Laurell K. Hamilton: Ezüstgolyó

Vegyesek az érzelmeim Anita Blake-kel, meg úgy eleve Hamiltonnal kapcsolatban. Szeretni, imádni akarom, de nem mindig megy. Máskor, amikor már feladnám olyan élményt kapok tőle, hogy újra fellobban a rajongásom iránta. Kicsit olyan se veled, se nélküled kapcsolat. Ez így volt az Ezüstgolyóval is.

A fülszöveg:

"Anita Blake élete lecsendesedett, majdnem normális hétköznapjait éli St. Louis-ban – már amennyire normális hétköznapokat élhet egy hivatásos vámpírhóhér és szövetségi rendőrbíró – amikor egy vámpír a múltból bejelentkezik. Minden Sötétségek Anyját elméletileg elpusztította egy robbantásos merénylet. Ugyanakkor hogyan lehetséges elpusztítani egy vámpírt, aki megteremtette magukat a vámpírokat? Meg lehet ölni egy istent? Eddig nem sikerült, és most ez az isten, pontosabban istennő, úgy érzi, eljött a nap, hogy végre hatalmába kerítse Anitát és Amerika összes vámpírját.

Minden Sötétségek Anyjának tetteit az vezeti, hogy szentül hiszi: Jean-Claude, Anita és a vérfarkas Richard Zeeman triumvirátusa elegendő hatalmat ruházhatna rá, hogy ismét testet ölthessen, és megvethesse lábát az Új Világban. Csakhogy a test, amire a fogát feni, már foglalt."

Véleményem:

Dühös vagyok erre a könyvre, haragszom rá. Miért? Miért? Miért kell ezt tenned Kedves Hamilton? Fent és lent, mint ahogy szinte minden kötetednél. Az első 150 oldalt egy az egyben kitörölném, nem, nem, nem bírom felfogni, hogy miért kellett 5(!) fejezeten át tartó szexjelenetet írni. Miért? Felháborító a részletesség, közönséges, pedig nem vagyok prűd. Megmondom őszintén sokszor forgott a gyomrom és abba akartam hagyni. De nem tettem. Nem tettem, mert muszáj volt, hogy lássam, olvassam azt, ami miatt imádom ezeket a könyveket, ezt a stílust. 

A könyv közepe iszonyat jó volt, a legjobb, legpörgősebb, már-már elfeledtette velem az első fejezeteket. Miért kellett hát a könyv végét ismét egy hosszú szex jelenettel zárni? Ha le tudnám venni a keretet, azt mondanám, hogy a legjobb könyv, amit mostanában olvastam. De sajnos nem tudok eltekinteni ennyire az elejétől és a végétől.

Nehéz most pontoznom, mert ezt a könyvet imádom és utálom. Hogy mi lesz ezután? Természetesen kitartok Anita mellett, mint ahogy eddig is kitartottam. Bízom benne, hogy egyszer (amikor végre lecseng a pornó könyvek divatja) újra olvashatok arról az Anitáról, akit mindenki imád és nem csak  a pasijai.

Egy kicsit a szereplőkről:

Mondtam már, hogy nagyon gyűlölöm a nyafogós, picsogós férfikaraktereket? 

Asher minősíthetetlen viselkedése számomra örökre leírta őt...Ezt a hisztit, amit AZÉRT művelt (nem árulok el részleteket, olvassátok el) felháborító és gusztustalan.

Jean Claude örök kedvencem, Anita pasijai közül a favorit számomra. Őt most is imádtam, bár lehetne egy kicsit tökösebb - mint régebben. Ez egyébként igaz Anita többi pasijára is. Anitától függnek, az orruknál, fülüknél farkuknál fogva rángatja őket. Semmi önállóság, egy férfi igenis legyen férfi, ne pincsikutya, álljon már ki magáért.

De egyébként más gondom nem volt senkivel se. Nem rossz, nem rossz, de lehetne kicsit jobb is.

Anita nagyon megszokta, hogy mindenki őt imádja, ő parancsolgat, nem könnyű egy ilyen emberrel együtt élni:) De hát ő Anita, megteheti és kész:)

Hiányoltam a halottkeltést, azokat a részeket mindig nagyon szeretem a könyvekben. 

Bizonyos részektől eltekintve határozottan alakul a sorozat, így hát szeretettel várom vissza az igazi Anitát újra:)

A borító továbbra is gyönyörű, a könyvespolcom legszebb éke az Anita Blake sorozat.

Értékelésem: 3/5

Oldalszám: 496

Kiadó: Agave Kiadó

Kedvenc jelenet: A középső 200 oldal egy az egyben

Kedvenc karakter: Jean Claude

Legrosszabb jelenet: meleg szexjelenetek

Nem szimpatikus karakter: Asher, az én szememben ő örökre leírta magát

China Miéville: Konzulváros

Nagyon, nagyon sokáig halogattam ennek a posztnak a megírását. Még most sem tudom igazán, hogy mit írjak, mit gondoljak.

China Miéville nevével bevallom őszintén a Konzulváros előtt még nem találkoztam. Mikor hallottam a könyvről, akkor kicsit utána néztem és rögtön feltűnt, hogy nem kimondottan olyan könyveket ír, amikre így első pillantásra azt mondanám, hogy az én műfajom. A Konzulvárosban valami azonban mégis megfogott. Azt nem mondanám, hogy a borítója, mert elég szegényes lett (számomra olyan világító mellény beütése van, legalábbis mindig ez jut róla eszembe, ha meglátom). A fülszöveg alapján azonban úgy gondoltam, hogy teszek vele egy próbát, hátha megszeretem mégis ezt a műfajt.

A fülszöveg:

"Az ismert univerzum peremén, az Arieka nevű bolygón áll Konzulváros, ahol az emberek nemzedékek óta békésen élnek légburokba zárt diaszpórájukban. Az őshonos faj élő, szerves metropolisza az univerzum legkülönösebb teremtményeinek ad otthont, akikkel kizárólag a különleges adottságokkal rendelkező emberek, a konzulok képesek kommunikálni. Ariekán emberöltők óta minden a legnagyobb rendben zajlik, és Konzulváros éli a világtól elzárt gyarmatok békés, unalmas életét. Egészen addig, amíg egy újonnan érkező hajó és furcsa utasai fel nem borítják a megszokott egyensúlyt…

Avice kislányként azt hitte, Konzulváros maga az egész a világ - aztán egyike lett azoknak a keveseknek, akik kijutottak a gyarmatosított űrbe, ahol különös hajók siklanak a mindennapi világ alatti térben. Mire visszatér egykori otthonába, már teljesen más szemmel nézi a valaha természetesnek vett furcsaságokat, és bármennyire is tiltakozik ellene, mégis központi szerepet játszik a bolygót megrengető eseményekben."

Véleményem:

Nem mondanám, hogy sikerrel jártam. Egyszerűen nem tudom, hogy mit gondoljak a könyvről.

Az tény, hogy nem tudom elolvasni, mert egyszerűen nem megy, szenvedek vele, oldalakat haladok vele mert untat.

DE mindezek ellenére nem rossz könyv. Nem erről van szó. Csak más és nem nekem való.

A világot gyönyörűen felépíti, a szereplők összetettek, szerintem óriási kutatómunka és hatalmas fantáziavilág áll e mögött a könyv mögött. Nem lehetett könnyű dolga az írónak, hogy egy ilyen összetett könyvet megírjon. (De mint írtam, nem vagyok otthon a sci-fi világában, sőt nem is tervezek mélyebben elmerülni benne, szóval annyira azért nem értek hozzá.)

Tele vagyok kérdőjellel ezzel a könyvvel kapcsolatban, agyalok hogy benne vagy bennem van-e a hiba. Mert nem tudok egy tényre rámutatni, hogy na emiatt nem tetszik. De azt sem tudom mondani, hogy ez és ez kimondottan tetszett. Mert nem. 

Untatott a sok-sok-sok leírás, a nyelvekről szóló részek, Avice oldalakon keresztül tartó agyalásai, gondolatai. De amikor az utazásairól írt, amikor ténylegesen is történt valami, beszélgetések vagy ilyesmik azokkal meg gyorsan haladtam.

Hamar eluntam az olvasást és nem akarództam folytatni, húztam, halasztottam, közben teltek a hetek, hónapok. Nem akarok rosszat írni róla, mert érdemben nem tudok, de jót se.

Egyszerűen nem jól választottam magamnak olvasmányt és ez nem a könyv hibája.

Hadd idézzek @pat értékeléséből a molyról:

"Hogy kiknek íródott? Nyelvészetben és addiktológiában jártas, hard-core SF rajongóknak."

És ez nem én vagyok.

Értékelésem: 3/5 a bizonytalanságom miatt

Oldalszám: 464

Kiadó: Agave Kiadó

Kedvenc jelenet: amikor Avice a gyerekkoráról mesél

Kedvenc karakter: -

Legrosszabb jelenet: hosszú, hosszú gondolatok

Nem szimpatikus karakter: -

Rupáner - Gallé Margó: Randevú a Nílus partján

A Szivárvány könyvek 6. kötete (ha feltűnt, hogy Betti kötetéhez az írtam hogy 4. ez pedig a 6., az azért van, mert közbeékelődött Gégény Gabriella: Ízek és más szenvedélyek c. könyve) Izadóra Dávid története tovább folytatódik. Az előzménykötet végén én nagyon, nagyon szurkoltam nekik, hogy egymásra találjanak, azonban az írónő tartogatott számukra még egy kötetet, íme hát:)

A fülszöveg:

"Betti és Iván esküvőjét a vőlegény új egyiptomi szállodájában tartják. A nap szenzációja mégis az, hogy a legidősebb Márai lány, a gyönyörű Izadóra, egy olasz macsóval tűnik fel az esküvőn, ahol - két év után először - belebotlik gyermekkori szerelmébe, Dávidba. Az olasz fiúnak emiatt rövid úton távoznia kell, bár Dávidot is Iza zárta ki az életéből, miután közös gyermekük halva született, s a lány képtelen volt feldolgozni a veszteséget. 

De ami összetartozik, az előbb-utóbb össze is nő. A szfinx mogorva tekintete alatt újra fellángol egy régi szerelem, és bár a feketehajú magyar szépség az arabokat királynőjükre, Nefertitire emlékezteti, s ebből bonyodalmak is keletkeznek, Márai Izadóra a Níluson végre révbe érni látszik. 

Vagy csak látszik? Mert ekkor megint történik valami, aminek semmiképpen sem szabadott volna megtörténnie... 

A Szivárvány könyvek hatodik kötetében RGM a legjobb formáját hozza, ami azt jelenti, hogy a könyv utolsó oldaláig lobogó szenvedélyek és meghökkentő fordulatok tartják izgalomban a romantikát és kalandot kedvelő olvasót."

Véleményem:

Nekem ez a kötet a legsúlyosabb, hogy úgy mondjam az összes többi közül. Itt van a legtöbb fájdalom és bánat, csalódottság és kihagyott lehetőségek. Dávid és Iza kerülgetik egymást, én szívem szerint belenyúltam volna a könyvbe és megráztam volna őket, hogy héé hát egymásnak vagytok teremtve mit szenvedtek már itt nekem:) (Jó, jó ha ez ilyen egyszerű lenne, hová is lenne ez a könyv a saját mondanivalójával).

Iza számomra valahogy végig semleges volt, mint ahogy Dávid is. Talán pont amiatt, hogy olyan kedvetlenek voltak mindenkivel. Önmaguknak se ismerték be, hogy szükségük van a másikra.

Ami viszont kimagaslóan tetszett az a környezet. azokat a részeket imádtam, ahol Izadóra a parton napozott vagy fürdött a vízben. Gyönyörűek voltak a tájleírások, fájt is a szívem, hogy nem lehettem én is ott:)

Habár ez a könyv Izadóra kötete, mégis furcsa volt, hogy Betti esküvőjéről olyan kevés jelenet született, szívesen olvastam volna róla többet.

Lehet, hogy alapvetően az a bajom ezzel a kötettel, hogy a Bettié után jött, ami meg kimagaslóan jól sikerült és vártam volna hogy tovább folytatódjon. Nem rossz, de azért nem sikerült ezt a szintet elérnie.

Megvolt a "kedvenc" utált karakter is Emília személyében. Eddig nem sikerült senkit utálnom, de őt megutáltatta velem Dália és Izadóra:)

A végén azért szerencsére minden a helyére került és végre Dávid és Iza nagy álma is valóra válhatott:)

Értékelésem: 4/5

Oldalszám: 140

Kiadó: Aba Könyvkiadó

Kedvenc jelenet: tájleírások

Kedvenc karakter: -

Legrosszabb jelenet: kicsit hosszúra sikeredett, ahogy Dávid és Iza kerülgették egymást

Nem szimpatikus karakter: Emília

Rupáner - Gallé Margó: Kicsi Betti a nagyvárosban

Nagy örömömet lelem mindig a Szivárvány könyvekben, ha nem elgondolkodtató könyvet keresek, hanem csak egy egyszerű, de nagyszerűt, akkor mindig rájuk esik a választásom. 

Ami az egészet pedig megkoronázza, hogy a könyvhéten volt lehetőségem személyesen is találkozni az írónővel és dedikáltatni a könyveimet, így ez a nap örökre szóló emlék marad számomra, a könyvekkel együtt természetesen.

Margó 5. könyve Betti körül forog, mint ahogy ezt a cím is mutatja. Betti egy kicsit számomra kívülálló volt, hiszen később csapódott a lányokhoz. Ebben a kötetben azonban megismerhettem őt és végre megtaláltam az egész sorozatban a kedvenc női karakteremet, ki mást, mint Bettit.

A fülszöveg:

"Gyarmati Bernadett huszonhét évesen már túl van egy nehéz váláson. Élete legnagyobb kihívásán, a Márai-kastély parkjának megépítésén is sikerrel jutott túl, mégis kiégettnek érzi magát. Főleg miután ő marad a kastély egyetlen állandó lakója, hiszen a többiek már mind megtalálták párjukat. Bár világéletében Kristályhegyen élt, mostanra úgy érzi, hogy megfullad, ezért úgy dönt, nem maradhat itt tovább.

Egy multinacionális vállalat szállodaláncot építtet Budapest szívében és kertépítők referenciamunkáit várja, hogy kiválaszthassa a legalkalmasabb jelöltet. Betti elküldi pályázatát, el is nyeri a megbízást, és elköltözik egy számára teljesen idegen világba, a fővárosba, ahol semmi nem úgy alakul, ahogy szeretné. Új főnöke egyáltalán nincs elragadtatva attól, hogy munkatársként és majdnem egyenrangúként kell kezelnie egy aprócska, bizalmatlan, parancsolgató, mi több, a Föld összes férfiját gyűlölő nőszemélyt. 

Betti regényében RGM arról mesél, milyen benyomások és tapasztalatok várják a vidéki lányt a csillogó és idegen nagyvárosban. Hogyan próbálja - természetesen a Márai-lányok segítségével - felvenni az új fordulatszámot, levetkezni előítéleteit, és begyógyítani a magával hozott lelki sérüléseket."

Véleményem:

Betti, Betti, olyan kár, hogy csak egy könyv szól rólad. Már az első pillanatokban is tudtam, hogy örök "barátság" lesz Betti és köztem, ez a kötet a legjobb. (Jó biztos, mindegyik olvasása után ezt mondtam, de most tényleg, na:)). Imádtam a cserfességét, a hatalmas száját, amit sose tud kellő időben befogni és a vehemenciáját, amivel nekiesik másoknak akkor, ha valami nem úgy történik, ahogy ő szeretné. 

Iván viszont ennek ellenére nem lett szimpatikus, sőt a későbbiek során sem sikerült megkedvelnem. Szerintem nem Betti karaktere mellé való. Ellenben az ikerlányok, Blanka és Bianka rögtön kedvenc karakterek lettek és azt csiripelték a madarak, hogy ők is kapnak egy kötetet a sorozatban, aminek módfelett örülök:)

Nem bántam, hogy a helyszín Budapest lett, pedig először úgy ódzkodtam attól, hogy elszakad Arlene-tól, Dáliától és Izadórától, no meg a kastély megszokott környezetétől. Végül minden a lehető legjobban alakult, imádtam olvasni Betti és Iván "civakodását". Viola és Helga, ahogy az általában lenni szokott nem nyerték el a tetszésemet, de szerencsére nem sok port kavartak. A könyv vége nagyon jó lett, bevallom az elején beleolvastam az utolsó lapokba, szóval érdeklődve vártam, hogy hogy is lesz, hogy történhetett... aztán persze minden máshogy történt, de nagyon jól ki lett találva, még így is nagy volt a meglepetés.

Egyébként küllemre is ez a könyv tetszett a legjobban, olyan szép, ez a narancssárga. 

Nagyon örülök, hogy belekezdtem ebbe a sorozatba, annyira jó és megnyugtató olvasni.

Értékelésem: 5*

Oldalszám: 141

Kiadó: Aba Könyvkiadó

Kedvenc jelenet: Betti és Iván "civakodásai"

Kedvenc karakter: Betti

Legrosszabb jelenet: ilyen nem volt

Nem szimpatikus karakter: Viola

Kendare Blake: A rémálmok lánya

A Vérbe öltözött Anna nagy kedvencem lett, leginkább a hangulata fogott meg. Így nagy várakozással álltam neki a folytatásának is, főleg olyan befejezés után, amit az első kötetben produkált az író:) Az elején az óriási lendület még fokozódni is tudott, de aztán valahogy hanyatlott... mígnem a végére már elértem oda, hogy az eredetileg 5 pontos zseniális könyvsorozat, már csak 4 pontos lett.. és ezt is csak az első rész tiszteletére kapta.

Fülszöveg:

"Hónapok teltek el, amióta a vérbe öltözött lány, Anna Korlova becsapta maga mögött a Pokol kapuját, de Cas Lowood, a híres kísértetvadász nem tudja kiheverni elvesztését. Hiába mondják a barátai, hogy Anna miatta szállt alá, ő csak élőhalottként tengődik. A fiú tudja, hogy sosem talál rá a szerelemre egy élő lány oldalán, senki sem hasonlítható az ő halott Annájához. És csak őt látja mindenütt, vele alszik el és vele riad fel rémálmaiból. De valami nagyon nincs rendjén... Ezek nem képzelgések. Valahányszor megjelenik, látszik Annán, hogy a legválogatottabb kínzásokat kell kiállnia. Persze meg kell bűnhődnie tetteiért, de Cas úgy érzi, most rajta a sor, hogy viszonozza a lánynak, amit érte tett..."

Véleményem:

No de kezdjük a jóval. A hangulat most is ott van, nem volt hiány se fagyos jelenetekből, se egy kis borzongásból, no meg undorítóbbnál undorítóbb szellemekből. Kedvenc félelmetes jeleneteim a Riika nagynénis, illetve az Öngyilkosok Erdeje, ezek a részek valami brutálisan jók voltak.

Cas barátait (Thomas és Carmel) nagyon bírtam. Ők mentették meg a szemembe az egész könyvet. No meg a történet, hiszen az továbbra is zseniális és nagyon, nagyon vártam, hogy mit fog kitalálni az író, mivel fokozza tovább a kedélyeket.

Az első részben még nem volt olyan szimpatikus Thomas, nem is tudom pontosan megmondani, hogy miért nem. Ennél a résznél pedig rögtön kedvenc lett és szerencsére több szerepet is kapott, mint az elsőben. Ehhez képest Carmelben meg kicsit csalódtam, de ez még semmi ahhoz képest amit Casről tapasztaltam.

Olyan különlegesnek éreztem már az első kötetben is ő és Anna kapcsolatát, miért kellett ezt elrontani ezzel a depresszióval és nyavalygással? Én nem utálok semmit se annál jobban, mint amikor a férfi főszereplő nyivákol. Nem kicsit, hanem az egész könyvben. Gondolatai éjjel-nappal Anna körül forognak, ami nem baj amúgy, de ugyan már annyi tartás lehetne benne, hogy Anna hiánya nem küldi depresszióba. Se a családja, se a barátai nem tudják kibillenteni ebből az állapotból, ami már a sokadik fejezet után eléggé lehangoló az olvasó számára is (de legalább is számomra mindenképp). Pedig Cast az első részben nagyon bírtam, pont azért mert erős és kitartó volt, de most egy olyan oldalát ismertem meg, amit nem szerettem volna. Nem éreztem indokoltnak ez a borús hangulatot, ami átlengte az egész könyvet. És nem a szellemek miatti borúra gondolok.

A történet azonban továbbra is zseniális, volt egy elképzelésem a befejezéssel kapcsolatban, ami aztán természetesen nem jött be:) Ezt egyébkén egyáltalán nem bánom, bár tény, hogy néztem egy nagyot, hogy most tényleg így kell vége lennie?

Aztán szintén nagyon, nagyon imádom a borítót, gyönyörű, egyszerűen imádom a pirosat, szürkét és a fehéret együtt. Igazán előrevetíti a könyv hangulatát (nem a nyavalygást, ettől most eltekintenék.)

Összességében azt mondanám, hogy az első könyv színvonalát nem sikerült tartani, de ettől összességében a sorozat nem veszített az értékéből, hiszen az első kötet zseniálisra sikerült.

Örülök, hogy olvashattam ezt a könyvet és biztos helye lesz a könyvespolcomon az egyszer tuti.

Értékelésem: 4/5

Oldalszám: 304

Kiadó: Geopen Kiadó

Kedvenc jelenet: Öngyilkosok Erdeje

Kedvenc karakter: Thomas

Legrosszabb jelenet: Cas siránkozásai

Nem szimpatikus karakter: -

Dan Wells: Partials - Részben ember

Dan Wells nevével először kb másfél éve találkoztam, méghozzá nem máshol, mint a rukkolán, ahol valaki feltette az Ich bin kein Serienkiller, vagyis a Nem vagyok sorozatgyilkos c könyvét. Annyit gondolkodtam rajta, hogy elvigyem-e, hogy aztán más elvitte az orrom elől. Ekkor még nem jelent meg magyarul a könyv, tehát érdemben nem is tudtam semmit az író munkásságáról, szóval nem mertem belevágni. Amit azóta borzasztóan bánok. Így aztán felfigyeltem arra, hogy a Partials c regénye is megjelent magyarul, aminek módfelett örülök. Hát még annak, hogy olvashattam is:)

Fülszöveg:

"Az emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel - az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel - folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immúnis csecsemő.

Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolatot - amelyet az emberiség vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla.

Dan Wells, a Nem vagyok sorozatgyilkos méltán elismert szerzője izgalmas utazásra invitálja az olvasót egy olyan világba, amelyben maga az emberi lét fogalma kérdőjeleződik meg - ahol emberi mivoltunk egyben a legnagyobb hátrányunk és egyetlen reményünk a túlélésre."

Véleményem:

Egy baja van a könyvnek, amitől pont a legjobb a könyv, még hozzá az, hogy bármikor megtörténhet ugyanez, ugyanígy, egyszerűen félelmetes hogy mennyire valós minden, mennyire része lehet a jövőnknek, és ha így haladunk ki tudja merre, nem is biztos hogy a távoli jövőnknek. Ez a legfélelmetesebb és leghátborzongatóbb az egész könyvben. 

Annyira szeretem a társadalom sci-fiket, annyira szeretem a disztópiás könyveket, és annyira szeretem ezt a könyvet, hogy el se tudom mondani. 

Kira nagyszerű főszereplő, hihetetlenül okos és talpraesett. Pont ilyennek kell lennie egy tökéletes főszereplőnek: lázadónak, ötlettel telinek, végsőkig kitartónak, aki akkor se adja fel az álmait, amikor senki se hisz benne.

Másik nagy kedvencem pont a Részleges lett, imádtam a kettejük közötti párbeszédeket és minden új információt, amit a Részleges elárult önmagáról.

Apropó: A sok orvosi kifejezés és a Részleges, valamint a vírus vizsgálatának olvasása közben folyton az járt a fejemben, hogy hogy a fenében tudott ennyire jó, szakszerű szöveget összehozni az író? (Vagy lehet hogy csak tudatlan laikusok számára tűnik ennyire szakszerűnek?) Mindenesetre le a kalappal (no meg természetesen a fordító előtt is), én elhittem minden szavát:) Sokszor azt se tudtam épp miről beszélünk, Paca, Ragadozó, RM, Leselkedő, DORD, kapcsolás - én mindent elhittem, akárki akármit mondott:))

Szóval le a kalappal, na:)

Egyébként az egész könyv roppant izgalmas, mindig van valami ami miatt lehet izgulni, félni vagy csak átélni velük a kalandokat. 

A másik ami igazán megfogott az a Szenátus és az ő törvényei, akarata. Eszembe jutott, hogy vajon ugyanilyen helyzetben nem ugyanez történne? Egyeduralmat kiépíteni úgy, hogy közben elhitetni a néppel, hogy minden őértük van. Azért félelmetes nem? Nem szeretném ha bekövetkezne amiről Wells ír, de annyira valóságos az egész....elgondolkodtató na:)

Egy furcsa dolgot találtam, hogy lehet hogy a kármentő akciók során talált  gyógyszerek, vegyszerek tizen év után is még használhatóak? No meg, hogy egyáltalán hogy-hogy találnak még a környéken valamit, hiszen ennyi év alatt már mindent átkutathattak? 

Még egy: Az nagyon, nagyon nem volt fer, hogy megölték az egyik legjobb, legkedvencebb szereplőmet na:)

Nagyon várom a folytatást:)

Aki eddig nem fogott neki ilyen könyvnek, feltétlenül tegye meg, kötelező darab. Ezek után még jobban vágyom Wells többi regényére, remélem még sok kerül kiadásra magyarul is:)

Köszönöm a Fumax Kiadónak ezt a szuper jó könyvet.

Értékelésem: 5*

Oldalszám: 456

Kiadó: Fumax Kiadó

Kedvenc jelenet: Amikor kiszöktek a városból

Kedvenc karakter: Kira, Samm, Jayden

Legrosszabb jelenet: -

Nem szimpatikus karakter: Óóó volt pár ott a Szenátus körül:)

Rupáner-Gallé Margó: Malom a tóparton

A könyv ugyanolyan könnyed, nyári olvasmány, mint az első részek. És én pont ezért szeretem őket. Egy egyszerű könyv könnyed stílussal, még is letehetetlen.

A fülszöveg:

"Az éjszaka kellős közepén hangosan dörömbölnek a Márai-kastély kapuján. A csendháborítót Vikor Annának hívják. A középső Márai lánynak, Izadórának a legjobb barátnője volt, mielőtt az élet elválasztotta volna egymástól a kastélyban élő elkényeztetett kisasszonyt és három évvel fiatalabb rajongóját. Anna a kilátástalan nyomorból menekült egy rossz házasságba, melynek most drámai körülmények között véget kellett vetnie.

A szép Izadórát emlékek sokasága rohanja meg, s közülük van egy, melynek akár örülhetne is, ha merne: annak idején egy családi katasztrófa nemcsak Annát hozta a Kristályhegyre, hanem Vikor Dávidot, a lány lobogó hajú és lobogó lelkű szőke fivérét is, az egyetlen fiút Izadóra életében, aki iránt sosem tudott olyan közömbös lenni, mint ahogy annak idején mutatta..."

Véleményem:

A két lány, Izadóra és Dália valahogy sosem lett kedvencem, pedig a róluk szóló könyvek is nagyon tetszettek. A Malom a tóparton Izadóra könyve, ahol a megtudunk a múltjáról is egysmást. Írtam, hogy nem lett kedvencem, de azért nem tudtam úgy tekinteni rá, mint az első kötetben. Jó volt megismerni bensőségesebben az énjét, és látni, hogy tényleg sokat változott. Nagyon bírom a 4 nőt, Dália, Izadóra, Arlene és Betti igazi egyéniségek együtt pedig verhetetlenek. Igazán jó olvasni ahogy ők közösen tevékenykednek:)

Viktor Dávid és húga Anna új szereplőkként kerültek a sorozatba. Először feladták a leckét a lányoknak, hiszen a zűrösre sikeredett életüket kellett valahogy a 4 barátnőnek helyre pofozni. Mégis Annát is és Dávidot is sikerült megszeretnem a történet során. 

Igazából ismét egy nagyon jó kis történetet kerekített Margó a sorozathoz, mindig mutat valami újat, miközben fenntartja az érdeklődést, és nem laposodik el a történet. A végén azért néztem egyet, de nagyon várok egy bizonyos befejezést, szóval remélem nem kell csalódnom benne:)

Aki még nem kezdte el a sorozatot és vágyik egy könnyű, nyári, frissítő olvasmányra, mindenképpen csak ajánlani tudom.

Értékelésem: 5/5

Oldalszám: 141

Kiadó: Aba Könyvkiadó

Kedvenc jelenet: Hogy megismerhettem jobban Izadórát

Kedvenc karakter: -

Legrosszabb jelenet: ilyen nem volt

Nem szimpatikus karakter: -