Glen Duncan: Az utolsó vérfarkas

Mielőtt belekezdtem volna a könyvbe, megnéztem mások ajánlásait, kritikáit. Nem túl sok jó véleménnyel találkoztam, így akarva, akaratlanul is negatív szájízzel kezdtem bele a könyvbe. Először beigazolódni látszott, a másoknál olvasott negatív vélemény, de aztán valami megváltozott.

Most vagy bennem vagy másokban van a hiba, de nekem a könyv kifejezetten tetszett, sőőt... a maga nemében egy igazán különleges könyvet tarthattam a kezemben.

A történet:

"Jake Marlowe nem mondható fiatalnak. Márciusban lesz kétszázegy éves, de ebből százhetvenet simán letagadhatna. Jake ugyanis vérfarkas, méghozzá egyik fajtársa balszerencsés és erőszakos halálát követően a legutolsó példány. És bár ereje teljében van, lelkileg kikezdi a magány. Eluralkodik rajta a depresszió, s már azt fontolgatja, végez magával - még akkor is, ha ezzel egy több ezer éves legendát temet el örökre. Első látásra úgy tűnik, mi sem egyszerűbb, mint véget vetni mindennek. Csakhogy két kifejezetten veszélyes társaság is üldözőbe veszi, akik eltérő okokból ugyan, de semmitől sem riadnak vissza, hogy életben tartsák Jake-et. Legalábbis a következő holdtöltéig."

Véleményem:

Amikor beleolvastam az első pár oldalba, ami másról se szólt, csak egy férfi hisztijéről, akkor egy kicsit megijedtem, hogy lám beigazolódni látszanak a rossz kritikák. Még egy kicsit talán küzdöttem is ellene, hiszen fenn akartam tartani a negatív véleményt - de nem sikerült. Nem emlékszem pontosan, hol volt az a pont ahol úgy döntöttem, hogy én bizony szeretem és szeretni is fogom ezt a könyvet.

Aminek a legjobban örültem, az maga a nyers brutalitása. Végre egy igazi, tökös vérfarkas, aki nem hisztizik (első jelenetektől most tekintsünk el), nem rinyál, nincs világfájdalom, és nem küzd a sorsa ellen. Hanem gyilkol, embereket eszik, amit még élvez is. Jó némi bűntudat persze előfordul, de lévén majd 200 éves farkasról van szó, ezeken már túlesett. Én annyira boldog vagyok, hogy végre találtam egy olyan vérfarkasos könyvet, ahol igazán szörnyeteghez, gyilkoshoz méltóan viselkedik.

A stílus egyébként nem mindenhol tetszett, le se tudnám tagadni, hogy férfi írta a könyvet. Ami nem baj, mert  nem sok fantasy könyvet olvastam eddig férfi író tollából, és ez most kifejezetten jól esett. Nagy különbségek vannak a férfi és női írásmód között - és ez ebből a könyvből nagyon jól kiderül.

Kifejezetten tetszett az is, hogy a szerelmi szál is belekerült a történet közepétől kezdve. Innentől aztán már a  romantikus horror kategóriájába került a könyv. Aztán persze egyre több romantikus szál, egyre kevesebb horror, de valahogy ez is olyan természetesnek hatott.

Én nagyon jókat nevetgéltem egyes részeken. Nem vicces jelenetekre kell gondolni, hanem vicces szóösszetételekre, akár szóviccekre. Annyira feldobta a hangulatot. Váltakoztak bennem az érzések, egyszer féltem, néhol undorodtam, aztán nevettem. 

Teljesen mást adott, mint az eddig olvasott vérfarkasos könyvek. Végre nem a tipikus tinilányoknak szóló fantasy történetet olvashattam, hanem igazi pörgős, kemény, sokszor perverz könyvet.

Külön jó pont, hogy a vámpírok is kegyetlen lények, hjaj végre egy könyv, ahol nem csillognak, rinyálnak, hisztiznek..

Az is jó volt, hogy Jake szemszögéből, egy naplóból tudhattuk meg az eseményeket. Szeretem a napló-szerű könyveket. 

A végén viszont csalódtam, ajánlom Duncan-nek, hogy találjon ki valami ütős folytatást, mert nem ér megölni a kedvenc szereplőmet.

Aki egy kis változatosságra vágyik a vérfarkas-piacon mindenképp olvassa el, mert garantálom más élményt nyújt.

Értékelésem: 5/5

Patricia Briggs: A vér kötelez

A sorozatra igazán csak ez, tehát a második kötet megjelenése után figyeltem fel, bár az első könyv a megjelenéstől kezdve kívánságlistás volt számomra. Egyáltalán nem bántam meg, hogy jobban utánanéztem a könyveknek és el is olvastam őket. Úgy érzem egy következő kedvenc sorozattal gazdagodtam én, és a könyves gyűjteményem is.

A történet:

"Mercynek mindenfelé vannak barátai, még a legsötétebb helyeken is. És most az egyiküknek tartozik egy szívességgel. Beleegyezik, hogy testőrként a jóbarátjával, Stefannal tartson, amikor a vámpírnak egy üzenetet kell átadnia egy fajtatársának. De ez az új vérszívó távolról sem mindennapi, ahogy a benne élő démon sem az. A démonlovas vámpír olyan mészárlást rendez a városban, amilyet Tri-City települései még nem láttak, és ez a titkos vámpírközösséget is leleplezéssel fenyegeti, így a helyi vámpírkirálynő Mercyhez fordul segítségért. Egy prérifarkas nem lehet ellenfél egy démon számára, de Mercynek több titkos fegyver is lapul a tarsolyában."

Véleményem:

Ha az előző könyvre azt mondtam hogy izgalmas, akkor ez a rész többszörösen is izgalmas.

Kezdjük azzal, hogy ámulok-bámulok a démonlovas vámpír szerepe előtt. Nem gondoltam volna, hogy ennyi elolvasott fantasy könyv után (főleg úgy, hogy manapság virágzik ez a műfaj), nekem még bárki meglepetést tud okozni. És lám jött Briggs és a sorozata és leesett az állam...

Ez a karakter annyira tetszik, hogy őszintén remélem, hogy a későbbiekben olvashatok még démonlovas vámpírokról, de a másik oldalról, tehát a jók szerepében.

Mercy hozta a tőle elvárt és megszokott formát. Tökös, belevaló prérifarkas, akinek ismét bele kell ásnia magát a vérfarkasok életébe - természetesen ismét a saját biztonságuk miatt. Kellően humoros, hogy a nagy, rettenthetetlen vérfarkasokat (no meg vámpírokat) ismét egy piciny prérifarkas lány menti meg - no de emiatt olyan izgalmas ez a könyv.

Bár tetszett, hogy a vámpírok háttérben állnak ebben a sorozatban, most mégis jó volt egy kicsit jobban megismerni őket. 

Nekem kifejezetten tetszik a vámpírok és a vérfarkasok ebben a könyvben bemutatott hierarchiája és világa. Nagyon pontos, kifejezetten élvezhető és érdekes a bemutatás. Ez fontos, hiszen manapság egyre kevesebb az ehhez hasonló fantasy könyv, ami tud még valami újat, érdekesebbet nyújtani. 

A könyv olvastatja magát, bele tudja élni magát az ember, együtt lehet izgulni Mercy-vel a barátaiért és átélni  vele együtt a kalandokat.

Egyik kedvenc mellékszereplőm Mrs Hanna, az igazán aranyos, olyan kis kedvesen habókos öreglány.

Egy erős kezdő kötet után (Megszólít a hold), igazán színvonalas folytatást olvashattam. Bízom benne, hogy a folytatásokat is minél hamarabb a kezemben tarthatom.

Értékelés: 5/5

Patricia Briggs: Megszólít a hold

A könyvet már régóta nézegettem, de igazán csak akkor szántam rá magam, hogy beszerezzem, amikor megjelent a második kötete. 

Valahogy úgy állok/álltam eddig a vérfarkasos könyvekhez, hogy jó jó, de nem az igazi. Számomra mindig is eltörpültek a vérfarkasok a vámpírok mellett. Ha tapasztaltam, hogy egy vámpíros sorozat későbbi köteteiben vérfarkas is várható, valahogy elment a kedvem a folytatástól. Ezzel szemben, ha mégis belekezdtem az ilyen könyvekbe, hamar megtetszett és szívesen folytattam. De a következő ilyen esetben ugyanúgy egy kis viszolygással vágtam bele a könyvbe. 

Most egy kicsit máshogy alakult. Az első pillanattól kezdve nagyon tetszett a vérfarkasok élete, hierarchiája és a Mercy által betöltött szerep. 

A történet: 

„Mercedes Thompson autószerelő Tri-Citiesben, műhelyében lepukkant verdák helyrepofozásával keresi kenyerét, és kedvtelésből Volkswagen Bogarakat ment meg az enyészettől. Időnként kisétál a sivatagba, ruháit egy bokor alá rejti, és átváltozik prérifarkassá, hogy nyulakat meg pockokat kergessen. Mercy ugyanis „járó” – az Észak-Amerikai kontinens ősi természetfeletti népeinek leszármazottja, akit vérfarkasok neveltek fel. Amikor Mercy egy fiatal vérfarkas tetemébe botlik házának ajtaja előtt, valamint a szomszédjában lakó alfahímet is kis híján megölik, lányát pedig elrabolják, nevelőapjához, valamint fiatalkori szerelméhez fordul segítségért.

Vérfarkasok, vámpírok, boszorkányok és egyéb mágikus lények között vezet Mercy útja ebben a fantasztikus regényben, amely nem mentes sem haláltól, sem szerelemtől.”

Véleményem:

Nekem nagyon tetszett ez a könyv. Igazán érdekes és eseménydús. Mercy karaktere nagyon szimpatikus számomra. Már eleve nem mindennapi dolog, hogy egy autószerelő nő a főszereplő, az, hogy alakváltó (a True Blood óta bírom az alakváltókat) csak még érdekesebbé tette számomra. Az események könnyűek voltak, érthetőek, lehetett velük sodródni. A vérfarkasok hierarchiája tényleg érdekes, pedig azt gondoltam, hogy unni fogom, lévén hogy nagyon hosszan és részletesen ír róla a könyv során az írónő.  Jó volt, ilyen mélyrehatóan megismerni a vérfarkasok természetét, társadalmát.

Egy kicsit más, kevésbé megszokott a vámpírokat a háttérből figyelni. Megszoktam már, hogy az általam olvasott könyvek nagy százalékában ők játsszák a főszerepet. Itt azonban más a helyzet, ami egyáltalán nem baj.

Mercy igazán bátor és belevaló csaj, két kedvenc női főszereplőtípusom egyikének megtestesítője az ilyen karakter, tehát minden tekintetben kedvencemmé vált. Jókat mosolyogtam azokon a jeleneteken, amikor Adamot idegesíti (vagy inkább Adam őt?:)).

Viszonylag gyorsan lehet haladni a könyvvel, sok-sok érdekfeszítő és humoros jelenet található benne. A karakterek elég kidolgozottak, nem sablonosak. Nem fordulnak ki önmagukból (értem ez alatt azt, hogy aki "gonosznak" van beállítva, abból hirtelen nem lesz "jó"). Az ilyen fordulatokat nem díjazom. 

A könyv borítója igazán gyönyörű, de manapság már annyi igényes, szép borítóval lehet találkozni, hogy ez el is várható egy könyvtől.

Értékelésem: 5/5