Jennie Kent – Maria Villegas: Pubersrác

Ezt a könyvet a Pongrác kiadótól nyertem. Köszönöm:) Nagyon meglepődtem, amikor megláttam ezt a könyvet. Egyáltalán nem erre számítottam. Az első meglepi az volt, hogy nem tudtam elolvasni a címét:)) A második pedig az, hogy olyan mint egy képregény. Nem szoktam képregényeket olvasni, de nagyon tetszik ez a megoldás. A rajzok nagyon jók, olyan jókat mosolyogtam rajtuk. Ugyan nem vagyok tizenéves fiú, de így is élvezettel lapozgattam a könyvet. 

A történet: 

Pubertás korban lévő fiúk kézikönyve. Választ ad olyan kérdésekre, mint: Milyen változások történnek a testükkel? Hogy változnak meg az emberi kapcsolataik? Hogyan kezeljék az erőszakosságot, a magány, a szerelmet, a szülőket? 

Vélemény: 

Lányként különös élményt nyújtott a könyv. Első utam az öcsémhez vezetett, a kezébe nyomtam "Tessék olvasd". Ő meg belevetette magát, majd egy 10 perc múlva kétségbeesetten jött hozzám, hogy mi mindenben kéne változtatnia, ha megfogadna mindent, amit a könyv ír:) A végén egy jót nevettünk a képeken, a helyzeteken, a tanácsokon. Számomra túl sok újat már nem tudott nyújtani, de 15 éves koromban megőrültem volna érte. Érdekes dolog a fiúk szemszögéből látni a világot. Mindenképpen hasznosnak tartom, hiszen nem biztos hogy minden fiú olyan könnyen meg tudja beszélni a gondjait a szüleivel. Ez a könyv pont jó felkészítésnek. Nem olyan mint egy biológiakönyv, nem olyan szoros, és lényegre törő. Vicces képekkel, képregényekkel vetíti elő a problémát és a megoldást. Szívesen elolvasnám a lányokról szóló verziót is (Lányokról lányoknak), biztos hogy lenne egy s más amit más szemmel látnék utána. 

Értékelés: hasznos, vicces, szórakoztató 5/5

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

"Magical Template" designed by Blogger Buster