Rachel Vincent: Lélektolvajok - Sikoltók

A könyvben először a borítója fogott meg. Annyira az olyan borítókat, amin a piros szín erősen kitűnik a világos háttérből. Így hát nagyon örültem neki, amikor sikerült megszereznem ezt a könyvet.

A fülszöveg:

"Valami nincs rendben Kaylee Cavanaugh-val; megérzi, ha valaki a közelében meg fog halni. És amikor ez bekövetkezik, egy ellenállhatatlan erő arra kényszeríti, hogy sikítson, mint egy lidérc. Szó szerint.

Kaylee szívesebben foglalkozna azzal, hogy végre sikerült felkeltenie az iskola legjobb pasijának a figyelmét. De nehéz végigcsinálni egy romantikus randevút olyasvalakivel, aki láthatóan többet tud az ember kényszeres sikítozásáról, mint ő maga.

Amikor pedig az iskolatársaik látszólag ok nélkül sorra holtan esnek össze, csak Kaylee tudja, ki lesz a következő...

„Az idegességtől verejtékes lett a tenyerem, és kivételesen örültem, hogy képtelen vagyok megszólalni. Hogy nem tudok válaszolni Emmának. Ehelyett nyeltem, és a torkom összeszorult, akadályt képezve az engem belülről perzselő sikoly előtt. A szürke köd sötétebbé vált, bár sűrűbbé nem igazán. Könnyedén keresztülláttam rajta, ugyanakkor megváltoztatott mindent, amin rémült tekintetem megpihent; mintha a tornatermet áttetsző szmogfelhő takarta volna. És a valamik továbbra is a látóhatárom peremén mozogtak, hol az egyik irányba rántva a tekintetemet, hol a másikba.

Abban a pillanatban bármit megadtam volna, hogy képes legyek megszólalni, nem csak azért, hogy figyelmeztethessem Emmát - mert ez természetesen vitatható tett lett volna -, hanem hogy megkérdezzem Nasht, mi a fene történik. Ő is látja, amit én? És ami még fontosabb, ők is látnak már minket?”

A szereplők:

Kaylee nem volt túl szimpatikus számomra eleinte. Nem értettem egyet a gondolataival, valahogy nem tudtam egyezni vele. Túlreagál dolgokat, amiken higgadtan kéne fogadnia, más fontosabb dolgokra meg érzéketlen. Nem bírtam azt se, hogy ami kipattant a fejéből rögtön rohant is megtenni, hiába figyelmeztették sokan, hogy talán nem kéne. Nem gondolja végig a dolgokat, mielőtt cselekszik. Emellett önbizalom hiányos is, és akkora ökörségek tudnak az eszébe jutni (pl hogy neki rákja van és meg fog halni)

Nash se volt favorit. Már eleve hogy a suli legjobb pasija (kackac) hirtelen észreveszi a "kis szürke egérlányt" és kiderül hogy hopp egészen véletlenül mindketten lúdvércek. (lúdvérc?? lúdvérc?? - amikor először olvastam ezt a szót azt hittem rosszul látok... mi az hogy lúdvérc?? ezt a szót nem bírom feldolgozni:))

Később aztán Nash egyre inkább szimpatikus lett, de akkor sem az igazi. Nem tudták megtestesíteni azt a hősnő-hős párost akiket én igazán szeretek. Nash is túl fiatal és éretlen még.

A mellékszereplőket sokkal jobban szerettem. Itt van pl Tod, komolyan őt bírtam a legjobban az egész könyvben.:)

Véleményem:

Tudom eddig csak rosszat írtam, de egyáltalán nem rossz ez a könyv. Számomra egy kicsit morbid volt, a halál témát nem szeretem feszegetni. Egy kicsit erős volt nekem, ahogy összefűzte az írónő ezt a könyvet: halál előrejelzése, sikoly, kaszás, lélek meg a lélek visszatartása, mozgatása mindezt egy tizenévesekkel teli iskolai környezetben. Csak én érzem ezt egy kicsit furának?

De aztán túltettem a témaválasztáson magam, mert amúgy pedig izgalmas a könyv. Az biztos, hogy nem lehet unatkozni olvasás közben. 

Eléggé bele lehet merülni és leköti az embert, csak úgy röpül az idő olvasása közben.

De a vége? Az kiakasztott. Ez a csavar annyira.. nem is tudom szörnyű volt. 

Egy kicsit csalódott vagyok. Olyan jól indult, még akkor is ha a szereplők alapból nem lopták magukat a szívembe. A cselekményt időközben olyan jól sikerült alakítani, de a vége? 

Egy valaminek viszont örülök: Mindettől függetlenül a szerelmi szál jó lett. Szépen felépített a kapcsolat az elejétől kezdve apránként történtek az események nem durr bele a közepébe. 

Érdemes elolvasni a könyvet, de nem hagyott bennem túlzott nyomot. Egy kicsit jobbra számítottam. Egy kicsit kavarognak bennem az érzelmek a könyv miatt.

Értékelésem: 4/5

Oldalszám: 299

Kiadó: Jaffa Kiadó

Kedvenc jelenet: ilyen most nem volt

Kedvenc karakter: talán Tod

Legrosszabb jelenet: ilyen sem volt

Nem szimpatikus karakter: talán ilyen se volt

Gayle Forman: Hová tűntél?

Gayle Forman sorozatának első részét, a Ha maradnékot már korábban olvastam és kifejezetten tetszett. Így mindenképp szerettem volna a folytatását is elolvasni. (Meg egyébként se hagyok félbe sorozatot:))

A könyv elég sokáig feküdt a polcomon, valahogy nem éreztem hozzá elég késztetést, hogy elkezdjem. Amikor aztán nekikezdtem hamar belefeledkeztem, hiszen sikerült azt a világot visszaidéznie, amit a Ha maradnékban tapasztaltam.

A fülszöveg:

"Képzeld el, hogy azt az életed éled, amiről álmodtál. A világ egyik leghíresebb rockzenésze vagy, az újságok címlapon hozzák a képedet, és a lábad előtt hever a világ. Az első lemezed olyan sikeres lett, hogy soha nem lesznek már anyagi gondjaid. A barátnőd nem elég, hogy tehetséges és felkapott filmproducer, de jobban megért téged, mint bárki a világon.

Képzeld el, hogy mindennek ellenére mégsem lehetsz boldog, mert három évvel ezelőtt olyasmi történt, amitől valami meghalt benned.

Amikor egyetlen éjszakán találkozik a múlt és a jövő, esélyt kapsz, hogy mindent helyrehozz, ami félresiklott, már csak az marad kérdés, hogy tudsz-e élni vele.

De létezik egyáltalán újrakezdés? És milyen árat kell fizetni érte?"

A szereplők:

Nekem Adam eleinte nem volt szimpatikus (nem úgy, mint az első részben). Nem értettem meg őt, nem találtam igaznak és elengedőnek az indokait, a tetteinek magyarázatát. Akkor kezdett el igazán érdekelni, amikor visszaemlékezett a múltjának egy-egy részletére. Megértettem dolgokat és jobban tudtam neki hinni.

Miára eleinte haragudtam (ahogy Adam tette), és később se találtam elengedőnek a magyarázatát a hirtelen eltűnésre. Sokat változott, szerintem nem pont előnyére. De volt egy pont, a hidas jelenet utáni, amikor pont azt tette, amit tennie kellett. Innentől visszatért a szeretetem iránta.

Véleményem:

A könyvet eleinte untam. Nem tudtam beleélni magam és elhinni Adam szenvedését és önpusztító életmódját. Gondoltam ha ez lesz végig, hát nem tudom hogy el tudom-e olvasni. Aztán megjelent Mia és teljesen más fordulatot vett a történet. A múlt visszaidézéses jelenetek nagyon tetszettek. Talán még jobban is, mint a jelen (az elején). Tele vannak keserűséggel és fájdalommal. Adam fájdalma teljesen valós, amint megértettem a miérteket már át tudtam érezni. (Ettől függetlenül nem értettem egyet minden korábbi tettével.)

Bár csak egy-másfél nap eseményeit foglalja magába a könyv, sokkal többnek tűnik. Minden pillanatot megélnek a szereplők, olyan mint ha lassított felvétel lenne minden esemény. 

A legjobban az érzelmessége tetszik. Sikerült visszahoznia ugyanazt a lelki világot, amit a Ha maradnékban is tapasztalhattunk. Sőt, amit ott hiányoltam, valami amit nem is tudnék igazán megfogalmazni, de éreztem a lelkemben hogy nem teljes, az itt teljesen feloldódott. Itt megvan az a pluszt, amit az első részben hiányoltam. Adammal együtt reménykedtem én is, annyira át tudtam érezni, amit ő érez. Reménykedtem, szinte összeszorított fogakkal, hogy ne tűnjön el megint Mia űrt hagyva maga után. Szinte tapintani lehet a pillanatokat, amiket együtt megéltek tényleg mintha lassítva lenne az idő.

A befejezés gyönyörű, abszolút minden várakozásomat felülmúlta. Tudtam, muszáj volt hogy így történjen. Egy hihetetlenül jó és érzelmes könyvnek tökéletes befejezést adott az írónő. Méltó folytatása az előzményének.

A kezdeti nehézségeket átugorva szinte faltam a könyvet. A háromnegyed részét szerintem egy délután alatt olvastam el. 

Értékelésem: 5*

Oldalszám: 269

Kiadó: Ciceró Könyvstúdió

Kedvenc jelenet: az esti séta

Kedvenc karakter: Mia, Adam

Legrosszabb jelenet: a hidas rész (nem maga a jelent volt rossz, csak olvasni ezt a cselekményrészt)

Nem szimpatikus karakter: a csapat (magára hagyták Adam-et)

Lauren Oliver: Mielőtt elmegyek

Nem is tudom, hogy hogyan figyeltem fel a könyvre, vagy hogy mi fogott meg első pillantásra benne. Egy kicsit nehezen is álltam neki. A téma nem átlagos, és én még nem olvastam ehhez hasonló témájú könyvet. Először egy kicsi féltem, hogy egy napot hétszer újraolvasni unalmas lesz, de szerencsére egyáltalán nem így történt. 

A fülszöveg:

"Mi lenne, ha csak egy napod volna hátra? Mit tennél? Kit csókolnál meg? És mire lennél hajlandó azért, hogy megmentsd a saját életedet?

Samantha Kingstonnak mindene megvan: övé a világ legjobb pasija, a három legtutibb barátnő, valamint egy igazán kitüntetett helyzet a Thomas Jefferson Gimiben – a menza legjobb asztalától kezdve a legideálisabb parkolóhelyig. Február 12. péntek csak egy újabb napnak ígérkezik irigylésre méltó életében.

De végül kiderül, hogy a legutolsó.

Aztán kap egy második esélyt. Tulajdonképpen összesen hét esélyt kap. Egy elvarázsolt héten keresztül mindennap újraélheti élete utolsó napját, és kibogozhatja a halála köré fonódott rejtélyeket. Közben arra is rájön, mekkora a valódi értéke mindannak, amit elveszíthet."

Véleményem:

Én imádtam a 4 barátnőt. Lindsay, Ally, Elody és Sam egyaránt a kedvencem lett. Hiába mutat rá sok hibájukra a könyv, mégis annyira életszerűek, annyira valódiak, hogy egy kicsit mindenki magára ismer bennük (vagy titokban szeretne valamelyik lány életébe lépni).

Sam szerintem tökéletes főszereplő volt. Kifejezetten tetszett, hogy ahogy haladt előre a történet ő egyre inkább változott, egyre jobban látta be a hibáit, és törekedett arra, hogy megoldja ezt a furcsa helyzetet, amibe került. Szerettem, hogy mindig nevetett, hogy szerette az életét. Nem baj, ha voltak hibái, mert kinek nincsenek? Az eseményekhez fűzött utólagos kommentár is nagyon jó ötlet volt az írónőtől, olyanná tette az egész könyvet, mintha valaki más mesélné.

Talán a legnagyobb tanulság a lányok életéből az, hogy senkinek se tökéletes az élete, hiába is mutatja kívülre azt. Hogy lehet, hogy egy olyan dologért irigyelünk valakit, ami csak egy megjátszott kép, nem is valós.
A lányok élete tényleg irigyelni való ha csak kívülről nézzük. Jó volt egy kicsit belülről is látni az életük apró mozzanatait és gondolataikat.
Emellett nem feledkezhetünk meg arról sem, amit ez a könyv határozottan sugall: milyen egyszerű egy másik ember életét tönkre tenni néhány valótlan váddal. Mennyire gonoszak és undokok tudnak lenni a fiatalok, és  adott esetben mennyire csak a külsőségere adnak.

Tetszett, hogy még ha nem is vidám téma került a történet középpontjába, mégis végigkísérte az eseményeket a vidámság, a csajos csacsogás. Jó volt végigkövetni Sam szemszögéből az eseményeket és azok változását, az első megdöbbenéstől kezdve Sam megváltozásán át a végső megoldásig. Közben végig ott maradt a vidámság, és az őszinte barátság. 

A befejezéssel viszont nem értek egyet. Sam a végére mindenkit megmentett, csak önmagát nem tudta? Tényleg ekkora hibát követett el, hogy ezt érdemelte? Szerettem azt hinni a történet olvasása során, hogy minden folytatódik a rendes kerékvágásban. Talán túl sok fantasyt olvasok mostanában...

Szerintem pl Lindsay jobban megérdemelte volna ezt a sorsot, ő nagyobbakat hibázott. 

Tetszett a helyszín, hogy egy középiskolában játszódik a történet.
Érdemes elolvasni a könyvet, sok igazság megjelenik benne. Nagyon sok hasznos gondolat van benne sok igazságtartalommal. 

Értékelésem: 5/5

Oldalszám: 415

Kiadó: Ciceró Könyvstúdió

Kedvenc jelenet: amikor Sam a húgával tölti a napját

Kedvenc karakter: Sam, Lindsay, Elody, Ally 

Legrosszabb jelenet: -

Nem szimpatikus karakter: Rob

Karen Marie Moning: Új nap virrad

A Tündérkrónikák az egyik kedvenc sorozatom, szóval egyértelmű, hogy ennek a könyvnek is a polcomon kell lennie, a többi mellett:) Arról azonban álmodni se mertem, hogy ilyen gyönyörűséges és csodálatos borítóval lát napvilágot a könyv. Bátran állíthatom, hogy a legszebb nem csak a sorozat többi része közül, de a jelenleg kapható összes könyv esetében is a top 5 leggyönyörűbb borítójú könyvek között szerepel. Számomra legalábbis mindenképp!

A sorozat 4. része egy olyan résszel ért véget, hogy a hajamat téptem a folytatásért. Keservesen lassan teltek a hónapok és amikor végre a kezembe vehettem a könyvet, esélye se volt. Letepertem és én győztem. Vagy mégsem?

A fülszöveg:

"MacKayla Lane sokszor érezte már, hogy mindent elveszített, de ahogy ott áll a sziklaszirten, lábai előtt egy halott férfival, akit ő segített megölni, már tudja minden átélt borzalom csak rózsaszín közjáték volt addigi életében.

A nővére miatti bosszú már túl kevés, a szülei utáni aggódás eltörpül, a világ megmentése csupán másodlagos. A bűntudat, amit az emberélet kioltása okozott, és a remény, hogy van kiút az ismeretlen, tündérátokkal sújtott világból, szinte jelentéktelenné válik az egyre több kérdés, és a sürgető vágy mellett, hogy visszaszerezze azt, amit saját önön hibájából elvesztett.

Az Új nap virrad nem csak az alternatív tündérbirodalmakat, de Olvasók világát is kiforgatja a négy sarkából, mielőtt választ adna bármelyik kérdésre is!

Titkok és izgalmak rejtőznek minden oldalon, ahogy egyre inkább haladunk a történet vége felé. Az Új nap virrad is elemi erővel ejti rabul az embert a legelejétől, és nem is ereszti egészen a legvégéig, ahol a legnagyobb rejtély megoldása vár.

Mit akar a Sinsar Dubh? Igaz-e a prófécia, és Mac tényleg pusztulást hoz-e a világra? Még mindig az Alina halála miatti bosszú a legfontosabb? Mi történet valójában V’Lane-nel? Egyáltalán ki a halott férfi Mac lábainál? Na és kicsoda valójában Mac?

De ami a legfontosabb, maradt-e még annyi fény a világban, hogy minden jóra forduljon?"

Véleményem:

A könyvnek úgy álltam neki, hogy direkt lassan olvastam, hogy minél tovább tartson. Az elején nem is volt gond ezzel a taktikával, hiszen számomra talán egy kicsit unalmassá is sikeredett az első kb 100 oldal. Az járt a fejemben, hogy muszájmuszájmuszáj hogy valahogy megoldja az írónő azt a problémát, amibe Mac a 4. könyv végén került. Szinte fájt végigolvasni ezeket az oldalakat, annyira vágytam már arra, hogy minden visszakerüljön a régi kerékvágásba. Egy előnye azonban volt, kezdtem megkedvelni Darroc-öt. Sajnálom, hogy nem ismerhettem meg őt előbb:)

Aztán megtörtént a "csoda" és innentől aztán nem volt megállás. Nem tudtam letenni a könyvet, minden este ezzel feküdtem és reggel vele keltem. 

Mac nagyon sokat változott és mindenképp előnyére. Én szerettem a rózsaszín énjét is, ennek ellenére határozottan jót tett neki a változás. 

Barrons az Barrons. Hol utáltam, hol imádtam, de mindenképpen ő az aki nélkül ez a könyv nem ez a könyv lenne.

Dani továbbra sincs a szívem csücskébe, de próbálkoztam megszeretni, mert tudom hogy a folytatásokat már az ő szemszögéből olvashatjuk.

Ami a legeslegeslegeslegjobban tetszett az egész könyvben: a cselekmény. De komolyan, eddig is izgalmas volt, eddig is mindig fokozta az írónő a hangulatot, de hogy még mindig tud újat mondani?? Méghozzá milyen hihető dolgokat??

Ámulok és bámulok, b@romi jók azok a részek, ahol Mac a meglévő információk alapján összeállít magának egy képet a gyilkosságról meg mindenről, elhiszi ő is és elhiteti az olvasóval is, úgy hogy bizonyítékokat állít fel és amikor már teljesen biztos vagy benne, hogy ez az igazság, kiderül egy másik igazság és még egy másik és így tovább... Ez a könyv valami bámulatos. Minden egyes eseményt úgy el tud hitetni, hogy nem is kételkedünk benne, hogy ez a teljes igazság és amikor kiderül hogy mégse? Hát valami hihetetlen. Még mindig tudja csavarni a történetet olyan módon, amire garantáltan senki soha még csak egy pillanatig se gondol a könyv olvasása folyamán. 

Már vagy ezer féle véget elképzeltem a könyvnek, ki kaparintja meg a Sinsar Dubh-t, ki Alina gyilkosa, ki áll az események mögött? De ami végül történt? Erre aztán még véletlenül se tippeltem volna.

Én teljesen ledöbbentem... ezt a befejezést? Annyira féltem, hogy egy ennyire jó sorozatot nem fog tudni illően befejezni az írónő.. hát sikerült. De még mennyire!!

Az érzelmek egész skálája vonul fel a könyvben, a teljes elkeseredettségtől kezdve az euforikus örömig. Óriási hangulata van a könyvnek. Beszippantja az embert és az olvasó is Mac-kel együtt sír és nevet.

És 5 kötet végére végre beteljesült... úúúgy vártam már. Tudtam, tudtam, tudtam muszáj volt:))

Mindent lezár, mindent megmagyaráz, nincs kérdés és garantáltan mindenki örülni fog ha végigolvassa ezt a sorozatot. 

Egy kicsi szálka maradt csak bennem, mégpedig V'lane. Ami vele történt? Na az megint igazán hihetetlen. Ez a szál még nyitva maradt, nagyon kíváncsi leszek, hogy mit alakít belőle Moning. Vannak tippeim (most nem árulom még el), kíváncsi leszek, hogy mi lesz itt a folytatásban.

Egyik szemem sír, a másik meg nevet, hogy a következő rész Danié lesz. Meglátjuk, meglátjuk. Mindenesetre nagyon várom.

Amíg nincs meg a folytatás addig pedig újraolvasom a már meglévőket, hiszen csatlakoztam a Cor Leonis Kiadó által meghirdetett sorozat újraolvasáshoz. 

Értékelésem: 5*, mi más?:)

Oldalszám: 596
Kiadó: Cor Leonis Könyvkiadó
Kedvenc jelenet: ágyjelenetek:)
Kedvenc karakter: Mac
Legrosszabb jelenet: ilyen még véletlenül sincs
Nem szimpatikus karakter: -

Kariaji és sok-sok más

Tetszik, nem tetszik itt az ősz, a hideg és másfél pillantás múlva már a tél és a karácsony is. Erre nem csak a naptár emlékeztet, hanem a lassan karácsonyi díszbe öltöző kirakatok és városok is. 

Én nagyon élvezem ezt az időszakot, imádok ajándékot keresgélni a szeretteim számára. Muszáj is ilyenkor kreatívkodnom és kitalálni, hogy ki minek örüljön, hiszen 3 családtagomon kívül a Drágának is ilyenkor hamarosan lesz a szülinapja, a névnapja és persze a karácsony. Szóval minden évben már jó előre ki kell találnom, hogy mit veszek hogy aztán elkezdjek gyűjtögetni rá, mert bizony ennyi alkalom nem két fillérbe kerül:) De nem bánom, mindent megér amikor látom az arcukon a boldogságot.

De egyébként nem erről akartam beszélni:)

A molyon is megy a készülődés, karácsonyi ajándékozós események hada szállta meg kicsiny Molyfalvánkat.

Ezeket szeretném bemutatni és biztatni mindenkit, hogy igenis tessék jelentkezni rájuk.

Kezdeném azokkal amikben én is részt veszek:

Idén 4 karácsonyi (és előtti) eseményen is részt veszek. Ebből az egyik a saját minimolyajándékozásom, azt most hagyjuk is, mert már lezártam a jelentkezést.

A második @ekesgyb által létrehozott Karácsonyra ajándék! nevű esemény. Ez volt az első ilyen esemény idén, biztos ami biztos már 4 hónapja létrehozta, nehogy bárki is lemaradjon róla:)

Aztán jött @Baba082 Happoló Mikulása, ahol is nagyon kreatívan ötvözte a rukkolát az ajándékozással. Ez nem az egyszerű megveszemakönyvetésfeladomapostán elven működik, hanem itt a rukkolán keresztül kell megszerezni a másik happolási listárájól egy-egy könyvet. Persze ha a végén mégsem sikerülne happolni, akkor még mindig ott a lehetőség a megveszemakönyvetésfeladomapostánra. Ezenkívül itt feltétel még egy kisebb meglepi küldése is. Lehet kreatívkodni könyvjelzőkkel meg egyéb apróságokkal, aki pedig híján van az ötleteknek az mellékel egy szép képeslapot és már kész is a meglepi:)

A 4. jelentkezésem @Izolda már-már hagyománynak számító eseménye, a Karácsonyi húzás és ajándékozás-2012 , ami az ajándékozások "ősanyja". Nem hiszem, hogy ezt az eseményt bárkinek is be kéne mutatnom, az egy nap alatt 152 jelentkező magáért beszél.

Szóval idén karácsonykor ha minden jól jön össze (pl a posta nem kavar bele), akkor 4 db könyvvel fogom gyarapítani a könyvtáramat a moly.hu jóvoltából. Nagyon izgatott vagyok az ajándékozóim és az ajándékozottaim személyével kapcsolatban is. Remélem 4 különböző embert fogok kapni. Viszont én mindenhol ugyanazt a polcot adtam meg, szóval hajrá, aki a gyorsabb azé a több választási lehetőség:)

Igazán várom már hogy böngészhessem a polcokat, kívánságlistákat, és kiválaszthassam azt az egy könyvet, aminek reményeim szerint a majdani gazdája a legjobban fog örülni:)

Ez ez annyira jó kezdeményezés és őszintén gondolom, hogy ebből kimaradni kár. Aki egyszer jelentkezik az egyikre, nem fog tudni nem jelentkezni a többire. (Anyagiak függvényében persze, de ezt most hagyjuk is)

Másik két karácsonyváró esemény a képeslapozáshoz kapcsolódik:

@Nazgul Képeslapos Molykarácsony! és @zsofigirl Karácsonyi molyos képeslapozás 2.0 azoknak szól, akik nem tudnak vagy nem akarnak könyvre költeni. Itt képeslapokkal lephetik meg egymást a jelentkezők. Ez is egy nagyon jó ötlet, ide is várják szeretettel a jelentkezőket.

Én azért nem jelentkeztem, mert nem szeretem a képeslapokat, de ez titeket ne tántorítson vissza:)

Remélem sikerült egy kicsit meghozni azok kedvét is, akik eddig bizonytalankodtak, hogy jelentkezzenek-e. Higgyétek el, hogy jó móka, kár kimaradni egy ilyen közösségi eseményből.

Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna

Ez a könyv az első pillanattól fogva foglalkoztatott. Először csak a borítójára figyeltem fel, majd a fülszöveg és a későbbi értékelések alapján úgy gondoltam, ezt nekem is el kell olvasnom. Az sem rettentett vissza, hogy műfaját horrorként ( is) megállapították, (molyos címkék közül a „tinihorror” tetszett a legjobban, ezen jót mosolyogtam).  Nem vagyok oda a horrorért, mint műfajért, viszont ebbe a könyvbe, ebbe a történetbe pont kellett ennyi kis félelem és brutalitás.

A fülszöveg:

""A Vérbe öltözött Anna rafinált mese, amelynek hőse halottakat öl, de félig-meddig szerelmes a halálba. A történet végére te is így érzel, kedves olvasó!"

New York Times

Élők és holtak. Szerelem és halál. Önfeláldozás és gyilkosság…

A 17 éves Cas Lowood szokatlan hivatást választ: halottakat öl.

Így tett az apja is, míg el nem pusztította egy kegyetlen kísértet. Cas apja rejtélyes fegyverével, az athaméval együtt a rendkívüli képességet is örökölte, ezért mozgalmas életmódra rendezkedik be boszorkánykodással foglalkozó mamája és Tybalt, a szellemek jelenlétét megérző macska társaságában. A fiú a helyi mendemondákat és a titokzatos események hírét követve nyomoz az élőkre veszedelmes, vérszomjas és bosszúálló holtak után, hogy ártalmatlanná tegye őket."

Szereplők:

Rögtön kezdeném is a rosszal, ha már a szereplőkről kezdtem el írni.

Nekem Cas egy nagy csalódás volt. Az egész történetet elrontotta az írónő egy ilyen főszereplővel. 17 éves fiúként (megmondom őszintén már maga a kor sem tetszett, egy ilyen sztori megkívánna egy legalább 20-25 éves főszereplőt) úgy viselkedik, mint a vele egyidős lányok. A gondolkodása egyáltalán nem férfias, sokkal inkább nőies. Nem szerettem őt meg, sőt inkább kellemetlen volt az ő gondolatait olvasni. Emellett pedig végtelenül arrogáns, beképzelt és nagyképű. Azt hiszi hogy 17 évesen övé a világ és az ő lábai előtt hever a világ összes embere, hiszen ő az egyedüli, a tökéletes, a világon egyetlen ember aki szellemeket képes ölni. 

Ehhez képest Anna olyan szépen elbánik vele, hogy öröm nézni. Na ekkor persze jól letörik a kis szarva aztán meg az oldalakon keresztüli hiszti meg önsajnálat.

Nem nyerte el a tetszésem, sajnálom, egy ennyire jó történet nem engedhet meg magának egy ilyen főhőst.

Anna viszont a kedvencem lett. A „gonosz” Anna és a „kedves” Anna is. Az ő karaktere nagyon jól kidolgozott, ezt vártam volna Cas esetében is. Impulzív lány, nagyon kitartó és küzd önmagáért. Emellett jó barát, mindent megtesz a barátaiért. Mindkét énjét nagyon szerettem, a legbrutálisabb vonásoktól a szerelmes énjéig.

Véleményem:

Még egy kis rossz, aztán tényleg jöjjön a jó (ami szerencsére sokkal meghatározóbb).

A szerelmi szál elég gyengére sikeredett. Nem igazán látszik az a pont, amikor rájönnek a fiatalok, hogy egymásba szerettek. Elmosódik az egész, nincsenek pontos határok. Nem szeretem az ilyent. De ez nem olyan lényeges pont, szóval nem is akarom fecsérelni rá az időt.

Ami a legeslegjobb a könyvben, az egyértelműen a hangulat. Olyan iszonyat jó és borzongató a hangulata, amilyent én sehol máshol nem olvastam még. Nagyon illik minden mozzanat a történetbe, a brutális képektől kezdve a félelemig. Ahogy felépül a cselekmény, ahogy követik egymást az események az nagyon jó, fokozatos és részletes. Mindent pont akkor kapunk, mindent pont akkor láthatunk, amikor annak itt van az ideje.

Egyébként is nagyon jó az alaptörténet, jól kidolgozott, részletes, pontos, izgalmas, érthető és nagyon olvastatja magát.  Annyira jól kidolgozott, hogy rendesen láttam magam előtt a helyszínt, az embereket, mintha csak egy filmet néznék.

A végén annyira szurkoltam Casnek és Annának, hogy a befejezés rendesen „fájt”. Ezt a függő véget? Hát hogy bírom ki a következő megjelenésig?

A borító csodálatos. Nekem külön tetszett az, hogy a betűk színe piros, igazán különlegessé tette a könyvet.

Pár dologtól eltekintve én komolyan ajánlom mindenkinek ezt a könyvet. Aki elkezdi nem fog benne csalódni és nem tudja majd letenni. Igazán páratlan és egyedi, nem egy tucatkönyv.

A borító csodálatos. Nekem külön tetszett az, hogy a betűk színe piros, igazán különlegessé tette a könyvet.

Értékelésem: 5*

Oldalszám: 285

Kiadó: Geopen Könyvkiadó

Kedvenc jelenet: a harcok

Kedvenc karakter: Anna

Legrosszabb jelenet: Cas hisztijei, nagyképűsködései

Nem szimpatikus karakter: Cas

Lara Parker: Éjsötét árnyék - Angelique hagyatéka

A sok negatív kritika miatt kettős érzéssel kezdtem neki a könyvnek. Egyrészt volt bennem egy félsz, másrészt pedig kíváncsi voltam, hogy miért is kapott ilyen rossz kritikákat a könyv. A fülszöveg alapján jó könyvnek ígérkezik, mikor kiderült, hogy egy forgatókönyv alapján íródott csak még kíváncsibbá tett.

Nem egy egyszerű olvasmány, nem lehet könnyen és gyorsan haladni vele, de minden egyes mondatáért megéri a fáradtság.

A fülszöveg:

"Egy őrült szerelem, amit megrázó csalódás követ. Egy kapcsolat, ami egy életre szól, és még annál is tovább. Bosszú, aminek még a halál sem állhatja útját.

Barnabas Collinst, a New England-i hajómágnás család ifjú örökösét megbabonázza Angelique, a Martinique szigetéről érkező

szolgáló egzotikus szépsége. Arra azonban, hogy a lány milyen sötét hatalmak szövetségese, csak akkor jön rá, amikor már

késő: eljegyez valaki mást, Angelique pedig olyan bosszút esküszik ellene, ami a síron túl is üldözni fogja.

Lara Parker a hetvenes évek kultikus sorozatában, a "Dark Shadows"-ban maga játszotta Angelique szerepét. A színésznő a sorozat eredeti forgatókönyvét feldolgozva írta meg az "Éjsötét árnyék" trilógiát. A történet filmváltozata 2012 májusában kerül a

mozikba Tim Burton rendezésében, Johnny Depp, Michelle Pfeiffer és Helena Bonham Carter főszereplésével."

A szereplők:

Barnabasszal kezdeném: Én nem tudtam úgy tekinteni rá, mint a szerencsétlen áldozat, aki egy gonosz nő karjaiba került. Minden büntetést megérdemelt! Magának kereste a bajt. Sem a jelenbeli sem a múltbeli tetteivel nem értek egyet, minden fájdalmat megérdemelt, hiszen ő is csak fájdalmat okozott maga körül. Fájdalmat a szüleinek, fájdalmat a feleségének és legfőképp fájdalmat Angelique-nek, aki a világon a legjobban szerette őt. Túl későn jött rá, hogy elrontotta a dolgokat, onnan pedig már nem volt visszaút.

Josette volt az egész történetben az egyetlen ártatlan és tiszta lény és csapdába esett. Egyszerűen rossz helyen volt, rossz emberbe szeretett bele, rossz embernek adta oda a bizalmát. Csak úgy sodródott a történettel, nem voltak nagy tettei, ígéretei, szavai. Ő nem volt se rossz, se jó szereplő, csak egy szükséges mellékszereplő, aki túl tiszta és egyszerű lény egy ilyen világhoz.

Angelique volt a kedvencem. Lévén hogy az ő szemszögéből íródott a könyv ez nem is meglepő. Számomra azért különleges ez a könyv, mert itt a "gonosz" szemszögéből látjuk a történetet. Már az első fejezetekben kiderül, hogy Angelique a gonosz, Barnabas így állítja be. Ez rányom egy bélyeget az egész további történetre. Viszont az, hogy utána pedig Angelique gondolatait, tetteit, tetteinek miértjét látjuk nagyon jó és különösen tetszett. Ahogy kibontakozott a képessége, ahogy ő maga is felnőtt... sok mindent meg lehet érteni a könyv végére. Szinte oldalról oldalra alakul át a lelkében a szerelem féltékenységgé, gyűlöletté, ahogy egyre inkább mélyül el a mágiában, ahogy szippantja magába a gonosz - iszonyatosan jó ez a könyv. Az érzelmek és hatások terén maximálisat nyújt.

Angelique gyerekkoráról írt részek voltak a kedvenceim. Az ültetvényesek élete, az ottani mindennapjai, ahogy az apja bánik vele, ahogy megtanulja a vudu varázslatokat. Meg eleve a vudu és az istenek leírása is nagyon érdekes volt.

Véleményem:

Ez egy nagyon teljes és részletesen kifejtett könyv. Talán pont az az előnye, hogy forgatókönyvből íródott így egy kész képi világ lehetett az írónő szeme előtt. A leírások nagyon részletesek, szinte mindent leír és nagyon könnyű elképzelni. A hangulata bámulatos. A legjobban a könyv komor hangulata tetszett. Na meg az érzelmek leírása. Sok szereplőt megszerettem Angelique körül, sokan meg is haltak vagy csak úgy eltűntek a képből, őket sajnáltam is. Mint ahogy Angelique-t is sajnáltam. Ahogy hajszolta a szerelmet és annyira akarta, de minél jobban akarta, annál inkább távolodott tőle a szeretett férfi.

Egyébként a szerelmi háromszög igazán jól sikerült. Nem mondom, voltak benne klisék és "lehetetlen véletlenek", de ezek felett át tudtam siklani.

A társadalmi helyzettel kapcsolatos részek is tetszettek. A rabszolgák helyzete, a cselédek és egyszerű emberek élete szembe állítva a gazdagokéval. Angelique mindkét oldalt megtapasztalta, ha nem is saját maga által, de a körülötte élő emberek életén keresztül. Ez a kettősség nagyon tetszett.

A fantasy vonal ugyan nem volt olyan erős, de ez nem baj. A varázslatok is olyan természetesnek hatottak abban a környezetben, amiben ez a könyv íródott. A vámpírság és azzal kapcsolatos dolgok elenyésztek a mondandóhoz képest. Nem adtak hozzá de el se vettek semmit a történet értékéből.

Nagyon örülök, hogy ezt a könyvet elolvastam. Mindenképpen el fogom olvasni a további két kötetet is, remélem minél előbb megjelennek. Sőt a belőle készült filmet és ha tehetem még a könyv alapjául szolgált sorozatot is meg fogom nézni.

Nem tudok hibát találni a könyvben, nem is keresem. Nem tudom, hogy a többieknek miért nem tetszett, de mindenki aki nem olvasta a könyvet csak a kritikákat adjon egy esélyt neki, mert igazán lehengerlő könyv.

Na jó, egy hibát még is tudok: Hogy lehet ilyen ronda borítót adni egy ennyire jó könyvnek? A fordítás tetszett, normális kerek, értelmes mondatok voltak, nem volt elgépelés, szóval tényleg igényes munka. De ez a borító? Miért kék a lány? Semmi nincs a könyvben ami indokolná a kék színt.

Ez persze nem von le semmit a könyv értékéből, csak egy kicsit meglepő.

Értékelésem: 5*

Oldalszám: 547

Kiadó: Libri Könyvkiadó

Kedvenc jelenet: Angelique varázslatai és annak hatásai

Kedvenc karakter: Angelique

Legrosszabb jelenet: -

Nem szimpatikus karakter: Barnabas, Angelique apja

UPDATE: A sorozattal kapcsolatban semmi értelmeset nem találtunk. Ha valakinek mégis van valami használható információja róla akkor szívesen veszem.