J. R. Ward: Megsebzett szerető

Ezt a könyvet még moroccoval cseréltem. 

A történet: 

Kétségtelenül ez a legjobb része a sorozatnak. Zsadist mindig is kívül állt egy kicsit a történetből. Jelen volt, de igazából mégsem volt ott. Nagyon ridegnek és zárkózottnak mutatkozott, aki önmaga és társai kínzásától érzi jobban magát. Ez a könyv teljesen megváltoztatja ezt a nézőpontot. Kiderül hányattatott sorsa és a csodás megmenekülés, amitől a változást várja ő és a testvére is, de ami végül Bella megérkezéséig várat magára. Az élete pont ugyanolyan szerencsétlen maradt, mint a megmentés előtt. Igaz, ekkor már nem az úrnő tartja fogva, hanem ő saját magát. Az eddig megszabott kereteket ő ismét felépíti önmagában. Bella megjelenésével megváltozik minden. 

 A szereplők: 

Nekem az egész sorozatban Bella a kedvenc női szereplőm. Kifejezetten szimpatikus, hogy vámpír és nem halandó. Tetszik, hogy ő nem tökéletes, de nem is esetlen. Jobban tudok azonosulni az ilyen szereplőkkel. Bátor és kitartó, hiszen ha ő nem küzd a kapcsolatukért, akkor sose lennének együtt, és sosem változna meg Zsadist élete. 

Zsadist pedig a kedvenc férfi szereplőm a sorozatban. Sokkal jobban ki van dolgozva a karaktere mint a többieknek. A két szélsőség, de valahogy még a kellemes, elviselhető módon. Nincsenek eszement túlzások, egyszerűen vagy elfogadja valaki, hogy ő ilyen, vagy nem. 

Vélemény: 

Amikor ezt olvastam, akkor még úgy gondoltam, hogy végig fogom olvasni a sorozatot. Az értékelésem tehát mostanra egy kicsit megváltozott, így most már másképp értékelem. Ami a legnagyobb fájó pont az egész sorozatban, az az egy kaptafára írt történet. Az alapsablonja nem rossz, de így sokadszorra már sok. A történet sajátosságai nagyon jók. Ha elvonatkoztatok a többi könyvtől, akkor nagyon jó alapsztori, jó felépítés. De így, hogy egy sorozat sokadik tagja, így ront a helyzeten. Ennek önálló könyvnek kéne lennie, és sokkal elfogadhatóbb lenne. A két főszereplő jó, a köztük lévő kapcsolat alakulása jó, szóval összességében a könyv - és nem a sorozat- meglehetősen jó. 

Értékelés:4/5

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

"Magical Template" designed by Blogger Buster