Mats Strandberg - Sara B. Elfgren: Tűz

Miután A Kör is nagyon tetszett, így eleve nem is volt kérdés, hogy elolvasom-e a Tüzet. Én nagyon vártam a megjelenését, ráadásul ismét gyönyörűséges borítót sikerült összehozni.

Fülszöveg:

"Az Engelsfors trilógia második kötete Vége a nyárnak és a kiválasztott hat lányt a gimnázium második osztálya várja. A szünidő szinte rettegésben telt el, és ők felkészültek a gonosz erők következő lépésére. Ám a veszedelem olyan irányból fenyegeti őket, ahonnan egyáltalán nem számítanak rá. Egyre nyilvánvalóbb, hogy valami nagyon nincs rendjén Engelsforsban. A múlt összefonódik a jelennel, az élő találkozik a holttal. A Kiválasztottak között még szorosabb lesz a kötelék, és a lányok megint rádöbbennek, hogy a rendkívüli képesség vagy a varázslat sem vigasztalja a boldogtalan szerelmeseket és nem gyógyítja meg az összetört szíveket… A svéd szerzőpáros fiatal felnőtteknek szóló trilógiájának első kötete, a Kör, óriási sikert aratott az egész világon, és nagy várakozás előzte meg a folytatást, melyben újabb sötét és misztikus fordulatok borzolják az olvasók idegeit."

A könyvről néhány szó:

Először is az egyik legjobb ifjúsági fantasy könyv, amit mostanában olvastam. Annyira jó a hangulata és annyira természetesek a szereplők, egyszerűen nem lehet nem szeretni. Olyan könyv ami nagyon, nagyon olvastatja magát, ha valaki elkezdi nem lehet letenni. Bámulatosan szép példány egyébként, igazi dísze a könyvespolcnak.

A szereplők:

Nem igazán volt itt olyan lány akit ne sikerült volna megkedvelnem. Míg az elő részben Anna-Karin és Ida nem nyerte el a tetszésemet, itt sikerült megszeretnem őket. Anna - Karin és a rókás dolog hatalmasan jó ötlet volt, az egész könyvben ez tetszett a legjobban. Amin igazán meglepődtem, hogy ebben a részben Ida lett a kedvencem, pedig ezt az első könyvnél még nem gondoltam volna.

A többi lányban se negatívan, se pozitívan nem csalódtam, mindenki önálló kis élete izgalmakkal teli volt, öröm volt olvasni minden lapját. Vanessának végre megjött az esze, Minoo pedig nem hiszem el, hogy nem lát a saját szemétől, annyira kis tapasztalatlan, de pont ezért szeretem:)

Óriási jellemfejlődésen ment keresztül mindegyik lány, nagyon jó volt olvasni ahogy fejlődnek és tanulnak, okulnak a régebbi hibáikból.

A történet:

Nos kétségem se volt affelől, hogy ez a könyv is ugyanolyan lehengerlő lesz, mint A Kör. Ez igaz is, bár itt egy kicsit lelassult a történet, mintha állt volna az idő, hogy jobban belelássunk a részletekbe. Jobban kibontakoztak a lányok érzései is és jobban megismerhettünk néhány mellékszereplőt. Ez nekem kimondottan tetszett és egyáltalán nem bántam, hogy nem pörög annyira a történet. Persze azért itt is történtek dolgok, meglepő dolgok derültek ki olyan emberekről, akik első látásra igenis szimpatikusak voltak. A lányok ismét tették a dolgukat.

Egyet azonban szörnyen sajnálok, nem annak kellett volna meghalnia, akivel végül megtörtént. De én nagyon bízom benne, hogy még tartogat nekünk az írópáros meglepetéseket.

Nagyon, nagyon várom a folytatást:)

Értékelésem: 5*/5

Oldalszám: 656

Kiadó: Geopen Kiadó

Kedvenc jelenet: Anna - Karin és a róka

Kedvenc karakter: mindegyik lányt megszerettem

Legrosszabb jelenet: ilyen nem volt

Nem szimpatikus karakter: -

Anne Nesbet: A Szalamandrás Ház titka

A könyv az első pillantástól kezdve felkeltette az érdeklődésem, olyan kis aranyos borítója van, nem lehet nem imádni:) Mikor sikerül magaménak tudnom a könyvet, nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a történetbe.

Fülszöveg:

"Maya és kisöccse, James már a Párizsban töltött legelső napjukon valami nagyon ősi, titokzatos mágia nyomaira bukkannak. Pontosabban, az bukkan őrájuk. Furcsa ház bronz szalamandrát formázó kilinccsel; kőszobor, amely túlságosan is hasonlít Maya saját aggodalmas arcára; egy rejtélyes férfi, aki sötét napszemüveget hord, hogy eltakarja ragyogó, lila szemeit… Minden titkok mágikus középpontja egy csillogó üvegű Varázsvitrin, mely kiválasztotta magának Mayát, hogy ezentúl ő legyen az új Őrzője. Maya egy Valkó nevű barátságos fiú segítségével meglepő dolgokra bukkan

a saját családfája jól elrejtett titkai között, s miközben sorra kibogozza a szalamandrás ház, a lila szemű férfi

és a Varázsvitrin titkainak egymásba fonódó szálait, fokozatosan rádöbben, hogy talán a saját testvérét is rettenetes veszély fenyegeti. Ahhoz pedig, hogy megmenthesse, Mayának ki kell hívnia és le kell győznie Párizs mágikus alvilágát… mielőtt még túl késő lenne."

Véleményem:

Valójában egy nagyon aranyos meséről van szó, amit bátran az idősebb korosztály is olvashat és ugyanúgy élvezhet, mint a kisebbek.

Az alaptörténet nagyon jó, Mayáék elköltöznek Párizsba egy titokzatos társaság segítségével. Itt aztán nem csak az új emberekkel, új hellyel ismerkednek meg, hanem a szomszédban lakó rejtélyes szalamandrás ház titka is felfedezésre vár, nem beszélve a társaságról, akik egyre gyanúsabbak lesznek a Mayának.

Tetszett Maya jelleme, annyira élethű, emberi. Ahogy mindenen aggódik, félti a testvérét. Egyrészt sebezhető, másrészt pedig nagyon okos és bátor. A könyv végéig látványosan változik a bátortalan, idegen kislányból egy bátor lánnyá, aki tudja, hogy a sorsa elől nem menekülhet és szembeszáll azokkal akik bántják a családját.

Ami viszont nem tetszett az egyértelműen James. A cselekedetei nem állnak összefüggésben a korával. Többször kiemelte az író, hogy 5 éves, de egy 5 éves gyerek nem így viselkedik. Nagyon kettős a személyisége, mert néhol valóban egy 5 évesnek megfelelően viselkedik, de legtöbbször inkább nézném 10 évesnek és ez nem mindegy. Főleg, hogy annyiszor ki van emelve hogy ő még csak 5 éves. Lehet hogy ez másoknak apróság, de nekem nagyon fennakadt rajta a szemem minden alkalommal. Nem kellett volna ezt annyira erőltetni (kiemelve a korát) vagy eleve idősebbnek kellett volna kitalálni Jamest. Egy 10 éves fiúval főszerepben még élethűbb lett volna a szerep.

A történet szépen felépített, nem árul el előre semmit, az olvasó szinte Mayával együtt találgatja ki a titkokat. 

Szerintem ez egy tizenévesnek tökéletes olvasmány, hisz megmutatja, hogy egy kis kitartással, leleményességgel, segítő barátokkal minden és mindenki legyőzhető:)

Értékelésem: 5/5

Oldalszám: 200
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kedvenc jelenet: -
Kedvenc karakter: Maya
Legrosszabb jelenet: -
Nem szimpatikus karakter: James, a fentebb írt okok miatt

Rachel Vincent: Lélektolvajok - Sikoltók

A könyvben először a borítója fogott meg. Annyira az olyan borítókat, amin a piros szín erősen kitűnik a világos háttérből. Így hát nagyon örültem neki, amikor sikerült megszereznem ezt a könyvet.

A fülszöveg:

"Valami nincs rendben Kaylee Cavanaugh-val; megérzi, ha valaki a közelében meg fog halni. És amikor ez bekövetkezik, egy ellenállhatatlan erő arra kényszeríti, hogy sikítson, mint egy lidérc. Szó szerint.

Kaylee szívesebben foglalkozna azzal, hogy végre sikerült felkeltenie az iskola legjobb pasijának a figyelmét. De nehéz végigcsinálni egy romantikus randevút olyasvalakivel, aki láthatóan többet tud az ember kényszeres sikítozásáról, mint ő maga.

Amikor pedig az iskolatársaik látszólag ok nélkül sorra holtan esnek össze, csak Kaylee tudja, ki lesz a következő...

„Az idegességtől verejtékes lett a tenyerem, és kivételesen örültem, hogy képtelen vagyok megszólalni. Hogy nem tudok válaszolni Emmának. Ehelyett nyeltem, és a torkom összeszorult, akadályt képezve az engem belülről perzselő sikoly előtt. A szürke köd sötétebbé vált, bár sűrűbbé nem igazán. Könnyedén keresztülláttam rajta, ugyanakkor megváltoztatott mindent, amin rémült tekintetem megpihent; mintha a tornatermet áttetsző szmogfelhő takarta volna. És a valamik továbbra is a látóhatárom peremén mozogtak, hol az egyik irányba rántva a tekintetemet, hol a másikba.

Abban a pillanatban bármit megadtam volna, hogy képes legyek megszólalni, nem csak azért, hogy figyelmeztethessem Emmát - mert ez természetesen vitatható tett lett volna -, hanem hogy megkérdezzem Nasht, mi a fene történik. Ő is látja, amit én? És ami még fontosabb, ők is látnak már minket?”

A szereplők:

Kaylee nem volt túl szimpatikus számomra eleinte. Nem értettem egyet a gondolataival, valahogy nem tudtam egyezni vele. Túlreagál dolgokat, amiken higgadtan kéne fogadnia, más fontosabb dolgokra meg érzéketlen. Nem bírtam azt se, hogy ami kipattant a fejéből rögtön rohant is megtenni, hiába figyelmeztették sokan, hogy talán nem kéne. Nem gondolja végig a dolgokat, mielőtt cselekszik. Emellett önbizalom hiányos is, és akkora ökörségek tudnak az eszébe jutni (pl hogy neki rákja van és meg fog halni)

Nash se volt favorit. Már eleve hogy a suli legjobb pasija (kackac) hirtelen észreveszi a "kis szürke egérlányt" és kiderül hogy hopp egészen véletlenül mindketten lúdvércek. (lúdvérc?? lúdvérc?? - amikor először olvastam ezt a szót azt hittem rosszul látok... mi az hogy lúdvérc?? ezt a szót nem bírom feldolgozni:))

Később aztán Nash egyre inkább szimpatikus lett, de akkor sem az igazi. Nem tudták megtestesíteni azt a hősnő-hős párost akiket én igazán szeretek. Nash is túl fiatal és éretlen még.

A mellékszereplőket sokkal jobban szerettem. Itt van pl Tod, komolyan őt bírtam a legjobban az egész könyvben.:)

Véleményem:

Tudom eddig csak rosszat írtam, de egyáltalán nem rossz ez a könyv. Számomra egy kicsit morbid volt, a halál témát nem szeretem feszegetni. Egy kicsit erős volt nekem, ahogy összefűzte az írónő ezt a könyvet: halál előrejelzése, sikoly, kaszás, lélek meg a lélek visszatartása, mozgatása mindezt egy tizenévesekkel teli iskolai környezetben. Csak én érzem ezt egy kicsit furának?

De aztán túltettem a témaválasztáson magam, mert amúgy pedig izgalmas a könyv. Az biztos, hogy nem lehet unatkozni olvasás közben. 

Eléggé bele lehet merülni és leköti az embert, csak úgy röpül az idő olvasása közben.

De a vége? Az kiakasztott. Ez a csavar annyira.. nem is tudom szörnyű volt. 

Egy kicsit csalódott vagyok. Olyan jól indult, még akkor is ha a szereplők alapból nem lopták magukat a szívembe. A cselekményt időközben olyan jól sikerült alakítani, de a vége? 

Egy valaminek viszont örülök: Mindettől függetlenül a szerelmi szál jó lett. Szépen felépített a kapcsolat az elejétől kezdve apránként történtek az események nem durr bele a közepébe. 

Érdemes elolvasni a könyvet, de nem hagyott bennem túlzott nyomot. Egy kicsit jobbra számítottam. Egy kicsit kavarognak bennem az érzelmek a könyv miatt.

Értékelésem: 4/5

Oldalszám: 299

Kiadó: Jaffa Kiadó

Kedvenc jelenet: ilyen most nem volt

Kedvenc karakter: talán Tod

Legrosszabb jelenet: ilyen sem volt

Nem szimpatikus karakter: talán ilyen se volt

Gayle Forman: Hová tűntél?

Gayle Forman sorozatának első részét, a Ha maradnékot már korábban olvastam és kifejezetten tetszett. Így mindenképp szerettem volna a folytatását is elolvasni. (Meg egyébként se hagyok félbe sorozatot:))

A könyv elég sokáig feküdt a polcomon, valahogy nem éreztem hozzá elég késztetést, hogy elkezdjem. Amikor aztán nekikezdtem hamar belefeledkeztem, hiszen sikerült azt a világot visszaidéznie, amit a Ha maradnékban tapasztaltam.

A fülszöveg:

"Képzeld el, hogy azt az életed éled, amiről álmodtál. A világ egyik leghíresebb rockzenésze vagy, az újságok címlapon hozzák a képedet, és a lábad előtt hever a világ. Az első lemezed olyan sikeres lett, hogy soha nem lesznek már anyagi gondjaid. A barátnőd nem elég, hogy tehetséges és felkapott filmproducer, de jobban megért téged, mint bárki a világon.

Képzeld el, hogy mindennek ellenére mégsem lehetsz boldog, mert három évvel ezelőtt olyasmi történt, amitől valami meghalt benned.

Amikor egyetlen éjszakán találkozik a múlt és a jövő, esélyt kapsz, hogy mindent helyrehozz, ami félresiklott, már csak az marad kérdés, hogy tudsz-e élni vele.

De létezik egyáltalán újrakezdés? És milyen árat kell fizetni érte?"

A szereplők:

Nekem Adam eleinte nem volt szimpatikus (nem úgy, mint az első részben). Nem értettem meg őt, nem találtam igaznak és elengedőnek az indokait, a tetteinek magyarázatát. Akkor kezdett el igazán érdekelni, amikor visszaemlékezett a múltjának egy-egy részletére. Megértettem dolgokat és jobban tudtam neki hinni.

Miára eleinte haragudtam (ahogy Adam tette), és később se találtam elengedőnek a magyarázatát a hirtelen eltűnésre. Sokat változott, szerintem nem pont előnyére. De volt egy pont, a hidas jelenet utáni, amikor pont azt tette, amit tennie kellett. Innentől visszatért a szeretetem iránta.

Véleményem:

A könyvet eleinte untam. Nem tudtam beleélni magam és elhinni Adam szenvedését és önpusztító életmódját. Gondoltam ha ez lesz végig, hát nem tudom hogy el tudom-e olvasni. Aztán megjelent Mia és teljesen más fordulatot vett a történet. A múlt visszaidézéses jelenetek nagyon tetszettek. Talán még jobban is, mint a jelen (az elején). Tele vannak keserűséggel és fájdalommal. Adam fájdalma teljesen valós, amint megértettem a miérteket már át tudtam érezni. (Ettől függetlenül nem értettem egyet minden korábbi tettével.)

Bár csak egy-másfél nap eseményeit foglalja magába a könyv, sokkal többnek tűnik. Minden pillanatot megélnek a szereplők, olyan mint ha lassított felvétel lenne minden esemény. 

A legjobban az érzelmessége tetszik. Sikerült visszahoznia ugyanazt a lelki világot, amit a Ha maradnékban is tapasztalhattunk. Sőt, amit ott hiányoltam, valami amit nem is tudnék igazán megfogalmazni, de éreztem a lelkemben hogy nem teljes, az itt teljesen feloldódott. Itt megvan az a pluszt, amit az első részben hiányoltam. Adammal együtt reménykedtem én is, annyira át tudtam érezni, amit ő érez. Reménykedtem, szinte összeszorított fogakkal, hogy ne tűnjön el megint Mia űrt hagyva maga után. Szinte tapintani lehet a pillanatokat, amiket együtt megéltek tényleg mintha lassítva lenne az idő.

A befejezés gyönyörű, abszolút minden várakozásomat felülmúlta. Tudtam, muszáj volt hogy így történjen. Egy hihetetlenül jó és érzelmes könyvnek tökéletes befejezést adott az írónő. Méltó folytatása az előzményének.

A kezdeti nehézségeket átugorva szinte faltam a könyvet. A háromnegyed részét szerintem egy délután alatt olvastam el. 

Értékelésem: 5*

Oldalszám: 269

Kiadó: Ciceró Könyvstúdió

Kedvenc jelenet: az esti séta

Kedvenc karakter: Mia, Adam

Legrosszabb jelenet: a hidas rész (nem maga a jelent volt rossz, csak olvasni ezt a cselekményrészt)

Nem szimpatikus karakter: a csapat (magára hagyták Adam-et)

Melissa Marr: Törékeny örökkévalóság

Az előző két kötet után én már semmi jót nem vártam ettől a könyvtől. Jobb nem lett, viszont sikerült elrontani az eddigi egyetlen normális szereplőt is (na jó igazából kettőt, de főleg az egyiket).

Ezek után mit mondjak?

A történet:

"A tündérek világában, akárcsak az emberi lények birodalmában, a szerelem és a hatalom körül forog minden. Amikor Aislinnból, a tündérlátó halandóból Nyárkirálynő lesz, nem mennek fényesen a dolgok a négy tündérudvar körül. Beteljesületlen szerelem, sértett büszkeség, bosszúvágy - meg egy igazi bajkeverő, Bananach, a hollólány ármánykodása egyre jobban veszélybe sodorja a tündérvilág törékeny békességét. Boldogság nélkül ugyanis az örökkévalóság fabatkát sem ér. Márpedig Aislinn boldogtalan, mert szerelme, Seth halandó, és így mindketten tudják, hogy előbb-utóbb el kell búcsúzniuk egymástól. Sorcha, a Magas Udvar és az egész tündérbirodalom királynője boldogtalan, mert magányos. Niall, a Sötét Király boldogtalan, mert a vele történt tragikus események ellenére képtelen ellenállni a kísértésnek, hogy ártson másoknak. Pedig ott él közöttük minden boldogság és békesség kulcsfigurája. Egy halandó, aki szabad bejárással bír mindegyik tündérudvarba. Élvezi bizalmukat, hallgatnak a szavára. Befolyásos… és a védelmük alatt áll. Sorcha, a tündérbirodalom királynője gyengéd érzelmeket táplál iránta... A halandót Seth Morgannek hívják, ő Aislinn szerelme. Seth rájön, hogy nincs más megoldás: neki kell tündérré válnia ahhoz, hogy szerelmével együtt élhessenek az örökkévalóságban. Azt is tudja, hogy ez egy csapásra helyrebillentené az egyensúlyt a többi szenvedő életében is, hiszen Keenan és Donia újra egymásra találhatna, Seth ott állna Niall mellett, hogy visszatartsa a gonosz kísértésektől, és Sorcha sem lenne többé magányos. Elindul a Magas Udvarba, hogy alkut kössön a Tündérkirálynővel, és bebocsátást nyerjen az örökkévalóságba. Csakhogy az egyezségnek ára van. Amikor tündérként visszatér a Nyár birodalmába, Aislinn éppen megragadta Keenan csuklóját, és megborzongott: nem a hidegtől, hanem örömében, ahogy az elektromosság átcikázott a bőrén és a csontjain. Tagadhatatlanul szexuális töltetű élmény volt. A fiú keze a csupasz hasán nyugodott, és ez majdnem olyan erotikus volt számára, mint Sethtel. Nem lökte el magától a fiú kezét, nem engedte el a csuklóját. A bőre életre kelt a napfénytől. Keenan napfényétől. Felsóhajtott, amikor egy erősebb napsugár a fiú tenyeréből kiindulva a bőrébe hatolt. A szeme rebegve lecsukódott, ahogy végighullámzott rajta a vágy. Seth ráébred, hogy Aislinn és Keenan időközben vészesen közel került egymáshoz. Nem adja fel, harcolni akar a lányért, vissza akarja szerezni Aislinn szerelmét."

Véleményem:

Nehéz bármit is írnom az előzmények után. Hát sikerült a két kedvenc szereplőmet is elrontani. Ezek után tényleg nem marad semmi, ami miatt érdemes lennem ezeket a könyveket megtartanom.:(

Ez a két szereplő nem más, mint Seht és Niall.

Pedig én örültem amikor kiderült, hogy Seth lesz a 3. részben a főszereplő. Azt hittem, hogy végre akkor most nem csak picsogás lesz az egész. Hát tévedtem!! Az egyetlen szereplő, aki eddig nem hisztizett az Seth volt. Na most ebből is kaptam jócskán.

Miért?Miért?Miért?

Aislinn egy idióta. Seth és Keenan között vergődik, miközben annyira egyértelmű hogy kit kéne választania.

Keenan egy seggfej. Emellett teszi a szépet Doniának is, csórikám folyton bedől neki.

Seth az egyetlen normális, de őt meg majd megeszi a féltékenység, emiatt ő is hisztiskirállyá változik. 

Én ezt nem értem esküszöm.

Niall meg aztán pláne. Igaz hogy ő nem hisztis (végre el se hiszem), de ő meg túl komolyan veszi a szerepét a sötét udvar élén, szóval ő is teljesen megváltozik.

Az egyetlen talán szimpatikus szereplő Sorcha, akit persze mindenki utál. De én már nem is merek semmit se mondani róla se, ki tudja mik lesznek még itt a folytatásokban.

3 könyvnyi hisztit végigolvasva úgy döntöttem befejeztem ezt a sorozatot. Én utálom a hisztis férfi karaktereket, itt meg aztán vannak dögivel.

Na meg aztán minden a feje tetejére áll: Aki elvileg gonosz az mégse gonosz, most akkor Keenan egyszer „jó” utána meg ő a szemét, hazudós meg blablabla
Egyszer elolvasni jó, meg szép a borítója, de kb ennyi. Én köszönöm de többet nem kérek a sorozatból.

A sorozatnak összességében azért adtam 3 pontot, mert ennél vannak rosszabb könyvek is. Az alapötlet nem rossz, a megvalósítás viszont igen. Na meg a szereplők de erről már eleget írtam. Egyszer el lehet olvasni, de többször már nem érdemes.

Értékelésem: 3/5

Oldalszám: 315
Kiadó: Kelly Kiadó
Kedvenc jelenet: Sorcha udvara
Kedvenc karakter: Sorcha
Legrosszabb jelenet: Aislinn-Keenan-Seth háromszög
Nem szimpatikus karakter: Keenan, Aislinn

Melissa Marr: Veszélyes álmok

Az első rész után igen csak kétkedve fogtam neki ennek a könyvnek. Azt kell mondjam, hogy jelentősen jobb mint az elődje, viszont a típushibák sajnos itt is megmaradtak. Pedig én igazán bíztam benne..

A történet:

"Századokon át tartó stabilitás és béke után felborul a tündérudvarok közötti egyensúly. Irialnek, a Sötét Királynak új kihívással kell szembenéznie. Ha kudarcot vall, vérontásra és brutális erőszakra kell számítani.

A 17 éves Leslie semmit sem tud a tündérekről és a viszályaikról. Egy nap megtetszik neki egy hátborzongatóan gyönyörű, szemeket és szárnyakat ábrázoló tetoválás. Meg van róla győződve, hogy ez a szimbólum hozza el számára a változást, amelyre kétségbeesetten vágyik.
A tetoválás valóban megváltoztatja, de nem úgy, ahogy remélte. Különös dolgokat és baljós változásokat tapasztal: Leslie és Irial sorsa összefonódik. A lány egyre mélyebbre merül a tündérek világába, képtelen ellenállni a csábításnak.

"A lány a korábbi életére gondolt: a drogosokra a házukban, a részeg vagy ki tudja éppen hol kódorgó apjára, a kifizetendő számlákra, az étteremben töltött hosszú órákra, a barátainak mondott hazugságokra. Ugyan mi hiányozna ezek közül? Nem akart visszatérni a fájdalommal, aggódással és félelemmel teli életéhez. Euforikus örömre vágyott. Érezni akarta, ahogy elolvad Irial karjában. Arra a hatalmas, vad örömre vágyott, amely olyan erővel hatott rá, hogy elvesztette tőle az eszméletét."

Leslie és az első kötetből megismert Niall már egy ideje vonzódik egymáshoz, de a Nyárkirálynő még azt sem engedi, hogy kettesben beszélgessenek. Nem elég, hogy a fiú tündér, még a múltja is sötét titkokat rejt. Vajon Niall szerelme elég erős ahhoz, hogy ez az árnyakkal teli veszélyes világ ne nyelje el örökre a lányt?"

Véleményem:

Leslie sokkal kellemesebb főszereplő, mint Ash. Szerencsére az Ash-Keenan szál hátrébb szorul ebben a könyvben, de még így is több van belőle, mint amit még szívesen elviselnék. 

Az új szereplők egy fokkal jobbak, Niall, Nyúl, Ani és a többiek végre nem csak a hisztire, hanem több érzelemre és megnyilvánulásra is képesek. 

A tetoválás körüli dolgok elég érdekesek, mondjuk talán egy kicsit többet foglalkozik vele Leslie, mint amennyit kéne, de ez jelképezheti azt, hogy érzi, hogy valami fontos fog történni vele. Végül is az élete teljesen feje tetejére áll a tetoválás elkészítése után. 

Irial eleinte igazán kellemes jellemvonásokkal bírt, de aztán sikerült őt is elcseszni. Talán még nagyobb hisztigép lett belőle, mint anno Keenan-ból, pedig aztán ő is rátesz még egypár lapáttal ebben a könyvben is.

Nem bírom elviselni a hisztis férfiakat, az életben sem, a könyvekben sem, itt meg aztán tucatszámmal fordulnak elő.

Niall-Leslie szálat túl gyorsan lezárta az írónő, nem így kellett volna történnie. Talán az ő történetük feldobta volna egy kicsit az egész könyvet, de így csak azt kell mondjam, hogy összességében nem sikerült felülmúlnia a sorozat kezdő kötetét. 

A kutyás dolgot nem igazán értettem, azt egy kicsit egyértelműbben is leírhatta volna az írónő. Most akkor egy vagy több kutya van? Gabriel is kutya vagy ő a kutyák vezére? Ezekre a kérdésekre nem sikerült választ kapnom a későbbiek során sem. 

Itt sem történik szinte a 300 oldalon semmi, azon kívül hogy Irial megőrül, Keenan továbbra is hisztizik, Aislinn "szenved", a tündérlányok táncolnak, Seth küzd Aislinnért, Niall küzd önmagával és Leslie iránti szerelmével, Leslie meg bizonytalankodik. 

Valahogy az egész egy összevissza kavarodás.

Jobbnak indult, mint a Veszélyes játék, de még mindig nem az igazi.

Értékelésem: 3/5

Oldalszám: 300
Kiadó: Kelly Kiadó
Kedvenc jelenet: Leslie és Niall közös jelenetei
Kedvenc karakter: talán Niall
Legrosszabb jelenet: Irial későbbi érzelmi ámokfutásai
Nem szimpatikus karakter: Keenan, Aislinn, Irial

Melissa Marr: Veszélyes játék

A sorozatot egy Kelly 2+2 akcióban szereztem be. A fülszöveg jót ígér, a borító gyönyörű, semmi nem gátolt hát meg abban, hogy minél hamarabb megszerezzem mind. A molyos értékelések ugyan elég színesek voltak, ígértek jót és rosszat is, de hát egy próbát mindenképp tenni akartam vele. 

Hogy mi az az egy szó, amivel összességében jellemezni tudnám ezen könyveket? Hát az, hogy IDEGESÍTŐ.

A történet:

"A tündérek kedvesek és bájosak?
Épp ellenkezőleg: erősek, veszélyesek, s az emberek világában élnek.

Hol láthatatlanok, hol pedig álcát öltenek, és nem sokan tudják, kik ők valójában. Ám a 17 éves Aislinn tudja: a tündérlátás képességével született, amely számára inkább teher, mint áldás. Mindig ott vannak körülötte, látja a kegyetlenségüket, de a nagyanyján kívül senkivel sem beszélhet róluk. A legjobb stratégia elkerülni őket…

Egyes számú szabály: Soha ne hívd fel magadra a figyelmüket!
Kettes számú szabály: Ne beszélj a láthatatlan tündérekkel!
Hármas számú szabály: Ne bámuld a láthatatlan tündéreket!

Már késő. A nyomába szegődtek. Egy halott lány és a farkasa, valamint egy félelmetes, ugyanakkor ellenállhatatlan vonzerőt sugárzó fiú, Keenan. Vajon mit akarnak tőle?
Az eddig biztonságot nyújtó szabályok már nem működnek, s minden veszélybe kerül: Aislinn szabadsága, halandó élete, és a legjobb barátja, Seth, aki talán már több mint barát. Fokozatosan kibontakozik egy évezredes történet átokról, beteljesületlen szerelemről, gonosz erőkről és kitartásról. Talán nem tökéletes minden, de az lehet.
Tündérintrika, halandó szerelem, egy ősi játék kegyetlen szabályai és a modern elvárások összecsapása - erről szól Melissa Marr 21. századi tündérmese-sorozatának első kötete."

Véleményem:

Hjaj, hát nem lesz egyszerű menet leírnom, hogy mit gondolok erről a könyvről. Több a rossz benyomásom, mint a jó.

Kezdeném a legrosszabbal: az idegesítő, hisztis, picsogós karakterekkel.

Miért, miért, miért kell férfi karaktereknek tinilányokat megszégyenítő hisztirohamokat kapniuk??

Annyira gagyi, semmitmondó problémácskáik vannak, amiknek seperc alatt lehetne megoldást találni, erre oldalakon, fejezeteken keresztül megy a huzavona és a hiszti, a nyafogás.

Keenan karaktere a legrosszabb. Az amennyit rinyál egy-egy dolgon az valami botrányos. 

Aislinn vagy Donia? Donia vagy Aislinn? De akkor most Aislinn nem áll velem szóba, Donia meg nem kell. Aislinn végre szóba áll velem Donia meg haragszik. Most Aislinn Seth-tel van, Donia hajlandó szóba állni velem. Aislinn foglalkozik velem, Donia megint haragszik. Most Aislinnt szeretem, most Aislinnt nem szeretem Donia kell. De mégis Aislinn kell, ja nem Donia....

NEMNEMNEMNEMNEM!!! Mi ez kérem????

Aislinn karaktere is szörnyű, kb ugyanez a téma csak Keenan és Seth között. Egyszerűen nem értem, hogy miért kell 17-18 éves emberekből ilyen hisztis gyerekeket csinálni.

Maga a történet eltörpül ezek mellett.

Egyáltalán nem rossz az alapötlet, viszont a kivitelezés borzasztó. A tündérek világából annyi mindent meg lehetett volna még mutatni. Egy kicsit jobban kifejteni a dolgokat, a karaktereknek egyéb jellemvonást is adni, nem csak a sértődöttséget, a hisztit és a duzzogást. Mert hjaj duzzogás is van ám ezerrel. Sértődés és most aztán nem állok veled szóba és örihari van. 

Keenan hülyének nézi Aislinnt és Doniát is. Erre ezek annál jobban mennek utána, pláne Donia. 

Seth az egyetlen értelmes ember az egész könyvben. 

Aislinn nem bír persze dönteni. Nem is értem, hogy mi a kérdés: Az idióta Keenant válassza, aki folyton vissza-visszamegy Doniához, vagy a normális és élettelteli Seth-et, aki viszont szereti? Neeem, neki 300 oldalon keresztül szenvednie kell hogy most akkor ide vagy oda, vagy oda vagy ide, vagy most akkor mi legyen. 

A befejezés? Persze annyira egyértelmű már az elején is, hogy mi lesz a vége, de azért a megvalósításon még gondolkoznia kéne Aislinnek. Ez már így előre elképzelve is hülyeség és megvalósíthatatlan.

Gyakorlatilag semmi sem történik a könyvben 300 oldalon keresztül a rinyáláson kívül. 

Némi tündértörténet itt ott befigyel, de annyira vajmi kevés, hogy nem segít. 

Tetszettek a fejezetek elején az idézetek, előrevetítették az adott fejezet eseményeit. Tényleg érdekes volt és az idézetek önmagukban is egy történetet alkottak.

Összességében nagy csalódás volt a könyv, valószínűnek tartom, hogy ha nem nyaralás alatt olvastam volna nem végeztem volna vele pár nap alatt. Annyira unalmas és agyoncsépelt gondolatmenetek vannak benne, hogy sokszor muszáj volt letennem mert teljesen lefárasztott.

Értékelésem: 3/5

Oldalszám: 302
Kiadó: Kelly Kiadó
Kedvenc jelenet: hát ilyen nem nagyon volt, talán a tündérek bemutatása
Kedvenc karakter: ilyen meg még kevésbé, ha muszáj választani akkor talán Donia
Legrosszabb jelenet: a fentebb említett összes dolog
Nem szimpatikus karakter: Keenan, Aislinn

Lissa Price: A testbérlők

Még csak most csöppentem bele a disztópiás regények világába, így nincs túl sok viszonyítási alapom. Így hát nagy érdeklődéssel vettem kezembe A testbérlőket. Nagyon finom illata van a lapoknak, a borító is szép, bár nekem hiányzik belőle egy kis szín, a könyvet pedig sikerült egy nap alatt elolvasnom, annyira belemerültem.

A történet:

"A Földet háború pusztította, emberek milliói haltak meg. S ebben a világban valóra válik az emberiség régi álma. Végre lehetséges egy másik személy testébe bújni. A 16 éves Callie rábukkan egy titokzatos helyre, ahol rászorult tinédzserek bérbe adhatják fiatal testüket a társadalom idős, de tehetős polgárainak. Amikor azonban a fejébe ültetett szerkezet meghibásodik, Callie öntudatára ébred, és dúsgazdag bérlőjének mesés életét kezdi élni.

Aztán a lány ráébred a halálos tervre, aminek ő is része. Az összeesküvés szálait befolyásos emberek mozgatják, és Callie kénytelen lesz végére járni a rejtélynek, ha életben akar maradni. Ez pedig nem lesz egyszerű, mert ebben a világban tényleg senki sem az, akinek látszik."

Véleményem:

Hiányoltam az előzményeket. Rögtön a történet közepébe vág az író, nem magyarázza el pontosan, hogy mi történt. Szívesen olvastam volna többet még a spóraháborúról, igaz menet közben ez-az kiderült róla, még sincs kerek egész képem, hogy akkor most valójában mi történt. Nem lett megmagyarázva, hogy kik azok a marsallok, a spóraháborúban kik harcoltak egymás ellen, miért csak a szépkorúak és a fiatalok kaptak ellenanyagot. Sok kérdés, amelyet jó lett volna egy kicsit jobban kifejteni bekezdésként.

A cselekmény egyedi, leleményes, tetszett a megvalósítás. Testbérléssel vagy valami ehhez hasonló dologgal még nem találkoztam az eddigi olvasmányaim során. Szóval az alapötlet igenis tetszett.

Igaz, amikor Callie rájön arra, hogy a bérlője tervez valamit és az ő testét használja arra, hogy tervét véghez vigye, hát egy kicsit elszomorodtam. Azt hittem innentől egy szokásos, átlátszó rejtélymegoldást kapok. És lám az írónő csavart egyet a történeten és kihozott valami teljesen meglepőt.

Callie egyébként szimpatikus főszereplő volt számomra. Szerencsére nem olyan hisztis, mint más könyvek tizenhat éves főszereplői közül jó néhány. Lehet, hogy ez azt akarja mutatni, hogy már fiatalon fel kellett nőnie a feladathoz, amely az öccse megmentése és az életben maradás. Lényeg az, hogy kellemes főszereplő, igazán lehet szeretni és átérezni a gondjait.

A könyv igazán leleményes, leköti a figyelmet, nehéz letenni olvasás közben. Tetszett a megteremtett világ, az az üresség, a nyomor, a kétségbeesés ami jellemzi. Ezzel szemben áll a gazdagok már-már pofátlan pénzköltése, amely még jobban kiemeli a szegény gyerekek és a gazdagok közötti ellentétet.

Biztos vagyok benne, hogy ha a valóságban is lehetőség nyílna a testbérlésre, pontosan ugyanígy kihasználná sok ember a másikat, mint ahogy itt a könyvben is kihasználják a szépkorúak ezeket a fiatalokat. 

A befejezés folytatásért kiált, bízom benne, hogy valóban lesz folytatás. Vannak elméleteim az Öreg személyével kapcsolatban, de ezeket nem szeretném elárulni. Ha lesz folytatás és beigazolódik a gyanúm (ha nem akkor is), elárulom, hogy mire gondoltam.

Jó könyv, jó történet, nekem hiányzik belőle valami plusz, amitől igazán kedvenc könyvemnek nevezhetném.

Emellett örülök, hogy olvashattam és biztos hogy a jövőben is még újra fogom olvasni.

Értékelés: 4/5


Oldalszám: 328
Kiadó: Agave Kiadó
Kedvenc jelenet: Callie és Helen beszélgetései
Kedvenc karakter: Callie, Helen, Lauren, Madison
Legrosszabb jelenet: 37-es intézetben történtek
Nem szimpatikus karakter: Elsőrendű Állomásnál mindenki

Julie Kagawa: The Iron King - Vaskirály

A könyv mindig is mozgatta a fantáziámat, így amikor lehetőségem nyílt elolvasni, megragadtam az alkalmat és belevetettem magamat. Kezdeti nehézségek ellenére olvastatja magát, és hamar (sőt túl hamar) vége lett. Érdekes, izgalmas, leleményes, titokzatos és még egy kis szerelem is belefér ebbe a könyvbe.

A történet:

"Valami furcsa mindig volt Meghan életében; már hat éves kora óta, amikor édesapja eltűnt a szeme elől. Az iskolában sem tudott teljesen beilleszkedni… sem otthon. 

Amikor egy gyanús idegen kezdi távolról figyelni, és tréfakedvelő legjobb barátja egyszeriben a védelmezőjévé válik, Meghan érzi, hogy minden meg fog változni, amit csak ismer. 

De a valóságot álmában sem tudta volna elképzelni – hogy ő egy mesebeli Tündérkirály lánya, és egyben tehetetlen báb egy öldöklő háborúban. De idővel kiderül, mire hajlandó azért, hogy megmentsen valakit, akit szeret, vagy hogy útját állja egy rejtelmes gonosznak, akivel egyetlen tündér sem mer szembenézni… és hogy megtalálja-e a szerelmet egy ifjú herceggel, aki szívesebben látná őt holtan, semhogy közel engedje jeges szívéhez."

Véleményem:

Egy kicsit unalmasan kezdődik. Meghan kezdeti viselkedése köszönő viszonyban sincs, a későbbi önmagával (szerencsére). Nagy örömömre, azonban csak a kezdet ilyen nehézkes, miután Meghan szemét felnyitják a valóságról (Puck eredetének kiderülése nem okozott túl sok örömet - sőőt... azt úgy kihagytam volna a történetből) hamar felpörögnek az események.

Sohasohaföld (ha már ennyire szörnyű neve van) igazán izgalmas. Erről jut eszembe, határozottan nem tetszenek a nevek. Itt elsősorban a magyar fordítással van gondom. Jótündér Udvar, Kacor (bár a Kaci igazán aranyos:)) és megannyi név, ami annyira zavart. Ezek egy gyerekkönyvbe való nevek, míg ez a könyv mese és az ifjúsági irodalom határán mozog. Mesének sok, ifjúsági irodalomnak kevés (legalábbis ezekkel a szörnyű név fordításokkal).

Ennyit a negatív dolgokról, meg egyébként se tudok másba belekötni.:) Szóval a rázós kezdet után végre elkezdődnek az izgalmak. Amúgy Kacor karakterét nagyon bírtam, szintúgy, mint Ash-t, aki a kedvenc szereplőm lett. 

Sohasohaföld mint írtam már, igazán izgalmas. Élménydús eseményekkel, érdekes lényekkel sikerült feltöltenie az írónőnek ezt a világot. Szívesen olvastam volna még többet a két udvarról és a körülöttük lévő környezetről.

Meghan eleinte nagyon gyerekes, ami szerencsére megváltozik a későbbiekben. Sőt, az nem kifejezés, hogy változik, túlontúl éles váltás, ami már egy kicsit zavaró.(Ettől függetlenül nagyon örültem a változásnak). Ez az éles váltás egyébként megfigyelhető több karakter, vagy akár jelenetek esetében is. Pl. Ash a végső jelenetekben már-már félholtan hever, de amikor Meg bajba kerül mégis feláll és harcol tovább. 

Ami igazán tetszett, az maga a történet. Ahogy fonódnak a szálak, ahogy kibontakoznak az események, ahogy sodródik az olvasó a történettel. Olvastatja magát, el lehet merülni benne. Kezdeti kétkedésem hamar elfelejtődött és igazán át tudtam élni Meg kalandjait. 

A szerelmi szál nagyon jó: Puck, Meghan és Ash csipkelődései, Ash közeledése majd távolodása, Meg hajthatatlansága nagyon el lett találva és egy magasabb szintre emeli a történetet. 

Ha most eltekintünk attól, hogy mégis csak egy kitalált történet azért sok igazság megbújik a történet mögött. Legfontosabb a rohamos technikai fejlődés, amely köré felépül a cselekmény. Megjelennek a technikai újdonságok és közben szép lassan elfelejtjük, hogy honnan jöttünk, hogy kik voltunk egyszer. Elfelejtődnek (vagy talán kevésbé lesznek fontosak) a csodák, hogy megleljük a saját csodáinkat.

Szerettem ezt az ifjúsági mesét, magával ragadott. Hibái ellenére nem tudom nem szeretni. 

(A borító eszméletlenül gyönyörű)

Értékelésem: 5/5

Bear Grylls: Istenek aranya

Nagyon megörültem a hírnek, amikor megtudtam, hogy magyarul is megjelenik Bear regénye. Az első magyarul megjelent könyve egyébként A vadon törvényei, amely inkább túlélési praktikákat és egyéb hasznos tanácsokat tartalmaz a természet kedvelőinek. Kíváncsian vettem kezembe tehát ezt a könyvét is, és izgalommal vártam, hogy mi újat tud nekem mondani azok után, hogy a műsorát is rendszeresen nézem, no meg milyen regényt tud írni ő, a túlélés szakértője.

A történet:

"Bear Grylls első kalandregényében is hozza lélegzetelállító formáját. Az istenek aranya is a természet erőivel és csodáival való szembenézésről szól, ezúttal is az életbenmaradáshoz szükséges találékonyságé és a túlélési technikáé a főszerep! Beck Granger nagybátyjával, a híres antropológussal Kolumbiába érkezik, hogy részt vegyen El Dorado, az elveszett város felkutatására induló expedíción. Ám mielőtt útnak indulnának, álarcos támadók rabolják el Beck bácsikáját. Beck hamarosan rábukkan egy régi térképre, amely elvezetheti őket úti céljukhoz, és a helyi rendőrfőnököt rászedve végül az éj leple alatt egy tengeri tutajon vágnak neki a nagy utazásnak… A fiataloknak kalandos útjuk során nem csupán a természettel, a vadállatokkal, a szomjúsággal és az éhséggel kell megküzdeniük, de az őserdő indiánjaival is találkoznak. Beckről azonban hamar kiderül, hogy a túlélőtechnikák avatott ismerője, és minden szorult helyzetből ki tudja rántani újdonsült barátait..."

Véleményem:

Gondolom nagy meglepetés senkit se ér, ha azt mondom, hogy a fő szerep itt is a túlélési technikáké. Persze körítve egy kis emberrablással, kutatással és titokzatos bennszülött néppel. 

Emlékeztet ez a könyv engem gyermekkorom kedvenc kalandfilmjeire, kalandmeséire. Jó volt egy kicsit nosztalgiázni ezáltal.

Melyik gyerek ne álmodna arról, hogy a bácsikája egy híres antropológus, akivel beutazhatja a világot, és mindenféle hellyel, emberekkel, kultúrával találkozhat? Beck is belecsöppen egy ilyen világba, és igen hamar kiderül, hogy ő bizony nagyon érti a természet törvényeit. Egy kis családi hagyomány, egy kis "kincsestérkép" és máris elő van készítve az út egy hihetetlen kaland felé.

Maga a könyv olvastatja magát, érdekes, izgalmas, úgy gondolom nagyon sokat lehet belőle tanulni, vagy egyszerűen csak elgondolkodni a különböző szituációkon. Megismerni a növényeket, az állatokat, megtanulni, hogy lehet búvóhelyet készíteni, tüzet gyújtani bizony nem olyan egyszerű a mai ember számára. 

Jó kikapcsolódást nyújt a könyv, egy nehezebb olvasmány után igazán el lehet az olvasása közben lazulni.

Amit sajnálok, hogy a vége olyan összecsapottra sikeredett. Miután a könyv kb 2/3-a a hajóútról szól, az 1/3-ra jutott a dzsungel és a befejezés. Lehetett volna még hosszabban a dzsungelútról írni, hiszen igazán érdekes és izgalmas volt ez a rész. A végső "harc" pedig végképp összecsapott, mintha már unta volna Bear a könyv írását, és szerette volna abbahagyni. 

Amolyan fiataloknak szóló izgalmas könyv, sok kalanddal és persze ijesztő történetrészekkel, megfűszerezve egy kis természetismerettel, természetszeretettel. 

Titokzatos őslakók, némi mágia... minden gyerek álma, hogy egyszer ekkora kalandban legyen része.

Hasznosnak tartom ezt a könyvet, főleg a praktikák és jó tanácsok miatt, no meg Bear iránti őszinte tiszteletem és talán mondhatni rajongásom miatt is. 

A borító gyönyörű, a fordítás jó, azt sajnálom hogy elég nagyok a betűk és magasak a sorközök, emiatt hosszabbnak tűnik, mint amekkora valójában. (Mondjuk ez akár jó reklámfogás is lehet:))

Értékelésem: 4/5

Ally Carter: Görbüljek meg, ha igazat mondok

Az első rész nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, de ettől még nem ment el a kedvem a sorozattól. Valójában örülök, hogy folytattam hiszen a két könyv ég és föld. Annyira más, annyival izgalmasabb, Cammie is egy kicsit érettebb. Végre több volt az iskolás rész, több izgalom és nem csak hiszti meg fiú ügyek.

A történet:

"Miután Cammie Morgan, a Kaméleon, kénytelen volt lemondani első barátjáról, Josh-ról, megfogadta, hogy soha többé nem sodorja veszélybe társait és az iskoláját; zavartalan félévre vágyik. De ezt könnyebb mondani, mint megtenni, ha az ember a CIA örököse és a Kivételes Ifjú Hölgyek Gallagher Akadémiájának diákja… A tanárok titkolóznak, az öreg kastélyba titokzatos vendégek érkeznek, és a Csipkebokor fedőnévről sem tudni, mit takarhat… Megtarthatja-e a lány fogadalmát? Cammie és a barátai falakon másznak át, kémkednek, hogy kiderítsék az igazságot. Bár bíznak képességeikben, ez alkalommal a Cammie szívéért és szeretett

iskolájáért folytatott harc keményebb, mint valaha…"

Véleményem:

Hát tényleg teljesen más a két könyv. Még a borítója is szebb, mint az elsőé:)

Kevesebb hiszti, több izgalom, és mégtöbb titokzatoskodás. 

Zach karaktere igazán elbűvölő. Pofátlanul pimasz, de nem lehet nem szeretni. Mindent tud és ugratja, tanítgatja Cammie-t... a kedvenc karakterem. Elképzelhető, hogy az ő jelenléte emelte magasabbra a könyv színvonalát. 

Végre igazán beindulnak az események. Titkolózás, titkos kihallgatások, elejtett félmondatok és a lányok máris akcióba lendülnek. Nem más a tét, mint az iskola megmentése. Gyűlnek a furcsa esetek, ráadásul a fiúk is egyre furcsábbak. No meg a lányok is, hiszen mégis csak egy csapat fiú költözött be a sulijukba:)

Csajos bolondságok ugyan még mindig vannak, de legalább Cammie-nak megjött egy kicsit az esze. Már nem az a hisztis liba és egy kicsit letörte az egóját Zach, ami őszintén rá is fért. 

Egy kicsit ugyan háttérbe szorultak a lányok, főleg Liz, amit sajnálok. Viszont kellően humoros és könnyen olvasható. Olvastatja magát, nem unalmas.

Szóval aki legyűrte az elsőt az semmiképp se hagyja abba, mert ebben a részben nem fog csalódni.

Értékelésem: 5/5

Ally Carter: Ha megtudnád hogy szeretlek, meg kellene öljelek

Ez a könyv az a megjelenésétől kezdve foglalkoztat. Felkeltette a kíváncsiságomat a fülszöveg és a szép borító, de közre játszott az is, hogy a bentlakásos történeteket nagyon szeretem. Így hát mit volt tenni, egy Kelly 2+2 akcióban valahogy a kismanók a kosaramba tették és megrendelték helyettem.

A történet:

"Cammie Morgan a Kivételes Ifjú Hölgyek Gallagher Akadémiájának diákja. Tipikus lányiskola ez, amennyiben szokványosnak tekinthető, hogy a tanulók harci művészeteket, valamint a kémiai hadviselés legújabb módjait sajátítják el, és CIA–kódok feltörésével szerezhetnek plusz krediteket. Cammie Morgan kémnek tanul. Tizennégy nyelven beszél folyékonyan, és hétféleképpen képes puszta kézzel megölni valakit, de minden tudománya csődöt mond, amikor találkozik egy hétköznapi fiúval, aki őt ugyanolyan hétköznapinak hiszi, mint bármelyik másik lányt..."

Véleményem:

Hát hol is kezdjem. 

Egy cseppet elvan szállva magától Cammie. Szóval hiába tanul már sok-sok éve kémnek és tud mindenféle harcművészettől kezdve nyelveken át egyetemi szintű kémiát, szegénykém elég buta és öntelt.

Nem sok szimpatikus jellem van benne. Egy kicsit túl van hangsúlyozva Cammie szerepe. Tehát mindentől függetlenül ő akkor is csak egy 15 éves lány, és nem ő váltja meg a világot. Nem szeretem az olyan karaktereket, akik túlságosan magabiztosak. Ráadásul még hisztis is. 

Buta, mert megszeg minden szabályt és nem képes a felelősséget vállalni a tetteiért. 

Számomra sokkal, de sokkal szimpatikusabb szereplők a barátnői Liz és Bex. Kár, hogy ők a mellékszereplők, sokkal szívesebben olvastam volna róluk. Ha ők nincsenek, Cammie sehol se tartana. 

Josh-tól se estem hasra, nem tartozik a kedvenc férfi karaktereim közé.

A cselekmény viszont egész jó. Iskola, barátok, szerelmek, éjszakai elszökések, randik, lebukás, kavarodás, életmentés és beteljesülés (vagy nem - ki tudja?:) Szóval tipikus tinisztori, ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy rossz. 

Mindamellett nem igazán olvastatta magát. Sokszor voltak nyögvenyelős részek, amikor belekezdtem csak pár oldalig jutottam és meguntam. A vége egy kicsit fellendült, az megmentette az egész történetet. 

Hogy ajánlom-e a könyvet? Hát rábeszélni senkit se fogok, de van olyan jó, mint bármelyik más ebben a kategóriában. Egy kicsit beleuntam már a hisztis főhősnőkbe, de ettől függetlenül egyszer elolvasható. Nem túl akciódús, és elfért még volna néhány sulis, tanórás rész, talán attól jobb lett volna.

Meg nem bántam, hogy elolvastam. Az biztat, hogy a folytatása sokkal jobban sikerült:)

Értékelésem: 4/5

Darren Shan: Démontolvaj

Darren Shan Démonvilág sorozatának 2. kötete.

A történet:

Ebben a részben Kernel Fleck-kel (ez a sorozat komolyan ennyire idióta nevű főszereplő fiúkról fog szólni?:)) ismerkedhetünk meg.

Kernel egy átlagos tizenéves fiú, egy szerető családdal és egy furcsa képességgel megáldva. Kernel ugyanis titokzatos villogó gömböket lát. Hamar kiderül, hogy ő a különc, hiszen a környezetében senki se lát ilyen gömböket. Egy éjszaka aztán érdekes dolog történik: a gömbök megelevenednek. Másnap elkezdődnek a furcsaságok: egy kistesó, a szülők meglepő viselkedése, és végül a vidékre költözés. De Kernel itt is csak nehezen tud beilleszkedni. Egy vén boszorkány jóslata után, azonban feje tetejére áll a világa: egyszer csak megnyílik a kapu a Démonvilágba. A kisöccsét elrabolják, így nem marad más választása, mit utána megy az ismeretlen, vészjósló világba.

A véleményem:

Még mielőtt beindul igazán a cselekmény lehet érezni valami feszültséget a sorok mögött. Már ekkor lehet tudni, hogy borzongással teli események elé nézünk. Darren Shan ismét nem hazudtolja meg önmagát - hihetetlen történet, élénk (de még mennyire!) fantázia, és persze az elmaradhatatlan jó barátok, akik tűzön-vízen kitartanak egymás mellett.

Sokkal baljósabb az alaphangulata, mint az eddig általam olvasott Shan köteteknek. Nagyon hamar el lehet veszni benne, és nehéz letenni. Nem vagyok benne biztos, hogy való egy 10-13 éves gyereknek - pedig elméletileg ennek a korosztálynak íródott a könyv.

A démonvilág és maguk a démonok valami hihetetlenek. Ámulok és bámulok, el sem tudom képzelni, hogy hogy lehet ennyire kreatív valaki, hogy ezeket a lényeket így megalkotta.

Kernelt bírtam, mint úgy általában az összes főszereplőt a könyvekben. Helyén van az esze és a szíve. Amikor baj van, rá lehet számítani. 

Talán az egész könyvben a démonvilágban játszódó részek tetszettek. Szinte láttam magam előtt az egészet, mintha csak egy filmet néztem volna. Nagyon jó volt a világok közti utazás, alig vártam már, hogy milyen lesz a következő világ, ahová érkeznek hőseink. 

Végig volt egy olyan érzésem, hogy ez a könyv bár a sorozat 2. tagja, mégis az első kötet előtt játszódik. Úgy tűnik a gyanúm bebizonyosodott - apró kis elhintett mondatok utalnak arra, hogy ez mind időben előbb történik.

Jó volt Dervish-t is "újra" látni, de itt nekem még nem olyan szimpatikus, mint amilyen az első részben volt.

Vész herceget és a "bandája" továbbra is nagy kedvenc, komolyan mondom az egyik legviccesebb gonosz karakter, amivel eddig találkoztam. Annyira kiszámítható, és mégis meg tud lepni. Na meg amiket el tud gondolni:) Viszont a két csatlósa most se kedvenc, pláne ami ebben a könyvben történik velük.

Én megmondom őszintén teljesen meglepődtem, amikor kiderült, hogy ki a démontolvaj. Sejtettem, hogy rossz nyomon járnak, de erre nem számítottam. Bár így utólag belegondolva voltak elhintett jelek a történetben, de talán jó is így, jó volt meglepődni.

Szóval aki szereti a Vámpír Könyveket és Darren Shant az ne hagyja ki ezt a sorozatot, sorozatrészt sem.

Értékelés: 5/5

Darren Shan: A Végzet fiai

Darren Shan Vámpír könyvek sorozatának 12. egyben befejező kötete.

A történet:

A helyszín továbbra is Darren szülővárosa. Darren miután megtudta Darius, Steve kisfiával kapcsolatos titkot, felkeresi a húgát Annie-t. A két testvérnek nagyon sok megbeszélnivalója van egymással. 

Darren barátai, a cirkusz lakói nagy bajba kerülnek: bekeríti őket a rendőrség, és egy csapat vérszipoly tör az életükre. Darren-nak nincs sok ideje, ha meg akarja menteni a bajba jutott barátait. Az összecsapás Steve-vel elkerülhetetlen, a levegő izzik körülöttük, itt és most kell eldőlnie a háborúnak.

A legfontosabb része a történetnek valójában a csata után kezdődik, egy furcsa síkon, ahol Darren már egyszer járt. Amiket itt megtud, azt felhasználhatja a vérszipolyok ellen. Csak egy lehetősége van.

A véleményem:

Azt nem mondhatnám, hogy ilyen befejezést vártam, azonban nem csalódtam. Nem kimondottan szeretem az olyan sorozatokat amik végén nem teljes a happy end. De az író annyira zseniálisan fejezte be a sorozatot, hogy az valami hihetetlen. Na ez az a lépés amire álmomba se gondoltam volna. Mondom én, hogy nagyon kreatív:)

Mindig sajnálom, ha befejeződik egy kedvenc sorozatom, most is így jártam. Olyan jó elmerülni egy másik világban és köteteken keresztül megismerkedni a szereplők sorsaival és újabb kalandjaival. 

Ez a befejező kötet is hozta a mindvégig magasra állított színvonalat, a feszültség már-már tapintható volt egyes részeknél. 

Többet megtudunk a titokzatos Mr Tiny-ról, valamint Lady Evannáról is. Őket soha nem tudtam igazán hova tenni a sorozatban és azt hiszem még a befejezés után is örök rejtély maradnak számomra. 

A legjobb, legteljesebb befejezés, amit csak ki lehetett hozni ebből a remek sorozatból.

Értékelés: 5/5

Darren Shan: Az Árnyak Ura

Darren Shan Vámpírkönyvek sorozatának 11. része.

A történet:

A helyszín újra Darren szülővárosa. Kínzó álmok gyötrik Darrent. Miután megtudta, hogy az Árnyak Ura mindenféleképpen eljön, azóta nem tud nyugton aludni. Bármi is történik, mindenképp bekövetkezik a világ pusztulása. Furcsa viszontlátnia a gyerekkori kedvenc helyszíneit, a házukat, Annie-t, aki azóta is otthon lakik. Megismerkedik egy furcsa kisfiúval, akiről sok érdekességet és titkot tud meg a későbbiekben. Újra találkozik Debbie-vel, aki egy vémber ellenes csoport vezetője lett. Azonban a sors úgy hozza, hogy ebben a csendes kisvárosban  kell újra találkoznia Steve-vel.

A véleményem:

Így a történet vége felé már várható volt, hogy a kör bezárul. Ahol elkezdődött, ott lesz a vége is. Mozgolódik mindkét oldal, most már lehetetlen megállítani a végső összecsapást. Vámpír a vérszipollyal, ember ember ellen küzd a világméretű háborúban. A fennmaradás a tét, itt már nem lehet hibázni. Hatalmas felelősség hárul Darrenre, hiszen ő tudja, hogy bármi történik is a világ sorsa megpecsételődött. Ekkora teherrel nehezen tud együtt élni. 

Mozgolódik a város, érezni a feszültséget mindenhol. Veszélyben van a cirkusz is, Darren összes barátja ki van szolgáltatva a vérszipolyok kénye, kedvének. Szinte fájó látni, hogy mennyire nem ők irányítják a sorsukat. Darrent a múltja is gyötri, egyrészt Steve, másrészt Annie miatt. 

Továbbra is lehengerlő, ahogy az érzelmekkel játszik az író. Nem csak Darren nőtt fel, hanem vele együtt a sorozat is egy magasabb szintre lépett.

Továbbra is hozza a színvonalat, nem csalódtam.

Értékelés: 5/5

Darren Shan: A Lelkek tava

Darren Shan Vámpír könyvek sorozatának 10. része.

A történet:

Darren gyászol, hiszen elvesztett egy számára nagyon fontos embert. Szinte mély depresszióba esik, amiből barátai csak nagyon nehezen tudják visszarángatni a valóságba. De nem érnek rá a múlton rágódni, hiszen Mr. Tiny újabb kalandra hívja őket. Egy titokzatos kapun át Darren és Harkat belépnek egy sivár, kietlen, de gonosz világba. Egyikük se tudja, hogy hol vannak, hogy merre induljanak, mindössze azt tudják, hogy útjuk végére megtudják Harkatról az igazságot. Izgalmas és olykor vérfagyasztó események elé néznek, ahol bátorságukat, elszántságukat és egymás iránti őszinte barátságukat is próbára teszik. Különös lényeg, gyilkos állatok, egy furcsa tengerész és egy még furcsább népcsoport felfedezése és megismerése vár rájuk, hogy a végén megtudják, ki is valójában Harkat Mulds.

A vélemény:

Talán mondhatom, hogy ez a legkedvencebb részem a sorozatból. Aki eddig kételkedett az író kreativitásába és leleményességébe, az mindenképp olvassa el ezt a részt. Néhol még én is meglepődtem, pedig már kezdem úgy érezni, hogy kiismerem magam Darren Shan világában. Súlyos titkokra derül fény útjuk során. Életre-halálra mennek a harcok, egy rossz lépés és mindkettejüknek vége. 

Na ez az a rész, ahol igazán nem lehet unatkozni. Újra felbukkannak rég nem látott szereplők, mint pl Darren szerelme Debbie és a titokzatos Lady Evanna. 

A kalóz az egyik legfurcsább szereplő, egyszerűen nem tudom hova tenni. Nem is értem, hogy Darrenék miért küzdenek végig vele, ahelyett, hogy ott hagynák. Azért ami kiderül róla se piskóta. 

Nem is tudom, hogy ennyi hihetetlen karakter és lény hogy jutott az író eszébe.

Értékelés: 5/5

Darren Shan: A hajnal gyilkosai

Darren Shan Vámpírkönyvek sorozatának 9. része.

A történet:

Darren, Mr. Crepsley, Harkat, Vancha és a társaik ugyan elmenekültek a vérszipolyok elől, de a menekülés folytatódik. Minden erejükkel azon vannak, hogy kijussanak a város alatti csatornarendszerből. Azonban azt még nem is tudják, hogy az igazi veszély csak a felszínre érve fenyegeti őket. A vérszipolyok mozgósították az embereket és a rendőrséget, így a kis csapatnak már nem csak a vérszipolyokkal, hanem a feldühödött városlakókkal is szembe kell néznie. Ha eddig nem voltak elég nagy bajban, hát most bele kerültek. 

A véleményem:

Pörögnek az események. Alig 1-2 napot foglal magába az egész könyv. Itt már annyira izgalmasak az események, hogy az már szinte fájdalmas. Pillanatok alatt végigolvastam a könyvet, mert ha valami letehetetlen, hát ez a könyv az. A menekülés, a városlakók felrázása, a bujkálás. Mintha egy filmet néztem volna.

Szinte fájdalmas látni, hogy mennyire a vérszipolyok irányítják Darrenék sorsát. Ahogy leleményesen felhasználják Debbie-t, Darren érzéseit, félelmeit. Az a magatehetetlenség, ahogy sodródik az árral, és már nem ura a saját sorsának. Egy jól megrendezett színjáték. 

A végére lelassulnak az események. Egy szépen felépített helyen, egy hatalmas szöges árok körül dől el főhöseink sorsa.

Ez a legszomorúbb, leglehangolóbb rész. A könyv az izgalom mindkét végletét súrolja: hol a végletekig feszült a hangulat, hol pedig eszméletlenül fájdalmas. A befejezés pedig: a legmerészebb álmaimban se gondoltam volna, hogy ilyen befejezést olvasok majd.

Mesterien játszik az író az olvasó gondolataival és érzéseivel. Itt már rég nem ifjúsági könyvről van szó. Zseniális, imádom.

Értékelés: 5/5

Darren Shan: Az éjszaka szövetségesei

Darren Shan Vámpírkönyvek sorozatának 8. kötete.

A történet:

Mr. Crepsley, Darren és Harkat a Vérszipolyok Urát üldözve visszatérnek Mr. Crepsley szülővárosába. Rejtélyes halálesetek, a köztereken hagyott vértelen hullák, gyilkosságok rázzák meg a kisváros lakóit. Minden jel szerint vérszipolyok csapata tanyázik a városban. Darren-ék minden éjjel őrjáratot szerveznek, figyelnek és készülnek egy esetleges támadásra. De Darren-nek nem ez a legnagyobb problémája: "Kiskora" miatt egy titokzatos idegen beíratja a helyi középiskolába, és újra tanulnia kell. Be kell illeszkednie a diákok közé. Ez pedig koránt sem egyszerű a Vámpír Hercegnek. Újból találkozik egykori szerelmével, Debbie-vel, majd titokzatos módon felbukkan Steve, a gyerekkori barátja is.

A véleményem:

Ez az egyik legkedvesebb rész számomra a sorozatból. Egyik kedvenc helyszínem Mr. Crepsley szülővárosa. Nagyon élveztem, ahogy a mindennapos éjszakai hadjáratokról olvashattam. Az iskolában történt részek meg kifejezetten viccesek voltak. Debbie-nek először nem örültem, nem volt túl szimpatikus kislányként, de szerencsére megváltozott, és az idegesítő szokásait elhagyta. Steve visszatértének nem örülök, ha ő benne van valamiben abból semmi jó nem sülhet ki. Kétkedve figyeltem a történéseket, de azért arra nem számítottam ami végül bekövetkezett. Időközben Vancha is befutott, a szereplőink nagy meglepetésére. Bírom a figurát, kár lenne érte, ha nem szerepelne a sorozatban. Valójában igen idegesítő és okoskodó, de talán pont ezt szeretem benne:) Ezek után csak még kíváncsibb lettem a folytatásra.

Értékelésem: 5/5

Darren Shan: A sötétség vadászai

Darren Shan Vámpír könyvek sorozatának 7. kötete.

A történet:

Darren, Mr Crepsley és Vancha elhagyják a hegyet, hogy megkeressék a Vérszipolyok Urát. Útjuk először Lady Evannához vezet, a furcsa boszorkányhoz. Értékes információkkal gazdagodva indulnak tovább, immár Evannával együtt a Rémségek cirkuszába. Újra belekóstolhat Darren a cirkuszi életbe, és láthatja rég nem látott barátait. Azonban egy percre se feledhetik el, hogy a küldetésük a legfontosabb, hiszen ezen áll vagy bukik az egész vámpírvilág sorsa.

A véleményem:

Nem csak Darren-nek volt felüdülés, hogy kijuthat végre a hegyből, hanem nekem is. Szinte én is éreztem a friss levegőt, és a szabadság érzését.

A Lady Evannához tartó út ugyan nem volt különösen izgalmakkal teli, mégis nagy örömmel olvastam azt a részt. Jó volt újra civilizált világban látni Darren-éket. Vancha is kedvenc szereplőm lett (ebben a sorozatban nagyon sok kedvencem lett). Vicces a különcködése és az életvitele:)

Lady Evanna furcsa, nem sikerült megkedvelnem. Valamint az is furcsa, hogy egyszer félnek tőle Mr Crepsley-ék (sőt egyenesen rettegnek tőle), máskor pedig cukkolják és ugratják, miközben pontosan tudják, hogy mennyire hirtelen haragú és sértődékeny és, hogy olyankor mikre képes.

De a legjobban mégis az tetszett benne, hogy végre újra a Rémségek cirkusza a helyszín. Nagyon örültem, hogy újra olvashattam erről a különleges cirkuszról főleg Evráról. 

Mint ahogy megszokhattuk már, a történet vége itt is tartogat meglepetést. Szokás szerint meghökkentőre és élménydúsra sikeredett a befejezés.

Értékelés: 5/5

Darren Shan: A vámpír herceg

Darren Shan Vámpír könyvek sorozatának 6. kötete.

A történet:

Darren elszökött az Avatási Próbák után. A vámpírok nagy erőkkel keresik őt, miközben ő egy farkas falkával él. Ők védelmezik, ők segítik a gyógyulásban. De Darren súlyos titoknak lett szem- és fültanúja. Nem várhat a dolog. Vissza kell mennie a Vámpírok Hegyébe figyelmeztetni a többieket. Rajta múlhat a vámpírok jövője.

Darren hát összeszedi a bátorságát, és visszamegy a hegybe. Maga mellé kell állítani a hercegeket, mert ha nem hisznek neki, Darren-re vár a Halál Terme.

A véleményem:

Viszonylag hosszú az a rész, amit a farkasok társaságában tölt. Egy kicsit már unalmasnak is találtam. Hozzá vagyok már szokva a történet gyors folyására, pörgésére, ehhez képest itt mintha megállt volna az idő. 

A Vámpírok Hegyét, mint helyszínt is már untam, vágytam volna valami más helyszínre. 

Mikor végre odaért a hegyre, akkor kezdődtek az izgalmak. A bejutási terv nagyon jó volt, főleg a Hercegek Termében játszódó jelenetek. De a legjobban mégis az tetszett, amikor koppantak egy kicsit a vámpírok, miután kihallgatták azt a bizonyos Árulót. Egy kissé ironikus rész, de nagyon bele tudtam élni magam. Szinte én is koppantam egyet a vámpírokkal együtt.

A harc a vérszipolyokkal leginkább öldöklésből állt, de érdekes volt közben Darren gondolatait olvasni.

Itt is meghalt és megsebesült pár kedvenc szereplőm nagy bánatomra, de a történet folytatódik tovább nélkülük. Az izgalmas részek még csak most következnek, pedig eddig se volt hiány belőlük:)

Értékelés: 5/5