Karen Marie Moning: Keserű ébredés

A tündérekkel még csak mostanában ismerkedek. Bár Hamilton Merry Gentry sorozatában egy kicsit bepillanthattam a tündérek világába, valahogy elég kuszának és összeszedetlennek tűnt (ami nem feltétlenül Hamilton hibája, sőt valószínűleg nem azzal a sorozattal kellett volna kezdenem a tündéres pályafutásomat - hanem mondjuk Moning sorozatával.)

Így viszont megvolt az az előnyöm, hogy legalább Moningnál rögtön leesett, hogy miről van szó, amikor Unseeliekről és Seeliekről olvastam. 

Amikor először hallottam a könyvről cseppet sem fogott meg. Se különösebben a fülszöveg, se a borító (bár kétség kívül gyönyörű a borító, de valahogy nem éreztem erős késztetést, hogy megkaparintsam a könyvet).

Egyre több helyen olvastam róla, egyre többen ajánlották, így alkalom adtán megvettem mind a három magyarul megjelent részt. Sokáig nézegetett rám a polcról, még így sem éreztem szükségét, hogy ezt olvassam. Aztán végzetes hibát követtem el: belekezdtem az első részbe.

Na innentől nem volt megállás, beszippantott, rövid idő alatt elolvastam mind a hármat, amikor nem tudtam olvasni folyton rá gondoltam, éjjel vele álmodtam. Hát mi ez, ha nem szerelem első látásra? (olvasásra)

A történet:

"MacKayla Lane Georgiában élő kisvárosi lány. A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alina gyilkosáig, és bosszút álljon rajta.
A válaszok keresése közben azonban nemcsak nővére titokzatos életének, szerelmének és halálának részletei tárulnak fel előtte lépésről lépésre, hanem az ír város ódon falak mögötti, láthatatlan árnyékvilága is. Az ijesztő események sodrában rá kell döbbennie, hogy a múlt egymással is könyörtelen harcban álló furcsa figuráinak mesterkedéseit csakis akkor képes túlélni, ha megtanulja használni újonnan felfedezett adottságát, amelynek révén betekintést nyerhet a tündérek veszedelmekkel teli világába. A veszélyek leküzdésében segítőtársa is akad a kiismerhetetlen könyvesbolt-tulajdonos, Jericho Barrons személyében. A nagy tudású férfi történetei révén érti meg, hogy ha nem sikerül megakadályozni a tündérek és az emberek világát elválasztó falak teljes leomlását, akkor az emberiség jövője reménytelen. Mac fokozatosan tudatára ébred, hogy miféle küldetésre figyelmeztette őt Alina abban a bizonyos utolsó üzenetben. Neki kell megtalálnia az ősi Sinsar Dubh-t, a Sötét Könyvet, mert aki először szerzi meg a Tuatha Dé Danaan félelmetes erejű relikviáját, az mindkét világ ura lehet.
 Mac úgy tervezi, hogy a nyomozás után nyomban visszatér az ő kellemesen provinciális, jelentéktelen kis szülővárosába, és igyekszik elfeledkezni mindenről, ami Dublinban történt vele. Hogy végül mégis a maradás és a további kutatás mellett dönt, abban Jericho Barronsé a főszerep. Kettejük közös próbálkozásának sikeréért azonban már a hamarosan megjelenő folytatás olvasása közben izgulhatunk."

A véleményem:

Szavakkal ki se tudom fejezni, hogy mennyire imádom ezt a könyvet. Minden sora, minden karaktere imádnivaló, megunhatatlan, letehetetlen. Meghökkentő, mindig nyújt valami újat, meglep és magával ragad.

Én nagyon bírtam Mac karakterét, tipikus főszereplő csaj: kis csitriként kezdi aztán a történtek hatására felnő, érett, felelős nő válik belőle. 

Barrons nagyon titokzatos és én ezt nagyon szeretem benne. Tipikusan ő a kedvenc férfi főszereplő típusom. Nagyon szeretem a tanár - tanítvány felállást a könyvekben. A tündéres részek sokkal kidolgozottabbak, mint az eddig általam olvasott könyvekben. Sok mindent megértettem, amit ezelőtt nem sikerült. 

Minden izgalmas és titokzatos és nagyon jó, hogy Mac-nek még annyi mindent kell megtanulnia és annyi mindent kell felfedeznie. Teljesen beleéltem magam, én voltam Mac és szinte fájt, amikor vége lett.

Nagyon jók a leírások, a jelenetek, minden annyira élethű. Szinte látja az ember maga előtt a helyszínt és a különböző lényeket. 

Mindenkinek ajánlom, aki egy igényes, érdekes, vicces és szórakoztató könyvre vágyik.

Egyszerűen imádom, a top 5 sorozatomban biztos helye van.

Értékelésem: 5/5

Lezsák Levente: Emerson & Tsa

A borító és a fülszöveg alapján egy nagyon jó kis könyvnek ígérkezett - pont azt kaptam tőle, amit vártam.

Nagyon aranyos, hihetetlenül humoros, igazi kikapcsolódást nyújtó meseregény.

A történet:

"Van egy ország, Mordia, ahol sohasem süt ki a nap, ahol mindig borongós az idő, és ahol az embereknek soha sincsen jókedvük. De még egy árva huncut pillanatra sem. És így megy ez már emberemlékezet óra. Egészen addig, amíg valami szörnyű dolog nem történik: IV. Burgum, Mordia királya egy reggel JOBB LÁBBAL kel fel!"

Eközben Vidóriában IV. Hugó, a király bal lábbal kel fel - ami majd ugyanolyan nagy csapás az ország számára, mint a Mordiában történtek.

Nincs mit tenni, magánnyomozót kell fogadni, nem mást, mint az utolérhetetlen és zseniális Emersont és segédjét Jonest. Az igazi problémák azonban csak ekkor kezdődnek...

A véleményem:

Azt kell mondjam, igazán levett a lábamról ez a kis történet. Pedig aki ismer tudja, hogy nagyon kevés könyvön tudok igazán, szívből nevetni és a poénokat értékelni. Ebben a könyvben nagyon sok kedvenc jelenetem volt, össze is gyűjtöttem néhány kedvenc idézetet:

"IV. Hugó, Vidória egyébként mindig vidám királya olyan kedvetlenül turkált az ételben, hogy Grillázs, a királyi főszakács már az öngyilkosság gondolatával kezdett foglalkozni, s csak többek erőszakos közbelépésének köszönhetően nem ette magát halálra."

"Minden tisztességes krimiben van egy úgynevezett Titokzatos Idegen, aki:
a.) titokzatos,
b.) idegen."

"Majd küld neki könyveket, hadd művelődjön csak, ráfér. Hiszen a múltkor is azt hitte Puskinról, hogy valami híres orosz teniszbajnok, az Anyeginről pedig, hogy egy teniszütőmárka."

"..Mert az tudvalévő, hogy a királyok megküzdenek a sárkányokkal, gonosz varázslókkal, elbánnak az országot fenyegető ellenséggel, de a feleségétől még a legvitézebb is úgy fél, mint a tűztől"

Maga a történet igazán egyszerű, de annál nagyszerűbb. Van egy alap cselekmény, amitől igazán mese egy mese (királyok, királylányok, udvarmesterek, királyi szakácsok) és ezt megfűszerezi az író egy adag krimivel és egy jó nagy adag humorral. Hát kell ennél több?

Én nagyon bírtam Emerson karakterét, hát komolyan rajta lehetett a legnagyobbakat nevetni. Ez a hihetetlen magabiztosság és fellépés...hát valami zseniális.

Különösen vicces volt a királyi udvar felbolydulása, miután olyan rejtélyes módon megváltozott a két király. Hirtelen minden a feje tetejére állt. 

Érdemes kicsit jobban megnézni a két udvart. Valójában mindkét oldalon ugyanaz zajlik le, és mégis teljesen máshogy. A bús, mogorva és sötét Mordiából szívárványszínben ragyogó ország válik hirtelen, a vidám Vidória egén pedig fekete fellegek gyülekeznek - hirtelen egyik udvar se tud mit tenni, nagyon humoros ez a fejetlenség. 

Aztán persze nem hiányozhat a királylány és a "szőke herceg" sem. Már csak egy sárkány kellene:)

Cillát, a királylányt bizton állíthatom hogy minden kislány irigyli ezután a kalandos történet után.

A rajzok nagyon tetszenek, érdemes megfigyelni őket jobban. Azok az arckifejezések?:) A szöveg nélkül is mennyit elárulnak a cselekményről. 

Bár a vége előre sejthető (mellesleg melyik mesének nem?), mégis kimondottan szórakoztató, pihentető, kellemes kikapcsolódást nyújtó, rettentően bájos és kedves kis könyv. A végén persze kiderül, hogy a gonosz mennyire gonosz, és hogy Emerson mennyire is rafinált, hogy sikerül kimásznia a kalamajkából.

Ezt a könyvet minden kisgyerek imádná:)

Értékelés: 5/5

Stef Penney: Gyengéd, mint a farkasok

Az első arany pöttyös könyvem. Gyönyörű a borítója, amióta először megláttam, azóta tudom, hogy nekem ez a könyv kell. Amikor sikerült megszereznem még egy ideig a polcomról figyelt rám. Aztán a nagy téli hidegekben úgy érzeztem, hogy itt a megfelelő alkalom, hogy a meleg szobába egy igazán fagyos, téli könyvről olvassak.

A történet:

"Ahogy a tél egyre szorosabban markolta Dover River elszigetelt települését, egy asszony élete legveszélyesebb útjára indul. Egy férfit brutálisan meggyilkoltak, a nő tizenhét éves fia pedig eltűnt. Az erőszak régi sebeket tép fel, és lángra gyújtja a kisváros mélyen ülő feszültségeit. Vannak akik meg akarják oldani a bűntényt, mások csak ki akarják használni.
 Hogy fia nevét tisztára mossa, az asszonynak nincs más választása, mint, hogy kövesse a halott férfi kunyhójától induló nyomokat, és északnak induljon az erdőbe, és az azon túli kietlen tájra..."

Véleményem:

Az elején egy kicsit untam. Olvastam, olvastam és nem történt semmi érdekes. Amikor megismerkedtem Mrs Ross életével, és amikor képbe került Parker, na onnantól beindult a történet. Még így is úgy érzem, hogy nagyon sok felesleges részt tartalmaz. Ide utaznak, oda utaznak, ide mennek, oda mennek, miközben semmi más nem történik, mint az utazás részletes leírása, semmi párbeszéd, semmi érdekesség a szereplőkről. Túl sok felesleges karakter van benne, olyan mellékszereplők, akiknek nem kéne ekkora jelentőséget biztosítani. Ha meg is említeném őket, hát nem szentelnék rájuk külön fejezetet. Na igen, külön fejezetek. Az sem tetszett, hogy szinte minden fejezetben más szereplő életébe látunk bele. Borzasztóan zavart, hogy mindig a legizgalmasabb részeknél lett vége 1-1 fejezetnek és utána olvashattam egy a történet szempontjából teljesen lényegtelen személy érzéseit, cselekvéseit, és eltelt 3-4 fejezet, mire visszakaptam az "eredeti" emberemet, de addigra már elmúlt az izgalom, azt se tudtam, hogy hol jár a történet.

A főszereplők egyébként karakteres, érdekes személyek. Ha most nem nézem a mellékszereplőket, akkor igazi jó egyéniségeket kaptam a könyvben. Parkert és Mrs Ross-ot bírtam a legjobban, Mr. Moody elég ellenszenves volt, a többi szereplő pedig mondjuk úgy felejthető. Mrs Ross "előző életébe" betekinteni izgalmas volt, azok a részek nagyon tetszettek.

A "krimi" szál nem túl erős, amolyan lágyan fut végig a történeten, hiába is áll a középpontban a fiú utáni keresés. 

De hogy ne csak rosszat írjak: A tájleírás gyönyörű volt. Nem sokszor találkoztam még ennyire elképzelhető, élethű és bámulatos tájleírással. Annyira jó volt a puha, ropogós hóról olvasni, miközben ha kinéztem az ablakon én is a havat láttam. A szereplőket súlytó hideget is el tudtam képzelni, sokszor még a meleg szobában is átfutott rajtam a hideg, annyira jól fogalmazott az írónő. Szerintem egy ennyire tökéletes táj- és időjárás leírású könyvet bűn nem télen a hidegben olvasni:)

Összességében nem volt rossz, a főszereplők jók, érdekesek, az események befogadhatóak, kicsit olyan, mint amikor az ember félálomban néz egy filmet: sodródik vele és nem figyel az apróságokra, egyszerűen csak mennek a dolgok maguktól.

Értékelésem: 4/5

Sablon csere

A sablon kicserélésre került, egyrész mert már untam, másrészt pedig jön a tavasz, kell egy kis változtatás:)

Nálam a sabloncsere felér egy végigidegeskedett nappal, ez természetesen most se történt máshogy. Annyira még nem vagyok benn ezekben a dolgokban, így soha nem akarja azt csinálni amit én akarok.

Azért persze megoldottam, többékevésbé olyan, mint amilyennek elképzeltem. A molyos olvasások még nem tetszenek, de most nincs erőm foglalkozni vele. De ha valakinek van ötlete, hogy hogy tudnám megcsinálni, hogy ott is legyen szegély, az szóljon.

Egyébként remélem tetszik, nekem nagyon, valami miatt a Harry Potter jut róla eszembe.

Nevada Barr: 13 1/2

Olvasás után sokáig halogattam ezen bejegyzés megírását, de egyáltalán nem azért, mert nem tetszett, egyszerűen csak elakadt a szavam. Sokáig úgy éreztem, hogy nem tudok semmi összefüggőt írni. Igazából megrázott a könyv. Nem a történet, az írásmód, hanem ami mögötte van. Az a hihetetlen tehetetlenség, a szellemi gát, amit nem lehet áttörni...

A történet:

Dylan a 11 éves kisfiú megöli egy baltával a szüleit. Senki se tudja, hogy mi történt, Dylan pedig nem emlékszik semmire. Árván maradnak Rich-csel a bátyjával. Dylan bekerül egy kiskorúak számára fenntartott nevelőotthonba, amíg felnőttkorú nem lesz. Az ott átélt szenvedései, magánya, az orvosok kegyetlen intézkedései, hogy emlékezésre bírják, a hatalmas adag gyógyszerek és mindenféle kábítószerek rányomják a bélyegét az életére.

Miután kikerül, új életet kezd Rich segítségével, nevet változtatnak és egy vállalkozásba kezdenek. Néhány dolgot leszámítva normális ütemben történnek körülöttük az események, mígnem Dyl (aki ekkor már Marshall) össze nem találkozik a szintén hányatott sorsú Polly-val és 2 elbűvölő kislányával. A problémák, a tünetek ekkor rejtélyes módon újra elkezdődnek és ezzel veszélybe kerül mindannyiuk élete.

A véleményem:

Az egész könyvet beleng egy furcsa, baljós hangulat. Elég ijesztőek a nevelőotthonban történt események. Valahogy olyan valóságosak és az ember elhiszi, hogy ez mind megtörténhet bárkivel. A legérdekesebb azonban Dylan harca önmagával, látni a korlátokat, a saját korlátait, a szellemi korlátait. Olyan, mint egy burok amiből nem tud kilépni. Amikor győzködi magát, és akarja, de nem tudja és úgy érzi, hogy már nem ő irányítja az életét. Tényleg olyan, mint egy láthatatlan fal.

Ahogy a környezete, a felnőttek bánnak vele, azt azért nem tudom elítélni, mert egy pluszt ad a könyvhöz, a hangulatához, ehhez a borongós fekete felleghez, ami körül lengi a történetet. Egyébként nem is érzem fontosnak, hogy hogy nyilvánulnak meg a körülötte élő emberek, mert ez a könyv alapvetően az elme harcát mutatja.

A Polly-s részeknél egy kicsit feloldódik a hangulat. Azt hittem, hogy végig olyan szomorú és nyomorúságos lesz, mint az elején, de nem így történt. Jó egy kicsit vidámabb és másabb dolgokról olvasni egy ilyen kezdés után. Örültem, hogy Marsh boldog és Polly-ról is valami jót olvashattam. Habár a vége már egy kicsit átlátható volt, én bevallom őszintén mégis meglepődtem. Mert olyan érdekes, hogy az ember némely elrejtett vagy épp az orra elé tolt apró információkból már sejti a végkifejletet, de mégis valami olyan történik a végén, amin meg lehet igazán lepődni. Na most velem is ez történt. Elég korán kiderülnek dolgok, de a vége? Erre aztán nem számítottam.

Egyébként az egész könyv egy gyönyörűen felépített hazugság, mely körülöleli egy ember életét. Ez már annyira abszurd, hogy igazság is lehet(ne). 

Én olvasás előtt beleolvastam egy kicsit a spoileresebb értékelésekbe, ami nem vált hátrányomra. A nevekkel igazán bajba lettem volna, és nagyon sok mindent nem értettem volna meg. Mire meg kiderült volna, már vége lett volna a könyvnek, és ez rontotta volna a könyv hatását. Tehát akkor amit szerintem előre érdemes tudni, hogy Dylan és Marsh valamint Rich és Danny egy és ugyanaz a személy.

Ehhez a könyvhöz fel kell nőni. Habár látszatra egy ifjúsági regény, de nagyon sok mondanivaló hordoz, amit mindenkinek magának kell felfedeznie és értelmeznie. (családon belüli erőszak, gyerekek és felnőttek majdhogynem undorító és kihasználó, felhasználó viszonya, hogy mennyire tönkre lehet tenni egy gyereket, egy növekedő, fejlődő lelket). Annyi biztos, hogy ez a könyv rengeteg elgondolkodtató helyzetet tár fel. 

Igazán kíváncsi vagyok, hogy az írónő mire gondolt, miközben ezt a könyvet írta. 

A könyv magyar borítója egyébként lenyűgözően gyönyörű.

Értékelés: 4/5

Darren Shan: A Végzet fiai

Darren Shan Vámpír könyvek sorozatának 12. egyben befejező kötete.

A történet:

A helyszín továbbra is Darren szülővárosa. Darren miután megtudta Darius, Steve kisfiával kapcsolatos titkot, felkeresi a húgát Annie-t. A két testvérnek nagyon sok megbeszélnivalója van egymással. 

Darren barátai, a cirkusz lakói nagy bajba kerülnek: bekeríti őket a rendőrség, és egy csapat vérszipoly tör az életükre. Darren-nak nincs sok ideje, ha meg akarja menteni a bajba jutott barátait. Az összecsapás Steve-vel elkerülhetetlen, a levegő izzik körülöttük, itt és most kell eldőlnie a háborúnak.

A legfontosabb része a történetnek valójában a csata után kezdődik, egy furcsa síkon, ahol Darren már egyszer járt. Amiket itt megtud, azt felhasználhatja a vérszipolyok ellen. Csak egy lehetősége van.

A véleményem:

Azt nem mondhatnám, hogy ilyen befejezést vártam, azonban nem csalódtam. Nem kimondottan szeretem az olyan sorozatokat amik végén nem teljes a happy end. De az író annyira zseniálisan fejezte be a sorozatot, hogy az valami hihetetlen. Na ez az a lépés amire álmomba se gondoltam volna. Mondom én, hogy nagyon kreatív:)

Mindig sajnálom, ha befejeződik egy kedvenc sorozatom, most is így jártam. Olyan jó elmerülni egy másik világban és köteteken keresztül megismerkedni a szereplők sorsaival és újabb kalandjaival. 

Ez a befejező kötet is hozta a mindvégig magasra állított színvonalat, a feszültség már-már tapintható volt egyes részeknél. 

Többet megtudunk a titokzatos Mr Tiny-ról, valamint Lady Evannáról is. Őket soha nem tudtam igazán hova tenni a sorozatban és azt hiszem még a befejezés után is örök rejtély maradnak számomra. 

A legjobb, legteljesebb befejezés, amit csak ki lehetett hozni ebből a remek sorozatból.

Értékelés: 5/5

Darren Shan: Az Árnyak Ura

Darren Shan Vámpírkönyvek sorozatának 11. része.

A történet:

A helyszín újra Darren szülővárosa. Kínzó álmok gyötrik Darrent. Miután megtudta, hogy az Árnyak Ura mindenféleképpen eljön, azóta nem tud nyugton aludni. Bármi is történik, mindenképp bekövetkezik a világ pusztulása. Furcsa viszontlátnia a gyerekkori kedvenc helyszíneit, a házukat, Annie-t, aki azóta is otthon lakik. Megismerkedik egy furcsa kisfiúval, akiről sok érdekességet és titkot tud meg a későbbiekben. Újra találkozik Debbie-vel, aki egy vémber ellenes csoport vezetője lett. Azonban a sors úgy hozza, hogy ebben a csendes kisvárosban  kell újra találkoznia Steve-vel.

A véleményem:

Így a történet vége felé már várható volt, hogy a kör bezárul. Ahol elkezdődött, ott lesz a vége is. Mozgolódik mindkét oldal, most már lehetetlen megállítani a végső összecsapást. Vámpír a vérszipollyal, ember ember ellen küzd a világméretű háborúban. A fennmaradás a tét, itt már nem lehet hibázni. Hatalmas felelősség hárul Darrenre, hiszen ő tudja, hogy bármi történik is a világ sorsa megpecsételődött. Ekkora teherrel nehezen tud együtt élni. 

Mozgolódik a város, érezni a feszültséget mindenhol. Veszélyben van a cirkusz is, Darren összes barátja ki van szolgáltatva a vérszipolyok kénye, kedvének. Szinte fájó látni, hogy mennyire nem ők irányítják a sorsukat. Darrent a múltja is gyötri, egyrészt Steve, másrészt Annie miatt. 

Továbbra is lehengerlő, ahogy az érzelmekkel játszik az író. Nem csak Darren nőtt fel, hanem vele együtt a sorozat is egy magasabb szintre lépett.

Továbbra is hozza a színvonalat, nem csalódtam.

Értékelés: 5/5