Karen Marie Moning: Új nap virrad

A Tündérkrónikák az egyik kedvenc sorozatom, szóval egyértelmű, hogy ennek a könyvnek is a polcomon kell lennie, a többi mellett:) Arról azonban álmodni se mertem, hogy ilyen gyönyörűséges és csodálatos borítóval lát napvilágot a könyv. Bátran állíthatom, hogy a legszebb nem csak a sorozat többi része közül, de a jelenleg kapható összes könyv esetében is a top 5 leggyönyörűbb borítójú könyvek között szerepel. Számomra legalábbis mindenképp!

A sorozat 4. része egy olyan résszel ért véget, hogy a hajamat téptem a folytatásért. Keservesen lassan teltek a hónapok és amikor végre a kezembe vehettem a könyvet, esélye se volt. Letepertem és én győztem. Vagy mégsem?

A fülszöveg:

"MacKayla Lane sokszor érezte már, hogy mindent elveszített, de ahogy ott áll a sziklaszirten, lábai előtt egy halott férfival, akit ő segített megölni, már tudja minden átélt borzalom csak rózsaszín közjáték volt addigi életében.

A nővére miatti bosszú már túl kevés, a szülei utáni aggódás eltörpül, a világ megmentése csupán másodlagos. A bűntudat, amit az emberélet kioltása okozott, és a remény, hogy van kiút az ismeretlen, tündérátokkal sújtott világból, szinte jelentéktelenné válik az egyre több kérdés, és a sürgető vágy mellett, hogy visszaszerezze azt, amit saját önön hibájából elvesztett.

Az Új nap virrad nem csak az alternatív tündérbirodalmakat, de Olvasók világát is kiforgatja a négy sarkából, mielőtt választ adna bármelyik kérdésre is!

Titkok és izgalmak rejtőznek minden oldalon, ahogy egyre inkább haladunk a történet vége felé. Az Új nap virrad is elemi erővel ejti rabul az embert a legelejétől, és nem is ereszti egészen a legvégéig, ahol a legnagyobb rejtély megoldása vár.

Mit akar a Sinsar Dubh? Igaz-e a prófécia, és Mac tényleg pusztulást hoz-e a világra? Még mindig az Alina halála miatti bosszú a legfontosabb? Mi történet valójában V’Lane-nel? Egyáltalán ki a halott férfi Mac lábainál? Na és kicsoda valójában Mac?

De ami a legfontosabb, maradt-e még annyi fény a világban, hogy minden jóra forduljon?"

Véleményem:

A könyvnek úgy álltam neki, hogy direkt lassan olvastam, hogy minél tovább tartson. Az elején nem is volt gond ezzel a taktikával, hiszen számomra talán egy kicsit unalmassá is sikeredett az első kb 100 oldal. Az járt a fejemben, hogy muszájmuszájmuszáj hogy valahogy megoldja az írónő azt a problémát, amibe Mac a 4. könyv végén került. Szinte fájt végigolvasni ezeket az oldalakat, annyira vágytam már arra, hogy minden visszakerüljön a régi kerékvágásba. Egy előnye azonban volt, kezdtem megkedvelni Darroc-öt. Sajnálom, hogy nem ismerhettem meg őt előbb:)

Aztán megtörtént a "csoda" és innentől aztán nem volt megállás. Nem tudtam letenni a könyvet, minden este ezzel feküdtem és reggel vele keltem. 

Mac nagyon sokat változott és mindenképp előnyére. Én szerettem a rózsaszín énjét is, ennek ellenére határozottan jót tett neki a változás. 

Barrons az Barrons. Hol utáltam, hol imádtam, de mindenképpen ő az aki nélkül ez a könyv nem ez a könyv lenne.

Dani továbbra sincs a szívem csücskébe, de próbálkoztam megszeretni, mert tudom hogy a folytatásokat már az ő szemszögéből olvashatjuk.

Ami a legeslegeslegeslegjobban tetszett az egész könyvben: a cselekmény. De komolyan, eddig is izgalmas volt, eddig is mindig fokozta az írónő a hangulatot, de hogy még mindig tud újat mondani?? Méghozzá milyen hihető dolgokat??

Ámulok és bámulok, b@romi jók azok a részek, ahol Mac a meglévő információk alapján összeállít magának egy képet a gyilkosságról meg mindenről, elhiszi ő is és elhiteti az olvasóval is, úgy hogy bizonyítékokat állít fel és amikor már teljesen biztos vagy benne, hogy ez az igazság, kiderül egy másik igazság és még egy másik és így tovább... Ez a könyv valami bámulatos. Minden egyes eseményt úgy el tud hitetni, hogy nem is kételkedünk benne, hogy ez a teljes igazság és amikor kiderül hogy mégse? Hát valami hihetetlen. Még mindig tudja csavarni a történetet olyan módon, amire garantáltan senki soha még csak egy pillanatig se gondol a könyv olvasása folyamán. 

Már vagy ezer féle véget elképzeltem a könyvnek, ki kaparintja meg a Sinsar Dubh-t, ki Alina gyilkosa, ki áll az események mögött? De ami végül történt? Erre aztán még véletlenül se tippeltem volna.

Én teljesen ledöbbentem... ezt a befejezést? Annyira féltem, hogy egy ennyire jó sorozatot nem fog tudni illően befejezni az írónő.. hát sikerült. De még mennyire!!

Az érzelmek egész skálája vonul fel a könyvben, a teljes elkeseredettségtől kezdve az euforikus örömig. Óriási hangulata van a könyvnek. Beszippantja az embert és az olvasó is Mac-kel együtt sír és nevet.

És 5 kötet végére végre beteljesült... úúúgy vártam már. Tudtam, tudtam, tudtam muszáj volt:))

Mindent lezár, mindent megmagyaráz, nincs kérdés és garantáltan mindenki örülni fog ha végigolvassa ezt a sorozatot. 

Egy kicsi szálka maradt csak bennem, mégpedig V'lane. Ami vele történt? Na az megint igazán hihetetlen. Ez a szál még nyitva maradt, nagyon kíváncsi leszek, hogy mit alakít belőle Moning. Vannak tippeim (most nem árulom még el), kíváncsi leszek, hogy mi lesz itt a folytatásban.

Egyik szemem sír, a másik meg nevet, hogy a következő rész Danié lesz. Meglátjuk, meglátjuk. Mindenesetre nagyon várom.

Amíg nincs meg a folytatás addig pedig újraolvasom a már meglévőket, hiszen csatlakoztam a Cor Leonis Kiadó által meghirdetett sorozat újraolvasáshoz. 

Értékelésem: 5*, mi más?:)

Oldalszám: 596
Kiadó: Cor Leonis Könyvkiadó
Kedvenc jelenet: ágyjelenetek:)
Kedvenc karakter: Mac
Legrosszabb jelenet: ilyen még véletlenül sincs
Nem szimpatikus karakter: -

Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel

Velem együtt sok olvasót és rajongót meglepett a hír, hogy a Kelly Kiadó nem folytatja tovább több sorozatát, köztük a Tündérkrónikákat sem. Ment a találgatás, hogy most akkor mi lesz, hiszen ezen sorozatok folytatását rajongók százai, ezrei várták.

Szerencsére hamar érkezett a megoldás a Cor Leonis Kiadó személyében, aki megvásárolta a Tündérkrónikák kiadásának jogát, ezzel örömet okozva sok-sok türelmetlen rajongónak.

A 3. kötet függő vége után, epekedve vártam már a folytatást. Bíztam benne, hogy sok titokra fény derül. Ehelyett azonban még több titokkal és még sokkal durvább függő véggel találtam szemben magam. Na de kérem, hogy lehet így kibírni a folytatásig? Moning nagyon érti a dolgát ha az olvasó felcsigázásáról van szó.

Van egy aranyos sztorim is: Strandoltunk a Kedvesemmel és épp napoztunk. Gondoltam előveszem a könyvet és olvasok egy kicsit belőle. Mikor meglátta a könyvet, megkérdezte hogy miről szól. Nagy vonalakban elmeséltem neki, és erre azt kérte, hogy olvassak neki hangosan a könyvből. Mindez azért volt igazán meglepő számomra, mert ő nem szeret olvasni, nem hogy könyvet, de még igazán újságot se vesz a kezébe. Még sosem kérte, hogy bármiből is olvassak neki:)

A történet:

"Amikor a világok közötti kapu kinyílt, a Dublinra szabaduló szörnyű hercegek Prí-yát csináltak Macből, aki így immár a szabad akaratától is megfosztatott.

Meztelenül fekszik egy templom kőpadlóján, kiszolgáltatva a lelket is porrá zúzó szexuális éhségtől, s immár nem az a kérdés, hogy a sidhe-látó véghez tudja-e vinni tervét – hogy megszerezi a Sinsar Dubh-t és megöli testvére gyilkosát –, hanem, hogy van-e még egyáltalán esély arra, hogy valaha újra önmaga legyen.

Van-e még remény ott, ahol minden elveszettnek látszik? Van-e kiút abból a borzalomból, amitől Mac egész végig tartott, s ami nővére életét is követelte? 

Vajon a titokzatos Barrons és a MacKeltarok, vagy V’lane, az érzéki Seelie herceg segíthet-e még ezek után, vagy ők is elbuktak azon az éjszakán, amikor az Árnyak elözönlötték a világunkat? 

Arra az éjszakára, melyre rossz hold kelt fel, virradhat-e még reményt és enyhülést hozó hajnal? 

Mindig maradj a fényben!"

Véleményem:

Mac Pri-ya létével kapcsolatban sok megoldás eszembe jutott, de arra egyáltalán nem gondoltam, ami aztán végül bekövetkezett:) Már az első könyvtől kezdve ez volt az egyik titkos vágyam a történettel kapcsolatban, de nem számítottam rá, hogy így és ilyen formában fog bekövetkezni.

Amúgy ez az új "fekete" Mac nem nagyon tetszik. Eléggé el van telve magától (na mondjuk erre az is közrejátszik, hogy mindenhol és mindenkitől azt hallja, hogy ő a kulcsszereplő a csatában), de ettől még nem lesz szimpatikusabb ez a vonása. Teljesen biztos magában és abba, hogy amit ő csinál az a jó.

Barrons pedig szerencsére újra a jobbik felét mutatja. A 3. részben kissé kiábrándultam belőle, de szerencsére az az állapota nem volt tartós. Ok, továbbra is beszólogatós és sokszor durva, de most legalább egy kellően egészséges mértékben teszi ezt. (Ez mondjuk Mac-re mostanság igencsak ráfér.)

Dani továbbra se lett kedvenc, bár most már egy kicsit közelebb került hozzám. Még mindig hisztis és ő is elég beképzelt, de Mac-kel együtt igazán jó párost alkotnak:)

A könyv egyébként hozza a sorozat színvonalát, izgalmas, érdekes, van egy csak a Tündérkrónikákra jellemző hangulata. 

A szereplők fejlődése egyébként úgy általánosságban is megfigyelhető, aminek én most igazából örülök. (Mondom úgy, hogy nem vagyok a jellemváltozásért oda)

A cselekmény ütősre sikeredett. A legeslegjobb részek a Minden Napok Terméhez kötődnek. Ami azután történt....imádom a világok közti utazgatást. Hihetetlen, hogy ebben a kedvenc sorozatomban nem csak a kedvenc jellemeim sorakoznak fel, de még ezt is kitalálta az írónő? (Nem jellemzőek a világok közötti utazásos könyvek - vagy csak én nem futok beléjük - és ezt most igen eltalálta Moning:))

Fény derült bármely kérdésre is, amely az előző 3 könyv elolvasása során keletkezett? Hát nem, de még mennyire nem. Nem hogy fény derült volna bármelyikre is, még inkább fokozódtak a kedélyek, még több kérdés, amelyre nincs válasz. Ámulok és bámulok, nem hittem volna, hogy tovább is lehet fokozni az izgalmakat.

Hogy ezek után várom-e a folytatást? Az nem kifejezés!! Epekedve várom, főleg ilyen függő vég után... Emberkínzás ilyen zárómondat után befejezni egy könyvet!!

A borító gyönyörű, a cím viszont nem tetszik. A sorozat előző kötetcímei persze megmagyarázzák ezt, ha úgy vesszük illik is azokhoz, de én jobban örültem volna, ha marad az eredeti cím lefordítva. (Persze akkor már az első kötettől kezdve így kellett volna)

Nem tudok mást mondani róla csak azt, amit eddig is oly sokszor oly sok helyen ismételgettem: IMÁDOM, tökéletes! 

Értékelésem: 5/5


Oldalszám: 371
Kiadó: Cor Leonis Kiadó
Kedvenc jelenet: Mac és Barrons közös jelenetei
Kedvenc karakter: Mac
Legrosszabb jelenet: nincs
Nem szimpatikus karakter: Rowena

Karen Marie Moning: A hajnalra várva

A Tündérkrónikák sorozat az első oldalaktól kezdve elvarázsolt, visszavonhatatlanul rajongó lettem. Hihetetlenül jó a történet, imádom a sötét, baljós hangulatát, és persze a szereplők sem tucatszereplők, mindegyikük egyéniség. Egyébként is sok jót hallottam felőle, így egy Kelly 2+2-es sorozatban gyorsan be is szereztem mindhárom részt. Egybe "ledaráltam" mind a három könyvet, sőt utána még napokig Mac kalandjaival és Dublinnal álmodtam. Ezek után gondolom senkinek se lesz meglepetés, ha erről a könyvről is csak csupa jókat tudok írni.

A történet:

"MacKayla Lane már nem az a naiv, idealista, divatbolond lány, aki Írország földjére tette gondosan pedikűrözött lábát. A Dublinban töltött néhány hónap megváltoztatta, de még mindig hajtja a bosszúvágy. Tudja, hogy a nővére gyilkosa közel van, de a gonosz még közelebb.

Macnek van egy nagy előnye. Tudja, hogyan találhatja meg a Sinsar Dubh-t, amelyért tündérek és emberek egyaránt készek gyilkolni, de ez az ősi, mágikus könyv annyira gonosz, hogy mindenkit megront, aki csak hozzáér.

Az árulás légkörében már nem tudni, ki az ellenség és ki a barát. Veszélyes háromszög alakul ki Mac, egy kielégíthetetlen étvágyú, halált hozó szextündér és a titokzatos Jericho Barrons között.

Barrons megtanítja használni újonnan felfedezett adottságát: látja a tündéreket, sőt akár megölni is képes a máskülönben halhatatlan lényeket, megérzi a varázserejű tündérrelikviák közelségét, köztük az egymillió éves Sötét Könyvét, a Sinsar Dubh-ét, amelynek tulajdonosa kezében tartja a világ sorsát. Dublinban eluralkodik a káosz , az idő egyre fogy. Közeledik az év világos és sötét felét elválasztó nap, amikor a legkönnyebben lehet közlekedni a világok között. Halloween őrületes éjszakáján Dublinban elszabadul a pokol, Mac pedig ezúttal teljesen magára marad a sötét erőkkel szemben..."

Véleményem:

Mac tényleg megváltozott. Nekem személy szerint nem volt gondom a kissé bohókás, rózsaszín, szivárványlánnyal, de kétségkívül most jóval tökösebb és belevalóbb a csaj.

Barrons ellenben kezd idegesíteni. Túl sok titkolózás, túl nagyképű, Mac-kel nagyon kemény és sokszor durva. Remélem ez csak ideiglenes állapot, nem szeretem megutálni az amúgy kedvenc szereplőimet.

V'lane lett az új kedvencem. Eddig is bírtam, de most sokkal jobban. Talán szándékos az a fordulat, hogy Barronst negatívabban, V'lane-t pedig pozitívabban láttatja az írónő. Így könnyebb megérteni Mac érzéseit is a két férfival szemben. Hiszen mindkettő segíti és épp annyira gátolja is őt. 

Igazából mindegy is, mert a két férfi közötti harc csak még izgalmasabbá teszi a történetet.

Daniről még nem beszéltem. Nekem mitugrásznak tűnik, kellően idegesítő. Azért örülök, hogy nem ő a főszereplő. Így mellékszereplőnek elmegy, ráadásul segíti Mac-ket, akkor is, amikor mások azt nem teszik, szóval végül is el lehet viselni, és talán a későbbiek során még komolyodik és változik.

Érezhetően sötétebb a hangulat. Dublin most tényleg veszélyben van. Sok új Unseelie-vel, vagyis sötét tündérrel ismerkedhetünk megy, ahogy Mac éjszakai túráit követjük nyomon. Igazán izgalmas és érdekes ez a világ. Külön tetszik, hogy mindent fokozatosan tudunk meg, szóval nem borul a nyakunkba hirtelen minden információ, hanem Mac-kel együtt jövünk rá mi is, hogy melyik tündér micsoda, hogy lehet velük elbánni, mi a gyengéjük, mi az erősségük.

Ezen folytonosság alól csak Barrons a kivétel, akiről idegesítően semmit se lehet tudni. Ez sokkal jobban zavar, mint amennyire felcsigáz. Persze kell valami, ami folyton izgalomban tartja az embert, várva a legújabb részeket, de ez már szinte kínzás.

A halloween-i éjszakán aztán felborul a világ, hirtelen Unseelie-k ezrei özönlik el a világot. Ebből aztán semmi jó sem származhat. A sötét hangulat tovább fokozódik, pánik és rettegés van a levegőben. Mac-nek szintén kijut a kalandokból és a rettegésből. Élethű és valóságos a pánik, nagyon ügyesen megírt jelenetekkel fűzve.

A borító gyönyörűen tükrözi a sötét, borongós hangulatot, azt viszont nem értem, hogy miért kellett az előző két kötettől ennyire eltérő borítót csinálni. A polcomon egymás mellett a 3 könyv nem mutat olyan szépen, mintha legalább a gerincét meghagyták volna. 

Értékelésem: 5/5

Karen Marie Moning: Álom és valóság

A könyv a Tündérkrónikák sorozat 2. kötete. Az első teljesen elvarázsolt, szóval alig vártam már a folytatást. Szerencsére az egyik Kelly-s 2+2-es akcióban megszereztem mind a három kötetet, tehát nem volt más dolgom, mint a kezembe kapni és belefeledkezni. Gondolom nem kell mondanom hogy ezt is imádtam, mint az elsőt, sőt azt hiszem még egy kicsit jobban is.

A történet:

"Még csak néhány hét telt el azóta, hogy a sorozatunk első kötetéből megismert MacKayla Lane repülőgépe földet ért Dublinban, és az ír fővárosban máris fenekestül felfordult a világ. Mac erre alighanem csak annyit mondana: na és, az övé is felfordult, abban a pillanatban, amikor értesítették róla, hogy Írországban tanuló nővérének brutálisan megcsonkított holttestét megtalálták egy szeméttel borított sikátorban, Dublin északi részén. 
Macet attól fogva a bosszú élteti. Pártfogója, a titokzatos Jericho Barrons segíti őt abban, hogy az ősi tündérvilágba vezető misztikus nyomokat követve, eljusson Alina gyilkosáig. A nyomozás során megismeri a város ódon falai között nyüzsgő ijesztő árnyfigurákat, szörnyeket, gengsztereket és gonosz tündéreket, megtanul káromkodni, lopni, hazudni és ölni. Egyetlen rövid hónap alatt sikerül a város minden mágikus erővel bíró lényének a tyúkszemére lépnie. Egyre több veszély leselkedik rá, de szerencséjére Barrons mindig kéznél van, hogy kimentse ellenségei karmaiból. "

Véleményem:

És hogy miért imádtam ennyire ezt a kötetet? Ez igazán összetett dolog. Kezdve az írásmóddal egészen a cselekményig. De talán ami (illetve aki) miatt a legjobban szerettem, az nem más, mint V'lane. Na igen, V'lane. Nálam abszolút kedvenc a férfi szereplők közül. Sokkal, sokkal jobban szeretem, mint Barronst. Aki nagyon szimpatikus volt eleinte a titkaival és a csípős beszólásaival, de mostanra már kezdem megunni. Az örökös titkolózások, az hogy gyakorlatilag ostobának nézi Mac-et, valamint a féltékenykedése kezd már unalmas lenni. De mivel eleve V'lane-nek szurkolok, ezért annyira nem zavar, a Barrons körüli herce-hurca. 

Egyre több minden derül ki az Alina-rejtélyből, aminek nagyon örülök. Szépen felépített a cselekmény, jól lehet haladni és sodródni vele. Rowena és csapata nem valami szimpatikus, sőt... De úgy látom ezt az írónő akarja így beállítani:) Ezzel szemben a McKeltar család nagyon is kellemes társaság. 

Ha már Barronsról volt szó: A barlangos jelenetnél azért nagyon szurkoltam nekik, V'lane ide vagy oda:) De hát az írónő úgy látom nagyon szereti fokozni a kedélyeket és bizonytalanságban tartani az olvasót. 

Mac nagyon sokat változott, méghozzá előnyére. A kis fruskából egy éretten gondolkozó, kitartó és bátor lány lett. Tény és való, hogy a változásának sok köze van Barrons tanításához, de a jellembeli változása, amit pedig saját magától illetve a tragédia miatt ért el számottevőbb. Szeretem Mac karakterét.

Az éjszakai kirándulásai és a kis kutatásai izgalmasak. Imádom ezt a világot, annyira jó elmerülni benne. Egy percet sem lehet unatkozni, hisz mindig történik valami meghökkentő.

Értékelésem: 5/5

Karen Marie Moning: Keserű ébredés

A tündérekkel még csak mostanában ismerkedek. Bár Hamilton Merry Gentry sorozatában egy kicsit bepillanthattam a tündérek világába, valahogy elég kuszának és összeszedetlennek tűnt (ami nem feltétlenül Hamilton hibája, sőt valószínűleg nem azzal a sorozattal kellett volna kezdenem a tündéres pályafutásomat - hanem mondjuk Moning sorozatával.)

Így viszont megvolt az az előnyöm, hogy legalább Moningnál rögtön leesett, hogy miről van szó, amikor Unseeliekről és Seeliekről olvastam. 

Amikor először hallottam a könyvről cseppet sem fogott meg. Se különösebben a fülszöveg, se a borító (bár kétség kívül gyönyörű a borító, de valahogy nem éreztem erős késztetést, hogy megkaparintsam a könyvet).

Egyre több helyen olvastam róla, egyre többen ajánlották, így alkalom adtán megvettem mind a három magyarul megjelent részt. Sokáig nézegetett rám a polcról, még így sem éreztem szükségét, hogy ezt olvassam. Aztán végzetes hibát követtem el: belekezdtem az első részbe.

Na innentől nem volt megállás, beszippantott, rövid idő alatt elolvastam mind a hármat, amikor nem tudtam olvasni folyton rá gondoltam, éjjel vele álmodtam. Hát mi ez, ha nem szerelem első látásra? (olvasásra)

A történet:

"MacKayla Lane Georgiában élő kisvárosi lány. A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alina gyilkosáig, és bosszút álljon rajta.
A válaszok keresése közben azonban nemcsak nővére titokzatos életének, szerelmének és halálának részletei tárulnak fel előtte lépésről lépésre, hanem az ír város ódon falak mögötti, láthatatlan árnyékvilága is. Az ijesztő események sodrában rá kell döbbennie, hogy a múlt egymással is könyörtelen harcban álló furcsa figuráinak mesterkedéseit csakis akkor képes túlélni, ha megtanulja használni újonnan felfedezett adottságát, amelynek révén betekintést nyerhet a tündérek veszedelmekkel teli világába. A veszélyek leküzdésében segítőtársa is akad a kiismerhetetlen könyvesbolt-tulajdonos, Jericho Barrons személyében. A nagy tudású férfi történetei révén érti meg, hogy ha nem sikerül megakadályozni a tündérek és az emberek világát elválasztó falak teljes leomlását, akkor az emberiség jövője reménytelen. Mac fokozatosan tudatára ébred, hogy miféle küldetésre figyelmeztette őt Alina abban a bizonyos utolsó üzenetben. Neki kell megtalálnia az ősi Sinsar Dubh-t, a Sötét Könyvet, mert aki először szerzi meg a Tuatha Dé Danaan félelmetes erejű relikviáját, az mindkét világ ura lehet.
 Mac úgy tervezi, hogy a nyomozás után nyomban visszatér az ő kellemesen provinciális, jelentéktelen kis szülővárosába, és igyekszik elfeledkezni mindenről, ami Dublinban történt vele. Hogy végül mégis a maradás és a további kutatás mellett dönt, abban Jericho Barronsé a főszerep. Kettejük közös próbálkozásának sikeréért azonban már a hamarosan megjelenő folytatás olvasása közben izgulhatunk."

A véleményem:

Szavakkal ki se tudom fejezni, hogy mennyire imádom ezt a könyvet. Minden sora, minden karaktere imádnivaló, megunhatatlan, letehetetlen. Meghökkentő, mindig nyújt valami újat, meglep és magával ragad.

Én nagyon bírtam Mac karakterét, tipikus főszereplő csaj: kis csitriként kezdi aztán a történtek hatására felnő, érett, felelős nő válik belőle. 

Barrons nagyon titokzatos és én ezt nagyon szeretem benne. Tipikusan ő a kedvenc férfi főszereplő típusom. Nagyon szeretem a tanár - tanítvány felállást a könyvekben. A tündéres részek sokkal kidolgozottabbak, mint az eddig általam olvasott könyvekben. Sok mindent megértettem, amit ezelőtt nem sikerült. 

Minden izgalmas és titokzatos és nagyon jó, hogy Mac-nek még annyi mindent kell megtanulnia és annyi mindent kell felfedeznie. Teljesen beleéltem magam, én voltam Mac és szinte fájt, amikor vége lett.

Nagyon jók a leírások, a jelenetek, minden annyira élethű. Szinte látja az ember maga előtt a helyszínt és a különböző lényeket. 

Mindenkinek ajánlom, aki egy igényes, érdekes, vicces és szórakoztató könyvre vágyik.

Egyszerűen imádom, a top 5 sorozatomban biztos helye van.

Értékelésem: 5/5