz ezután? Természetesen kitartok Anita mellett, mint ahogy eddig is kitartottam. Bízom benne, hogy egyszer (amikor végre lecseng a pornó könyvek divatja) újra olvashatok arról az Anitáról, akit mindenki imád és nem csak  a pasijai.

Egy kicsit a szereplőkről:

Mondtam már, hogy nagyon gyűlölöm a nyafogós, picsogós férfikaraktereket? 

Asher minősíthetetlen viselkedése számomra örökre leírta őt...Ezt a hisztit, amit AZÉRT művelt (nem árulok el részleteket, olvassátok el) felháborító és gusztustalan.

Jean Claude örök kedvencem, Anita pasijai közül a favorit számomra. Őt most is imádtam, bár lehetne egy kicsit tökösebb - mint régebben. Ez egyébként igaz Anita többi pasijára is. Anitától függnek, az orruknál, fülüknél farkuknál fogva rángatja őket. Semmi önállóság, egy férfi igenis legyen férfi, ne pincsikutya, álljon már ki magáért.

De egyébként más gondom nem volt senkivel se. Nem rossz, nem rossz, de lehetne kicsit jobb is.

Anita nagyon megszokta, hogy mindenki őt imádja, ő parancsolgat, nem könnyű egy ilyen emberrel együtt élni:) De hát ő Anita, megteheti és kész:)

Hiányoltam a halottkeltést, azokat a részeket mindig nagyon szeretem a könyvekben. 

Bizonyos részektől eltekintve határozottan alakul a sorozat, így hát szeretettel várom vissza az igazi Anitát újra:)

A borító továbbra is gyönyörű, a könyvespolcom legszebb éke az Anita Blake sorozat.

Értékelésem: 3/5

Oldalszám: 496

Kiadó: Agave Kiadó

Kedvenc jelenet: A középső 200 oldal egy az egyben

Kedvenc karakter: Jean Claude

Legrosszabb jelenet: meleg szexjelenetek

Nem szimpatikus karakter: Asher, az én szememben ő örökre leírta magát

China Miéville: Konzulváros

Nagyon, nagyon sokáig halogattam ennek a posztnak a megírását. Még most sem tudom igazán, hogy mit írjak, mit gondoljak.

China Miéville nevével bevallom őszintén a Konzulváros előtt még nem találkoztam. Mikor hallottam a könyvről, akkor kicsit utána néztem és rögtön feltűnt, hogy nem kimondottan olyan könyveket ír, amikre így első pillantásra azt mondanám, hogy az én műfajom. A Konzulvárosban valami azonban mégis megfogott. Azt nem mondanám, hogy a borítója, mert elég szegényes lett (számomra olyan világító mellény beütése van, legalábbis mindig ez jut róla eszembe, ha meglátom). A fülszöveg alapján azonban úgy gondoltam, hogy teszek vele egy próbát, hátha megszeretem mégis ezt a műfajt.

A fülszöveg:

"Az ismert univerzum peremén, az Arieka nevű bolygón áll Konzulváros, ahol az emberek nemzedékek óta békésen élnek légburokba zárt diaszpórájukban. Az őshonos faj élő, szerves metropolisza az univerzum legkülönösebb teremtményeinek ad otthont, akikkel kizárólag a különleges adottságokkal rendelkező emberek, a konzulok képesek kommunikálni. Ariekán emberöltők óta minden a legnagyobb rendben zajlik, és Konzulváros éli a világtól elzárt gyarmatok békés, unalmas életét. Egészen addig, amíg egy újonnan érkező hajó és furcsa utasai fel nem borítják a megszokott egyensúlyt…

Avice kislányként azt hitte, Konzulváros maga az egész a világ - aztán egyike lett azoknak a keveseknek, akik kijutottak a gyarmatosított űrbe, ahol különös hajók siklanak a mindennapi világ alatti térben. Mire visszatér egykori otthonába, már teljesen más szemmel nézi a valaha természetesnek vett furcsaságokat, és bármennyire is tiltakozik ellene, mégis központi szerepet játszik a bolygót megrengető eseményekben."

Véleményem:

Nem mondanám, hogy sikerrel jártam. Egyszerűen nem tudom, hogy mit gondoljak a könyvről.

Az tény, hogy nem tudom elolvasni, mert egyszerűen nem megy, szenvedek vele, oldalakat haladok vele mert untat.

DE mindezek ellenére nem rossz könyv. Nem erről van szó. Csak más és nem nekem való.

A világot gyönyörűen felépíti, a szereplők összetettek, szerintem óriási kutatómunka és hatalmas fantáziavilág áll e mögött a könyv mögött. Nem lehetett könnyű dolga az írónak, hogy egy ilyen összetett könyvet megírjon. (De mint írtam, nem vagyok otthon a sci-fi világában, sőt nem is tervezek mélyebben elmerülni benne, szóval annyira azért nem értek hozzá.)

Tele vagyok kérdőjellel ezzel a könyvvel kapcsolatban, agyalok hogy benne vagy bennem van-e a hiba. Mert nem tudok egy tényre rámutatni, hogy na emiatt nem tetszik. De azt sem tudom mondani, hogy ez és ez kimondottan tetszett. Mert nem. 

Untatott a sok-sok-sok leírás, a nyelvekről szóló részek, Avice oldalakon keresztül tartó agyalásai, gondolatai. De amikor az utazásairól írt, amikor ténylegesen is történt valami, beszélgetések vagy ilyesmik azokkal meg gyorsan haladtam.

Hamar eluntam az olvasást és nem akarództam folytatni, húztam, halasztottam, közben teltek a hetek, hónapok. Nem akarok rosszat írni róla, mert érdemben nem tudok, de jót se.

Egyszerűen nem jól választottam magamnak olvasmányt és ez nem a könyv hibája.

Hadd idézzek @pat értékeléséből a molyról:

"Hogy kiknek íródott? Nyelvészetben és addiktológiában jártas, hard-core SF rajongóknak."

És ez nem én vagyok.

Értékelésem: 3/5 a bizonytalanságom miatt

Oldalszám: 464

Kiadó: Agave Kiadó

Kedvenc jelenet: amikor Avice a gyerekkoráról mesél

Kedvenc karakter: -

Legrosszabb jelenet: hosszú, hosszú gondolatok

Nem szimpatikus karakter: -

Laurell K. Hamilton: Micah

Nagyon megörültem amikor megtudtam, hogy az Agave kiadja Hamilton Micah könyvét. Amikor lehetőségem adódott az elolvasására, nagy örömmel vetettem bele magamat.

A fülszöveg:

"Anita Blake-et ezúttal Philadelphiába szólítja a kötelesség. Szövetségi rendőrbíró kollégája helyett ugrik be a közelmúltban elhalálozott fontos koronatanú halottkeltése ügyében. A váratlan kiruccanás azonban kihívások elé állítja a nekromantát: egyrészt az asszisztensként vele tartó Micah, a leopárdkirály tartogat számára meglepetéseket, másrészt az ősi sírkertben is elszabadulnak az indulatok… Úgy látszik, az élet még Anitának is tud újat mutatni!

A magyar rajongók által olyannyira várt Micah kisregény eredetileg az Anita Blake-sorozat 13. kötete, a Lidérces álmok és a Haláltánc között jelent meg."

Véleményem:

Eleinte nem tudtam a sorozat időrendjébe hova helyezni ezt a könyvet. Azt tudtam, hogy már korábban íródott és az utána következő részeket olvastam már, így eleinte nehezen szoktam meg, hogy bizonyos dolgok, amik későbbi kötetekben szerepelnek ebben a könyvben nem jelenik meg semmilyen formában. Értem ezalatt Anita kapcsolatait, a pasijait, szóval eleinte egy kicsit megkeveredtem, hogy most akkor hol is van ez a könyv a sorozatban.

Nagyon örültem, amikor kiderült, hogy ismét halottkeltésről fog szólni a könyv. Ezeket és a vámpíros jeleneteket szeretem a legjobban. Micah számomra ismeretlen volt, hiszen nem minden Hamilton könyvet olvastam eddig, így ő ha szerepelt is valamelyikben annak olvasására még nem tudtam sort keríteni. Viszont megkedveltem, bár nem túl sok szerep jutott neki annak ellenére, hogy a cím is az ő nevét rejti.

A könyv izgalmas, igazi hétvégi olvasmány, amin lehet izgulni és egy kicsit belepirulni. (Maradjunk annyiban, hogy meglehetősen érdekes volt a szexjelenet.)

A temetős, zombis rész volt a kedvencem, bár a túlságosan elnyújtott beszélgetés nem annyira illett egy pörgős könyvbe. Persze kiderül ennek is a miértje, de azért én már Anita helyében elvesztettem volna a türelmemet és odapirítottam volna a védőügyvédnek:)

Két bánatom van a könyvvel kapcsolatban: túl rövid és túl hamar vége van a temetős jelenetnek. Mintha elvágták volna a sztorit. Ugyan már, egy Anita Blake nem teheti meg hogy elájul és ezzel befejeződik a harc. 

Szerettem olvasni ezt a könyvet, jó a szállodás rész is, meg tudtunk egy kicsit többet Micah-ról és az ő titkairól, belső démonairól is. 

A rövidsége miatt inkább egy novellának nevezném, de mindenképp dicséretes, hogy kiadásra került magyarul is. Mint Hamilton rajongó kérdés se volt, hogy ennek a könyvnek is a gyűjteményem között kell szerepelnie. 

A borító gyönyörű, és ezt már szinte minden Agave könyvnél leírom, de egyszerűen bámulatos borítókkal adják ki a könyveiket.:)

A könyvet és a türelmet köszönöm az Agave kiadónak.

Értékelésem: 5/5

Oldalszám: 192
Kiadó: Agave Kiadó
Kedvenc jelenet: temetős rész
Kedvenc karakter: Anita
Legrosszabb jelenet: zombiidézés előtti időhúzás
Nem szimpatikus karakter: védőügyvéd

Alma Katsu: Halhatatlan

Az első meglepi a könyvvel kapcsolatban akkor ért, amikor megláttam, hogy keménytáblás. Ennek módfelett örültem, hiányolom mostanában a szép, igényes keménytáblás könyveket. Nem számítottam az Agavétól kemény borítóra, de nagyon örülök neki.

A fülszöveg:

"Dr. Luke Findley egy újabb unalmas éjszakára számít, amikor elkezdi szokásos éjszakai műszakját St. Andrew kisvárosának kórházában. Azonban amint találkozik Lanore McIlvrae-vel a sürgősségi osztályon - aki sérülései ellenére egy gyilkosság gyanúsítottja -, azonnal megváltozik az élete. Pár órával később már a kanadai határ felé tart vele, tudva, hogy ezentúl soha semmi nem lesz olyan, mint régen. Lanore McIlvrae senkire nem hasonlít, akit Luke valaha ismert. A nő története a szerelemről és az árulásról szól. Szerelemről és árulásról, amire nincs hatással az idő, mivel számára az örökkévaló. Az élete az 1800-as években kezdődött, és a kétszáz év során, amit a Földön töltött, mind az erőszak, mind a testi gyönyörök megkísértették, de ő végig hű maradt élete nagy szerelméhez. Egészen mostanáig. Alma Katsu nagy kritikai visszhangot kiváltó műve lenyűgöző, különböző századokon és kontinenseken átívelő, izgalmas és misztikummal teli regény. Felejthetetlen történet a viszonzatlan szerelemről, ami nem csak megerősíti és nagy tettekre sarkallja az embert, de el is vakítja és akár a teljes pusztulásba is vezetheti."

Véleményem:

EGYSZERŰEN Z S E N I Á L I S!!! Lehet, hogy korai még ilyent mondani, de a top 5 2013-as legeslegkedvencebb olvasmányaim között kipárnázott helye van az biztos. Ettől a könyvtől egy másodpercre se vagyok hajlandó megválni. Teljesen el vagyok ámulva, mert ízig-vérig fedezi az ízlésemet, mintha nekem lett volna írva. Tényleg nagyon kevés olyan könyv van, amit ennyire magaménak érzek.Imádom a 17- 19. században játszódó könyveket, amiket átsző egy kis enyhe fantasy vonal. Ebben a könyvben minden benne van amit én egy könyvben keresek: megfelelő korszak, szerelmi és fantasy szál, valami gonosz cselszövés, ami csak a legvégén derül ki na és persze a teljesen valósághűen kialakított karakterek.

A szereplők zseniálisak. Annyira jó karakterek, mindenki de mindenki, teljesen jól felépítettek, logikusak és nagyon jók. 

Lanore azonnal kedvencem lett, végig izgultam érte és szorítottam neki. Annyira szerethető és lelkiismeretes, és nagyon bele tudtam élni magam a helyzetébe. Még a naivsága is jól áll neki. Imádtam a szülőfalujában játszódó jeleneteket, pedig a bostoni részek is nagyon jó voltak, de nekem még is az egész könyvből az első, a faluban töltött részek lettek a kedvenceim. 

Jonathan nem egy jó és egyszerű ember, de őt meg azért nem lehet nem szeretni, mert Lanore annyira imádja és egyszerűen nem képes őt annak látni, ami. Emiatt én sem tudtam őrá rosszként tekinteni, mert annyira máshogy látta őt Lanore és vele együtt én is. 

Aki mégis a legzseniálisabb karakter az egész könyvben az Adair. Akármi is lett a végén, egyszerűen hihetetlenül jól felépített karakter. Okos, ravasz, uralkodó, néha kegyetlen, de mégis csak ő menti meg Lanny-t, ő fogadja be és vezeti be egy új, felvilágosult világ rejtelmeibe. Megosztja vele az ágyát, a titkait, talán még a szerelmét is. Annyira jó abban ami az ő szerepe ebben a könyvben és őt meg az írónő zseniális fantáziája és a megelevenítése miatt nem lehet nem szeretni. 

Maga a történet is hihetetlenül izgalmas. A könyvet alig bírtam letenni, mikor tudtam, hogy nem lenne szabad olvasnom is piszkált, hogy folytassam.

Az egész könyv végigköveti Lanore fejlődését, gondolatait és benyomásait. Ahogy a kis naiv falusi lányból nagyvilági hölgy lesz. A falusi lány, aki a szülei akarata szerint élt, de mindig is vágyott függetlenségre amit Bostonba kapott meg Adair jóvoltából. Az más kérdés, hogy Adair magához láncolta, de erre ő is csak később jött rá. 

A jelenbeli jelenetek sem voltak rosszak, bár én mindig nagyon vártam már, hogy újra Lanny és Adair történetét olvashassam. 

Nem tudnék rosszat mondani erről a könyvről. Talán egyet mégis: a befejezés. Én vagy elbambultam vagy nem tudom, de már csak azt vettem észre, hogy pörögnek az események egyszer csak kiderül Adair titka én meg csak lesek hogy miii ez meg hogy jön ide. De aztán felvettem a ritmust, amivel bajom volt az a jelenbeli jelenetek befejezése. Annyira pörgött akkor már a könyv, meg az agyam is tudni akartam a végét, hogy olyan volt, mintha egy hatalmas falnak ütköztem volna. Olyan villámgyorsan befejeződött, hogy még fel se ocsúdtam belőle. Nekem még lett volna pár kérdésem néhány dologgal kapcsolatban.
A könyv magyar vonatkozását megmosolyogtam:)

Mindenkinek ajánlom, olvassátok el mert óriási jó ez a könyv!!

Értékelésem: 5*

Oldalszám: 464
Kiadó: Agave Kiadó
Kedvenc jelenet: MINDEN
Kedvenc karakter: Lanny, Adair
Legrosszabb jelenet: ilyen még véletlenül se volt, minden sorát imádtam
Nem szimpatikus karakter: -

Laurell K. Hamilton: Elnyel a sötétség

Hamilton a szívem egyik csücske. Bár Anita Blake nálam a favorit, Merry történeteit is szívesen olvasom. Egy teljesen más megvilágításba helyezi a tündéres fantasy birodalmat. Az Elnyel a sötétség a Merry Gentry sorozat 7. része, amely folytatja Merry és a testőrei csatáját Seelie és Unseelie udvarral.

A fülszöveg:

"Meredith NicEssus hercegnőnek nincs sok ideje feldolgoznia nagybátyjától, a Fény és Illúzió Királyától elszenvedett erőszakot és kedvese, Gyilkos Fagy elvesztését. A vad falka élére áll, hogy megtorolja anyjaként szeretett és tisztelt nagyanyja halálát. A legfőbb célpontok azonban ő maga és méhében hordott ikergyermekei, valamint az utódok apjai, a testőrei. Andais, a Levegő és Sötétség Királynője Unseelie Udvartartásából a trón eddigi várományosa, Cel korábban sem fogta vissza gyilkos indulatait. Ezúttal is kíméletlenül a hercegnő és sarjai elpusztítására tör. Ugyanakkor nagybátyja, Taranis – feltételezett apai jogon – magának követeli Merry gyermekeit. Eközben a tündérdombok megvetett udvara, a sluagh virágba és mágiába borulva újfent megerősödik. Ám az éjfekete éjrepülők is kevesek megmenteni az önkéntes száműzetésbe kényszerülő újdonsült királynőt és kíséretét. Eljön a leszámolás, a mindent eldöntő csata ideje: Merry csak az Istennő, a Hitves segedelmében és oltalmában bízhat, hogy ő és gyermekei, szerettei túlélik az összecsapást. Vajon fény derül-e Meredith apja, Essus herceg halálának körülményeire? Lesújt-e újra a kegyetlen gyilkos? Mit kell feladnia a hús és vér kezének hatalmával bíró hercegnőnek azért, hogy elnyerje személyes boldogságát?"

Véleményem:

Megmondom őszintén kissé bajba vagyok az értékeléssel kapcsolatban. Ez most nekem valahogy nem tetszett. Vagyis tetszett, de korántsem úgy, ahogy vártam volna tőle. Vannak bizonyos dolgok amiket el kell fogadnom ha Hamiltonról van szó (pláne ha a Merry Gentry sorozatról): bizarr szex, kusza, néha átláthatatlan világ (itt értem a tündérek fajtáját és megnevezéseit, tulajdonságait amit követni bizony nem mindig egyszerű) és a fura udvari viszonyokat (hogy ki-kivel van, vagy ki az ellenség az nem teljesen egyértelmű). Ezeket elfogadtam, elraktároztam az agyam egy hátsó szegletébe és ha nem olyan fontos nem foglalkozom vele. Ha ezt nem nézem amúgy izgalmas és eléggé cselekménydús könyveket kapunk. Most viszont... ez valahogy nem volt az igazi.

A legnagyobb problémám, hogy már-már unalmassá váltak a történetrészek azáltal, hogy olyan mértékben nyújtva vannak, hogy hihetetlen. Mintha egy lassított felvételt néznék. Pl. Merry kórházi látogatása, egy kis akció a Nagyival, vadászat, Misztrál megmentése - és elment 140 oldal a 340-ből. Ez gyakorlatilag csak pár óra eseménye. Az a gáz, hogy túlontúl részletes, megállnak beszélgetni felesleges dolgokról, elmélkednek, gondolkoznak a múlton, felidézik a faerie történelmét, a férfiak egymással vitáznak, Merryn vagy Merry miatt. A legjobb amikor sietnek megmenteni Misztrált és közben állnak le beszélgetni. 

Oldalakat tudtam volna átforgatni úgy, hogy semmiről se maradok le.

A férfiak túl sebezhetőek ahhoz képest hogy ők testőrök. Merry, aki ikrekkel terhes vállal mindent magára, már-már háttérbe szorítva embereit. Kissé nevetségesen hat.

Nekem ez már túl lassú és túl részletes. Sok részlet elhagyható lenne, ezek nélkül sokkal élvezhetőbbé válna a könyv. Nehéz helyzetben vagyok mert szeretni akarom ezt a könyvet, de nem sikerült a szívembe zárnom.

Merry túl sokat aggódik, néha tényleg elviselhetetlen, ahogy elnyomja a testőreit, azok meg persze hagyják magukat. Mindent rá hagynak.

Mindettől függetlenül, amikor történt is valami, nem csak "állt a kép", akkor nem volt rossz, sőt még érdekesnek is mondhatnám. De nem olvastatta magát.

Azt kell eldönteni, hogy megér-e ennyi a sorozat, belefér-e egy nem jó rész a nagy összességbe? Számomra igen. Nem vette el a kedvemet se Merry Gentrytől, se Hamiltontól, de nem ezt vártam. Ennél többet vártam. Sajnálom, hogy ez most nem úgy sikerült.

A borító természetesen gyönyörű, imádom az ilyen szép kontúros borítókat. Nagyon jól fog mutatni a polcomon a többi Hamilton könyv mellett. Azt azonban nem ígérhetem meg, hogy mostanában újra elolvasom. Talán majd valamikor a sorozatot újra együtt, de nem hagyott bennem egy újraolvasáshoz elég nyomot.

Értékelésem: 3 pont

Oldalszám: 343
Kiadó: Agave Kiadó
Kedvenc jelenet: nem tudnék egyet kiemelni
Kedvenc karakter: Sholto
Legrosszabb jelenet: túltúltúl hosszú unalmas beszélgetések
Nem szimpatikus karakter: -

Richelle Mead: A szukkubusz éjszakája

Egy költői kérdés: Miért kellett a címbe beletenni azt az "A" betűt? Hát nem lett volna jobb nélküle?

Mead-et szerintem senkinek se kell bemutatnom, a Vámpírakadémiát biztosan mindenki ismeri és szereti. A szukkubuszos sorozata is jónak ígérkezett, habár az első rész A szukkubusz dala valahogy nem hozta meg azt az érzést, amit vártam Mead könyveivel kapcsolatban. Ettől függetlenül persze jó volt a könyv, csak nem olyan kiemelkedően jó, mint a Vámpírakadémia. Ez nem rettentett el a sorozattól, de még milyen jó, hogy nem. A szukkubusz éjszakája abszolút hozta az általam támasztott színvonalat, ezzel megelőzve a sorozat indító kötetét.

A fülszöveg:

"Georgina Kincaid, Seattle város szukkubusza pokoli elismerésben részesül kiemelkedő lélek-megrontási teljesítményéért, és békességben él nagy szerelmével, a halandó Seth Mortensen regényíróval. Szerelmük egyetlen hiányossága a testi beteljesülés: könnyű csókokon és gyengéd simogatáson túl nem merészkedhetnek, mert azzal Georgina elszívná Seth életerejét. Kényszerű önmegtartóztatásuk dacára igen harmonikusan építik kapcsolatukat mindaddig, amíg meg nem jelenik a színen Georgina régi inkubusz barátja, a sármos csábító, Bastien. Az inkubusz rejtélyes feladattal érkezik a városba: meg kell rontania egy híres tévésztárt, a bigott Dana Daileyt, akinek szervezete szigorú konzervatív értékeket hirdet, így igyekezve gátat vetni a földi romlottságnak és az ördög csábításának. Georgina természetesen barátja segítségére siet, ám miközben Bastien Danát igyekszik a romlásba vinni, Georginának is szembe kell néznie saját démonaival."

Véleményem:

Ez a könyv hozta azt a megfogalmazhatatlan érzést, amit vártam ettől a sorozattól is. Nem tudom megnevezni, ezt érezni kell. És itt éreztem. 

Mennyivel jobb Georgina karaktere, hogy nem aggódik feleslegesen:) Jó azért itt is talál magának mindig valamit, amin agyalhat, de ez nem viszi el a történetet. 

Bastien megjelenése kellemes színt hozott a történetbe, nagyon csíptem a közös jeleneteiket és Bastien "küldetését". Meg persze a múlt felidézését, amin Bastien megjelenése indított el Georginában. Nagyon vártam a régi sztorikat, talán még jobban is, mint a mai világban játszódókat. 

Seth-et meg nem lehet nem szeretni, még akkor sem, ha Georgina miatta töri a fejét.

Nagyon jó humora van a könyvnek, ez vitathatatlan. Imádom az apró kis csipkedéseket, cukkolásokat, még a munkahelyi barátságos viszonyokat is:)

Az, hogy azt írom, hogy izgalmas és letehetetlen, ezzel nem mondok remélem senkinek se újdonságot.

Ami viszont kifejezetten megfogott (és nem sok könyv esetében tapasztalok hasonlót) azok a szexjelenetek. Olyan arcpirítóak, de nem közönségesek, nem felháborítóak. A legutolsó jelenet még meg is mosolyogtatott. Na, gondoltam meglátjuk mi lesz a vége, hogy jön ki ebből az írónő jól úgy, hogy nem válik közönségessé... Annyira jó lett, még hangosan is nevettem egyet. (Éjjel olvastam, furán is nézett rám a Drágám.)

Ezt azért emelem ki, mert most már lassan nem is lehet olvasni olyan könyvet, ami nincs tele szexszel, amit általában nem szeretek túlzottan, de ebben a könyvben nagyon jól lett megoldva. Nyilván ebben nagy érdeme van a fordítónak is, hiszen csak magyarul olvastam a könyvet és nem angolul és a magyar fordítás alapján fogalmazódott meg bennem a gondolat.

A Dana-sztori vége nem lepett meg, valahogy útközben rájöttem:) A másik, drogos sztori se lepett meg túlságosan, de az azért nem volt annyira egyértelmű. A könyvet nagyon jól megmagyaráz mindent, önálló könyvként nézve is teljesen érthető és minden fontosabb szálat lezár.

A borító annyira nem tetszik, csak a színei.Viszont a papírnak olyan finom illata van:)

Köszönöm, hogy olvashattam ezt a könyvet. Remélem hamarosan megjelenik a folytatás is.

Értékelésem: 5*

Oldalszám: 301
Kiadó: Agave Kiadó
Kedvenc jelenet: Georgina hódításai
Kedvenc karakter: Georgina és Bastien
Legrosszabb jelenet: -
Nem szimpatikus karakter: -

Lissa Price: A testbérlők

Még csak most csöppentem bele a disztópiás regények világába, így nincs túl sok viszonyítási alapom. Így hát nagy érdeklődéssel vettem kezembe A testbérlőket. Nagyon finom illata van a lapoknak, a borító is szép, bár nekem hiányzik belőle egy kis szín, a könyvet pedig sikerült egy nap alatt elolvasnom, annyira belemerültem.

A történet:

"A Földet háború pusztította, emberek milliói haltak meg. S ebben a világban valóra válik az emberiség régi álma. Végre lehetséges egy másik személy testébe bújni. A 16 éves Callie rábukkan egy titokzatos helyre, ahol rászorult tinédzserek bérbe adhatják fiatal testüket a társadalom idős, de tehetős polgárainak. Amikor azonban a fejébe ültetett szerkezet meghibásodik, Callie öntudatára ébred, és dúsgazdag bérlőjének mesés életét kezdi élni.

Aztán a lány ráébred a halálos tervre, aminek ő is része. Az összeesküvés szálait befolyásos emberek mozgatják, és Callie kénytelen lesz végére járni a rejtélynek, ha életben akar maradni. Ez pedig nem lesz egyszerű, mert ebben a világban tényleg senki sem az, akinek látszik."

Véleményem:

Hiányoltam az előzményeket. Rögtön a történet közepébe vág az író, nem magyarázza el pontosan, hogy mi történt. Szívesen olvastam volna többet még a spóraháborúról, igaz menet közben ez-az kiderült róla, még sincs kerek egész képem, hogy akkor most valójában mi történt. Nem lett megmagyarázva, hogy kik azok a marsallok, a spóraháborúban kik harcoltak egymás ellen, miért csak a szépkorúak és a fiatalok kaptak ellenanyagot. Sok kérdés, amelyet jó lett volna egy kicsit jobban kifejteni bekezdésként.

A cselekmény egyedi, leleményes, tetszett a megvalósítás. Testbérléssel vagy valami ehhez hasonló dologgal még nem találkoztam az eddigi olvasmányaim során. Szóval az alapötlet igenis tetszett.

Igaz, amikor Callie rájön arra, hogy a bérlője tervez valamit és az ő testét használja arra, hogy tervét véghez vigye, hát egy kicsit elszomorodtam. Azt hittem innentől egy szokásos, átlátszó rejtélymegoldást kapok. És lám az írónő csavart egyet a történeten és kihozott valami teljesen meglepőt.

Callie egyébként szimpatikus főszereplő volt számomra. Szerencsére nem olyan hisztis, mint más könyvek tizenhat éves főszereplői közül jó néhány. Lehet, hogy ez azt akarja mutatni, hogy már fiatalon fel kellett nőnie a feladathoz, amely az öccse megmentése és az életben maradás. Lényeg az, hogy kellemes főszereplő, igazán lehet szeretni és átérezni a gondjait.

A könyv igazán leleményes, leköti a figyelmet, nehéz letenni olvasás közben. Tetszett a megteremtett világ, az az üresség, a nyomor, a kétségbeesés ami jellemzi. Ezzel szemben áll a gazdagok már-már pofátlan pénzköltése, amely még jobban kiemeli a szegény gyerekek és a gazdagok közötti ellentétet.

Biztos vagyok benne, hogy ha a valóságban is lehetőség nyílna a testbérlésre, pontosan ugyanígy kihasználná sok ember a másikat, mint ahogy itt a könyvben is kihasználják a szépkorúak ezeket a fiatalokat. 

A befejezés folytatásért kiált, bízom benne, hogy valóban lesz folytatás. Vannak elméleteim az Öreg személyével kapcsolatban, de ezeket nem szeretném elárulni. Ha lesz folytatás és beigazolódik a gyanúm (ha nem akkor is), elárulom, hogy mire gondoltam.

Jó könyv, jó történet, nekem hiányzik belőle valami plusz, amitől igazán kedvenc könyvemnek nevezhetném.

Emellett örülök, hogy olvashattam és biztos hogy a jövőben is még újra fogom olvasni.

Értékelés: 4/5


Oldalszám: 328
Kiadó: Agave Kiadó
Kedvenc jelenet: Callie és Helen beszélgetései
Kedvenc karakter: Callie, Helen, Lauren, Madison
Legrosszabb jelenet: 37-es intézetben történtek
Nem szimpatikus karakter: Elsőrendű Állomásnál mindenki

Laurell K. Hamilton: Végzetes flört

Hamilton könyvei számomra olyanok, hogy akármi is történjék bennük, akárhogy is alakuljon a történet a sorozatban mindenképp a polcomon kell lenniük. Bevallom elég sok hiányosságom van a sorozat korábbi kötetei tekintetében (bár szinte az összes a polcomon áll), mégis nem tudom megállni, hogy behozzam magam az olvasással, mindig az újabb kötetek felé kacsintgatok. Ahogy tudom pótolom a hiányzó darabokat, hogy aztán majd egyszer hosszú-hosszú hónapokra csak Anita Blake világában merülhessek el.
A Végzetes flörttel hozott össze legutóbb a sors, majd kellemes délutáni kikapcsolódást nyújtott a könyv.

A történet:

"Amikor Anita Blake, a dögös vámpírvadász találkozik megbízójával, Tony Benningtonnal, még tele van együttérzéssel. Ugyanis a férfinak nemrég halt meg a felesége, és Anita feladata az lenne, hogy a nőt reanimálja. Vagyis felélessze halottaiból.


Anita tud néhány dolgot életről és halálról, és tisztában van azzal is, mit jelent szeretni valakit. De azt is tudja, hogy amit ő nekromantaként fel tud ajánlani Tony Benningtonnak, az nem egészen az, amire a férfi vágyik. Mert az a teremtmény, akit Anita képes előhívni a néhai Mrs. Bennington sírjából, az nem a csodálatos Mrs. Bennington lesz. Sőt. Nagyon nagyon messze lesz a csodálatostól."

Véleményem:

Legelső pillantáskor meglepődtem, hisz igen kis vékonykára sikeredett a könyv - az előzményekhez hasonlítva mindenképp. A borító viszont annyira gyönyörű, hjaj de mennyire imádom én az Agave borítóit. Akárki is találja ki őket, le a kalappal előtte.
A könyvet egy délután alatt kiolvastam, ezt pedig a rövidség ill. az izgalmas, letehetetlen történet számlájára írnám.
Az eleje lassan indul, az első 40 oldal vánszorog, az éttermes jeleneten szinte szenvedtem olvasás közben. Persze így utólag a történet szempontjából van jelentősége annak a jelenetnek, de akkor olvasni elég nehéz volt.
Onnantól aztán felpörgött és meg se lehetett állni a végéig. Ismét egy jól felépített, logikus, izgalmas, néhol félelmetes sztorit sikerült összehoznia Hamiltonnak.
Annak külön örültem, hogy végre nem csak szexből állt a könyv, bizony igen az agyára tud menni az embernek amikor minden második fejezet csak erről szól. (Bár azt hozzátenném, hogy én ennek ellenére se tudom - és nem is akarom - nem szeretni Anita történeteit).
A különböző vérállatokkal kezdek megbarátkozni, nem kimondottan szeretem amikor már ennyire túlzásba viszik a természetfeletti lények különböző változatait, de itt valahogy ez is természetesnek hatott.
Anitában létező ardeur és a vele kapcsolatos minden jelenet, információ, érzés a kedvencem volt. Talán ezek voltak a legjobb részek a könyvben. Nagyon kreatívan és összeszedetten került leírásra minden vele, és úgy általában Anita világával kapcsolatos dolog.
Másik kedvencem az Anitát halottkeltésre felkérő két delikvens volt, haláli milyen szituációt sikerült a személyükhöz kapcsolódóan teremteni:)
Meglepően furcsa volt az a jelenet, amikor a véroroszlán bérgyilkos felismerte a Büszkeség és balítéletből idézett szöveget, valamint elismerte, hogy ő ilyeneket olvas.
A két bérgyilkos egyébként kevésbé viselkedett igazi bérgyilkosként, sokszor férfihoz nem méltó módon, hisztisen viselkedtek, de ettől most eltekintenék.
A cselekmény annyira ötletes és kellően abszurd, hogy nem lehet nem szeretni.
Talán a legnagyobb kedvencem mégis egy szó volt, amit Nathaniel és Jason használt, ami nem más mint a "bundabaszó". Ezen nagyot szakadtam, ha rágondolok most is elkap a nevetés.:))
Tipikus Anita Blake-es történet, nem hazudtolja meg önmagát.


Értékelésem: 5/5

Oldalszám: 162
Kiadó: Agave Kiadó
Kedvenc jelenet: temetős jelenet
Kedvenc karakter: Anita
Legrosszabb jelenet: első éttermes jelenet
Nem szimpatikus karakter: Jacob

Glen Duncan: Az utolsó vérfarkas

Mielőtt belekezdtem volna a könyvbe, megnéztem mások ajánlásait, kritikáit. Nem túl sok jó véleménnyel találkoztam, így akarva, akaratlanul is negatív szájízzel kezdtem bele a könyvbe. Először beigazolódni látszott, a másoknál olvasott negatív vélemény, de aztán valami megváltozott.

Most vagy bennem vagy másokban van a hiba, de nekem a könyv kifejezetten tetszett, sőőt... a maga nemében egy igazán különleges könyvet tarthattam a kezemben.

A történet:

"Jake Marlowe nem mondható fiatalnak. Márciusban lesz kétszázegy éves, de ebből százhetvenet simán letagadhatna. Jake ugyanis vérfarkas, méghozzá egyik fajtársa balszerencsés és erőszakos halálát követően a legutolsó példány. És bár ereje teljében van, lelkileg kikezdi a magány. Eluralkodik rajta a depresszió, s már azt fontolgatja, végez magával - még akkor is, ha ezzel egy több ezer éves legendát temet el örökre. Első látásra úgy tűnik, mi sem egyszerűbb, mint véget vetni mindennek. Csakhogy két kifejezetten veszélyes társaság is üldözőbe veszi, akik eltérő okokból ugyan, de semmitől sem riadnak vissza, hogy életben tartsák Jake-et. Legalábbis a következő holdtöltéig."

Véleményem:

Amikor beleolvastam az első pár oldalba, ami másról se szólt, csak egy férfi hisztijéről, akkor egy kicsit megijedtem, hogy lám beigazolódni látszanak a rossz kritikák. Még egy kicsit talán küzdöttem is ellene, hiszen fenn akartam tartani a negatív véleményt - de nem sikerült. Nem emlékszem pontosan, hol volt az a pont ahol úgy döntöttem, hogy én bizony szeretem és szeretni is fogom ezt a könyvet.

Aminek a legjobban örültem, az maga a nyers brutalitása. Végre egy igazi, tökös vérfarkas, aki nem hisztizik (első jelenetektől most tekintsünk el), nem rinyál, nincs világfájdalom, és nem küzd a sorsa ellen. Hanem gyilkol, embereket eszik, amit még élvez is. Jó némi bűntudat persze előfordul, de lévén majd 200 éves farkasról van szó, ezeken már túlesett. Én annyira boldog vagyok, hogy végre találtam egy olyan vérfarkasos könyvet, ahol igazán szörnyeteghez, gyilkoshoz méltóan viselkedik.

A stílus egyébként nem mindenhol tetszett, le se tudnám tagadni, hogy férfi írta a könyvet. Ami nem baj, mert  nem sok fantasy könyvet olvastam eddig férfi író tollából, és ez most kifejezetten jól esett. Nagy különbségek vannak a férfi és női írásmód között - és ez ebből a könyvből nagyon jól kiderül.

Kifejezetten tetszett az is, hogy a szerelmi szál is belekerült a történet közepétől kezdve. Innentől aztán már a  romantikus horror kategóriájába került a könyv. Aztán persze egyre több romantikus szál, egyre kevesebb horror, de valahogy ez is olyan természetesnek hatott.

Én nagyon jókat nevetgéltem egyes részeken. Nem vicces jelenetekre kell gondolni, hanem vicces szóösszetételekre, akár szóviccekre. Annyira feldobta a hangulatot. Váltakoztak bennem az érzések, egyszer féltem, néhol undorodtam, aztán nevettem. 

Teljesen mást adott, mint az eddig olvasott vérfarkasos könyvek. Végre nem a tipikus tinilányoknak szóló fantasy történetet olvashattam, hanem igazi pörgős, kemény, sokszor perverz könyvet.

Külön jó pont, hogy a vámpírok is kegyetlen lények, hjaj végre egy könyv, ahol nem csillognak, rinyálnak, hisztiznek..

Az is jó volt, hogy Jake szemszögéből, egy naplóból tudhattuk meg az eseményeket. Szeretem a napló-szerű könyveket. 

A végén viszont csalódtam, ajánlom Duncan-nek, hogy találjon ki valami ütős folytatást, mert nem ér megölni a kedvenc szereplőmet.

Aki egy kis változatosságra vágyik a vérfarkas-piacon mindenképp olvassa el, mert garantálom más élményt nyújt.

Értékelésem: 5/5

Richelle Mead: A szukkubusz dala

Richelle Mead neve nem ismeretlen, hiszen a Vámpírakadémia sorozata nagy sikert aratott - nálam is. 

Mivel szukkubuszokról még nem olvastam soha, így igazán nagy érdeklődéssel vetettem bele magam a könyvbe. Démonok, vámpírok, egyéb halhatatlanok megfűszerezve egy kis gyilkossággal vegyített szerelmi történettel - igazán jónak ígérkezett a könyv már a fülszöveg alapján is. Valójában azonban mást kaptam, mint amit vártam. Talán túl nagyok voltak az elvárásaim a Vámpírakadémia után, talán csak a témaválasztás nem volt számomra a legmegfelelőbb, mindenesetre kissé csalódnom kellett a történetben. Na de ne szaladjunk ennyire előre!

A történet:

"Georgina Kincaid, a gyönyörű könyvesbolti eladónő látszólag mindennapi életet él Seattle-ben. Reggelente a macskájával játszik, napközben elbűvölően csacsog a vásárlókkal, este pedig táncórákat ad barátainak, vagy éppen valamelyik környékbeli banda koncertjén lóg. Legjobb barátai két vámpír és egy kisördög. Ja, igen, ő maga pedig szukkubusz. Férfifaló, alakváltó démon, aki áldozatai gyönyöre közben elszívja életerejüket, s lelküket a kárhozat felé taszítja. Nem ma kezdte a pályát, mintegy 1600 éve, 16 évesen adta el a lelkét a halhatatlanságért, azóta csábítja a hímnemű halandókat, főnökei legnagyobb megelégedésére.

A hangulatos estéket azonban egy gyilkos zavarja meg, aki a halhatatlanokat vette célba, és aki ráadásul szerelmes vallomásnak szánt levelekkel bombázza Georginát. Angyalok, démonok, vámpírok és más különös lények bukkannak fel, és bár a pokol és a mennyek harca folyamatos, az örökkévalóknak ez meg sem kottyan..."

Véleményem:

Kezdjük a jóval, hiszen valójában nem rossz könyvvel volt dolgom. Georgina és a barátai roppantul szimpatikusak és szórakoztatóak. Ó a két vámpírt nagyon bírtam, nem beszélve Hugh-ról - a folytonos ugratásaik és beszólogatásaik meglehetősen humorosak voltak. Jerome és Carter fölényeskedése, valamint Carter nyers humora szintén betalált.

Alapvetően egy igazán gyors, pörgős, eseménydús könyvről beszélhetünk. De hát ezt el is várható egy Vámpírakadémia után:)

Kifejezetten tetszett, hogy 3 elkülöníthető szálon fut végig a történet. Egyrészt Georgina szukkubusz léte előtti halandó életéből való mozzanatok, másrészt a jelenlegi életének szintén halandók között töltött része (randik, munka), harmadrészt pedig a halhatatlan társadalomban betöltött szerepe határozza meg a könyv főbb vonulatait. Nagy kedvencem a múltban történt események, bízom benne, hogy a sorozat folytatásaiban még több fény derül ezekre a kis titkokra. 

Számomra a témaválasztás nem volt egészen megfelelő: eddig még nem találkoztam szukkubuszos, démonos könyvvel, de valahogy nem vett le a lábamról. Ámbár múltkor azon gondolkoztam, hogy szívesen olvasnék démonos könyvet a jó szemszögéből (egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ezen vágyam ilyen gyorsan valóvá válik), mégsem vagyok teljesen elégedett. Egy kicsit több gonoszságot vártam volna. Egy megjavulni vágyó szukkubusz? Ezzel most nem sikerült lenyűgözni.

Az angyalokkal szintén így voltam. Első angyalos könyvem és hát értük se voltam kimondottan oda. Persze Carter karakterét igazán bírtam, de inkább a személyiségét, mintsem az angyali mivoltát. 

Szintén sajnálom, hogy rögtön az első néhány fejezetben már egyértelműen megnevezhető a gyilkos, szinte előre látható a cselekmény további alakulása - már a krimi szempontjából. A végén aztán nem ért meglepetés DE!!

Mesterien alakítja Mead úgy a szálakat, hogy a könyv végén szinte reménykedtem, hogy Georgie "átálljon" a rossz oldalra:) Ez pedig igazán nagy meglepetés számomra, hiszen én akkor szeretek egy karaktert igazán, ha az megmarad a könyv elején beállított sémában, tehát ha rossz akkor rossz, ha jó akkor jó. Nem szeretem az átmenetet és az ide-oda ugrálást. Most azonban vártam, hogy Georgie beadja a derekát és hagyjon hátra csapot, papot:)

Összességében elmondható, hogy nem sikerült annyira lenyűgöznie, mint az eddigi magyarul megjelent Mead köteteknek. De gyorsan olvastam, kifejezetten élvezetes és szórakoztató volt olvasni. Remélem a következő részek még izgalmasabbak lesznek, és meg tud győzni Mead, hogy igenis érdemes démonokról, valamint szukkubuszokról olvasnom.

Értékelésem: 4/5

Patricia Briggs: A vér kötelez

A sorozatra igazán csak ez, tehát a második kötet megjelenése után figyeltem fel, bár az első könyv a megjelenéstől kezdve kívánságlistás volt számomra. Egyáltalán nem bántam meg, hogy jobban utánanéztem a könyveknek és el is olvastam őket. Úgy érzem egy következő kedvenc sorozattal gazdagodtam én, és a könyves gyűjteményem is.

A történet:

"Mercynek mindenfelé vannak barátai, még a legsötétebb helyeken is. És most az egyiküknek tartozik egy szívességgel. Beleegyezik, hogy testőrként a jóbarátjával, Stefannal tartson, amikor a vámpírnak egy üzenetet kell átadnia egy fajtatársának. De ez az új vérszívó távolról sem mindennapi, ahogy a benne élő démon sem az. A démonlovas vámpír olyan mészárlást rendez a városban, amilyet Tri-City települései még nem láttak, és ez a titkos vámpírközösséget is leleplezéssel fenyegeti, így a helyi vámpírkirálynő Mercyhez fordul segítségért. Egy prérifarkas nem lehet ellenfél egy démon számára, de Mercynek több titkos fegyver is lapul a tarsolyában."

Véleményem:

Ha az előző könyvre azt mondtam hogy izgalmas, akkor ez a rész többszörösen is izgalmas.

Kezdjük azzal, hogy ámulok-bámulok a démonlovas vámpír szerepe előtt. Nem gondoltam volna, hogy ennyi elolvasott fantasy könyv után (főleg úgy, hogy manapság virágzik ez a műfaj), nekem még bárki meglepetést tud okozni. És lám jött Briggs és a sorozata és leesett az állam...

Ez a karakter annyira tetszik, hogy őszintén remélem, hogy a későbbiekben olvashatok még démonlovas vámpírokról, de a másik oldalról, tehát a jók szerepében.

Mercy hozta a tőle elvárt és megszokott formát. Tökös, belevaló prérifarkas, akinek ismét bele kell ásnia magát a vérfarkasok életébe - természetesen ismét a saját biztonságuk miatt. Kellően humoros, hogy a nagy, rettenthetetlen vérfarkasokat (no meg vámpírokat) ismét egy piciny prérifarkas lány menti meg - no de emiatt olyan izgalmas ez a könyv.

Bár tetszett, hogy a vámpírok háttérben állnak ebben a sorozatban, most mégis jó volt egy kicsit jobban megismerni őket. 

Nekem kifejezetten tetszik a vámpírok és a vérfarkasok ebben a könyvben bemutatott hierarchiája és világa. Nagyon pontos, kifejezetten élvezhető és érdekes a bemutatás. Ez fontos, hiszen manapság egyre kevesebb az ehhez hasonló fantasy könyv, ami tud még valami újat, érdekesebbet nyújtani. 

A könyv olvastatja magát, bele tudja élni magát az ember, együtt lehet izgulni Mercy-vel a barátaiért és átélni  vele együtt a kalandokat.

Egyik kedvenc mellékszereplőm Mrs Hanna, az igazán aranyos, olyan kis kedvesen habókos öreglány.

Egy erős kezdő kötet után (Megszólít a hold), igazán színvonalas folytatást olvashattam. Bízom benne, hogy a folytatásokat is minél hamarabb a kezemben tarthatom.

Értékelés: 5/5

Patricia Briggs: Megszólít a hold

A könyvet már régóta nézegettem, de igazán csak akkor szántam rá magam, hogy beszerezzem, amikor megjelent a második kötete. 

Valahogy úgy állok/álltam eddig a vérfarkasos könyvekhez, hogy jó jó, de nem az igazi. Számomra mindig is eltörpültek a vérfarkasok a vámpírok mellett. Ha tapasztaltam, hogy egy vámpíros sorozat későbbi köteteiben vérfarkas is várható, valahogy elment a kedvem a folytatástól. Ezzel szemben, ha mégis belekezdtem az ilyen könyvekbe, hamar megtetszett és szívesen folytattam. De a következő ilyen esetben ugyanúgy egy kis viszolygással vágtam bele a könyvbe. 

Most egy kicsit máshogy alakult. Az első pillanattól kezdve nagyon tetszett a vérfarkasok élete, hierarchiája és a Mercy által betöltött szerep. 

A történet: 

„Mercedes Thompson autószerelő Tri-Citiesben, műhelyében lepukkant verdák helyrepofozásával keresi kenyerét, és kedvtelésből Volkswagen Bogarakat ment meg az enyészettől. Időnként kisétál a sivatagba, ruháit egy bokor alá rejti, és átváltozik prérifarkassá, hogy nyulakat meg pockokat kergessen. Mercy ugyanis „járó” – az Észak-Amerikai kontinens ősi természetfeletti népeinek leszármazottja, akit vérfarkasok neveltek fel. Amikor Mercy egy fiatal vérfarkas tetemébe botlik házának ajtaja előtt, valamint a szomszédjában lakó alfahímet is kis híján megölik, lányát pedig elrabolják, nevelőapjához, valamint fiatalkori szerelméhez fordul segítségért.

Vérfarkasok, vámpírok, boszorkányok és egyéb mágikus lények között vezet Mercy útja ebben a fantasztikus regényben, amely nem mentes sem haláltól, sem szerelemtől.”

Véleményem:

Nekem nagyon tetszett ez a könyv. Igazán érdekes és eseménydús. Mercy karaktere nagyon szimpatikus számomra. Már eleve nem mindennapi dolog, hogy egy autószerelő nő a főszereplő, az, hogy alakváltó (a True Blood óta bírom az alakváltókat) csak még érdekesebbé tette számomra. Az események könnyűek voltak, érthetőek, lehetett velük sodródni. A vérfarkasok hierarchiája tényleg érdekes, pedig azt gondoltam, hogy unni fogom, lévén hogy nagyon hosszan és részletesen ír róla a könyv során az írónő.  Jó volt, ilyen mélyrehatóan megismerni a vérfarkasok természetét, társadalmát.

Egy kicsit más, kevésbé megszokott a vámpírokat a háttérből figyelni. Megszoktam már, hogy az általam olvasott könyvek nagy százalékában ők játsszák a főszerepet. Itt azonban más a helyzet, ami egyáltalán nem baj.

Mercy igazán bátor és belevaló csaj, két kedvenc női főszereplőtípusom egyikének megtestesítője az ilyen karakter, tehát minden tekintetben kedvencemmé vált. Jókat mosolyogtam azokon a jeleneteken, amikor Adamot idegesíti (vagy inkább Adam őt?:)).

Viszonylag gyorsan lehet haladni a könyvvel, sok-sok érdekfeszítő és humoros jelenet található benne. A karakterek elég kidolgozottak, nem sablonosak. Nem fordulnak ki önmagukból (értem ez alatt azt, hogy aki "gonosznak" van beállítva, abból hirtelen nem lesz "jó"). Az ilyen fordulatokat nem díjazom. 

A könyv borítója igazán gyönyörű, de manapság már annyi igényes, szép borítóval lehet találkozni, hogy ez el is várható egy könyvtől.

Értékelésem: 5/5

Richelle Mead: Vérvonalak

Én nem akartam, küzdöttem ellene, de elvéreztem. Akárhogyan tiltakoztam nem tudtam nem szeretni. Sőt, minél tovább jutottam a történetben annál jobban imádtam. És hogy miért? Hát Mead zseniális kreativitása, írásmódja és stílusa miatt.

A történet:

"A történet szerint Sydney, az Alkimista élete teljesen új fordulatot vesz, amikor kegyvesztett státuszából hirtelen a mora vámpírtársadalom egyik legrangosabb és legféltettebb tagja, Jill Mastrano személyes testőrévé nevezik ki. A vámpírok közelsége miatti viszolygása hirtelen eltörpül egy sokkal ijesztőbb probléma mellett: magántanulóként töltött gyermekkora után Sydney belecsöppen a gimnáziumi élet kellős közepébe. Miközben egy zaklatott lelkivilágú – mellékesen vámpír – kamaszról gondoskodik, és az iskolai klikkek között próbál eligazodni, az Alkimista berkeken belüli ármánykodással is meg kell küzdenie. Sydney hamarosan ijesztő események középpontjában találja magát. A diákok különleges képességeket biztosító tetoválásainak titkát, valamint a vámpírgyilkosságok rejtélyét is kénytelen lesz felderíteni. A tét a szeretett húga jövője, a saját karrierje és az akarata ellenére egyre jobban megkedvelt Jill élete."

A szereplők:

Akkor már itt elárulom, hogy miért is tiltakoztam a lelkem mélyén a könyv ellen. A Vérvonalak főszereplői, Sydney, Jill, Adrian nem tartoztak a kedvenc szereplőim közé a Vámpírakadémiában. Különösebb bajom egyikkel sem volt, csak egyszerűen nem éreztem úgy, hogy különösebben szívesen olvasnék csak az ő történetükről. Ehhez képest itt pedig főszerepet kaptak. Én annyira imádtam Rose és Dmitrijt, hogy nem akartam rajtuk kívül másról olvasni. És megbántam hogy elolvastam ezt a könyvet? A frászt, sőt a cselekmény mindenért kárpótolt.

Sydney kerül középpontba ebben a könyvben. A kétségei, az ötletei, de leginkább a harca a saját maga és az Alkimisták világa között. Két tűz közé került, mivel Rose-nak segített a szökésben. Átnevelőtábor vár rá, amennyiben nem teljesít  és bizonyít az Alkimisták számára. Új helyre kerül, a számára még mindig oly idegen vámpírok közé, ráadásul a cél az, hogy beilleszkedjenek egy átlagos emberekkel teli iskolába. A baj olyan itt se kerüli el őket, de Sydney nagyon leleményes és kreatív. Emellett roppantul bírom a nyers humorát, ahogy Adriannel cukkolják egymást. Olyan hétköznapi, szinte éreztem a gondolatait, és annyira tudtam magam hasonlítani vele. Ő volt számomra az egyik legnagyobb pozitív csalódás.

Adrian pedig a másik. Holott még mindig nem tartozik a kedvenceim közé, de sok mindent máshogy látok. Itt már egy kicsit másra is gondol, nem csak önmagára. Többé-kevésbé lehet rá számítani, de azért még vannak kétségek. Nem hinném, hogy valaha is ő lesz a kedvencem, túlságosan szeretem én Dmitrijt ahhoz, hogy Adrian mellé tudjak állni:)

Mindenesetre kellemes csalódást okozott, még mindig a humora a legjobb.

Jillt, szegényt inkább sajnáltam. Bedobták egy új világba, ahová nagyon nehezen tud beilleszkedni. Idegen környezet és egy anyáskodó "nővér" Sydney mellett az iskolával és Adriannel is meggyűlik a baja. Minden rajta csattan, de ő nagyon erős. Ő sem volt túl szimpatikus szereplő, ezen most változtatott ez a könyv.

A véleményem:

A cselekmény zseniális. Elmondhatatlanul zseniális. Egy másodpercet sem unatkoztam. Elalvás előtt az egyik legizgalmasabb résznél hagytam abba, és annyit agyaltam rajta, hogy a végén ezzel álmodtam:)

Az tetszik benne a legjobban, hogy annyira el tudja altatni az olvasó éberségét és nem is figyel, vagy gondol olyan apró részletekre amik árulkodnak a későbbi kimenetellel kapcsolatban. Aztán amikor meg hirtelen változik a cselekmény, akkor koppanunk egyet, hogy hopp itt meg mi történt. Végigvezet és közben épp csak annyit árul el, ami még nem feltűnő. 

Szeretem, ahogy a szereplők lelki világa megjelenik előttünk. Valahogy annyira egész és teljes így együtt minden. Lelki dolgok és fizikai valóság. Félelmek és bátorítások. Persze mindez megfűszerezve humorral, mégpedig nagyon jó humorral. 

A lehető legjobban tette az írónő, hogy folytatta a sorozatot. Habár teljesen kerek ahogy lezárta a Vámpírakadémiát, de olyan nehéz elfogadni egy ilyen jó sorozatnál azt, hogy vége. Egy kicsit visszacseppenhettünk a Vérvonalak által ebbe a világba. Nem akarom, hogy vége legyen, még akarok sok, sok részt.

A borítóval kapcsolatban van egy kis problémám: Nem értem, hogy miért kellett az amúgy gyönyörű borítót elrontani azzal, hogy piros a hátlap. Egy kicsit furcsa, de meg lehet végül is szokni.

Értékelés: 5/5

Laurell K. Hamilton: Fagyos érintés

Mindig izgalommal tölt el, ha Hamilton kötet kerül a kezembe. Bár a két sorozatom még mindig hiányos, de szép lassan azért gyűjtögetem a köteteket.

Amikor megláttam a borítót tudtam, hogy ez a könyv nekem kell. Annyira gyönyörűek a borítók, főleg a Merry Gentry sorozat esetében. A könyvben és Hamiltonban pedig ismét nem csalódtam.

A történet:

Merry-t közvetve éri támadás. Taranis, a Seelie királya megvádolja a testőreit egy nemi erőszakkal. A vád természetesen hamis, de a szándék nem világos. Mi haszna van abból Taranisnak, hogy egy esetleges háborút szítson ki a két udvar között? Vagy nem is a háború a célja?

Miközben Merry sodródik az eseményekkel, próbál hercegnőhöz és leendő királynőhöz méltóan viselkedni kalandos események közepében találja magát, ahol nem csak a testőrei, de a saját élete is veszélyben van. 

A szereplők:

Merry már nem csak az érzelmei irányítják. Egyre többször viselkedik királynőként. Tudja, hogy mikor mit vár el tőle a nép, az ellenfelek, mikor kell rangjához méltóan viselkednie. Tud uralkodni az érzelmein, pedig sokszor ezt nagyon nehéz megtenni. Ez azonban csak a látszat. Belülről ugyanolyan érzelmes és félti a testőreit, a szerelmeit, mint a korábbi kötetekben. De a fejlődése szembetűnő: csak akkor válik jó királynővé, ha az érzéseit el tudja rejteni mások elől.

A testőrök végre olyanok, mint amilyennek az első kötetben is elvártam volna. Nem az érzelmeik uralják őket, viszont azért van bennük egy kis vágy, szerelem, de csak az egészséges mértékben. Nagyon, nagyon tetszenek az ilyen karakterek. Erősek, megfelelő támaszt nyújtanak, de egy csepp kis romantika ott rejtőzik a szívük mélyén.

A vélemény:

Tipikus Hamilton kötet, letagadni se tudná:) Az elején csak sodródnak az események, olyan könnyed, persze vannak történések, de valahogy nem köt le annyira, csak olyan mintha egy mesét hallgatnék elalvás előtt. Aztán a közepétől beindul és megállíthatatlanul feltörnek az izgalmas részek. Ekkor mintha már egy filmet néznék. És lehet hogy az eleje néhol unalmas, de a vége mindig minden kötetben kárpótol. Nagyon szeretem ezt Hamilton köteteiben. 

Ez a könyv a kedvencem lett.Visszafogott szex jelenetek (pedig volt egy-két jelenet ahol féltem, hogy mi lesz a vége), váratlan fordulatok (nem számítottam arra, ami Taranis-sel történt) és Merry változékony karaktere.

Nincs elnyújtva a történet, és nem is befejezetlen. Pont jó minden szempontból. A szereplőket csak még jobban megszerettette velem. 

A végén történt események nagyon ledöbbentettek, vártam hogy "kijavítja" magát az írónő, de nem történt meg. De valahogy ezzel együtt egész a történet. Kapott Merry egy hatalmas "kincset", de ennek ára van. 

Ennek így kellett lennie.

Köszönöm az Agave Kiadónak, ezt a gyönyörű és izgalmas könyvet.

Értékelésem: 5/5

Richelle Mead - A végső áldozat

Számomra nagyon különleges ez a sorozat. Az első kötettől kezdve szeretem, megfogott és azóta is magánál tart. Szeretem Mead világát, szép kerek, egész, jól ki van dolgozva, jó szereplőkkel, érdekes helyszínekkel. Ezen kötet pedig méltó befejezése a sorozatnak. 

   

 A történet: 

Rose-t Tatjana meggyilkolásáért börtönbe zárják. Ám a lány cseles barátai egy leleményes kiszabadítási kísérlettel megszabadítják a lányt a fogságból. Rose-nak, Dmitrijnek ezek után menekülnie kell. Már nem csak elkapni akarják őket, immáron az életük a tét. Kalandjaik során Sydny a fiatal alkímista lány velük tart, osztozik a kalandjaikban és segítő társra találnak benne. Utuk egy furcsa csoporthoz vezet, akik magukat Őrzőknek nevezik. De sokáig itt sem maradhatnak, hiszen Rose előtt nagy feladat áll: meg kell fejtenie az elveszett Dragomir gyermek rejtélyét. Ahogy azt megszokhattuk, rengeteg harcot, necces helyzeteket, izgalmas jeleneteket egy csepnyi romantikával fűszerezve kapunk egy kerek, egész, izgalmas történetet. 

A szereplők: 

Rose nagyon sokat változott a könyvek, a sorozat során. Láthattuk, ahogy a naiv kislány felnő, és megtapasztalja, hogy még se úgy van minden, ahogy azt ő elképzelni. A kitartása, őrült ötletei, briliáns érvelése azonban mit sem változott. Ebben a kötetben is ugyanolyan kis szeleburdi tud lenni, ha Dmitrijről és az érzelmeiről van szó, azonban ha harcolni, vagy tervet kovácsolni kell, akkor odateszi magát és belead mindent. Rose végig kedvenc karakterem, boldoggá tesz, hogy ilyen jól kidolgozott, érdekes karaktert életének darabkáját követhettem végig. 

Dmitrij az "istenség", aki kezdi elveszíteni a "mindenki felett álló hatalmát". Már persze nem rossz értelemben. Most már nem olyan rideg és távolságtartó, mint a sorozat első köteteiben. Érdekes látni, ahogy egyre többször hibázik, kisebb-nagyobb dolgokban, harcban, de főleg az érzelmeivel kapcsolatban. Az ő karaktere változott a legtöbbet a cselekmény során, nem feltétlenül rossz irányba, egy kicsit ugyan furcsa, de nekem mindig is ő volt a kedvencem, és végig szurkoltam a kapcsolatuknak:) 

Lissa életét Rose-n keresztül láthattuk. Továbbra is bizonytalankodik, küzd a lélekkel, hiányolja és izgul a barátaiért, azonban egy fontos feladat előtt áll: jelölik a királynőválasztáson. Érdekes próbák, elgondolkoztató feladatok, jó volt egy kicsit "beugrani" Lissa életébe a Rose-kalandok mellett. Mint mindenki más Lissa is felnőtt, megérett a feladatokra, mind lelkileg, mint fizikailag. 

A vélemény: 

Nagyon jól kidolgozott cselekmény, izgalmas elemekkel. Az elejét egy picit untam, de amint belekezdtek a Dragomir-projektbe már mindent kárpótolt. Egy színvonalat felállítottam Mead könyveivel szemben, úgyhogy nem volt könnyű dolga, ha ismét meg akarta dönteni, de sikerült:) Semmiben sem csalódtam, minden tiszta, egyértelmű. A befejezés pedig kifejezetten tetszett, ahogy megjelent az udvarba és tisztázott mindent. A királynő gyilkos kilétére egy ponton már rájöttem, így nem volt meg az izgalom, viszont nagyon szépen félrevezeti az olvasót egész történet alatt. Örülök, hogy részese lehettem ennek az egésznek, amit Mead könyvei nyújtottak számomra. Egy kicsit mindenki tud azonosulni velük, lehet izgulni a kedvenc szereplőkért, drukkolni a jövőjüket illetően, átélni az izgalmas csatákat, vagy épp velük együtt örülni illetve sírni a jelenetekben. 

Az értékelés: 5/5 ez nem is kérdés

Laurell K. Hamilton: Árnyak csókja

A könyv Heleny_Crow által került hozzám. Utólag is köszönöm neki, természetesen a többi Hamilton kötettel együtt, amit sikerült elcserélnünk:) Nagyon boldog voltam, amikor sikerült megszereznem. Anita Blake-et nagyon szeretem, mindig szívesen olvasgatok a történeteiből, ideje volt, hogy Merry Gentry-t is megismerjem. 

A történet: 

" Meredith Gentry az Amerikai Tündér Hercegnő. Jelenleg azonban Los Angelesben dolgozik természetfeletti ügyekre specializálódott magándetektívként. Nagynénje, a Levegő és Sötétség Királynője egy napon érte küldet, és Merry akarata ellenére hirtelen ismét az események sűrűjében találja magát. A feladat egyszerű: élveznie kell a leggyönyörűbb, halhatatlan férfiak társaságát. Siker esetén jutalma a korona és az élete. Kudarc esetén a halál... " 

A szereplők: 

Merry től valami hasonlót vártam és kaptam, mint Anita. Nem tudom a két karaktert egymástól függetleníteni, bár ez nem biztos hogy jó. Érzelgős és kemény csaj is egyben. A hercegnői rangját jól viseli, valahogy én is így tudnék elképzelni hasonló esetet - média elől menekülés, valóság elrejtése, intrikák a család és a trón miatt. 

A Testőrök jelleme viszont érdekes kérdés. Nagyon nem szeretem amikor egy 1000+ éves "félisten"-ként jelenítenek meg karaktereket akik aztán egy halandó lány miatt érzelgős kisfiúvá válnak. Hát itt is ez történt. Annak viszont kimondottam örültem, hogy ez az átalakulás azért nem ennyire hirtelen történt. Szépen, folyamatosan, a történet sodrásával alakítja Merry a férfikaraktereket önmagáévá, ezzel pont az imént leírt hatást keltve. De miért kell egy karaktert ennyire megváltoztatni? (Pláne érzelgőssé tenni?) Ezt valahogy egyik könyv esetében sem tudom megérteni. 

A véleményem: 

Kezdjük az elejétől. Hát pont úgy indult, mint egy nyugdíjas menet. A könyv felét elolvastam és úgy éreztem hogy semmi nem történt. Jó persze azért kisebb harcok és hancúrok itt-ott megjelentek, de összességében olyan vontatott, erőltetett volt. Aztán miután Merry megérkezett az udvarba pillanatok alatt megváltozott minden. Hirtelen belecsöppentem a történet sűrűjébe. (Aminek mellesleg már ideje is volt). Itt aztán van minden és már-már fájt letenni a könyvet. Nem is értem, ha ilyen jóra sikeredett ez a rész, miért volt olyan unalmas az eleje. 

Hiányoltam még a világ bemutatását. Rögtön belevágva a közepébe már is feyek-ről , faeriek-ről és shidhe-kről meg isten tudja mikről olvastam, aztán azt se tudtam hogy mi van. Hiányzik az elejéről ezen dolgok részletes leírása. Sajnos a könyv végéig se tisztult ki minden ezekről a "lényekről" és a világukról. Olyan, mintha nem is a kezdőkötetet olvasnám, hanem már a 2. vagy 3. kötetet. Nem tudom hogy más is így volt-e vele, de én igen és nagyon zavart. 

A szexjelenetek enyhén szólva is érdekesek voltak. Néha már annyira brutálisra sikeredett a leírás, hogy az már-már gusztustalan. (pl Merry és Sholto afférja). Ezeket leszámítva semmi extra, csak a lassan már megszokott dolog, ami milyen hasonló könyvben is szerepel. 

Bár az eleje nehézkesen indult azért a vége kárpótolt. Kimondottan tetszettek az Andais Királynő-s jelenetek. Nem lehet egyszerűen eldönteni hogy ő most pozitív vagy negatív szereplő-e. Egyszer segít Merry-nek aztán pedig ellene dolgozik. Nagyon jók lettek ezek a jelenetek. Várom ezen szál további folytatását, biztos vagyok benne, hogy sok izgalmat ígér. 

Az értékelés: 4/5

Laurell K. Hamilton: Fogat fogért

Nagyon szeretem Anita Blake történetét, ha át ment pornóba, ha nem. Első meglepetés akkor ért, amikor megláttam, hogy két kötetes. Aztán volt ugyan a történetben, némi huza-vona, hiszti, nyafogás, időhúzás, talán néhol kihagyható jelenetek is, de összességében elvarázsolt. Mindig szívesen merülök bele Anita Blake világába.

 A történet:

 " Anita Blake-nek St. Louis-ból ezúttal az egészen távoli, 2600 kilométerre fekvő Las Vegasba kell repülnie szeretett vámpírjai és vérállatai mellől, hogy eleget tegyen egy meghívásnak. A szívélyes meghívó postán érkezett egy levágott fej képében, feladója a sorozatgyilkos vámpír: Vittorio. Melyik nő tudna ellenállni ilyen ajándéknak, pláne, ha szövetségi rendőrbíró? Anita nem is habozik, bár gyomra eléggé émelyeg a repülőúton, három kollégájával a Bűnös Város táncosait és rendőreit tizedelő vérszívó nyomába ered. Az ő nyomában viszont ott liheg Minden Sötétségek Anyja, valamint Belle Morte, vámpírerejének origója. S akkor még csak a jelentősebb ellenlábasokat említettük. A vértigris klán uralta kaszinóvárosban elszabadul a pokol, főleg miután Anita latba veti szerelmi és szexuális vonzerejét…"

A szereplők:

Nekem semmi bajom nem volt Anita szexuális jellegű jeleneteivel, meg azzal a ténnyel, hogy így táplálja az ardeur-t. A hisztijei és kiakadásai ellenben viccesek, annyira kemény, kitartó nőnek akarja mutatni magát, közbe pedig nagyon is vannak nőies, gyengédebb pillanatai. Ezzel semmi baj, sőt inkább érdekes látni az ellentétet e két különböző lénye között.

A vértigriseknek külön örülök. Nem nagyon vagyok oda a vérfarkas témáért, ellenben a vértigrises dolog igenis tetszik. Tetszett a hierarchiájuk, és eleve a megismert szokásaik. Szívesen olvasnék olyan könyveket, amiben végre a vértigrisek a főszereplők, és nem a farkasok.

Vélemény:

Néhol ugyan lassan haladtam vele, de ezt inkább a vizsgáimnak tudom be, mint Hamilton írói tehetségének. Úgy érzem vannak benne talán egy kissé elhanyagolható részek, ilyenek pl az oldalalakon át tartó telefonbeszélgetések. Maga a történet nagyon jó, izgalmas, érdekes, amint sikerült elfeledni a tanulást azonnal belemerültem és csak úgy fogytak a lapok. A vége és a befejezés kifejezetten tetszett. Én alapból szeretem ezt a sorozatot. Nem csalódtam most sem. Számomra nagyon érdekes rész volt, amikor Anita küzdött a két énjével: a rendőrbíróval, aki a munkájáért él, és a félig vámpír, belül szörnyekkel együtt élő különleges, cseppet sem emberi lánnyal. Egyszerre nem lehet megfelelni mindkettő szerepnek és ez pontosan látszott is. A két énje mindig zavarja egymást, és sosem tud csak az egyikre figyelni. Látszik, hogy nem mindig bír el ezzel a feladattal, ezzel a sorssal ami neki adatott. Érdekes nézni, ahogy annyira meg akar felelni másoknak és közben saját magát teszi tönkre a másik énje. Érdekes párhuzam és figyelemre méltó a két szerep közötti váltakozás. Izgalomban, meglepetésben, akcióban, erotikában nincs hiány. Köszönöm az Agave Kiadó nak ezt a gyönyörű borítójú könyvet:)

Értékelés: 4,5/5

Izing Róbert: Támadás az űrből!

Imádom! Imádom! Imádom!!! Eddig úgy gondoltam hogy én meg a sci-fi az két különböző dolog. A sci-fit eddig nálam a Star Wars, és a Star Trek jelentette. Ó és én süüüü...hogy mennyire rosszul ítéltem meg. Ezt a könyvet az első pillantástól (pontosabban szippantástól - mert isteni finom a papír illata - ) imádom. A szereplők, a történet, a humor, az irónia... 

A történet: 

Ufók márpedig igenis léteznek. Erre a legjobb bizonyíték, hogy egyszer csak előkerültek a semmiből és lerombolták a fél Amerikát. A vezetők őrjöngenek, a világ fél, de ekkor megjelennek a magyarok, nem mással, mint azzal a hírrel, hogy nekünk márpedig van 5 db űrhajónk amivel szembe lehet szállni az ufókkal. Először persze hitetlenkedik a világ, de igen hamar bizonyítani tudják a magyarok az állításukat: a következő ufó támadást leverik. Az események felgyorsulnak. Innentől betekintést láthatunk az elnökök, a magyar pilóták, a csészealjakat legyártó professzor, és a titokzatos Buga Jóska életébe, gondolataiba. 

A szereplők: 

Az amerikaiak szemszöge számomra nagyon érdekes. Valahogy pont ugyanígy képzelem el azt is, ha valóban bejelentenék a magyarok, hogy van valamink ami fontos lehet a világnak, és másnak nincs. Kezdve azzal, hogy azt se tudják hogy európai vagy ázsiai nép vagyunk, hogy úgy érzik, hogy ők a világ közepe és az nem játszik, hogy egy világvége utáni kis nép menti meg a világot. Azt, hogy felül akarnak kerekedni a dolgokon, ők akarnak irányítani, és magát a küzdelmet, ahogy próbálnak kitűnni, csak azt nem veszik észre, hogy ezt most nem az ő sikerük. Láthatjuk az ufók szemszögét is. Vicces, ahogy facebook-oznak, Google Earth-öt használnak és úgy eleve minden földi dolgot ismernek. Valahogy nem gondolnám, hogy a világűrben is lehet internetezni:) 

A magyar pilóták szemszöge is érdekes. Van itt egy kis szerelem, csalódás, összeomlás, kitartás a barátok mellett, egy kis öngyilkossági merénylet azért, hogy megmentse a lányt aki tetszik neki. 

Vélemény: 

A legjobb része a könyvnek, hogy az író merészen elképzelte, hogy egy ufó támadás megoldja az ország összes anyagi gondját. Olyan jó volt olvasni arról, ahogy eltörlik az adósságokat, és mennyi, de mennyi pénz gyűlik össze a szabadalmakból. Kifejezetten tetszett az, hogy emberek szemszögei között ugrált a történet. Minden fejezet, és alfejezet elején ki volt írva, hogy hol vagyunk és melyik szálnál tartunk. Ez valami akciófilmre emlékeztetett. Egyébként is az egész könyv olvasása közben az járt a fejemben, hogy nagyon jó filmet lehetne csinálni belőle. Érdekes volt, hogy a sok ellentétes érdek összecsap egymással. Látni, ahogy ekkora katasztrófa idején is vannak akiket csak a pénz és a siker érdekel és nem a világ sorsa. Emellett ez a könyv nagyon humoros. Én nem szoktam könyveken, filmeket nevetni, de ezen nagyon sokat nevettem. Imádom a mondatokat, a gondolatokat benne. Ez egy nagyon, nagyon egész, kerek, szórakoztató, imádni való, vicces, de olykor drámai és iróniával teli könyv. Egyszerűen számomra tökéletes. Ahhoz meg külön csak gratulálni tudok, hogy magyar az író:) Én bevallom nem szoktam magyar írók könyveit olvasni, épp ezért volt nekem ez ekkora pozitív csalódás:) A könyvet köszönöm az Agave Kiadónak . 

Értékelés: 5/5